Július 21-én este 8 órakor az Újkollégium nagytermében dr. Bónis Ferenc köszöntõjével és a Debreceni Kodály Kórus fellépésével nyílt meg Kecskemét jelentõs eseménysorozata. A Kodály Társaság elnöke emlékeztette a hallgatóságot arra, hogy Kecskemét nemcsak a Mester szülõvárosa, de "négyszáz évvel ezelõtt itt mûködött prédikátorként és városbíraként az a Vég Mihály, akinek a Psalmus hungaricus szövegét köszönhetjük". A város sok szállal kapcsolódik a kodályi életmûhöz, így szinte magától értõdõ, hogy az emlékév alkalmából világszerte megrendezett öt nemzetközi konferenciából és szemináriumból egyet itt tartanak. Annál is indokoltabb ez, mivel a mostani rendezvény immár a tizenkilencedik lesz a sorban, résztvevõi hazai és külföldi érdeklõdõk, és most nyílt meg a fiataloknak szervezett hetedik kórustábor is. A szónok végezetül - Kodály egyik mondására utalva - azt kívánta, hogy az itt szerzett ismeretek a jelenlévõkben tûzzé váljanak, és "ennek nyomán gyúljanak ki világszerte az emberi kultúra örömtüzeí".

Magát a nyitókoncertet csupán videofelvételen láttám-hallottam, így a hangzásról nem szerezhettem értékelhetõ benyomásokat. Annyit azonban tapasztalhattam, hogy a Debreceni Kodály Kórust néhány hónapja vezetõ Szûcs Lajos karnagy egyelõre inkább a nagy vonalakra figyelt, s kevésbé a cizellálásra.

Számok

A rendezvényekre vonatkozó további adatok dolgában a számítógéphez fordultam. Az elsõ Kodály Szemináriumot 1970-ben tartották - akkor a Kodály Intézet még nem is létezett. Eleinte váltogatták egymást a csak magyar és csak külföldi résztvevõk. Az Intézetet 1973-ban alapították, abban az évben a szeminárium már nemzetközi volt (75-tõl a páratlan, '82-tõl a páros, '86-tól ismét a páratlan években rendezik meg). A hallgatók száma mostanában 150 körül mozog, idén 146-an voltak, öt földrész 21 országából. Egy-egy hallgató képviseli Ciprust, Dániát, Izlandot, Németországot, 13 Olaszországot - és 42 Koreát. Ehhez kell még számítani a továbbképzõ tanfolyamok magyar pedagógus hallgatóit.

A tanári kar harmincfõs, a különbözõ foglalkozásokat saját és meghívott elõadók, valamint külföldi szakemberek vezetik. A mai külföldi tanárok jelentõs része a kezdet kezdetén hallgatóként került kapcsolatba Kecskeméttel.

Ötféle nemzetközi kurzus zajlik egyidejûleg, olykor értelemszerûen bizonyos átfedésekkel: pedagógiai tanfolyam, intenzív karvezetõi szeminárium, nemzetközi kórustábor, zongorakurzus, valamint tanfolyam énekesek és kísérõk számára. A rendezvényeket 14 szervezet és egy magánszemély: Kodály Zoltánné támogatja.

A Kodály-napok során kilenc koncert hangzott el, ezek közül csupán hármat hallottam, ám azzal vigasztalódom, hogy sikerült képet alkotnom a zenei események szellemérõl, színvonaláról.

1. intermédium

Kiváló ízlésû muzsikus barátaim rajongva emlékeztek az olasz Leonardo de Lisi két évvel ezelõtti koncertjére, a mûsorfüzet pedig tájékoztatott iskoláiról és arról, hogy ezek elvégzését követõen tudását Bécsben és Zürichben tökéletesítette. Három ráadás után, az ünneplés csillapultával megállapíthattam: jelentõs elõadóval találkoztunk, aki sokat tud a Lied mûfajáról, mégis okot ad néhány halk megjegyzésre.

