- Azért kértem, hogy szakítson idõt erre a beszélgetésre, mert megtudtuk, hogy a Budapesti Fesztiválzenekar vezetõi meghívták a kuratóriumuk ülésére - mégpedig azért, mert ön a New York-i Filharmonikusok kuratóriumában is tevékenykedett.

- 1986-tól budapesti kinevezésemig voltam tagja, illetve alelnöke a New York Philharmoníc Symphony Society kuratóriumának. Amikor Magyarországra kerültem, a washingtoni Külügyminisztérium szabályai értelmében le kellett mondanom a nonprofit szervezetekben betöltött összes tisztségemrõl, köztük errõl is. Persze most is közel érzem magam a zenekarhoz, és mindig megpróbálok találkozni velük, amikor Európában vendégszerepelnek.

- Bizonyára nem véletlen, hogy éppen egy patinás szimfonikus zenekar mellett vállalt közszereplést. Mesélne valamit zenei múltjáról?

- New York-i vagyok, és tíz-tizenegy éves lehettem, amikor már rendszeresen elvittek a New York-i Filharmonikusok vasárnapi ifjúsági hangversenyeire (ez még Leonard Bernstein legendás korszaka elõtt történt). Emellett rendszeres zenehallgatásom fõ eszköze a remek New York-i komolyzenei rádióadó, a WQXR volt. (Az állomás a Bartók Rádiónál is több komolyzenét sugároz. - A szerk.) A magamfajta ember a televízió korszaka elõtt éppúgy, mint a tévé térhódítása után, csak ezt hallgatta - otthon, az autóban, tanulás vagy dolgozatírás közben. Gyerekkoromban egy darabig zongorázni is tanultam, és micsoda véletlen: a tanárnõmet Miss Füredinek hívták. Mozart-, Beethoven-, Chopin-darabokig is eljutottam; nem játszottam valami remekül, de nagyon élveztem a zenélést. Késõbb, egyetemista koromban a Harvard egyik újságjában jelentek meg zenekritikáim.

- Hogyan sikerül egy ilyen nagy létszámú, patinás együttesnek, mint a százötvenöt éves New York-i Filharmonikusok, ennyire hosszú ideig talpon maradnia? Gondolom, a tartósan magas színvonalú zenekari játék önmagában nem elegendõ.

- Nyilván a pénzre céloz. Nézze, a New York-i Filharmonikusok, amely ma talán a világ legrégibb folyamatosan mûködõ együttese, hasonlóképpen üzemel, mint a többi nagy amerikai zenekar. Az együttes jelenlegi, 1996/97-es évi költségvetése körülbelül 40 millió dollár. Az összegnek csaknem a fele, mintegy 45 százaléka a jegyeladásokból folyik be. Zömét a bérletesek fizetik, akik három, hét, tizenöt vagy akár huszonöt hangversenyre is elõre megválthatják jegyüket. További 25 százalékot, nyolc-tízmillió dollárt hoz a kuratórium pénzszerzõ munkája. A kuratórium közvetlenül, postán vagy a rádión keresztül kéri fel az embereket adakozásra. A hozzájárulás lehet tíz dollár vagy egymillió, ki mennyit engedhet meg magának. És azoknak a neve, akik legalább évi ezer dollárral segítették a zenekart, megjelenik mindegyik mûsorfüzetben, méghozzá csoportosítva: ezertõl tízezer dollárig, tíztõl huszonötezerig, illetve huszonöt felett. Tehát aki hozzájárul a költségekhez, viszontláthatja a nevét, ami kellemes érzés.

A rendszeres évi adakozás mellett biztos forrás a Filharmonikusok alapítványa. Minden jelentõs amerikai zenekar mellett áll egy efféle alapítvány; a New York-inak, ha jól emlékszem, körülbelül 140-150 millió dollár a vagyona. A kuratórium dönt arról, hogy egy évben mennyit használnak fel az alapítványból - ez, mondjuk, a teljes összeg 4-5 százaléka lehet. Több nem, mert nem akarják felélni az alapítványi vagyont.

E bevételeken kívül a zenekar tengerentúli hangversenykörútjaiból is összejön néhány millió. A turnékat egyébként az egyik amerikai székhelyû nemzetközi bank támogatja. Tavaly Európában, a Luzerni Fesztiválon és Salzburgban szerepelt az együttes, az idén Dél-Amerikába látogat, de idõrõl idõre felkeresi a világ valamennyi zenei fõvárosát - Budapesten legutóbb 1993-ban járt. Meg kell még említeni egy viszonylag szûkös forrást, amelybõl mostanában legfeljebb évi félmillióval gyarapodik a zenekar. A közpénzekrõl van szó. Csurran-cseppen valami New York állam és New York város költségvetésébõl, ad egy keveset a város mûvészeti tanácsa, és talán az amerikai országos kulturális alap is. Azt hiszem, egyértelmû, hogy ha jól jön is az a kis állami pénz, azért elenyészõen csekély része a Filharmonikusok éves költségvetésének. (A lemezfelvételek is hoznak valamit a konyhára, de a lemezkészítés programjáról a fõzeneigazgató és a zenekar ügyvezetõ igazgatója dönt).

