A so­ro­zat elôtörténetéhez tar­to­zik egy pá­lyá­za­ti fel­hí­vás 1997 ta­va­szán, amely zeneszerzôi ha­gya­té­kok fel­ku­ta­tá­sá­ra, fel­tá­rá­sá­ra, fel­dol­go­zá­sá­ra és a fris­sen el­vég­zett ku­ta­tó­mun­ka ered­mé­nye­i­nek köz­zé­té­te­lé­re biz­to­sí­tott tá­mo­ga­tást. Berlász Me­lin­da, a so­ro­zat szerkesztôje ír­ja nem sok­kal az elsô fü­ze­tek meg­je­le­né­sét követôen: „A Ma­gyar Zeneszerzôk so­ro­zat kon­cep­ci­ó­já­nak ki­ala­kí­tá­sa­kor - is­mer­vén a kor­tár­si élet­mû-fel­dol­go­zá­sok te­rén mu­tat­ko­zó több év­ti­ze­des mu­lasz­tá­so­kat - ar­ra tö­re­ked­tem, hogy az évi hat kö­tet ará­nyá­ban a fü­ze­tek mint­egy két­har­ma­dát a 20. szá­zad fel­dol­go­zat­lan vagy csu­pán tö­re­dé­ke­sen fel­dol­go­zott élet­mû­ve­i­nek szen­tel­jem. Ter­ve­im sze­rint éven­te leg­alább négy 20. szá­za­di ze­ne­szer­zôi élet­mû nap­ja­ink­ban el­vég­zett alap­ku­ta­tá­sá­nak ered­mé­nyét közlô fü­zet meg­je­le­né­se vár­ha­tó. Az egy­har­ma­dot képviselô to­váb­bi két fü­zet­ben pe­dig múlt szá­za­di, vagy ko­ráb­bi tör­té­ne­ti kor­szak­ok zeneszerzôi élet­mû­ve­i­nek fel­dol­go­zá­sát ter­vez­tem." 1 „A fen­ti el­vek sze­rint - ír­ja ugyan­csak 1999-ben -, az ed­di­gi ter­vek át­me­ne­ti­leg hát­tér­be szo­rí­tot­ták azok­nak az élet­mû­vek­nek a so­ro­za­ton be­lü­li fel­dol­go­zá­sát, amelyekrôl a mai ma­gyar ze­ne­tu­do­má­nyi iro­da­lom hozzáférhetô, idôtálló for­rás­sal ren­del­ke­zik." Ez­zel ma­gya­ráz­ha­tók az elsô rá­né­zés­re olyan sze­met szú­ró hi­á­nyok, mint az, hogy pél­dá­ul nem je­lent meg a so­ro­zat­ban kis kö­tet Weiner Le­ó­ról, Lajtha Lász­ló­ról vagy Ve­ress Sán­dor­ról. Ez le­het gya­kor­la­ti, prag­ma­ti­kus irány­elv, de sem­mi­kép­pen sem el­vi vá­lasz­tó­vo­nal a jövôre néz­ve.

Ha va­la­ki tör­té­ne­te­sen együtt ol­vas­sa a so­ro­zat da­rab­ja­it - nyil­ván ke­ve­sen lesz­nek ilye­nek, de az is biz­tos, hogy lesz­nek -, ki­raj­zo­lód­nak a kö­te­tek lo­gi­ká­ját kö­vet­ve, belsô erôvonalaikat meg­hos­­szab­bít­va a so­ro­zat­nak azok a hi­á­tu­sai, ame­lyek min­den­kép­pen ismertetendô ze­ne­szerzôi élet­mű­vek­re utal­nak, bár­ho­gyan ítél­jük is meg ôket mai kon­tex­tus­ban. Nincs, aki ki­mond­ja a végsô igaz­sá­got, te­hát egyet­len fü­zet sem ír felül fel­tét­le­nül ko­ráb­bi mun­ká­kat, el­len­ben új meg­vi­lá­gí­tás­ba he­lyez­he­ti ôket. Te­hát szük­ség le­het új fü­zet meg­írá­sá­ra ak­kor is, ha ko­ráb­ban már meg­je­lent errôl vagy ar­ról a zeneszerzôrôl na­gyobb ter­je­del­mű mun­ka. Mind­ez per­sze a nem ma­gyar nyel­vű iro­da­lom ese­té­ben is igaz: például na­gyon is idôszerű egy Eöt­vös Pé­ter­rel fog­lal­ko­zó kö­tet, ak­kor is, ha ró­la sok min­den ol­vas­ha­tó kül­föld­ön.

Berlász Me­lin­da egy­ér­tel­mű­en meg­fo­gal­maz­ta a so­ro­zat kri­té­ri­u­ma­it. Szerkesztôi kon­cep­ci­ó­ját kö­vet­ke­ze­te­sen vé­gig is vit­te - meg­al­ku­vá­sok nél­kül, de nem is ru­gal­mat­la­nul. Egy va­la­mit ki­vé­ve, de ez nem raj­ta mú­lott. A meg­je­le­nés rit­mu­sa a kez­de­ti éve­ket követôen jelentôsen lany­hult, két év ki­ma­ra­dás után azon­ban évi egy-két kö­tet meg­je­le­né­se to­vább­ra is re­á­lis­nak tű­nik. A so­ro­zat fü­ze­te­i­nek szá­ma a meg­je­len­tek­kel és a közeljövôben ter­ve­zet­tek­kel együtt el­éri a negy­ve­net, ami - el kell is­mer­nünk - te­kin­té­lyes szám!

1998-ban je­lent meg az elsô fü­zet. Az elsô 14-rôl Dolinszky Mik­lós írt - in­kább a so­ro­zat egé­szét érintô, sem­mint az egyé­ni tel­je­sít­mé­nye­ket mél­ta­tó (vagy bí­rá­ló) - is­mer­te­tést,2 a 15-23. füzetrôl pe­dig két rész­let­ben ol­vas­ha­tunk Porrectus ál­né­ven pub­­li­ká­ló kol­lé­gám tol­lá­ból.3 Né­hány év alatt is­mét ös­­sze­gyűlt pár fü­zet, így szí­ve­sen tet­tem ele­get a szerkesztôség fel­ké­ré­sé­nek. Kü­lö­nö­sen, mert ko­ráb­ban is kö­vet­tem a so­ro­zat ala­ku­lá­sát, sôt most is elô-elô­­vettem ko­ráb­bi fü­ze­te­ket, hogy a so­ro­zat egészérôl al­kot­has­sak vé­le­ményt, sôt el­gon­dol­kod­has­sak ar­ról is, mi­kép­pen kép­ze­lem el foly­ta­tá­sát, il­let­ve jövôjét. A mos­ta­ni re­cen­zió a 2003-tól 2009-ig terjedô idô­sza­kot öle­li fel, a 24-36., az­az 12 fü­ze­tet. Mie­lôtt bár­ki azt gon­dol­ná, hogy el­szá­mol­tam ma­gam, egy gyors köz­be­szú­rás: vol­ta­kép­pen 13 füzetrôl van szó, de a so­ro­zat 2003-ban meg­je­lent, Fusz Já­nos (1777-1819) éle­tét és mun­kás­sá­gát be­mu­ta­tó 28. da­rab­já­ról ter­je­del­mes is­mer­te­tést ol­vas­hat­tunk évek­kel ezelôtt.4