Leonardo de Lisi voltaképpen olyan hõstenor, aki kiválóan csiszolt falzett-technikával rendelkezik, s ezáltal hatalmas dinamikai területet képes bejárni. Míg azonban fejhangjai mindenütt szép színûek és finom vibratóval dúsítottak, a forte tartomány megkeményedik: a hangerõ gyarapszik, közben azonban a hang mintha keskenyedne. A kitáruló nagy forték lehetõvé tették zongoramûvész-partnerének, Vito Maggiolinónak hogy amúgy istenigazában õ is megszólaltassa hangszerét. Az õ erõssége a harmóniák érzékeny felmutatása és az alkalmazkodóképesség, de többet tehetett volna a ritmusért és a táncos elemek plasztikus kidomborításáért. De Lisi általában kiválóan artikulálja a szöveget, néha azonban a szótagokat utólag erõsíti fel, a kezdõ hangzó ilyenkor elsikkad, s olyan mesterkélt lüktetés alakul ki, mely ugyan a század derekán némely dalénekes esetében a kifinomultság látszatát keltette, ma azonban már inkább modorosság, mint erény. Talán a régebbi példaképek tisztelete okozta, hogy de Lisi viszonylag ritkán élt a hangzókban rejlõ eleven erõvel: azzal a lehetõséggel, melynek révén a járulékos zörejek is drámai töltést nyernek.

A Magyar népzene sorozatból énekelt Kodály-dalokról csak annyit, hogy bizonyára az évforduló és a hely iránti tiszteletbõl szólaltak meg. No de olasz énekestõl magyar dalokat németül hallgatni!... A kísérõ az egyszerûség kedvéért megmaradt a brahmsi megszólalásmódnál, míg énekesünk meg sem kísérelte az eligazodást magyar földön. Pedig milyen sikere lett volna, ha a dalok közül csupán egyet is magyarul énekel, vállalva akár néhány sután artikulált szót, mely egyébként mindig szívközeibe hozza a külföldi énekest.

Mindenesetre kulturált, sok színt felmutató mûvészt hallottunk, akihez Schubert talán közelebb áll, mint Brahms.

Beszélgetés Ittzés Mihállyal, a Kodály Zoltán Zenepedagógiai Intézet igazgatóhelyettesével

- Kik és milyen céllal látogatják a Szemináriumot?

- Akad, aki a hírét hallotta, más járt már itt, s most visszatért. Így aztán kezdõ és haladó hallgatókkal egyaránt foglalkozunk. Csoportjainkat is ehhez igazodva alakítjuk ki. Kiváltképp szívesen érkeznek hozzánk azok, akik karvezetést tanulnak. A magyar kórusmûvek, élükön a Kodály-kompozíciókkal, magasan túlszárnyalják az európai színvonalat, nagyszerû kortárs szerzõink is vannak, és a karvezetõk jó része is jelentõs személyiség.

- Milyen nyelven zajlik az oktatás?

- Angolul. Mára francia növendékeink is belátták, hogy nem a közlés módja, hanem a közölnivaló a fontos.

- Melyek a pedagógiai kurzus alapvetõ stúdiumai?

- Ritmikai és halláskészség-fejlesztés, intonáció, analízis, zenehallgatás, módszertan, Bartók énekkari mûvei, népzene, a középfokú zeneoktatás módszertani kérdései, mûhely (ez utóbbi témája volt például idén a 16. századi vokálpolifóniának a Bicinia Hungaricára gyakorolt hatása). Van szolfézsóra és közös hangképzés, de szó esik a legújabb népzenei mozgalmakról is, no meg arról, hogy a zenetudomány eredményeit minél elõbb alkalmazni kell az oktatásban. Mindez Kodály szellemében, a nyitott és sokszínû személyiség kialakításának érdekében történik. Ezért hangzik el például Szabó Miklós professzor elõadása Schubert zenéjének a legkorszerûbb eszközökkel történõ vizsgálatáról.