A kuratóriumnak két fõ feladata van. Az egyik, hogy kiválassza és megbízza a fõzeneigazgatót, és hogy gondoskodjék a mindenkori Maestro kellemes életkörülményeirõl. Ide tartozik, hogy néhány év elteltével azt is a kuratóriumnak kell eldöntenie, meghosszabbítsa-e a vezetõ karmester szerzõdését. így szegõdött New Yorkba a jelenlegi fõzeneigazgató, Kürt Masur. (Az is gyakran elõfordul, hogy maga a mûvész érzi úgy, váltania kell - ez történt Zubin Mehta esetében.) Az új fõzeneigazgató szerzõdtetése elõtt meg szokás kérni a zenekart, hogy állítson fel saját bizottságot is a kuratóriumi jelölõbizottság mellé, lévén hogy a mûvészek a világ szinte minden jelentõs karmesterével dolgoztak már együtt, és személyes tapasztalatokat szereztek róluk. Abba már nincs beleszólása a zenekarnak, hogy milyen munkafeltételekkel és mekkora tiszteletdíjért szerzõdik New Yorkba a fõzeneigazgató - ez teljesen a kuratórium hatáskörébe tartozik.

A kuratórium másik fõ feladata a pénzszerzés. Ebbõl a célból a testület bizottságokra oszlik. Az egyik bizottság dolga összeszedni a már említett évi nyolc-tízmillió dollárt. Egy másiknak az a megbízatása, hogy segítsen feltölteni a zenekar mellett mûködõ alapítvány kasszáját. Ez hosszú távú feladat: el kell jutniuk hagyatékokhoz, hagyatékokat kezelõ bizottságokhoz, meg kell szervezniük, hogy egyes örökhagyók a Filharmonikusokat se felejtsék ki a végrendeletükbõl. Én a végrendeletemben már el is különítettem egy összeget a New York-i Filharmonikusok javára. (Nem mintha sürgetni akarnám azt a napot, amikor a zenekar hozzájuthat az összeghez.)

Az ilyen felajánlások azért is fontosak, mert fedezetként szolgálnak az együttes hitelfelvételeinél. Más bizottságok az évadnyitó hangverseny megszervezésével foglalkoznak. Ez mindig nagy esemény, mert a hangverseny és az utána következõ táncos vacsora bevétele az egymillió dollárt is elérheti. (A nyitó gála jegyárai jelenleg ezerötszáz dollár körüliek.) Végül nem utolsó feladat és mulatság, hogy a kuratórium az ügyvezetõ és a fõzeneigazgató társaságában megtervezi az együttes mûsorrendjét, méghozzá egy-két évre elõre. A szólisták meghívásába is van beleszólása a kuratóriumnak - melynek természetesen néhány zenekari mûvész is tagja. A fõ javaslattevõ persze a vezetõ karmester, de figyelembe veszi a kurátorok véleményét is: nincs-e túl sok Schubert vagy túl kevés Mahler mûsoron, milyen legyen a kortárs zene aránya - és igy tovább.

- A kuratórium tagjai nagy odaadással intézik a zenekar ügyeit. Fölmerül a kérdés: kapnak-e ellenszolgáltatást a munkájukért?

- A kuratóriumi tagság önzetlen és ingyenes munkafelajánlást jelent, sõt azt is elvárják minden tagtól, hogy adományozzon a zenekarnak. Az összeget nem határozza meg senki, de az egyértelmû, hogy a kurátor - hacsak nem a zenekar tagja - köteles maga is betenni egy összeget a Filharmonikusok kasszájába. Bekerülni egy nevezetesebb kuratóriumba (a Metropolitan Operáéba, a bostoni vagy a chicagói zenekaréba, valamelyik nagyobb múzeuméba) nagy megtiszteltetésnek számít, és hosszú sor várakozik arra, hogy kurátor lehessen. A tagság elismerést hoz, az ott folyó munkát mindenki fontosnak tartja.

- Mekkora jelentõsége van annak, hogy a jótékonyságra szánt összeg leírható az adóból?

