Vincent Dumestre

- Lully és Moli`ere Úr­hat­nám pol­gá­rá­nak Bu­da­pest­re két­szer is el­ho­zott gyö­nyö­rű, gyer­tya­fé­nyes előadása után az együt­tes újabb kü­lön­le­ges­ség­gel ér­ke­zett a Mű­vé­sze­tek Pa­lo­tá­já­ba. Hon­nan jött a Ba­rokk kar­ne­vál öt­le­te?

- Évek­kel ezelőtt ké­szí­tet­tem egy mű­sort és egy fel­vé­telt, Il Fasolo? cím­mel. A lé­nye­ge a főúri/tu­dós és a po­pu­lá­ris ze­ne ös­­sze­kap­cso­lá­sa volt, elsősorban a ve­len­cei Fran­ces­co Manelli kap­csán, aki ezen a né­ven ope­rá­kat és hang­sze­res ze­nét kom­po­nált, és va­ló­szí­nű­leg azo­nos volt a Fasolo (Bab) né­ven úgy­ne­ve­zett kön­­nyű­ze­nét szerző kom­po­nis­tá­val. Ezt a kon­cer­tet né­mi szce­ní­ro­zás­sal és gesz­tu­sok­kal ját­szot­tuk, s ez ins­pi­rált ar­ra, hogy fel­ajánl­jam Cécile Roussat-nak, hogy ké­­szít­sünk egy iga­zi szín­pa­di elő­adást. A Ba­­rokk kar­ne­vál ze­né­jé­nek két­har­ma­da is Faso­lótól szár­ma­zik. Eh­hez pe­dig a ró­mai kar­ne­vál ese­mé­nye­it és fi­gu­rá­it akar­tuk tár­sí­ta­ni.

Úgy gon­dol­tam, ér­de­mes a po­pu­lá­ris ze­né­ket előtérbe he­lyez­ni, mert azo­kat nem­igen hall­juk, hi­szen jóformán csak a tu­dós ze­ne ma­radt fönn. Tud­juk, hogy a kar­ne­vá­lo­kon az is­mert tu­dós ze­nék, ope­rák pastiche-ait is ját­szot­ták. Így pél­dá­ul a mű­sor­ban el­hang­zik Mon­te­ver­di is­mert Lamento della ninfája, amely­nek csak a szö­ve­gét vál­toz­tat­tuk meg, hi­szen a ze­né­je fenn­ma­radt. Más zenékből sok­szor csak né­hány han­got is­me­rünk, s egy bi­zo­nyos sti­lisz­ti­kai ke­re­ten be­lül azt csi­ná­lunk ve­le, amit aka­runk. A ré­gi ze­né­ben úgy­is gyak­ran ez a hely­zet, hi­szen hi­á­nyo­san ma­radt fenn - az­az új­ra- vagy in­kább meg­kom­po­nál­juk a szó­la­mo­kat, meg­ha­tá­roz­zuk a hang­sze­re­ket, ki­ta­lál­juk a szí­ne­ket, hí­ven ah­hoz, amit a ko­ra­be­li stí­lus­ról, já­ték­mód­ról tu­dunk. Eb­ben a mű­sor­ban itt-ott tré­fá­ból át­lép­tük ezt a ha­tárt, pél­dá­ul egy egy­sze­rű bas­­szust pár pil­la­na­tig ki­csit jaz­ze­sen ját­szunk. De ez is hoz­zá­tar­to­zik a kar­ne­vál lé­nye­gé­hez - ez a bo­lon­dok ide­je, az ál­ru­há­ké, a hely­cse­ré­ké, a sza­ba­dos­sá­gé, te­hát ze­ne­i­leg is le­het ki­vé­tel­eset, fur­csát, szo­kat­lant ját­sza­ni.

- Ho­gyan ala­kult ki a mű­sor?

- Először ki­vá­lasz­tot­tam a ze­né­ket. Ez nagy­já­ból het­ven szá­za­lé­ka a ze­nei dön­té­sek­nek, a töb­bi har­minc a mu­zsi­ku­sok­kal együtt jön lét­re; ötletelünk.

- Van-e az előadásnak ha­tá­ro­zott dra­ma­tur­gi­á­ja?