Mi­vel a fü­ze­te­ken nem a meg­je­le­nés sor­rend­jé­ben, ha­nem egy ál­ta­lam le­het­sé­ges­nek vélt belsô lo­gi­ka alap­ján me­gyek vé­gig, a jobb áttekinthetôség ked­vé­ért a meg­je­le­nés sor­rend­jé­ben is fel­so­ro­lom, melyekrôl esik szó a Mu­zsi­ka mos­ta­ni és következô szá­má­ban. 2003-ban je­lent meg Pin­tér Csil­la Má­ria: Szônyi Er­zsé­bet (24.), Né­meth G. Ist­ván: Csíky Bol­di­zsár (25.), Da­los An­na: Ka­do­sa Pál (26.) és Ret­kes At­ti­la: Horusitzky Zol­tán (27.); 2004-ben Ko­vács Ilo­na: Pongrácz Zol­tán (29.), Gilányi Gab­ri­el­la: Dubrovay Lász­ló (30.), Gom­bos Lász­ló: Far­kas Fe­renc (31.) és Kusz Ve­ro­ni­ka: Jár­dá­nyi Pál (32.); 2005-ben Hol­lós Má­té: Vántus Ist­ván (33.), 2006-ban Szitha Tün­de: Vi­dov­szky Lász­ló (34.) és Né­meth G. Ist­ván: Ver­me­sy Pé­ter (35.) címû munkája, itt kö­vet­ke­zett a két év ki­ha­gyás, majd 2009-ben volt az ed­dig utol­só meg­je­le­nés: Ittzés Mi­hály mun­ká­ja Bár­dos La­jos­ról (36.).

A „Har­min­ca­sok" név­so­ra (akik ma már nyolc­van fe­lé kö­ze­led­nek, de Föl­des Im­re egy­ko­ri köny­ve nyo­mán ma már szin­te
köz­meg­egye­zés­sel hasz­nál­juk er­re a nem­ze­dék­re ezt a ki­fe­je­zést), csak­nem tel­jes, Balassa Sán­dor, Láng Ist­ván, Kár­olyi Pál
hi­ány­zik még elsô rá­né­zés­re. Ami az Új Ze­nei Stú­di­ót il­le­ti: Sáry Lász­ló­ról Berlász Me­lin­da tá­jé­koz­ta­tá­sa sze­rint a kö­ze­li ter­vek kö­zött sze­­re­pel egy kö­tet meg­je­le­né­se, Szitha Tün­de mun­ká­ja,5 ne­ki ez lesz a har­ma­dik írása a so­ro­zat­ban. Ez­zel az Új Ze­nei Stú­dió kulcs­sze­replôi mind he­lyet kap­nak, de hi­ány­zik még Csa­pó Gyu­la és Du­kay Bar­na­bás. Az „el nem kö­te­le­zet­tek" kö­zül én még Vaj­da Já­nos­ról és Ma­da­rász Iván­ról lát­nék szí­ve­sen ta­nul­mányt, de egy olyan tra­gi­ku­san ko­rán vé­get ért élet­mű is a lis­tá­ra kí­ván­ko­zik, mint Szunyogh Ba­lá­zsé (1954-2000). Per­sze a lis­ta késôbb sza­ba­don bôvíthetô.

A ré­geb­bi nem­ze­dé­kek­hez tar­to­zó ze­ne­szer­zôk kö­zül meg­ha­tá­ro­zó a ta­ná­rok sze­re­pe. Ôk már a ma­gyar ze­ne­tör­té­net ré­szei, nem is egy­sze­rű­en fél­múlt vagy kö­zel­múlt. Nem szá­mol­tam ös­­sze, de az ál­ta­lam ol­va­sott 12 fü­zet­ben sok he­lyen fel­buk­kan pél­dá­ul Sza­bó Fe­renc ne­ve - ze­ne­po­li­ti­kus­ként és ze­ne­aka­dé­mi­ai tan­ér­ként egy­aránt. Igaz, ró­la ol­vas­ha­tó sok szem­pont­ból ma is helyt­ál­ló mo­no­grá­fia, Maróthy Já­no­sé, de ta­lán nem árt egy új­ra­ér­té­ke­lés na­gyobb tör­té­nel­mi táv­lat­tal, mai szem­mel. Na­gyon hi­ány­zik a so­ro­zat­ból Szervánszky End­re (Sá­ri Jó­zsef, Balassa Sán­dor, Sáry Lász­ló, Ma­da­rász Iván és má­sok ta­ná­ra), vagy Viski Já­nos és Vincze Im­re (Sza­bó Fe­renc ta­nár­se­gé­de) - ôk is szin­te tel­je­sen fe­le­dés­be me­rül­tek. De nem len­ne tel­jes a név­sor Mi­hály And­rás el­lent­mon­dá­sos, je­len­ték­te­len­nek ugyan­ak­kor alig­ha nevezhetô alak­ja és élet­mű­ve nél­kül sem.

A so­ro­zat da­rab­jai pó­tol­ha­tat­lan kultúr­misszi­ót töl­te­nek be, egy­szer­re té­ve ele­get a meg­is­mer­te­tés és a megôrzés fel­ada­tá­nak. „Ki­zá­ró­lag a fris­sen el­vég­zett alap­ku­ta­tá­sok sza­va­tol­hat­ják a ki­ad­vány is­me­ret­anya­gá­nak ér­vé­nyes­sé­gét... Egy­részt egy közérthetô pá­lya­kép­ben az élet­mű legfôbb tör­té­ne­ti és ze­nei sa­já­tos­sá­ga­i­nak be­mu­ta­tá­sát cé­loz­tuk, más­részt a mű­jegy­zé­kek­ben a leg­újabb ku­ta­tá­son ala­pu­ló is­me­re­tek »állványzatát« te­re­met­tük meg", ír­ja Berlász Me­­­lin­da.6 Egyet­ér­tek Porrectusszal: szin­te mind­egyik írás hal­lat­lan ér­té­kű do­ku­men­tum a jövô tu­do­má­nya szá­má­ra. Ezekbôl fog ki­in­dul­ni a jövô ku­ta­tá­sa. Sôt én hoz­zá­ten­ném, hogy ha vég­le­tek­ben gon­dol­ko­dunk, ak­kor a so­ro­zat ezt a „pa­lack­pos­ta" sze­re­pet töb­bé-ke­vés­bé már nap­ja­ink­ban is be­töl­ti, lát­va a fo­lya­ma­tos és fel­tar­tóz­tat­ha­tat­lan­nak tűnô ér­ték­pusz­tu­lást, aho­gyan szin­te egész élet­mű­vek tűn­nek el sze­münk lát­tá­ra a süllyesztôben.

