TÓTH ARMAND ár­tat­lan-ár­tal­mat­lan pindaroszi éne­ke­i­vel in­dult a négy­es­tés kor­társ­ ze­nei hang­ver­seny­cik­lus má­so­dik fe­le. A fu­vo­la-zon­go­ra-duó feltehetôleg egy tá­ro­ga­tó­ra (kla­ri­nét­ra) és hár­fá­ra (cim­ba­lom­ra) írt ko­ráb­bi kom­po­zí­ció új­ra­gon­do­lá­sa. A Négy pindaroszi ének amo­lyan hangulatfestô, ap­róbb moz­za­na­tai­­ban il­luszt­ra­tív cik­lus, Barth Ist­ván (fu­vo­la) és Ré­vész Lász­ló (zon­go­ra) biz­ton­sá­gi já­té­ka pe­dig ke­vés­sé moz­gat­ta meg a fan­tá­zi­á­­­mat. ERÔD IVÁN 1994-ben írt dal­cik­lu­sa, az Über der Asche zu Sin­gen (Ének a ham­vak fe­lett - 5 dal Richard Bletschacher ver­se­i­re, op. 65) vi­szont sok fel­fe­dez­ni­va­lót kí­nált. Pa­ra­dox mó­don e fel­fe­de­zé­sek­re a mû szi­kár, kis­sé ko­pár hang­vé­te­le csá­bí­tott. A mû hang­üté­se hi­te­le­sen köz­ve­tí­tet­te a ver­sek fe­gye­lem­mel le­foj­tott tra­gi­ku­mát. A ma­gyar­or­szá­gi be­mu­ta­tón Ida Aldrian dek­la­má­ló éne­két a kom­po­nis­ta kí­sér­te (el­len­pon­toz­ta, kom­men­tál­ta) zon­go­rán. Az elôadás és a mû az ar­tisz­ti­kus szub­jek­ti­vi­tás gesz­tu­sai nél­kül volt sze­mé­lyes - úgy ére­z­tem, hogy az öt dal nem­csak en­gem fo­gott meg, ha­nem a kö­zön­sé­get is.

LÁNG IST­VÁN gi­tár­szó­ló­ra írt té­te­lét (Concitato) a nagy­sze­rű gi­tá­ros, Csá­ki And­rás szó­lal­tat­ta meg. A kom­po­zí­ció tech­ni­ka­i­lag igen ne­héz, he­lyen­ként ta­lán hang­szer­el­le­ne­sen az. Csá­ki be­csü­let­tel bir­kó­zott és küz­dött az anyag­gal - ám az utó­lag át­ta­nul­má­nyo­zott kot­ta alap­ján úgy vé­lem, hogy  e küz­de­lem­ben leg­több­ször alul­ma­radt. A zon­go­rá­ra és vo­nós­né­gyes­re írt új VI­DOV­SZKY LÁSZLÓ-kompozíció, a Reverb elô­adá­sa ke­ve­sebb tech­ni­kai, ám an­nál több kon­cep­ci­o­ná­lis kér­dést ve­tett fel. Kol­lár  Zsu­zsa (zon­go­ra) és az Accord Vo­nós­né­gyes pro­duk­ci­ó­ja vi­szony­lag jó át­te­kin­tést biz­to­sí­tott a műrôl, a hely­szín, a hang­sze­rek el­he­lye­zé­se (s ál­ta­lá­ban az akusz­ti­kus kör­nye­zet) vi­szont nem ked­ve­zett a da­rab­nak, mely - sok egyéb mel­lett - a tér­il­lú­zió­val fog­lal­ko­zik.