- Per­sze, min­dig van dra­ma­tur­gia, de nem akar­tunk egy hang­sú­lyos, jól lát­ha­tó tör­té­ne­tet, hi­szen a kar­ne­vál sem egy­sé­ges előadás, ha­nem sok­szí­nű je­len­ség. Erről a jelenségről ké­szí­tet­tünk ma­gunk­nak egy­faj­ta men­tá­lis fény­ké­pet, majd ekö­rül kezd­tünk raj­zol­gat­ni, hí­mez­get­ni.

- Hány kü­lön­ál­ló da­ra­bot ját­sza­nak ben­ne?

- Ti­zen­hár­mat, ti­zen­öt­öt... de van, ahol tíz per­cig imp­ro­vi­zá­lunk két hang­ra. A Fasolo-darabok mel­lé tet­tem más ko­ra­be­li mű­ve­ket, vagy meg­ír­tam őket...

- Ír­ta?

- Bi­zo­nyos ér­te­lem­ben igen, hi­szen ak­ko­ri­ban nem vált el an­­nyi­ra az in­terp­re­tá­ció és a kom­po­ná­lás, mint ma, ami­kor vagy írunk, vagy előadunk. Ak­ko­ri­ban az előadó foly­ton vál­toz­tat­ta, ala­kí­tot­ta a ze­nei szö­ve­get. Igyek­szünk, amen­­nyi­re le­het, úgy ját­sza­ni, mint ré­gen, a Piazza Navonán tet­ték - ahol egyéb­ként min­den al­ka­lom­mal más­képp hang­zott el min­den. En­nek a ze­né­nek ez a lé­nye­ge. Min­den előadásunkban leg­alább húsz szá­za­lék az imp­ro­vi­zá­ció. Ami nem ugyan­az, mint amit ma ér­tünk imp­ro­vi­zá­ci­ón, va­gyis „sza­bad­ság". Szá­munk­ra az imp­ro­vi­zá­ció - kul­tú­ra, is­me­re­tek, stí­lus. A ze­ne struk­tú­rá­ja min­den előadáson ugyan­az, de ami el­hang­zik, ki­csit min­dig más.

- Csak ön előtt lát­tam kot­tát.

- Egy­részt már so­kat ját­szot­tuk a mű­sort, más­részt nem akar­tuk túl­sá­go­san kü­lön­vá­lasz­ta­ni a ze­né­sze­ket és a töb­bi fellépőt - itt-ott egy ki­csit mi is „be­le­ját­szunk" az előadásba, gesz­tu­sok­kal is részt ve­szünk eb­ben a szín­pa­don zaj­ló ko­mé­di­á­ban.

- Mi en­nek a mű­sor­nak a mű­fa­ja? Kar­ne­vál? Per­sze, de kon­cert­te­rem­ben nem szo­kás kar­ne­vált tar­ta­ni.

- Mond­juk úgy, ba­rokk ze­nés előadás. Pon­to­sab­ban: 17. szá­za­di kar­ne­vá­li ze­ne Itá­li­á­ból.

- Mi az elsődleges, a ze­ne vagy a lát­vány?

- Épp az a leg­fon­to­sabb, hogy egyik sem ural­ko­dik a má­si­kon. Ez kö­zös mű - nem ze­ne, ami­re rá­ag­ga­tunk ké­pe­ket, és nem is vi­zu­á­lis da­rab, amit ze­né­vel kí­sé­rünk.

- Ez az esz­mény... De a kö­zön­ség ke­gyet­len - szá­má­ra a vizualitás úgy­szól­ván min­dig erősebb. Olyat is hal­lot­tam az előadásról ki­fe­lé me­net, hogy „a ze­ne is na­gyon jó volt".

- Ez igaz, de nem baj. A lé­nyeg, hogy kö­zös cé­lunk van. Azt hi­szem, ép­pen ez ad­ja a Po`eme Harmonique kü­lön­le­ges­sé­gét, hogy va­ló­ban kö­zö­sen dol­go­zunk egy előadáson, és er­re elegendő időt ha­gyunk ma­gunk­nak, he­te­ket, hó­na­po­kat. Az ope­ra ese­té­ben per­sze van egy adott par­ti­tú­ra, amit kép­vi­se­lünk, de ott is tö­rek­szünk egyen­súlyt tar­ta­ni az előadás lét­re­ho­zá­sá­ban, éne­ke­sek, ze­ne­kar és szín­pad kö­zött, és kö­zös dön­té­se­ket ho­zunk. Ná­lunk gya­kor­la­ti­lag va­ló­ban nin­cse­nek ez­zel kap­cso­la­tos konf­lik­tu­sok - mert kö­zös esz­té­ti­ka alap­ján dol­go­zunk; te­hát nem egy­sze­rű­en a ze­nei nyel­vünk kö­zös, ha­nem az esz­té­ti­kánk.