Bár a so­ro­zat­ban van­nak egye­­net­len­sé­gek, és ko­ránt­sem azo­nos lel­ke­se­dés­sel ol­vas­tam vé­gig va­la­men­­nyi fü­ze­tét, le kell szö­gez­nem: a mér­ce igen ma­gas! Fôként az el­vég­zett alap­ku­ta­tá­sok te­kin­te­té­ben, ami el­sôd­le­ge­sen a mű­jegy­zé­kek­ben tük­rö­zô­­dik. A minôségi kü­lönb­sé­gek e ma­gas mér­cén be­lül ér­tendôk - ott vi­szont számot­te­­vô­ek, el­sô­sorban a szö­ve­gek, az­az az élet­rajz­ok és a pá­lya­ív be­mu­ta­tá­sa te­kin­te­té­ben. Kri­ti­kai mér­cé­nek azt te­kin­tet­tem, hogy a so­ro­zat adott da­rab­ja men­­nyi­re meggyôzô, men­­nyi­re tud­ja kö­zel hoz­ni hoz­zám a be­mu­ta­tott zeneszerzôt és egyes mű­ve­it, és men­­nyi­ben fe­lel meg a ma­ga és a so­ro­zat tá­masz­tot­ta kö­ve­tel­mé­nyek­nek.

Meg­pró­bál­tam a so­ro­za­tot multifokális len­csé­vel ol­vas­ni: 1.) A mai ol­va­só sze­mé­vel. Eb­ben az ol­va­sat­ban kí­nál­ko­zik az ös­­sze­ve­tés sa­ját ta­pasz­ta­la­ta­im­mal: ne­kem (és nem­ze­dék­tár­sa­im­nak) még van­nak sa­ját hang­zás­él­mé­nye­im a fü­ze­tek­ben tár­gyalt mû­­vek jelentôs részérôl, igaz, nem min­­den­rôl, és sok eset­ben csak spo­ra­di­ku­san. 2.) A kül­föl­di ol­va­só sze­mé­vel, hi­szen pár­hu­za­mo­san min­den fü­zet meg­je­le­nik an­go­lul is. És itt már van­nak prob­lé­má­im és ké­te­lye­im azt illetôen, hogy mi az, ami „át­jön" an­go­lul. Sa­ját for­dí­tói ta­pasz­ta­la­tom­ból is tu­dom, hogy hi­á­ba „for­dul le" ki­fo­gás­ta­la­nul egy szö­veg ide­gen nyelv­re, az - a kul­tu­rá­lis in­ter­fe­ren­ci­ák okán - még nem szó­lal meg. In­tel­lek­tu­á­li­san és ze­ne­i­leg is: mit ért­het meg egy kül­föl­di, mi kel­ti fel az érdek­lô­dé­sét, mi ra­gad­ja meg, és mi kész­te­ti a ze­ne­mû meg­hall­ga­tá­sá­ra és kö­ze­leb­bi meg­is­me­ré­sé­re? Ez óri­á­si felelôsséget ró a fü­ze­tek szer­zôire, de egy­szer­smind igen ne­he­zen át­hi­dal­ha­tó - mond­hat­nám nyu­god­tan -, szin­te meg­old­ha­tat­lan mód­szer­ta­ni prob­lé­ma is. 3.) A jövôbeli ol­va­só sze­mé­vel, aki­nek mind el­mo­só­dot­tab­bá vál­nak is­me­re­tei és hang­zás­él­mé­nyei ez­zel a kor­szak­kal kap­cso­­lat­ban. Hi­szen aho­gyan tá­vo­lo­dunk a jelentôl és a kö­zel­múlt­tól, egy­re több do­log vá­lik ne­he­zen fel­fog­ha­tó­vá, vagy egye­sen ért­he­tet­len­né. Va­gyis hogy a ze­ne és a hoz­zá kap­cso­ló­dó is­me­ret­anyag ne holt is­me­ret, af­fé­le hang­zó mú­ze­u­mi tárgy le­gyen, ha­nem eset­leg a jövôbeli ze­ne­kul­tú­rá­nak is ele­ven, hang­zó va­ló­sá­ga.

Úgy hi­szem, ez a hár­mas pers­pek­tí­va nem erôszakolt, hi­szen egye­ne­sen kö­vet­ke­zik a so­ro­zat belsô lo­gi­ká­já­ból, szer­kesz­té­si el­vei­bôl, kon­cep­ci­ó­já­ból, célkitűzéseibôl. En­nek kel­le­ne ér­vé­nye­sül­nie a so­ro­zat min­den da­rab­já­nak szö­ve­gé­ben is. Ez - saj­nos úgy tű­nik - nem min­den­hol si­ke­res.

Meg­ha­tá­ro­zó jellemzôje a so­ro­zat­nak a szi­go­rú ter­je­del­mi kor­lát: a fel­adat el­vég­zé­sé­re mind­ös­­sze két ív áll a szerzôk ren­del­ke­zé­sé­re (nagyjából egy-egy ív szöveg, il­let­ve műjegyzék, bibliográfia és diszkográfia arány­­ban). A ter­je­del­mi kor­lát per­sze ösz­tön­zô is le­het, ki­kény­sze­rí­ti a sú­lyo­zást, a lé­nye­gi ös­­sze­füg­gé­sek­re irá­nyu­ló gon­dol­ko­dás­mó­dot. Így az egyes ta­nul­má­nyok kö­zött ma­ga a mű­faj vá­lik víz­vá­lasz­tó­vá. Eb­ben a ter­je­de­lem­ben is le­het olyan faj­sú­lyú meg­ál­la­pí­tá­so­kat ten­ni, ame­lyek ori­en­tál­nak a jövôben. Hogy Goe­the szo­­nett­jé­nek szál­ló­igé­vé vált so­rát idéz­zem: „In der Be­schrän­kung zeigt sich erst der Meister."7      

Mű­faj te­kin­te­té­ben a so­ro­zat „kis­mo­no­grá­fi­a­ként" ha­tá­roz­za meg ön­ma­gát - Berlász Me­lin­da is így be­szél ró­la. Ugyan­ak­kor kri­ti­ká­já­ban Dolinszky Mik­lós in­kább haj­lik a „le­xi­kon­szó­cikk" el­ne­ve­zés­re. Kis­mo­no­grá­fia? A mű­faj va­ló­ban lé­te­zik, és mond­­juk nem a Brockhaus-Riemann Mu­sik­lexikonra kell gon­dol­nunk, ha­nem el­sô­sor­ban az Új Grove Ze­nei Le­xi­kon ter­je­del­mes és ala­pos szó­cik­ke­i­re (amilyenekbôl nem­ré­gi­ben há­rom meg is je­lent ma­gya­rul, egyet­len kö­tet­be foglalva).8 Mind­amel­lett a mo­no­grá­fia fo­gal­ma kor­lát­la­nul nem szű­kít­hetô, hi­szen ez eset­ben amo­lyan „4/4-es keringô" lesz belôle. Egy bi­zo­nyos ha­tá­ron túl már per definitionem nem le­het mo­no­grá­fia, hi­szen nincs mód­ja a vá­lasz­tott té­ma min­den­ol­da­lú kör­be­já­rá­sá­ra - még ha in­ten­zív, és nem ex­ten­zív tel­jes­ség­re tö­rek­szik is a mű szerzôje. Ne­héz len­ne meg­mon­da­ni, hol a ha­tár, de a so­ro­zat da­rab­ja­it ol­vas­va né­ha az a be­nyo­má­som, hogy na­gyon a ha­tár­mezs­­gyén mo­zog­ha­tunk, idônként bi­zony meg­re­meg a léc. Ugyan­ak­kor van egy irány, amely­be en­nek a mű­faj­nak nem sza­bad el­moz­dul­nia, pe­dig oly­kor na­gyon is szük­sé­ges - ez az esz­­szé. A so­ro­zat leg­jobb da­rab­ja­i­­ban, a leg­jobb pil­la­na­tok­ban van­nak ilyen es­­szé­sze­rű ré­szek, iz­gal­mas, értékelô - a szub­­jek­ti­vi­tást sem nélkülözô - sza­ka­szok. (Min­ta­sze­rű, aho­gyan Kusz Ve­­ro­ni­ka, Da­los An­na, Szitha Tün­de, Gilányi Gab­ri­el­la vagy Né­meth G. Ist­ván él - na­gyon vis­­sza­fo­got­tan - ez­zel a lehetô­ség­gel.)