PERTIS JENÔ Nok­türn­je „tévedésbôl" ke­rült a kon­cert mű­so­rá­ra, az ere­de­ti­leg meg­hir­de­tett Toc­ca­tát Kokas Ka­ta­lin a következô hé­ten ad­ta elô. Ek­kor kis­sé önál­lót­lan­nak tűnt a da­rab; egy tételpár elsô tag­ja­ként ta­lán job­ban mű­köd­ne, akár a Nok­­türn bevezetôje is le­het­ne. Vi­rág Eme­se szó­lal­tat­ta meg HOL­LÓS MÁ­TÉ Vi­rág­ének cí­mű zon­go­ra­da­rab­ját. A mű­vet vé­let­le­nül el­ka­pott és kon­túr­ta­la­nul fel­idé­zett pil­la­na­tok fü­zé­ré­nek hal­lot­tam. A szerzô ta­lá­ló­an úgy fo­gal­ma­zott, hogy a „Vi­rág­ének ze­né­jé­re leg­in­kább a kérdôjelek jellemzôek", amit ma­gam az­zal egé­szít­he­tek ki, hogy a kom­po­zí­ció olyan, mint­ha egy ki­zá­ró­lag ki­je­len­tô mon­dat­okból ál­ló szö­ve­get va­la­ki kérdô hang­súly­ok­kal ol­vas­na fel. VAJ­DA JÁ­NOS brá­csá­ra írt szó­ló­da­rab­ját ír­ta át he­ge­dű­re. Mi­ként az elsô vál­to­za­tot 2004-ben, a he­ge­dű Szó­ló­szo­ná­tát is Kokas Ka­ta­lin ad­ta elô. A mű nyolc éve kedvezô be­nyo­mást gya­ko­rolt rám, a hall­ga­tói el­vá­rás, az elô­adó­mű­vészi igény és a zeneszerzôi ön­ki­fe­je­zés hár­ma­sa jó komp­ro­mis­­szu­mok men­tén ke­rült egyen­súly­ba. Ta­lán csak a hang­szer­vál­tás az oka, de szá­mom­ra a ko­ráb­bi vál­to­zat em­lé­ke­ze­te­sebb volt.

SELMECZI GYÖRGY új da­rab­já­nak rö­vid jel­lem­zé­sé­ben a 4. vo­nós­né­gyes „szo­kat­lan for­ma­rend­jé­re" utal, va­la­mint ar­ra, hogy a kom­po­zí­ció bi­zo­nyá­ra ve­szí­tett „egyen­sú­lyá­ból". Ha a szerzô nem fi­gyel­mez­tet, ma­gam nem is re­giszt­rál­tam vol­na az egyen­súly­vesz­tést, mi­vel a té­tel­rend dra­ma­tur­gi­á­ja helyt­állt ön­ma­gá­ért. Na­gyobb prob­lé­­má­nak érez­tem vi­szont, hogy a té­te­lek ön­ma­guk­ban tűn­tek szer­ve­zet­len­nek és kis­sé pas­ticció­szerűnek, még az „aka­dé­mi­kus­nak" szánt nyi­tó­té­tel is eset­le­ges­nek ha­tott.

Az Elementary Influen­ces, GRYLLUS SA­MU da­rab­ja különbözô hang­ha­tá­sok ügyes mon­tá­zsa. A hang­ha­tá­sok - le­gyen az egy he­ge­dű­hang, egy fel­ol­va­sott pró­zai szö­veg­rész­let vagy balinéz tra­di­ci­o­ná­lis ze­nét idé­zô ütôhangszeres mu­zsi­ka - ere­de­ti­sé­ge (szer­­zôsége) ke­vés­sé fon­tos. Épp el­len­ke­zô­­leg, at­tól vál­nak ér­de­kes­sé, hogy min­dig az idé­zet­sze­rű­ség, a „beemelt­ség" ér­ze­tét kel­tik. Ha az Elementary Influences olyan stú­dió­da­rab vol­na, me­lyet szerzôje keverô­pul­ton vagy szá­mí­tó­gé­pen ál­lí­tott ös­­sze, hogy hangfelvételrôl bár­mi­kor meg­hall­gat­has­suk, ta­lán ke­vés­bé tűn­ne iz­gal­mas­nak és szó­ra­koz­ta­tó­nak. Élô mixként vi­szont ki­fe­je­zet­ten üdítô, Ittzés Ger­gely (fu­vo­la), Kokas Ka­ta­lin (he­ge­dű) és a Triginta Ütôegyüttes já­té­ka él­mény­sze­rű volt.

A kon­cert­cik­lus zá­ró­hang­ver­se­nyén a szó­ló­da­ra­bok do­mi­nál­tak. A szo­ká­sos­nál fó­ku­szál­tabb fi­gyel­met kö­ve­tel­tek a pro­duk­ci­ók - egy­sze­rûb­ben fo­gal­maz­va: e négy kon­cert kö­zül ez az utol­só volt a leg­fá­rasz­tóbb.

