Mind­ez a gon­dos­ság, egyet­len hang­zás­kép­be sű­rű­söd­ve, már a té­ma első el­ját­szá­sá­nak hall­ga­tá­sa­kor re­ve­lá­ló­dik a hall­ga­tó szá­má­ra. A hang áttetsző fi­nom­sá­ga, amely erőteljes, kris­tály­tisz­ta zen­gés­sel pá­ro­sul, a te­rem ha­tá­ro­zott ér­ze­te, az in­ter­fe­ren­ci­ák lé­gi­es le­be­gé­se a vá­lasz­tott, ne­mes Kirn­ber­ger-temperatúrában ak­kor is azon­nal ma­gá­ra von­ná fi­gyel­mün­ket, ha ma­gá­nak a já­ték­nak az időtlen nyu­gal­ma, az éneklő já­ték Dobozy Bor­bá­la-fé­le ma­gas­is­ko­lá­ja nem töl­­te­né meg es­­szen­ci­á­lis ze­nei tar­ta­lom­mal a gyö­nyö­rű hang­zást. Ki­csit olyan ér­zé­se van a hall­ga­tó­nak, mint­ha ez­út­tal dísz­ki­adás­ban él­vez­het­né Bach kor­sza­kos re­me­két.

Az ismertetőfüzet ta­nú­sá­ga sze­rint a hang­­szer egyik készítője, Petr Sˇefl és ma­ga Do­bo­­­zy azt a hi­po­té­zi­sét is pró­bá­ra sze­ret­te vol­na ten­ni ez­zel a fel­vé­tel­lel, hogy a Gold­­berg-va­­riációk előadására ép­pen ez a Miet­­ke-féle két­manuálos csem­ba­ló az ide­á­lis in­­st­­ru­­­men­­­tum. Nos, ha lé­te­zik egy­ál­ta­lán mű­vé­szi bi­zo­nyí­té­ka egy tu­do­má­nyos fel­­té­te­le­zés­nek, ak­kor Dobozy, va­la­mint a hang­szer és a CD készítői ezt a hi­po­té­zist fé­nye­sen be­bi­zo­nyí­tot­ták.

A va­ri­á­ció­so­ro­zat előadása sok­ol­da­lú és nem min­den­na­pi erőpróba min­den csem­ba­lis­ta szá­má­ra. Úgy kell szá­mot ad­nia te­rem­tő mű­vé­szi fan­tá­zi­á­já­ról, hogy köz­ben a csem­ba­ló­já­ték tech­ni­kai ma­gas­is­ko­lá­ját kell ab­szol­vál­nia, rá­adá­sul a kom­po­zí­ció cso­dá­la­tos és rend­kí­vül bo­nyo­lult konst­ruk­ci­ó­ja, ös­­sze­füg­gés­rend­sze­re nem sok egyé­ni ma­­nír­ra, plá­ne ön­ké­nyes­ke­dés­re nyújt le­he­tő­sé­get. Dobozy Bor­bá­la szá­má­ra ter­mé­sze­te­sen nem a tech­ni­kai kö­ve­tel­mé­nyek je­len­tet­tek ki­hí­vást elsősorban, hi­szen min­dig rend­kí­vül biz­tos tech­ni­ká­jú, vir­tu­óz elő­adó­nak szá­mí­tott. Azon­ban má­ra csem­ba­ló­já­té­ká­nak min­den fon­tos as­pek­tu­sa úgy­szól­ván tö­ké­le­tes­sé csi­szo­ló­dott, s ta­lán nem túl­zás, ha így fo­gal­ma­zok: egyé­ni klasszi­ciz­mus­sá érett. Mint tud­juk, a csem­ba­ló egyi­ke a leg­ne­he­zebb hang­sze­rek­nek, mert a hang kont­­rol­lá­lá­sa és meg­­szó­la­lá­sá­nak dif­fe­ren­ci­á­lá­sa a „gé­pi" pen­ge­tés adott­sá­gai mi­att rend­kí­vü­li esz­kö­zö­ket és fel­ké­szült­sé­get kí­ván. Nos, Dobozy ren­del­ke­zik mind­ez­zel: ago­gi­ká­já­nak fi­nom­sá­ga pél­da­sze­­rű, és ön­ma­gá­ban rend­­kí­vü­li ze­nei él­ve­zet; azt a kü­lön­le­ges csem­ba­ló-„pe­dál­tech­ni­kát", amely­­nek se­gít­sé­gé­vel a han­go­kat kis­sé egy­­más­ba zen­get­ve a pengetős csem­ba­lón is tö­ké­le­tes le­­gato-ér­ze­tet le­het kel­te­ni, rend­­kí­vül vir­tu­óz mó­don, a leg­po­li­fo­nabb szö­­vet­ben is szó­­la­mon­ként nagy­sze­rű­en kont­­rol­lál­va al­kal­­maz­za. A kont­­ra­­punk­ti­ku­­san ke­vés­bé kö­­tött, sza­ba­dabb, fan­tá­zi­a­sze­­rűbb, az ének­­lő já­té­kot lehetővé tevő té­te­lek­ben úgy szó­lal meg haj­lé­ko­nyan és sze­mé­lyes han­gon, hogy já­té­ká­nak fe­gyel­me so­ha­sem csor­bul; a fran­cia nyi­tány­ban (16. va­ri­á­ció) úgy egyez­te­ti ös­­sze a ne­mes tar­tást a fu­ta­mok brilian­ciájá­val, ahogy az a nagy­könyv­­ben meg van ír­va; ugyan­úgy azo­no­sul­ni tud a las­sú, moll té­te­lek empfind­sa­mer Stiljével, ér­zel­mes só­ha­ja­i­val, mint a 22-es vagy a 26-os va­ri­á­ció tri­o­la­so­ra­i­nak pezs­gé­sé­vel, a té­tel szö­kel­lő könnyed­sé­gé­vel. S a 25-ös Ada­gio ex­p­res­­­szív szext-fel­lé­pé­sei, szív­be­mar­ko­ló hang­ja...