- Hos­­szú in­ter­jú ké­szült ön­nel sa­ját há­zá­ban, amely­nek min­den rész­le­te va­ló­ság­gal lé­leg­zik a szépségtől. Ön fest, raj­zol, mű­vé­szet­tör­té­ne­tet is ta­nult. Ez az igény, kul­tú­ra és érdeklődés ak­tív sze­re­pet ját­szik a Po`eme Harmonique mun­ká­já­ban?

- Olyan ér­te­lem­ben igen, hogy mind­ez ala­kí­tot­ta az ér­zé­keny­sé­ge­met. A ze­né­hez va­ló vi­szo­nyom nem ki­zá­ró­lag ze­nei... És szen­ve­dé­lye­sen ér­de­kel a 17. szá­zad, min­den vo­nat­ko­zá­sá­ban.

- A kezdetektől fog­va erős vi­zu­á­lis kép él ön­ben az előadásról?

- Rá­ha­gyom ezt olya­nok­ra, akik­nek ez a fog­lal­ko­zá­suk. Cécile Roussat-val, Benjamin Lazarral, az Úr­hat­nám pol­gár és a Cadmus et Her­­­mione rendezőjével az a jó, hogy köl­csö­nö­sen hall­gat­juk egy­mást. Ne­kik is van­nak gon­do­la­ta­ik a ze­né­vel kap­cso­lat­ban. Ez a szép az egész­ben, a kö­zös mun­ka. Kezdettől fog­va kö­zö­sen lé­pe­ge­tünk előre, egy­más­ra hat­va.

- Operaelőadásaik ha­tal­mas pro­jek­tek, hi­szen nem köz­is­mert, so­kat ját­szott da­ra­bo­kat mu­tat­nak be, és nem a jól is­mert tech­ni­kák­kal. Lát­tam a Lully-Moli`ere-darab werkfilmjét, amely né­mi ké­pet adott ar­ról a rend­kí­vül ap­ró­lé­kos mun­ká­ról, amel­­lyel az előadás ké­szült. Egé­szen más fran­cia ki­ej­tést kel­lett meg­ta­nul­ni­uk, a szín­pad­kép, a moz­gá­sok, a gesztika, a jel­me­zek, a szín­­pad­tech­ni­ka stb. vo­nat­ko­zá­sá­ban is ren­ge­teg kutató-kísérletező mun­kát kel­lett vé­gez­ni.

- Ezt a Royaumont Ala­pít­vány tet­te lehetővé szá­munk­ra, több­ször is két­he­tes-tíz­na­pos in­ten­zív mun­kaegyütt­lé­te­ket biz­to­sít­va szá­munk­ra. Következő nagy ter­vünk­höz, Moli`ere Kép­zelt be­te­gé­hez most ke­re­sünk me­cé­ná­so­kat. El­vi­leg 2014/15-ben meg­va­ló­sul­hat.

- Ho­gyan vi­szo­nyul a his­to­ri­kus moz­ga­lom­hoz, vagy in­kább moz­gal­mak­hoz? Ön is az egyik ágá­nak, vo­nu­la­tá­nak te­kin­ti ma­gát?

- A mai ré­gi­ze­ne-ját­szás­nak is meg­van már a ma­ga tör­té­ne­te, a kezdetektől a for­ra­dal­mi idő­­sza­ko­kon át má­ig. Én ta­lán már a har­ma­dik ge­ne­rá­ció va­gyok. És lesz­nek to­váb­bi fej­le­mé­nyek, más mű­vé­szek mást fog­nak hoz­ni. A ze­ne él, és na­gyon sok ben­ne a moz­gás. Fon­tos, hogy az em­ber egy ál­ta­lá­nos fo­lya­mat­ban meg­fo­gal­maz­za a sa­ját he­lyét. Más­részt a ré­gi­ze­ne-ját­szás­ban is van­nak kor­­szak­­stí­lu­sok, ame­lyek sze­rin­tem an­nak a kor­szak­nak min­den mu­zsi­ku­sá­ra töb­bé-ke­­vés­bé jel­lem­­zőek. Az em­ber nyil­ván azt a kort kép­vi­se­li, amely­ben ját­szik. Ti­zen­öt-húsz éven­ként vál­to­zik a stí­lus. Ma más­képp ját­szunk ré­gi­ze­nét, mint a ki­lenc­ve­nes évek­ben. Eze­ken a stí­lu­so­kon be­lül per­sze van­nak jel­leg­ze­tes sze­mé­lyi­sé­gek, és igen, én is egy va­gyok kö­zü­lük.