Ne­héz kér­dés: az „ér­té­ke­lés", az ér­ték­szem­­pont ér­vé­nye­sí­té­se. Mond­hat­ni con­tra­dic­tio in adjecto, még­hoz­zá szub­jek­tív és ob­jek­tív ér­te­lem­ben egy­aránt. El­lent­mond a tárgy­sze­rű tá­jé­koz­ta­tás­nak, de ha nincs az írás­ban „tűz", túl erôs a tá­vol­ság­tar­tás, ak­kor az el­tá­vo­lo­dik a so­ro­zat vol­ta­kép­pe­ni cél­já­tól, at­tól, hogy ne ste­ril „le­xi­kon­szó­cikk" le­gyen, ha­nem az érdeklôdést kelt­se fel a zeneszerzô és mű­ve iránt. Ko­ránt­sem az­zal, hogy „ki­je­lö­li a he­lyét", ha­nem in­kább egy lá­ten­sen érvényesülô axio­ló­giai szem­pont ér­tel­mé­ben, amely át­hat­ja az írás­mű min­den so­rát. A kor­rekt, tárgy­sze­rű elem­zés nyil­ván­va­ló­an meg­té­rül hosszú tá­von, és job­ban lehetôvé te­szi a jövôbeni ér­té­ke­lést. Ez az egész so­ro­zat sa­rok­kö­ve. Ugyan­ak­kor az ér­té­ke­lés moz­za­na­ta ma­ga is a „pil­la­nat­fel­vé­tel" ré­sze, és - bár ko­ránt­sem va­gyok a tör­té­nel­mi re­la­ti­viz­mus hí­ve, vagy a ma­nap­ság di­va­tos poszt­mo­dern gon­dol­ko­dás el­kö­te­le­zett­je - az nyil­ván­va­ló, hogy a ma ér­ték­íté­le­te ko­ránt­sem fel­tét­le­nül a hol­na­pé is.

Hogy a so­ro­zat me­lyik da­rab­ja hol és mi­lyen mély­ség­ben megy be­le egy-egy ze­ne­mű tag­la­lá­sá­ba, az függ az is­mer­te­tett ze­ne­szer­zô­tôl csak­úgy, mint az írás szer­zô­jétôl, an­nak érzékenységétôl és szem­lé­let­mód­já­tól. Eb­ben el­té­ré­sek is ta­pasz­tal­-
ha­tók az egyes írá­sok kö­zött, és - ne­kem leg­alább­is úgy tű­nik - oly­kor mód­szer­ta­ni hi­á­nyos­sá­gok is mu­tat­koz­nak e te­kin­tet­ben. Ez egy­szer­re sti­lá­ris és tar­tal­mi kér­dés is. A szak­ma­i­ság­ban egy bi­zo­nyos szin­ten túl nem le­­het men­ni, mert agyon­csap­ja a mű alap­kon­cep­ci­ó­ját. Mind­amel­lett a szak­mai meg­­­ala­po­zott­ság­ból sem le­het en­ged­mé­nye­ket ten­ni, kü­lön­ben a sem­mi­ben lóg­nak a meg­ál­la­pí­tá­sok. Ré­gi di­lem­mák ezek, de ilyen kon­cent­rált­ság­gal - nyil­ván a so­ro­zat jelle­gé­bôl adó­dó­an - ritkán ta­lál­koz­tam ve­lük.

Élet­rajz és mû­is­mer­te­té­sek: több­fé­le meg­­ol­dás kí­nál­ko­zik, ko­ránt­sem biz­tos, hogy szerkesztôi szi­gor­ral ezt is meg kel­lett vol­na re­gu­láz­ni a so­ro­zat egy­sé­ges jel­le­ge ér­de­ké­ben. Sze­rin­tem na­gyon jól tet­te Ber­lász Me­lin­da, hogy itt - a so­ro­zat szi­go­rú szer­kesz­té­si el­vei el­le­né­re is - ha­gyott né­mi sza­bad­sá­got, az vi­szont, hogy ez­zel nem min­den­ki tu­dott él­ni, már más lap­ra tar­to­zik. Csak megerôsíteni tu­dom, amit a so­ro­zat ko­ráb­bi kri­ti­ku­sai is ki­fo­gá­sol­tak: oly­kor meglehetôsen szer­vet­le­nül kap­nak he­lyet az élet­rajz egyes moz­za­na­tai a szö­veg­ben (egy há­zas­ság em­lí­té­sé­nek pél­dá­ul egy ilyen tö­mör­sé­gû szö­veg­ben csak ak­kor len­ne he­lye, ha a társ va­la­mi­lyen sze­re­pet ját­szik a zeneszerzôi élet­mû ala­ku­lá­sá­ban). És ha­son­ló­kép­pen su­ták sok he­lyen az írá­sok be­fe­je­zé­sei. A dí­jak és ki­tün­te­té­sek fel­so­ro­lá­sa, vagy az olyan tí­pu­sú mon­­da­tok, mint hogy „az al­ko­tó­mun­ka az­óta is fo­lya­ma­tos", nem tar­toz­nak a sze­ren­csés meg­ol­dá­sok kö­zé.

Kulcs­kér­dés az élet­rajz mi­lyen­sé­ge. Hogy nem kön­­nyű élet­raj­zot ír­ni, azt min­dig is tud­tam, de hogy en­­nyi­re ne­héz, sôt buk­ta­tók­kal te­li, ar­ra a ti­zen­két fü­zet el­ol­va­sá­sa után döb­ben­tem csak iga­zán rá. Nagy­mo­nog­rá­fi­á­nál több lehetôség van az ár­nya­lás­ra, a fi­no­mabb meg­fo­gal­ma­zá­sok­ra, ar­ra, hogy több ol­dal­ról meg­vi­lá­gít­sunk akár egy élet­raj­zi tényt, akár egy mű hát­te­rét. Eb­ben a rö­vid mű­faj­ban el­len­ben sok­szor fél­mon­dat­okon mú­lik, és mind a hi­á­tus, mind a nem jól meg­vá­lasz­tott élet­raj­zi adat pil­la­na­tok alatt egé­szen rossz irány­ba tud­ja el­vin­ni a szö­ve­get.

