- Ro­va­tunk a kö­zön­ség elé még nem ke­rült mű­vek vi­lá­gá­ba ka­la­u­zol, Láng Ist­ván­nal va­ló mai be­szél­ge­té­sün­ket azon­ban kezd­jük a mi­nap a 7. köl­ni Orgel-Mixturen fesz­ti­vá­lon be­mu­ta­tott, így már csak ha­zai pre­mi­er­re vá­ró da­rab­bal, mely­nek cí­me Gestures. Ho­gyan il­lesz­ke­dik a Szath­má­r­y Zsig­mond or­go­na­mű­vés­­szel ki­ala­kult együtt­mű­kö­dé­sed fo­lya­má­ba?

- Ed­dig ô kért tôlem da­ra­bo­kat, most pe­dig én kér­tem föl a Gestures be­mu­ta­tá­sá­ra. A köl­ni Szent Pé­ter-temp­lom spe­ci­á­lis le­he­tô­sé­gekkel bí­ró or­go­ná­já­ra ír­tam, gon­dol­va ar­ra, hogy ne csak e kü­lön­le­ges hang­sze­ren le­gyen elôadható. Az egyik kü­lön­le­ges­ség egy úgy­ne­ve­zett bi­lincs: elôre be le­het prog­ra­moz­ni egy ak­kor­dot, amely já­ték köz­ben pe­dál­lal meg­szó­lal­tat­ha­tó. A da­rab­ban zaj­ló „gesz­ti­ku­lá­ci­ót" egyszercsak meg­sza­kít­ja egy más hang­szí­nű, lontano jel­zé­sű, hos­­szan tar­tott - a bi­lincs­be prog­ra­mo­zott - ak­kord, majd foly­ta­tó­dik a ko­ráb­bi fo­lya­mat. Ha más or­go­nán játs­­szák, ak­kor egy bi­zo­nyos rit­mi­kai moz­gás­sal, az ad­di­gi re­giszt­rá­ci­ót meg­vál­toz­tat­va le­het meg­szó­lal­tat­ni azt az ak­kor­dot. A bi­lincs-anyag két­szer for­dul elô, majd har­mad­szor a da­rab vé­gén, kom­bi­nál­va a ma­nu­á­lok és a va­ló­di pe­dál szó­la­ma­i­val. A zá­ró sza­kasz elé Szathmáry ké­ré­sé­re cadenzát ik­tat­tam be, igaz, na­gyon kö­töt­tet: a szag­ga­tott Risoluto rész ak­kord­ja­it ta­lá­lom­ra rá­pil­lant­va kell ki­vá­lasz­ta­ni és ját­sza­ni.

- Or­ga­ni­kus­nak tet­szik a bi­lincs ze­nei al­kal­ma­zá­sa. Ha az anél­kü­li vál­to­za­tot hall­juk, egész más mű ke­let­ke­zik?

- Bi­zo­nyos szem­pont­ból a vé­gét te­kint­ve egé­szen más, hang­zá­sá­ban sze­ré­nyebb. A két beékelôdésnél pe­dig rit­mi­ku­san dú­sí­tott hang­szín­kü­lönb­sé­get hal­la­ni, a fo­lya­mat meg­tö­ré­se te­hát ott is nyil­ván­va­ló.

- De­cem­ber­ben a Fé­szek­ben a gi­tár­ra írt Con­ci­tato ke­rült közönség elé. Ha jól em­lék­szem, eled­dig nem kom­po­nál­tál er­re a hang­szer­re.

- Film- és szín­há­zi kísérôzenében, rész­ben rendezôi ké­rés­re elôfordult...

- Mi­ért „sza­bad­ko­zol"? Nem sze­re­ted a gi­tárt?

- De, csak so­ká­ig nem tud­tam ve­le mit kez­de­ni. Né­hány éve írt Broken Consortomba ma­gam vá­lasz­tot­tam a szop­rán sza­xo­fon és a brá­csa mel­lé a gi­tárt. Ott érez­tem rá, hogy szó­ló­ban mi­ként bont­hat­nám ki raj­ta a gon­­do­la­ta­i­mat. Így szü­le­tett a trió alap­anya­­gá­ból a már cí­mé­ben is vir­tu­o­zi­tást ígé­rô Con­ci­tato. Ener­gi­kus, po­li­fon el­sô rész után Pa­ga­ni­ni-sze­rű­en, fu­ta­mok­ban bô­­vel­ke­dô ze­ne. Olyan ak­kor­do­kat al­kal­ma­zok az üres hú­rok se­gít­sé­gé­vel, ami­lye­nek nem­hogy a klas­­szi­kus, de még a 20. szá­zad má­so­dik felébôl szár­ma­zó gi­tár­da­ra­bok­ban sem for­dul­nak elô. Né­mi szerzôi szem­te­len­ség­gel a hat üres húr ki­pen­ge­té­sé­vel zá­rul a da­rab, hogy vég­re le­gyen va­la­mi könnyű is Csá­ki And­rás­nak...