- Ön elsősorban hang­szer­já­té­kos (lant­mű­vész) vagy kar­mes­ter?

- Alap­já­ban hang­szer­já­té­kos va­gyok, és ha kell, kar­mes­ter. Eb­ben az előadásban ugyan­olyan hang­sze­res va­gyok, mint a töb­bi­ek. Tíz-ti­zen­két mu­zsi­kus­hoz nem kell kar­mes­ter, tizenöttől már igen. Más­részt, igen, én va­gyok a végső dön­tés­ho­zó - mind­amel­lett na­gyon fon­tos, hogy min­den mu­zsi­kus ki­fe­jez­hes­se a gon­do­la­ta­it az­zal a ze­né­vel kap­cso­lat­ban, amit ját­szunk. Az en­gem is gaz­da­gít, ren­ge­te­get ta­nu­lok!

- Mi­hez von­zó­dik ösz­tö­nö­sen, a szín­pa­di, a szó­ló-, ka­ma­ra- vagy ze­ne­ka­ri ze­né­hez?

- Ta­lán ti­pi­kus nor­man­di­ai vá­laszt adok: hol eh­hez, hol ah­hoz... De így igaz: az tesz bol­dog­gá, ha ezek egyen­súly­ban van­nak. Most mu­tat­tuk be Cavalli Egistóját az Opéra Comique-ban - negy­ve­nen ját­szunk, ha­gyo­má­nyos kör­nye­zet­ben, előtte Charpentier Te Deu­má­ban ze­ne­kar, kó­rus, szó­lis­ták ját­szot­tak, most itt a Ba­rokk kar­ne­vál, utá­na lesz egy fel­lé­pé­sünk négy tag­gal, sőt né­ha du­ó­ban is ját­szunk... A kar­mes­te­rek több­sé­ge a mi­nél na­gyobb együt­test sze­re­ti, az ah­hoz va­ló ze­nék­kel. En­gem, ellenkezőleg, a sok­fé­le­ség ér­de­kel. Az iga­zi gourmet sem akar foly­ton li­ba­má­jat en­ni.

- Az ope­ra­ját­szás ma sze­ren­csé­re rend­kí­vül szé­les ská­lán mo­zog. A Po`eme Harmonique a lát­vány, já­ték-, be­széd-, tánc- és ének­mód te­kin­te­té­ben ta­lán  az egyik vég­let. Néz-e - jobb szó hí­ján - „mo­dern" ope­ra­ren­de­zé­se­ket?

- Né­zek ilyet is, per­sze. Sze­ret­tem pél­dá­ul a dél-af­ri­kai festő, Wil­li­am Kentridge köz­re­mű­kö­dé­sé­vel ké­szült Ritorno d'Ulissét. Azt sze­re­tem, ha a rendező tisz­te­li a par­ti­tú­rát. Is­mer­je a zeneszerzőt és ko­rát. Utá­na el­tá­vo­lod­hat tőle, de le­gyen bir­to­ká­ban ez a kul­tú­ra, hogy a mű­vé­szi vá­lasz­tá­sa hi­te­les le­gyen.

- A mű­so­ra­i­ból és a felvételeiből ítél­ve va­la­hogy min­dig az új, az is­me­ret­len, a já­rat­lan út ér­dek­li.

- Ez igaz. Van­nak mű­vek, ami­ket szí­ve­sen ját­sza­nék, de nem te­szem, mert nem ér­zem, hogy bár­mit hoz­zá tud­nék ad­ni a meg­lévő fel­vé­te­lek­hez. Le­het, hogy egy nap meg­csi­ná­lunk egy Byrd-misét, ami sze­rin­tem a ze­ne egyik csú­csa, de egyelőre má­sok sok­kal job­ban játsszák.

- Fran­cia nép­da­lo­kat is fel­vett. Er­re hogy ke­rült sor?