Aki nem elég ér­zé­ke­nyen ele­mez, aki nem fi­gyel kellôképp oda a ku­ta­tó­mun­ka és a meg­írás so­rán, men­­nyi­re bo­nyo­lult ez a vi­szony, az kön­­nyen be­le­sé­tál az élet­rajz­írás ha­gyo­má­nyos csap­dá­i­ba. Az élet­rajz té­nyei oly­kor meg­vi­lá­gít­ják a mű­vet, oly­kor nem. Ha nem, ak­kor en­nek a hát­te­rét kell fel­tár­ni. A zeneszerzô élet­mű­vé­nek belsô lo­gi­ká­ja is van, ami akár füg­get­le­ned­het is az élet­rajz su­gall­ta tényektôl. E te­kin­tet­ben szá­mo­t­te­vô el­té­ré­sek érzékelhetôk az ál­ta­lam ol­va­sott 12 fü­zet­ben (és a ko­ráb­bi­ak­ban is). A bra­vúr ab­ban van, hogy az adott, rend­kí­vül kor­lá­to­zott ter­je­de­lem­ben ki ho­gyan tud vá­lo­gat­ni az élet­rajz té­nyei kö­zött, ho­gyan sú­lyoz­za eze­ket, és hol, mi­lyen for­má­ban te­remt kap­cso­la­tot a mű­vek­kel (il­let­ve azok bel­­sô vi­lá­gá­val), ame­lyek sze­ren­csés eset­ben a rö­vid is­mer­te­té­sek nyo­mán fel­tá­rul­koz­nak. (Vagy nem.) Hogy ez nem tel­je­sen le­he­tet­len, ar­ra azért akad pél­da a so­ro­zat­ban.

Fon­tos kér­dés, hogy tud-e, és mi­lyen újat tud ad­ni egy-egy írás a már ko­ráb­ban meg­je­lent anya­gok­kal szem­ben. Más­kép­pen fo­gal­maz­va: a szak­iro­da­lom ré­szé­vé is tud-e vál­ni? Eb­ben a so­ro­zat egé­sze szem­pont­já­ból sar­ka­la­tos kér­dés­ben arány­lag nagy el­té­ré­sek ta­pasz­tal­ha­tók az egyes fü­ze­tek kö­zött, ho­lott a fel­té­te­lül sza­bott alap­ku­ta­tás el­vég­zé­se végsô so­ron er­re pre­desz­ti­nál­ja ôket. A szö­ve­gek­ben azon­ban ez nem min­de­nütt ér­vé­nye­sül. Az ismeretterjesztô funk­­ció oly­kor üt­kö­zik a tu­do­má­nyos igénnyel: csor­bát szen­ved a szö­ve­gek sű­rű­sé­ge, szubsztancialitása, ez­zel pe­dig el­lent­mon­dás­ba ke­rül a so­ro­zat egé­szé­nek cél­ki­tű­zé­sé­vel. Leg­gyak­rab­ban in­ter­júk, be­szél­ge­té­sek, kri­ti­kák sze­re­pel­nek, más kér­dés, hogy kap­nak-e va­la­mi­lyen több­le­tet eb­be a szö­veg­be rendezôdve? Egyes fü­ze­tek­ben za­va­ró­an sok az idé­zet - amúgy kön­­nyen hozzáférhetô iro­da­lom­ból.

A szer­kesz­tés­sel kap­cso­lat­ban in­kább el­te­kin­tek most a sok-sok za­va­ró ap­ró­ság „ke­keckedô" fel­so­ro­lá­sá­tól, ös­­szes­sé­gé­ben az volt a be­nyo­má­som, mint­ha egy kor­rek­tú­ra­for­du­ló vagy egy szer­kesz­té­si fá­zis ki­ma­radt vol­na. Egy ala­pos sti­lá­ris át­fé­sü­lés pe­dig majd mind­egyik kö­tet­re rá­fért vol­na.

Pintér Csil­la Má­ria írá­sá­nak meg­je­le­né­se ide­jén Szônyi Er­zsé­bet 79 éves volt, ma már 87 esztendôs. Volt idô, ami­kor meg­ha­tá­ro­zó alak­ja volt a ma­gyar ze­ne­kul­tú­rá­nak. Nem fel­ada­ta en­nek a kis könyv­nek - hi­szen Szônyi Er­zsé­be­tet, a zeneszerzôt hi­va­tott be­mu­tat­ni -, de kü­lö­nös mó­don szá­mom­ra in­kább a zeneszerzôi élet­mû kö­rül kör­vo­na­la­zó­dó, fel nem tett, hi­ány­ér­zet­ként meg­fo­gal­ma­zó­dó prob­lé­mák ré­vén vá­lik iga­zán ér­de­kes­sé. Nem el­hall­gat kér­dé­se­ket, csak nem te­szi fel ôket. Pe­dig ko­ránt­sem erôszakoltak. Ma­ga
a pá­lya, a sze­mé­lyi­ség, az élet­út su­gár­zó éthosza su­gall­ja ôket. Szá­mom­ra a könyv ol­va­sá­sa so­rán ki­raj­zo­ló­dik egy má­sik, meg nem írt Szônyi-könyv. Jó len­ne tud­ni, mit tud kez­de­ni Szônyi Er­zsé­bet mai vi­lá­gunk­kal? Mit gon­dol a klas­­szi­kus ze­ne­kul­tú­ra so­ha nem lá­tott mér­vû ha­nyat­lá­sá­ról, ér­ték­pusz­tí­tó, pro­fit­haj­hász kör­nye­ze­tünk­rôl, a Ko­dály-mód­szer el­­le­­he­­tet­­le­nü­lé­sé­rôl, a ze­ne­ok­ta­tás ki­szo­­ru­lá­sá­ról az iskola­rend­szer­­bôl?

Egy­ál­ta­lán nem köz­is­mert tény - és en­nek be­mu­ta­tá­sa a fü­zet jól si­ke­rült ré­sze -, hogy mi­lyen sze­re­pet ját­szott Szônyi Er­zsé­bet az új ma­gyar ope­ra tör­té­ne­té­ben. Ô in­dí­tot­ta ugyan­is el a hat­va­nas éve­kig át­nyú­ló „ope­ra­kom­po­ná­lá­si hul­lá­mot". Az élet­mű sa­já­tos belsô di­na­mi­ká­ját al­ko­tói vál­sá­gok, idônkénti el­hall­ga­tá­sok jel­lem­zik: olyan ol­da­la ez mun­kás­sá­gá­nak, amely nincs a fi­gye­lem elôterében. Saj­nos köz­hely­sze­rű meg­­ál­la­pí­tá­sok­tól sem men­tes a szö­veg. En­gem iga­zá­ból az ér­de­kel­ne, mi van ezek mö­gött az al­ko­tói vál­sá­gok mö­gött? Kor­rekt, tisz­te­let­tu­dó, de szá­mom­ra túl si­má­ra si­ke­re­dett be­mu­ta­tá­sa ez a fü­zet en­nek a va­ló­ban tisz­te­le­tet pa­ran­cso­ló élet­mű­nek.