- Természetesen az adományok adócsökkentõ szerepét nem lehet lebecsülni, de ez önmagában kevés, ugyanis sok-sok intézmény vív éles versenyt az adományokért. Zenekarok, operaházak, balettegyüttesek, egyetemek, kórházak, öregek otthonai egyaránt számítanak a tehetõs emberek vagy cégek pénzbeli támogatására. A Filharmonikusoknak tehát meg kell találniuk azokat, akiknek nem csupán a kedvezõ adópozíció a fontos, hanem az is, hogy adakozásukkal fellendítsék a város kulturális életét. Ehhez a munkához két-három hivatásos pénzfelhajtót is alkalmaz a kuratórium. Õk tervezik meg azt a profilt, amellyel a különbözõ intézmények elõtt bemutatkozhat az együttes, õk alakítják ki az adományozókkal történõ találkozások menetrendjét, vagyis nagyon komoly felkészültséget igénylõ üzleti munkát végeznek. Azt hiszem, tevékenységük olyan fontos, hogy közvetlenül az ügyvezetõ igazgatóé után következik.

- Milyen tapasztalatokat szerzett a budapesti kuratórium ülésén?

- Egyszer kaptam meghívást, személy szerint Fischer Ivántól és Korner Tamástól. A kuratórium célja itt sem más, mint New Yorkban: azt akarják, hogy az övék legyen a legjobb zenekar a városban, sõt Magyarországon, és hogy zökkenõmentesen fenn lehessen tartani az intézményt. A körülmények persze mások. A Budapesti Fesztiválzenekar fiatal együttes, és Fischer Iván meg Kocsis Zoltán minden elismerést megérdemel, hogy bõ egy évtizeddel ezelõtt kiharcolták a megszületését. Az sem meglepõ, hogy eleinte szinte kizárólag közpénzekbõl mûködhetett a zenekar, viszont a szemünk elõtt zajlik le a változás, melynek eredményeképpen egyre több pénzt lehet szerezni a magánszektorból. Egyelõre azonban úgy tûnik, itt lehetetlen a fõváros vagy az állam anyagi segítsége nélkül mûködtetni egy operatársulatot vagy zenekart. De a kuratórium pontosan tudja, hol szorít a cipõ.

Tõlem a New York-i kuratórium mûködésének hétköznapjairól érdeklõdtek, nagyjából azt kérdezték, amit maga. Meséltem arról, mi módon hallatja hangját az amerikai testület a szólisták szerzõdtetésekor, és hogy milyen elõnyökkel járhat a kuratóriumi tagság. Mert New Yorkban nem csak a pénzszerzésbõl áll az élet, hanem a kurátorok megtehetik, hogy a zenekarral tartanak a turnékon. Az útiköltséget maguk fizetik, de együtt repülnek a zenészekkel, egy szállodában laknak velük, beülhetnek a próbákra, a kulisszák mögé. Ezt a csábítást a Fesztiválzenekarnak is javasoltam: mennyivel élvezetesebb úgy szabadságra menni Horvátországba, Olaszországba vagy Berlinbe, Prágába, bárhova, hogy közben egy szimfonikus zenekar életében is részt vehetünk.

Azt is elmondtam, hogy Budapesten sok új pénzforrást sejtek. Bizonyára nem egyszerû rátalálni, de nem is lehetetlen, hiszen rengeteg magánvállalkozás mûködik a városban. (Ide kívánkozik még egy megjegyzés. Semmiképp sem szeretném, ha kioktatásnak hangzana, de úgy vélem, hogy Budapesten több zenei együttes dolgozik, mint amennyit a város el tud tartani, s lényegesen több, mint amennyit közpénzekbõl lehet finanszírozni.) Mindenesetre rá kell ébreszteni azokat, akik bõviben vannak a pénznek, hogy az egyik legnagyobb öröm, ha valamilyen szerepet játszhatunk a városunk kulturális életében. Jó dolog egy nagy ház vagy egy luxusautó, de pár év után elszáll a varázsa. Ahogy a társadalom egyre kifinomultabbá válik, sokan ismerik fel azt az igazságot, hogy akkor válnak tiszteletre méltó, megbecsült polgárrá, ha személyesen is hozzájárulnak a városuk csinosodásához - legyen szó zenekarról, operáról, kórházról vagy iskoláról.

- Nagykövet úr, milyen hangversenylátogatási szokásokat alakított ki Budapesten?

- A kínálat meglehetõsen bõséges, és a városnak van néhány kiemelkedõ elõadója. Általában véve tetszenek a magyar vonósok, és különösen a rézfúvók. A Fesztiválzenekaron kívül rászoktam a Liszt Ferenc Kamarazenekar koncertjeire - ott voltam például, amikor földim, a szintén New York-i Murray Perahia zongorázott és vezényelt, de Isaac Sternt is hallottam velük. Megjegyzem, nincs kizárva, hogy 1998-ban Kürt Masur fogja egy-két estén át dirigálni a Fesztiválzenekart.

Kürt Masur (középen) a New York-i Filharmonikusok kuratóriumi tagjainak társaságában. Jobbra a Blinken házas Chris Lee felvétele