- Ami­kor a tu­dós és a po­pu­lá­ris ze­ne kap­cso­la­ta­it ku­tat­tam, a könyv­tá­rak­ban a sa­ját is­mert da­la­ink őseire is rá­buk­kan­tam. Gon­dol­tam, ér­de­kes le­het őket a meg­szo­kot­tól eltérő meg­vi­lá­gí­tás­ban meg­szó­lal­tat­ni, tu­laj­don­kép­pen ba­rokk ze­ne­ként.

- Mi von­zot­ta az Egistóhoz?

- Cavalli ze­né­je húsz éve iz­gat, és még so­sem csi­nál­tunk szce­ní­ro­zott olasz ope­rát. Fél­re­tet­tem azo­kat a Cavalli-operákat, ame­lye­ket leg­in­kább ját­sza­nak, és ol­vas­tam, hogy a ma­ga ide­jé­ben az Egisto volt az egyik leg­si­ke­re­sebb. A mű nem­csak a par­ti­tú­ra rend­kí­vü­li szép­sé­ge mi­att kü­lön­le­ges, ha­nem mert ez az első eset, hogy egy ope­ra té­má­ja az em­be­ri té­boly. A da­rab a minősége mel­lett azért is ér­de­kelt, mert jel­leg­ze­tes ve­len­cei sze­re­pe­ket vo­nul­tat föl.

- Lát­tam az Egistóhoz ké­szí­tett, rend­kí­vül mu­lat­sá­gos kli­pe­ket a youtube-on, ami­ben ön pszi­chi­á­ter, a főhősnő pe­dig egy mo­so­dá­ban vá­ra­koz­va mo­bi­lo­zik kü­lön­fé­le sze­rel­me­i­vel...

- Igen, né­ha jó ilyen lö­kött dol­go­kat is csi­nál­ni, ki­csit de­misz­ti­fi­kál­ni a ba­rokk meg­szen­telt vi­lá­gát...

- Lully Cadmus et Hermione-jára mi­ért esett a vá­lasz­tás?

- Ez jól il­luszt­rál­ja a Po`eme Harmonique alap­gon­do­la­tát és mód­sze­rét: na­pi szin­ten gya­ko­rol­juk az „ap­róbb" ele­me­ket, a kis hang­sze­res és vo­ká­lis for­má­kat, s ez­zel egy­ben hos­­szú tá­von előkészítjük a nagy­sza­bá­sú mű­vek előadását. Ka­ma­ra­ze­nét ját­szunk, ud­va­ri áriá­­kat és rö­vid, vi­lá­gi és egy­há­zi da­ra­bo­kat adunk elő, s las­san kon­ver­gá­lunk egy na­gyobb sza­bá­sú mű fe­lé. 2004-ben meg­csi­nál­tuk Az úr­hat­nám pol­gárt, 2008-ban a Cadmust, 2012-ben Cavalli Egis­tó­ját, 2015-ben be­mu­tat­juk A kép­zelt be­te­get. Ma sok nagy kar­mes­tert úgy hív­nak meg egy da­rab­ra, hogy az előkészítésben jó­for­mán részt sem vesz­nek, meg­ér­kez­nek egy hét­tel az előadás előtt, há­rom pró­ba után el­játs­­szák és kész. Mi ép­pen szem­be me­gyünk az ár­ral: sok­kal ke­ve­sebb előadást ké­szí­tünk, sok­kal több időráfordítással.

- Ami ma­nap­ság óri­á­si lu­xus­nak szá­mít...

- Ezt vá­lasz­tot­tuk.

- So­kan vá­lasz­ta­ná­nak így, ha meg­te­het­nék. Ho­gyan le­het ezt fi­nan­szí­roz­ni?

- Fran­cia­or­szág­ban az ál­lam még min­dig na­gyon fon­tos­nak tart­ja és se­gí­ti a kul­tú­rát, a gaz­da­sá­gi vál­ság el­le­né­re. Sze­ren­csénk van.

- Hos­­szú tá­von is biz­ton­ság­ban dol­goz­hat­nak?

- Tá­mo­gat min­ket a fran­cia ál­lam, a Felső-Normandia ré­gió, va­la­mint van egy jelentős me­cé­ná­sunk, a Société Géné­rale. És Rou­en vá­ro­sa is se­gít: ott „la­kunk", a he­lyet biz­to­sít­ja szá­munk­ra, és az ot­ta­ni ope­ra re­zi­dens együt­te­se va­gyunk. Ezek a tá­mo­ga­tá­sok per­sze min­dig meg­­újí­tan­dók, nem örök időkre szól­nak.