Bár he­lyen­ként kis­sé di­dak­ti­kus­nak tű­nik fel szá­mom­ra, az elôbbinél jó­val mar­kán­sabb, kont­rasz­to­sabb írás Ittzés Mi­hály Bár­­dos La­jos-kö­te­te. Len­dü­le­tes, jól meg­írt, lé­nyeg­re törô be­mu­ta­tás, amely Bár­dos La­jos ese­té­ben is „sok­ol­da­lú mun­kás­sá­gá­ból csak a ze­ne­szer­zôi te­vé­keny­ség át­te­kin­té­sé­re szo­rít­ko­zik", a töb­bi te­rü­let­re csu­pán „az élet­rajz tük­ré­ben, a fô té­má­val va­ló össze­­füg­gés­ben tér­het ki".

Sze­ren­csé­sen fo­nód­nak ösz­­sze az élet­rajz té­nyei és az a fo­lya­mat, aho­gyan egy új szem­­lé­let ér­vé­nye­sül a kom­po­ná­lás­ban is: a szó­la­mok egyen­ran­gú ke­ze­lé­se, ami pe­da­gó­gi­ai szem­pont­ból is fon­tos újí­tás­nak szá­mí­tott a ko­ráb­bi re­per­to­ár tisz­tán ho­mo­fon-ak­kor­di­kus da­rab­ja­i­hoz ké­pest. A fü­zet jól ér­zé­kel­te­ti azt az utat, aho­gyan Bár­dos La­jos a ma­gyar kó­rus­kul­tú­ra ka­riz­ma­ti­kus sze­mé­lyi­sé­gé­vé, hat év­ti­ze­des ze­ne­szer­zôi mun­kás­sá­ga pe­dig a ma­gyar kó­rus­kul­tú­ra szer­ves ré­szé­vé vált.
A II. vi­lág­há­bo­rú után Bár­dos La­jos több­fé­le ér­te­lem­ben is az új­já­épí­tés szol­gá­la­tá­ba szegô­dött: még a pol­gá­ri de­mok­rá­cia ide­jén, belsô in­dít­ta­tás­ból és nem ha­tal­mi el­vá­rás­ra írt kó­ru­sai kö­zül né­me­lyik már akár moz­gal­mi dal­nak is volt tekinthetô. Csak­hogy Bár­dos­nak „el­ve volt, hogy pár­tot és po­li­ti­kai ha­tal­mas­sá­go­kat meg nem éne­kel". Ebbôl késôbb nyil­ván­va­ló­an konf­lik­tu­sa szár­ma­zott, és a könyv ér­zék­le­te­sen mu­tat­ja be, hogy ez a ha­ta­lom­mal va­ló konf­lik­tus mi­ként ha­gyott el­ke­rül­he­tet­le­n nyo­mot ze­ne­al­ko­tói mun­kás­sá­gán is. A fü­zet mél­tó­an szép be­mu­ta­tá­sa en­nek a fon­tos élet­mű­nek.

Az egyik leg­rö­vi­debb és leg­tö­mö­rebb ta­nul­mány Gom­bos Lász­ló­nak Far­kas Ferenc­rôl írott kis kö­te­te, hi­szen he­lyet kel­lett biz­to­sí­ta­ni az át­la­gos­nál is jó­val ter­je­del­me­sebb oe­uv­re-t be­mu­ta­tó mű­jegy­zék­nek. Ugyan­­ak­kor az írás ele­ven és sok­ol­da­lú ké­pet fest Far­kas­ról. Jó arány­ér­zék­kel ka­la­u­zol vé­gig a ki­vé­te­le­sen gaz­dag élet­pá­lyán, ami azért nem is an­­nyi­ra egy­sze­rű fel­adat. Ér­dek­lôdéssel ol­vas­tam, sok hoz­zá­fűz­ni­va­lóm nincs, de ma­ga az élet­mű sem tar­to­zik az iga­zán prob­le­ma­ti­kus vagy küz­del­mes al­ko­tói pá­lyák kö­zé.

Pá­rat­lan mes­ter­ség­be­li tu­dá­sa, in­tu­í­ci­ó­ja és böl­cses­sé­ge ré­vén a 20. szá­zad má­so­dik fe­lé­nek leg­na­gyobb ha­tá­sú ze­ne­szer­zés­ta­ná­ra­ként ér­té­ke­lik (töb­bek közt Li­ge­ti, Kur­tág, Petrovics, Szokolay, Durkó, Bozay,
Je­ney, Vidovszky tar­to­zott a ta­nít­vá­nyai kö­zé). Ke­vés zeneszerzô akad, aki rá­­dió­­já­té­kok, film­ze­nék, szín­pa­di kísérô­ze­nék ré­vén en­­nyi em­ber­hez el­ju­tott vol­na, és en­­nyi­re is­mert len­ne - ze­né­je ré­vén min­den­kép­pen. Élet­mű­vé­ben feltűnôen ma­gas az úgy­ne­ve­zett „al­kal­ma­zott mű­vé­szet" ará­nya. Más­kép­pen van je­len a kul­tú­ra szö­ve­té­ben, ta­lán meg­ha­tá­ro­zóbb mó­don is, mint ki­emelt al­ko­tá­sa­i­val. Ez na­gyon fon­tos szem­lé­le­ti kér­dés, hi­szen se­gít túl­lép­ni egy szte­re­o­tí­pi­án, azon, hogy csak­is a kiemelkedô nagy mű­vek szá­mí­ta­nak. Van a ze­ne­tör­té­net­nek egy ilyen ol­va­sa­ta is, eb­ben felértékelôdnek a kis al­ko­tá­sok, a kis mű­vé­sze­tek - Szerb An­tal­lal Far­kas ezt ne­vez­te „fel­adat­mű­vé­szet­nek". Sôt a köz­íz­lést, a ze­nei hal­lást min­den más­nál ha­té­ko­nyab­ban ké­pe­sek be­fo­lyá­sol­ni. Ilyen te­kin­tet­ben kü­lö­nö­sen fon­to­sak Far­kas film­ze­néi.

Vélhetôen az éle­te is olyan de­rűs volt, mint ami­lyen­nek min­den­ki is­mer­te. Ha vol­tak is belsô ví­vó­dá­sai, ez ki­vé­te­les har­mó­ni­át su­gár­zó, la­ti­nos-me­di­ter­rán szel­le­mi­sé­gű ze­né­jé­ben nem sok nyo­mot ha­gyott, így e könyv alap­ján sem sze­rez­he­tünk ró­la tu­do­mást. A be­mu­ta­tás­ban min­den­eset­re sem­mi nyo­ma a sti­li­zált­ság­nak. Ha­lá­la - kom­po­ná­lás köz­ben szun­­nyadt el örök­re - egy szép élet szép be­fe­je­zé­se. És a könyv­ben is szé­pen van meg­ír­va.