2. intermédium

"Zenélni általában nehéz" - szokta volt mondani Vaszy Viktor. Mondása kiváltképp érvényes a fúvósötösben való munkálkodásra, mivel itt mesterfokú hangindítási, intonációs és alkalmazkodási készség, fölényesen uralt dinamika és színkultúra nélkül mozdulni sem lehet. A július 28-án este pódiumra lépett Concordia Fúvósötös tagjai (Oross Veronika, Pápai Szilvia, Szitka Rudolf, Holb Zoltán és Korda Nikoletta) külön-külön és együtt is rendelkeznek e jeles adottságokkal - jó volt hallgatni csiszolt, míves és rendezett elõadásukat. A Kodály Intézet udvarát megtöltõ fiatal közönséget mégsem lelkesítette a kvintett játéka, az ifjú mûvészek ugyanis rendre megtorpantak, ha a zenei jó modor követelményeinek immár eleget téve, többletet kellett volna nyújtaniuk. Így Samuel Barber Summer Music címû darabjában a nosztalgikus nyáremlékek idézéséhez nem kevertek elég szinkópás ritmuselemet, a Bartók szerezte, Kesztler átírta Magyar parasztdalok nem a szöveg sugallta szabad deklamációval szólaltak meg. Talán leginkább Ránki György Pentaaerophoniája sikerült: a míves hangszerkezelésû kompozíció az együttesben avatott megszólaltatóra talált.

Tûnõdhettünk, vajon jó ötlet volt-e a csellóirodalom egyik legnehezebb darabját, Kodály Szólószonátáját nyáresti hangverseny mûsorára tûzni, hiszen ilyenkor a hallgatóság az egész napos zenei munkálkodás után talán éppen lazítani szeretne. Így aztán izgatottan vártam, vajon a rendkívül tehetséges fiatal mûvész, Mérei Tamás az adott körülmények között - azon kívül persze, hogy leküzdi a mû rendkívüli szellemi és technikai nehézségeit - képes lesz-e lekötni hallgatóságát, sikerül-e érzékeltetnie a kompozíció pazarló gazdagságát. Mérei nagyrészt teljesítette vállalt feladatát, s idõ múltán nyilván a kodályi szemérmes pátosz, a népi hangütés elemi ereje, a szerkezet összefogottsága is érvényesül majd játékában.

Beszélgetés Erdei Péterrel, a Kodály Zoltán Zenepedagógiai Intézet igazgatójával

- Indokolt-e a zenepedagógiában manapság úton-útfélen hallható kesergés?

- A helyzet nem épp rózsás, de tenni kell a dolgunkat - ez a legfontosabb. A közoktatás valóban sokat veszített, és ezt nemcsak óraszámban lehet kifejezni. A rendszerváltozás óta gyarapodtak a lehetõségek, de nehezedtek a létfeltételek: a tanárok futnak a megélhetés után, fáradtak. A felsõfokú oktatás ma is sok módszertani hibát követ el. De reményünket - többek közt - az táplálja, hogy most is vannak nagyszerû fiatal tanárok. Mert ez a legfontosabb: a pedagógus személyisége!

- Kecskemét hogyan viszonyul az itteniektõl eltérõ módszerekhez?

- Többször is meghívtunk már olyan szakembereket, akik a miénktõl eltérõ rendszereket ismertettek, például Jaques-Dalcroze vagy Orff módszerét. A legfontosabb az, hogy Kodály pedagógiai elveit nem felcserélni kell valamivel, hanem kiegészíteni, tovább gazdagítani. Az ének alapvetõ eleme a zeneoktatásnak, a mûvészetoktatás pedig döntõ tényezõje az emberformálásnak. Ének-zene oktatásunk eredményeinek ma is csodájára járnak.

- Milyenek a magyar kórusok?

- A rendszerváltozás elõtt nem vagy alig volt idehaza egyházi kóruséneklés. Reméljük, az egyházak ismét felvállalják a kollektív ének ügyét: ezzel jelentékenyen gazdagodhat a paletta. A mûkedvelõ kórusok területén is nehéz a helyzet. Pénz hiányában sok együttes megszûnt - no meg a fiatalok régebben rossz tapasztalatokat szereztek. De azért akadnak ragyogó amatõr kórusaink, és ami nagyon fontos: újak is alakulnak. Azon munkálkodunk, hogy gyarapodjék az iskolai és városi kórusok száma.

"Menjetek, küldetéstek van!"

A koncertek közül rám a legmélyebb benyomást a június 30-i, Soproni József és Szokolay Sándor mûveibõl összeállított hangverseny tette. Ez az esemény szinte szimbolikus jelentõségû volt: a pálya csúcsán állók - fiatal elõadóik révén - útravalót adtak a pályakezdõknek, a tudók a tudni vágyóknak, a bölcsek az útkeresõknek.