- Ál­lan­dó tár­su­lat a Po`eme Har­mo­nique?

- Nin­cse­nek ha­tá­ro­zat­lan ide­jű munkaszerződéseink sen­­ki­vel, csak pro­jek­tek­re szer­ző­dünk. Min­den­ki sza­bad, ez fon­tos, de  a kö­zös érdeklődés ös­­sze­tart min­ket. Van egy mag per­sze - ők 80-90 szá­za­lék­ban ve­lünk dol­goz­nak. Igyek­szünk „fidelizálni" a mű­vé­sze­ket, mert ez egy fo­lya­ma­to­san építkező mun­ka. Ugyan­­ak­kor az előadások ma­guk is so­kat vál­toz­nak - a Ba­rokk kar­ne­vált hat-hét éve játs­­szuk, s az­alatt tel­je­sen meg­vál­to­zott.

- Ne­héz le­het új em­be­re­ket be­hoz­ni egy ilyen előadásba.

- Nem! Mert az erős cso­port­ener­gia ha­mar be­von­ja az új sze­rep­lőt. A bu­da­pes­ti előadásban pél­dá­ul van egy mu­zsi­kus, aki eb­ben még so­ha nem ját­szott.

- A pró­bát és az előadást néz­ve lenyűgöző a mű­vé­szek és az egész csa­pat ener­gi­á­ja, lel­ke­se­dé­se - örö­me! Ho­gyan le­het ezt en­­nyi em­ber­ben en­­nyi éven át fenn­tar­ta­ni?

- A tit­ka ép­pen az öröm, amit eb­ben a ze­né­ben ta­lá­lunk. Per­sze van ben­ne ren­ge­teg mun­ka, tech­ni­ka, aka­dá­lyok, fá­rad­ság - de öröm nél­kül ezt nem le­het csi­nál­ni. Pon­to­sab­ban: nem ér­de­mes.

 Cécile Roussat - a szerző felvételei 

Cécile Roussat, a Ba­rokk kar­ne­vál rendezője 23 éves ko­rá­ban ké­szí­tet­te el a Po`eme Harmonique ha­zánk­ban két­szer is járt Úr­hat­nám polgár-előadásának lát­vá­nyos és rend­kí­vül öt­let­gaz­dag, kor­hű ko­re­og­rá­fi­á­ját, amely­ben ma­ga is tán­colt. Roussat a ba­rokk tánc mel­lett a hí­res pá­ri­zsi Marceau pan­to­mim­is­ko­lá­ba járt, cir­ku­szi és szín­há­zi ta­nul­má­nyo­kat foly­ta­tott, ak­ro­ba­ti­kát, kor­társ tán­­cot és bű­vé­sze­tet is ta­nult. Part­ne­ré­vel, a Ba­rokk kar­ne­vál egyik arlekinjét ját­szó Julien Lubekkel ala­pí­tot­ta meg a Shlemil Théâtre ne­vű cso­por­tot. John Eliot Gardiner szá­má­ra ké­szí­tet­ték a Ra­meau és a tánc cí­mű előadást, dol­goz­tak Jean-Claude Malgoire, Ophélie Gaillard, Benjamin Lazar és má­sok szá­má­ra, ren­de­ző­ként, ko­re­og­rá­fus­ként, tán­cos­ként, szí­nész­ként. Duó-elő­adá­saik­kal is jár­ják a vi­lá­got. Pluridiszciplináris ren­de­zé­se­ik mel­lett Li`ege-ben 2010-ben Va­rázs­fu­vo­lát is ren­dez­tek, amely nagy kri­ti­kai és kö­zön­ség­si­kert ara­tott, s en­nek nyo­mán a Val­lon Ki­rá­lyi Ope­ra 2014-re meg­bíz­ta őket Rossini Hamupipőkéjének ren­de­zé­sé­vel is. „A Ba­rokk kar­ne­vál egyik leg­jobb tu­laj­don­sá­ga, hogy nem le­het iga­zán meg­mon­da­ni, ze­nei vagy szín­há­zi elő­adást lá­tunk-e. Tel­jes­ség­gel kö­zös al­ko­tás" - mond­ta Bu­da­pes­ten Cécile Roussat.