- Ja­nu­ár­ban pe­dig a ber­li­ni Unerhörte Mu­sik fesz­ti­vá­lon ren­de­zik azt a hang­ver­senyt, ame­lyen a szlo­vák Hevhetia ál­tal ki­adott CD mű­so­rát - s ezen be­lül a da­ra­bo­dat - élôben, ôsbemu­ta­tó­ként szó­lal­tat­ják meg. Ez pe­dig a concer­DUO­tante lesz, Ginzery Enikô és Fej­ér And­rás elô­adá­sában, aki a Li­be­rót is el­játs­­sza.

- Mind­ket­ten kü­lön is kér­tek tôlem da­ra­bot, s én meg­tisz­tel­te­tés­nek ve­szem, hogy ilyen jelentôs mű­vé­szek érdeklôdnek a ze­ném iránt. Ver­seny­mű ne­héz­sé­gű és at­ti­tű­dű concertáló szó­la­mok al­kot­ják az egy­mást meg­sza­kí­tás nél­kül követô, ki­lenc kü­lön­bö­zô ka­rak­te­rű részbôl ál­ló kom­po­zí­ci­ót. A két elôadó hang­je­gyek­re for­dí­tott mo­nog­ram­já­val in­dí­ta­nak (GE - FA), ki-ki a ma­ga kó­dolt hang­ne­vé­vel a hang­sze­rén. Ez tel­je­se­dik ki a cim­bal­mon a har­so­na or­go­na­pont­ja fö­lött a mű súly­pon­ti Molto quieto sza­ka­szá­ban. A cim­ba­lom le­he­tet­lent ost­rom­ló­an halk, a kom­po­zí­ci­ót bevégzô sza­ka­sza fo­lya­mán for­dí­tott sor­rend­ben je­len­nek meg a mo­nog­ra­mok, ez­zel zár­ja szó­la­mát a har­so­na.

- Vé­gül nyis­suk ki a va­ló­ban bon­ta­ko­zó par­ti­tú­rát, a Fel­ki­ál­tá­so­két, kla­ri­nét, mély­he­ge­dű és gor­don­ka tri­ó­já­ra.

- A mű ki­lenc részbôl áll.

- Itt is lá­tok az or­go­na­da­rab­ra emlékeztetô,
ad libitum két­fé­le­sé­get.

- Igen. Azt akar­tam, hogy egy­más­sal egyen­ér­té­kű­en el­játsz­ha­tó le­gyen a tisz­tán hang­sze­res trió és az elekt­ro­ni­kus be­ját­szás­­sal dú­sí­tott vál­to­zat. A be­ját­szás­ban trom­­­bi­­ta, üveg-chimes, öt csengô, há­rom tri­­an­gu­­lum hall­ha­tó. A trom­bi­tán Mah­ler 5. szim­­fó­ni­á­já­nak nyi­tó­hang­jai szó­lal­nak meg al­lú­zi­ó­ként, a 2011-es Mah­ler cen­te­ná­ri­um­ra utal­va (ek­kor ír­tam mű­ve­met). Ez a cisz-moll hár­mas­hang­zat­tal in­du­ló idé­zet meg­lepôen hang­zik a da­rab szö­ve­té­ben. Az elsô meg­je­le­né­se a ha­to­dik rész­ben hall­ha­tó, és a Mah­ler-al­lú­zi­ó­val csen­dül ki a da­rab. Más as­pek­tus­ba he­lye­zi az egész kom­po­zí­ci­ót, a stí­lu­so­mat (vagy ön­is­mét­lé­se­i­met?) - ezt a szer­zô ma­ga nem dönt­he­ti el. Ilyen ha­tást más­sal nem ér­het­nék el, már­pe­dig ilyet akar­tam.

- A be­ját­szás te­hát tisz­tán akusz­ti­kus hang­sze­re­ket hasz­nál?

- Igen, de idônként elekt­ro­a­kusz­ti­ku­san mo­du­lál­juk Hor­váth Ist­ván­nal, így az al­lú­zió ér­ze­te még fo­ko­zot­tabb lesz. De a be­ját­szás nél­kü­li vál­to­zat­ban is tel­jes ér­té­kű a Mah­ler-uta­lás.