HOR­VÁTH BA­LÁZS szó­ló­gor­don­ká­ra írt mű­ve a Pon­tok - vo­na­lak (to Sacher via Boulez) kí­sér­le­ti da­rab. Hang­kész­le­te alap­ján egy spe­ci­á­lis mű­cso­port­tal, a Paul Sacher ne­vé­re (a név ze­nei hang­ja­i­ra) írt mű­vek­kel mu­tat ro­kon­sá­got. E ro­kon­ság azon­ban csak lát­szó­la­gos, Hor­vát­hot nem a hang­kész­let­ben, nem a sa­já­tos motivikában rejlô (va­riá­ci­ós) lehetôségek fog­lal­koz­tat­ták, ha­nem az elôadásra elôkészített (az­az pre­pa­rált) hang­szer. A sok já­ték­tech­ni­kai fo­gás­sal élô szó­ló­té­tel ural­ko­dó tó­nu­sát alap­vetôen há­rom moz­za­nat ha­tá­roz­ta meg: (1) az át­han­golt (scordatura) csel­lót (2) fe­szí­tet­len vo­nó­val kell meg­szó­lal­tat­ni, (3) a vo­nó fo­lya­ma­to­san szélsôséges po­zí­ci­ók - a sul ponticello (húr­láb­nál) és a sul tas­to (fo­gó­lap­hoz kö­zel) - kö­zött mo­zog. El­­vi­leg e há­rom elem­re kon­cent­rál­va is ki­ala­kul­hat a kom­po­zí­ci­ós ér­zet. Rohmann Ditta min­den igye­ke­ze­te el­le­né­re azon­ban ez az ér­zet most nem szü­le­tett meg. Ta­lán - mi­ként a nyi­tó­kon­cer­ten meg­szó­lalt Sáry-mű ese­té­ben - most sem a végsô ala­kot hal­lot­tuk. A „work in progress" gya­nú­ja DUB­RO­VAY LÁSZ­LÓ Szó­ló No. 1 mű­vé­vel kapcsolatban aligha vet­he­tô fel (a da­rab Dubrovay mű­he­lyé­bôl há­rom év­ti­ze­de ke­rült ki). Bár ez a da­rab is a hang­szer új lehetôségeit für­ké­szi, Ba­rá­ti Kris­tóf - na­gyon is he­lye­sen - egy Bach-partita hang­­zás­esz­mé­nyé­nek igé­nyé­vel kö­ze­lí­tett hoz­zá. A vég­ered­mény igen meg­gyô­zô volt.

TORNYAY PÉ­TER Ma­gá­nyos hal­lu­ci­ná­ci­ók cí­mű da­rab­ja elsôre ide­gen ma­radt. Rám azok a rész­le­tek gya­ko­rol­tak mé­lyebb ha­tást, me­lyek­ben fel­fe­dez­ni vél­tem Tor­nyai brá­csa­já­té­ká­nak jel­leg­ze­tes gesz­tu­sa­it. A szó­ló­da­ra­bot nem ô, ha­nem Bár­sony Pé­ter ad­ta elô. Rohmann Ditta vál­lal­ko­zott CSA­PÓ GYU­LA „`A la re­cherche" cí­mű té­te­lé­nek meg­szó­lal­ta­tá­sá­ra. Be­val­lom, er­re a mű­re már alig tud­tam fi­gyel­ni, így Rohmann hang­ja­i­ban ke­res­tem fel­üdü­lést. A kon­cert­fel­vé­tel meg­hall­ga­tá­sá­val igye­ke­ze­tem pó­tol­ni a vesz­te­sé­get. Csa­pó ez­út­tal is tü­re­lem­pró­bá­ló kom­po­zí­ci­ót írt, raj­tam még pi­hent ál­la­po­tom­ban is ki­fo­gott. TI­HA­NYI LÁSZ­LÓ vo­nós­tri­ó­já­nak cí­me (Preludium, invocatio és post­ludium) azt su­gall­ja, hogy most nem a lé­nyegrôl, ha­nem an­nak „mel­lé­kes" kö­rül­mé­nyeirôl lesz szó. E fel­sza­ba­dí­tó tu­dat­tal hall­gat­va Ti­ha­nyi mű­ve szel­lôs­nek - meg­koc­káz­ta­tom: üdé­nek - tűnt, s volt ben­ne va­la­mi fi­nom rejt­vény­sze­rű­ség, de (há­lás is va­gyok ezért) a meg­fej­tés­re fel­szó­lí­tó pa­rancs hang­ját nem hal­lot­tam ki belôle.