Várjon Dénes õsbemutatóként játszotta Soproni 3. zongoraszonátáját. Lenyûgözõ elkötelezettséggel foglalta egységbe a nyitótétel rubatós és feszes, siratós és táncos karaktereit, a második tétel néptáncos lábdobbantásait és felcsattanásait, a korálakkordok felett éneklõ magányosságot, a virtuóz passzázsok gomolygását, a zárórész barokkra emlékeztetõ vonulását, komoly, határozott - olykor félreérthetetlenül magyar - hangját a tétel vigasztaló kicsengésével.

Igazi öröm volt Meláth Andreát hallgatni. Pompás eszköztár birtokában indul nagy csúcsok meghódítására: hangja szép, értékes és színes, szövegmondása plasztikus, és a Rilkedalok érzékeny világához sok mindent megértõ mûvészi vonzalommal közelít. Alter Katalin kitûnõ támasza volt a zongoránál, miként a Szokolay alkotta Glóriában is, melyben az énekesnõ örömtõl fûtött koloratúrák és gregoriános hangvétel között teremtett egyensúlyt. Soproni József 6. vonósnégyese aligha "Summer Music": összehasonlíthatatlanul több annál. Különösképpen akkor, ha a benne foglalt üzenetet fiatal muzsikusok közvetítik, tiszteletreméltó odaadással. Az Auer Vonósnégyes (Sipos Gábor, Berentés Zsuzsa, Gulyás-Nagy György és Takács Ákos) tehetsége éppoly vigasztaló mozzanata a hazai zeneéletnek, mint Soproni rezignált és mégis örök értékekre hivatkozó, tudós és bölcs, lezáró és mégis távlatot nyitó éneke. A zárótételt hallgatva mindnyájan érezhettük: nemzetközi jelentõségû zenét hallunk, magyar akcentusokkal.

Szokolay Sándor is elsõrendû tolmácsokra talált. Szabó Orsolya annak idején 17 évesen kapta a szerzõtõl a Vérnász-szvitet (op. 26). A mû capriccio karakterû részlete arról tanúskodott: a zongoramûvésznõ a tanítás mellett technikáját is úgy gondozza, hogy a tartalmi mélység feltárása mellett a virtuóz megszólaltatás is magától értõdõén gördülékeny legyen. Hasonlóképp történt mindez az õsbemutatóként felhangzott - és szintén Szabó Orsolyának dedikált - Margit-szvitben (op. 132), ahol a zongoramûvésznõ kiválóan gyõzte a mû megszakítatlan folyamatában elrejtett hattételesség és az ezen belül jelentkezõ sok-sok ellentétes karakter egységbe foglalását.

Hangversenytermi bemutatóként hallhattuk a 2. hegedû szólószonátát (op. 141). A szerzõ, akárcsak az operaszvitek esetében, e mû komponálásakor is segítõkész konzultánsra talált: a darabot bemutató Szokolay Orsolya anya-, pontosabban apanyelvként beszéli ezt az idiómát, melynek hangszeres kivitelezhetõségét maga is elõsegítette tanácsaival. A Passacaglia zenei szövevénye (a szerzõ közlése szerint is) Bach és Bartók gondolkodását követi, az Elégia szépséges magány-dalához itt-ott egy-egy rövid vigasztaló, támogató második szólam társul, a virtuózán pergetett harmadik tételben (Fantasia-finale) olykor mintha Paganini furfangos ördöge is bekukkantana az ablakon.

Õsbemutató volt a Kecskeméti Magyar Mise (op. 143) megszólaltatása is. A Kodály Zoltán Iskola Leánykarának szép hangú éneke és a rendkívül pontosan, ritmust követve és biztos mûismerettel vezénylõ Antoni Andrea minden igyekezete ellenére a produkció mégsem volt teljesen feddhetetlen, s ez a húzások következménye. A mû és az elõadás arányai megsínylették az elmaradt tételek hiányát, így is szép, hittel megalapozott, a szakrális éneklés mélységeit feltáró zenét hallottunk. Mindnyájunknak szólt a befejezés üzenete: "Menjetek a világba, küldetéstek van!"

A szemináriumon közös tanfolyamot szerveztek énekesek és kísérõk részéreKamarazenei próba: kanadai, görög, francia és olasz zenetanárok barokk zenét játszanakSzabó OrsolyaSoproni József és Szokolay Sándor, közös szerzõi estjükön Ferenczi Erika felvételei