Mély­sé­ge­sen igaz és sok­ol­da­lú­an árnyalt pá­lya­ké­pet fest Kusz Ve­ro­ni­ka a II. vi­lág­há­bo­rút követô két év­ti­zed ma­gyar ze­ne­tör­té­net­ének egyik legkiemelkedôbb és ta­lán leg­tra­gi­ku­sabb alak­já­ról, Jár­dá­nyi Pál­ról. Jár­dá­nyi nem­csak „ki­vá­ló kom­po­nis­ta", de kor­szak­al­ko­tó jelentôségû nép­ze­ne­ku­ta­tó, nagy for­má­tu­mú ze­ne­kri­ti­kus és sok­ol­da­lú pe­da­gó­gus is volt. Jog­gal eme­li ki Kusz Ve­ro­ni­ka, hogy ze­ne­írói mû­kö­dé­se, pub­li­cisz­ti­ká­ja is kiemelkedôen fon­tos, „ze­ne­tör­té­ne­ti jelentôséggel bír - fôként Bar­tók, Ko­dály és az új ma­gyar ze­ne re­cep­ci­ó­já­nak szem­­pont­já­ból". Na­gyon jól meg­írt fü­zet, tel­je­sen prob­lé­ma­men­tes­nek még­sem mer­ném jel­le­mez­ni.

Aho­gyan tá­vo­lo­dunk az idôben, úgy vál­nak egy­re ne­he­zeb­ben értelmezhetôvé az olyan nem túl sze­ren­csés meg­fo­gal­ma­zá­sok, mint hogy Ko­dály jobb ke­zé­nek, „elsô szá­mú he­lyet­te­sé­nek" szá­mí­tott. Vagy hogy I. vo­nós­né­gye­sé­vel 1948-ban a Bar­tók-fesz­ti­vál zeneszerzôi ver­se­nyé­nek ke­re­té­ben nagy si­kert ara­tott, de „po­li­ti­kai okok­ból" csak meg­osz­tott má­so­dik he­lye­zést ért el. Itt na­gyon hi­ány­zik a mély­sé­gi di­men­zió (a ha­ta­lom „rej­tett" di­men­zi­ó­ja), mert nem de­rül ki a szövegbôl, mirôl is van szó. Ez még csak fél­re­szó­lás le­het­ne, de ugyan­ez ol­da­lak­kal késôbb megismétlôdik: 1964-ben az UNESCO Jár­dá­nyit sze­mel­te ki egy Bu­da­pes­ten létesítendô nem­zet­kö­zi nép­ze­ne-tu­do­má­nyi ku­ta­tó­köz­pont vezetôjének, ám a ter­vek po­li­ti­kai okok­ból (itt már idézôjel nél­kül) nem va­ló­sul­tak meg. Ke­vés a hely - két­ség­te­len -, de az utal­ga­tás nem sze­ren­csés meg­ol­dás. Az ol­va­só­nak va­la­mi­kép­pen visszamenôleg is „jól ér­te­sült­nek" kel­le­ne len­nie - az an­gol szö­ve­get ol­va­só kül­föl­di­nek és a „pa­lack­pos­tát" ol­va­só jövôbelinek egy­aránt.

Kusz Ve­ro­ni­ka nem di­men­zi­o­nál­ja túl a po­li­ti­kai erôtér sze­re­pét Jár­dá­nyi éle­té­nek és mun­kás­sá­gá­nak ala­ku­lá­sá­ban, de az Jár­dá­nyi ese­té­ben va­ló­ban ko­moly sze­re­pet ját­szott. Az élet­mű be­mu­ta­tá­sa be­te­kin­tést en­ged a ha­ta­lom ir­ra­ci­o­ná­lis mű­kö­dé­sé­be. Az ôt ért po­li­ti­kai tá­ma­dá­sok el­le­né­re ak­tí­van kom­po­nált, és sor­ra kap­ta az ál­la­mi ki­tün­te­té­se­ket (Er­kel-díj, Kos­suth-díj), mi­köz­ben Sza­bó Fe­renc azt ír­ta ró­la, hogy „re­ak­ci­ós, ha­la­dás­el­le­nes ze­nei faj­el­mé­let szó­­csö­vé­vé vá­lik", Di­ver­ti­men­to concertante cí­mű mű­vét pe­dig fel­szí­nes­nek, „pár­ton­kí­vü­li­nek" és „apo­li­ti­kus­nak" ne­vez­te. Jár­dá­nyi em­be­ri nagy­sá­gá­ra mi sem jellemzôbb, mint hogy - bár tag­ja volt a Ze­ne­aka­dé­mia for­ra­dal­mi bi­zott­sá­gá­nak - töb­bek kö­zött Sza­bó Fe­renc­nek is vé­del­met biz­to­sí­tott. A meg­tor­lás 1959-ig vá­ra­tott ma­gá­ra, ami­kor „hely­te­len po­li­ti­kai né­ze­tei kö­vet­kez­té­ben" in­dok­lás­sal el­bo­csá­tot­ták a Ze­ne­aka­dé­mi­á­ról.

Jelentôségéhez mér­ten nagy, de nem arány­ta­la­nul nagy - két tel­jes ol­dal­nyi - he­lyet fog­lal el a Jár­dá­nyi egyik fôművének tekinthetô Vö­rös­mar­ty­-szim­fó­nia (1953) is­mer­te­té­se. Új­ra­hall­ga­tá­sa - Kusz Ve­ro­ni­ká­nak is köszönhetôen -, meggyôzött ar­ról, hogy nem va­la­mi­fé­le ze­ne­tör­té­ne­ti kö­vü­let­rôl van szó, ha­nem élô, ma is fel­ka­var­ni ké­pes al­ko­tás­ról. Két ol­dal­ban ír­ni errôl a mű­rôl, jól meg­vá­lasz­tott stí­lus­be­li és for­mai uta­lá­sok­kal, tö­mör, de célt nem t­évesztô ze­nei elem­zé­sek­kel a mű­ben élet­re kelô to­po­szok­ról, az intertextuális jellemzôkrôl, úgy, hogy a mű­vet el is tud­ja he­lyez­ni a ma­gyar ze­ne tör­té­ne­té­ben - el­is­me­rés­re mél­tó tel­je­sít­mény.

A so­ro­zat­nak min­den­kép­pen ez az egyik leg­iz­gal­ma­sabb kö­te­te, de nem ke­vés­bé az a következô, Ka­do­sa Pált bemutató. Kü­lö­nö­sen a kettô egy­más mel­lett ol­vas­va. Döb­be­ne­tes a kont­raszt a Ka­do­sa-élet­mű egé­szen más pá­lya­ívé­vel ös­­sze­vet­ve: mar­kán­san ki­raj­zo­lód­nak - két jelentôs és kor­sza­kot meg­ha­tá­ro­zó zeneszerzô pá­lya­ké­pén túl - a ma­gyar ze­ne­tör­té­net 20. szá­za­di tör­té­ne­té­nek fon­tos szeg­men­sei. Szö­veg­sű­rű­sé­gen, a szö­veg szubsztancialitásán - amirôl fen­tebb szó esett - pon­to­san ezt ér­tem.