Az élô-elekt­ro­nikus ze­né­ben is­mert tech­­ni­kát hasz­nált BEL­LA MÁ­TÉ Or­fe­usz cí­mű da­rab­já­ban. Philipp György sa­ját éne­ké­nek szó­lam­szá­mát nö­vel­te egy „loop-station­pedal" el­ne­ve­zé­sű, a kön­­nyű­ze­né­ben ko­moly kar­ri­ert be­fu­tott esz­köz se­gít­sé­gé­vel. Az Or­fe­­­usz-tör­té­ne­tet Ovi­di­us (Át­vál­to­zá­sok) fel­dol­go­zá­sá­ban, Devecseri Gá­bor for­dí­tá­sá­ban hal­lot­tuk. Bel­la az egyes sza­ka­szok meg­­ze­né­sí­té­se­kor ügye­sen hasz­nál­ta ki a szö­veg met­ri­kus lük­te­té­sét. Más­kor épp ellenkezôen járt el, a he­xa­me­te­rek el­si­mul­tak, egy­for­ma hos­­szú­sá­gú han­gok pe­reg­tek má­gi­kus, rá­­ol­va­­sós mo­­no­tó­ni­á­val. Mint dip­­lo­ma­mun­­ká­­já­ban (Az Éj mo­­no­lóg­ja), most is ma­ga­biz­to­san ala­kí­tott ki na­gyobb fe­lü­le­te­ket, és  a lé­pésrôl lépésre sű­rű­södô eksz­tá­zis-dra­ma­tur­gi­át is meg­gyô­­zô­en mű­köd­tet­te.

NYITRAI LÁSZ­LÓ Tor­­ná­dó cí­mű vo­nós­né­gyes­ét hall­gat­va eszem­be ju­tott a nép­sze­rű jazzt ját­szó Turtle Island String Quartet. Ami­kor egy­szer élôben hal­lot­tam ôket, ha­mar ki­de­rült, hogy jel­leg­ze­tes já­ték­mód­juk (ese­ten­ként ma­nír­juk) nél­kül a fel­hang­zó da­ra­bok több­sé­ge ér­dek­te­len vol­na. Nyitrai kvar­tett-té­te­lét a Krulik Vo­nós­né­gyes ad­ta elô (Krulik Esz­ter, Bá­lint An­gé­la - he­ge­dű, Knaust Dá­ni­el - mély­he­ge­dű, Pin­tér Ba­lázs - gor­don­ka), min­den­fé­le ma­nír nél­kül - lé­nye­gé­ben a da­rab kot­tá­já­ra össz­pon­to­sít­va - ját­szot­tak, a Tor­ná­dó így ke­vés­sé volt he­ves.

A FA­RA­GÓ BÉ­LA Kaf­ka-ope­rá­já­nak  (Az át­vál­to­zás) kó­ru­sa­i­ból ös­­sze­ál­lí­tott kis szvittôl (Por­macs­ka-da­lok és -tán­cok) ma­gam pusz­tán an­­nyit vár­tam, hogy a szín­pa­di mű han­gu­la­tá­nak/stí­lu­sá­nak egyik fon­tos ré­te­gét fel­idé­zi. A Szent Efrém Férfikvartett (Bub­nó Ta­más, Bubnó Márk, Philipp György, Silló György) elôadása en­nél jó­val töb­bet adott:  a cik­lus­ra önál­ló, sa­ját vi­lá­got teremtô kom­po­zí­ci­ó­ként em­lék­szem vis­­sza.

A kon­cert­so­ro­zat ad­ven­ti han­gu­lat­ban ért vé­get. A Budapest-Hegyvidéki Ka­ma­ra­ze­ne­kar SZOKOLAY SÁN­DOR Áhí­ta­tos éne­ke­it  GÉ­MESI GÉ­ZA vo­nós­ze­ne­ka­ri hang­sze­re­lé­sé­ben szó­lal­tat­ta meg. Va­rázs­la­to­san. (FÉ­SZEK Mű­vész­klub, de­cem­ber 7., 14.)

MOLNÁR SZABOLCS

Kollár Zsuzsa és az Accord Vonósnégyes

Kokas Katalin

Ittzés Gergely

A Triginta Ütôegyüttes

A Szent Efrém Kvartett

Gémesi Géza

Felvégi Andrea felvételei