Da­los An­na Ka­do­sa Pál­ról szó­ló írá­sa - a Kósa György (1998) és Ma­ros Ru­dolf (2001) élet­mű­vét fel­dol­go­zó fü­ze­tek után - im­már a har­ma­dik a so­ro­zat­ban. Bár egy­ko­ri po­zí­ci­ó­já­ból adó­dó­an Ka­do­sa éle­te az át­la­gos­nál job­ban és sok­ré­tűb­ben do­ku­men­tált, mű­ve­i­nek egy ré­sze még ma is lap­pang. A Mű­jegy­zék­hez fű­zött kom­men­tár ér­zé­kel­te­ti a ku­ta­tó­mun­ka di­men­zi­ó­it. „Még ha­zá­já­ban sem köz­tu­dott, hogy mi­lyen gaz­dag és ki­vé­te­les alkotóerôrôl ta­nús­ko­dó ze­ne­szerzôi élet­mű­vet ha­gyott hát­ra". Még­is: ha­lá­la után mű­vei el­tűn­tek a kon­cert­pó­di­u­mok­ról. Da­los An­na en­nek az el­lent­mon­dás­nak járt utá­na - és tette ezt bra­vú­ro­san.

Ka­do­sa egész élet­pá­lyá­ja ért­he­tet­len­né vál­na - var­ga­be­tű­i­vel, el­kö­te­le­zett­sé­gé­vel és sú­lyos em­be­ri vál­sá­ga­i­val, mély­pont­ja­i­val - ha nem a mű­vé­szi avant­gárd és tár­sa­dal­mi ha­la­dás kettôs gyúj­tó­pon­tú kon­tex­tu­sá­ban nyer­né el ér­tel­mét. (Bár­mit ér­tünk is mi raj­ta, és bár­hogy lát­juk is ezt ma.) Mai tu­da­tunk­kal ne­héz fel­fog­ni az ak­kori tör­té­né­se­ket és ér­ték­vá­lasz­tá­so­kat, nem is szól­va az ide­o­ló­gi­ai ke­reszt­ál­lá­sok­ról. Nagy ér­de­me a be­mu­ta­tás­nak, hogy ezt a kettôs szem­pon­tot a szö­veg­ben is vé­gig ér­vé­nye­sí­te­ni tud­ta. És kôkemény, fáj­dal­ma­san igaz ér­té­ke­lés, hogy a tö­meg­dal kor­sza­ká­ban Ka­do­sa csak mű­vé­szi ön­cson­kí­tás­sal tud­ja ki­ala­kí­ta­ni a ma­ga le­egy­sze­rű­sö­dött stí­lu­sát, de mű­vé­szi ön­cson­kí­tás­ként ér­tel­me­zi a fü­zet szerzôje Ka­do­sa nagy szim­fó­ni­á­i­nak kor­sza­kát is
(A ma­gány szim­fó­ni­ái 1957-1974). Va­ló­já­ban min­den ké­sei Ka­do­sa-mű ugyan­azt a kér­dést jár­ja kö­rül: a le­mon­dás­ról, öröm­te­len­ség­rôl és a fáj­da­lom­ról szól. „Pes­­szi­mis­ta mű­vé­szet ez, amely­nek zárt­sá­ga, végsô el­szánt­sá­ga, asz­ké­zi­se leg­alább an­­nyi­ra tű­nik ön­cson­kí­tás­nak, mint Ka­do­sa öt­ve­nes évek­­be­li ön­fel­ál­do­zá­sa."

Az élet­rajz ele­me­i­nek és a mű­vek­nek pár­hu­za­mos tár­gya­lá­sá­ban a szö­veg re­me­kül egyen­sú­lyoz a szak­mai fedd­he­tet­len­ség és az ol­vas­ha­tó­ság kö­zött. Jól vá­laszt­ja meg a mű­le­írá­sok so­rán a fó­kuszt, „ru­ga­nyos op­ti­ká­val" hol kö­ze­lít­ve a mű­vek szer­ke­ze­ti és ze­nei jellemzôihez, hol tá­vo­lod­va tôlük, min­den­eset­re né­hány mon­dat­ban si­ke­rül egyes mű­vek lé­nye­gét meg­ér­tet­nie az ol­va­só­val, és el­he­lyez­nie Ka­do­sa élet­pá­lyá­ján, va­la­mint a kor­szak­ban. Ez ad­ja az ér­té­ke­lé­sek fe­de­ze­tét: sem­mi sem lóg a levegôben, az ér­ve­lés célratörô, de nem „ki­nyi­lat­koz­ta­tó", ha­nem meggyôzô.

(Foly­tat­juk)

Ba­lázs Ist­ván

Jegyzetek

1   Berlász Me­lin­da: Ma­gyar zeneszerzôk. Fü­zet­so­ro­zat a közmûvelôdés és a ze­ne­tu­do­mány szol­gá­la­tá­ban. Mu­zsi­ka, 1999. jú­ni­us, 15.             
[www.muzsi­kalen­darium.hu/mu­zsi­ka/in­dex.php?area=article&id_article=703]

2   Dolinszky Mik­lós: Ma­gya­rok, ze­nék, szerzôk. Ma­gyar zeneszerzôk so­ro­zat, 1-14. Mu­zsi­ka, 2001. ok­tó­ber, 46. o. [www.muzsikalendarium.hu/mu­zsi­ka/in­dex.php?area=article&id_article=203]

3   Porrectus: Ma­gyar zeneszerzôk (1), Mu­zsi­ka, 2003. no­vem­ber, 41. o. [www.muzsikalendarium.hu/mu­zsi­ka/in­dex.php?area=article&id_article=1172]
Porrectus: Ma­gyar zeneszerzôk (2), Mu­zsi­ka, 2004. feb­ru­ár, 33. o. [www.muzsikalendarium.hu/mu­zsi­ka/in­dex.php?area=ar­ticle&id_article=1223]

4   Richter Pál: Fusz Já­nos, ali­as Johann Evangelist Fuss, Mu­zsi­ka, 2004. au­gusz­tus, 44. o. [www.muzsikalendarium.hu/mu­zsi­ka/in­dex.php?area=ar­ticle&id_article=1329]

5   Ugyancsak a legközelebbi tervek között szerepel a zeneszerzô Egressy Bénirôl szóló kis kötet, ennek kézirata kész, hamarosan megjelenik. A közeli tervek része egy füzet az erdélyi születésû, de 1979 óta Magyarországon élô Orbán Györgyrôl.

6   Lásd az 1. ­jegy­ze­tet.

7   Ter­mé­szet és mû­vé­szet, Jánossy Ist­ván ma­gyar át­köl­té­sé­ben: „Kor­lá­to­zás­ban tû­nik ki a mes­ter."

8   Ko­rai ro­man­ti­ku­sok. Cho­pin - Schu­mann - Liszt éle­te és mû­ve. Ró­zsa­völ­gyi és tár­sa, Bu­da­pest, 2010.

Magyar Zeneszerzôk

Sorozatszerkesztô: Berlász Melinda

Mágus Kiadó, 2003-2009

Pintér Csilla Mária: Szônyi Erzsébet

Ittzés Mihály: Bárdos Lajos

Gombos László: Farkas Ferenc

Kusz Veronika: Járdányi Pál

Dalos Anna: Kadosa Pál

Szônyi Erzsébet

Felvégi Andrea felvétele

Bárdos Lajos

Farkas Ferenc

Járdányi Pál

Kadosa Pál

A Liszt Ferenc Zenemûvészeti Egyetem Archívumának
szíves engedélyéve