Ha a magyar polgár azt a hírt hallaná, hogy az ózdi városi és megyei elöljárók és üzletemberek hangversenyek megrendezésében segédkeznek, mert orvosolni szeretnék a térség gazdasági problémáit, nem hinne a fülének. Ilyesmi Magyarországon több mint bizarr ötlet, egyszerûen elképzelhetetlen. Nem így Németországban. Ott úgy gondolkoznak a bajba jutott nagyvállalkozók, cégtulajdonosok, hogy ha mással nem, hát gazdag kulturális rendezvénysorozattal fel tudják hívni magukra Európa figyelmét, s a reflektorfény hosszú távon segíthet a válságból való kilábalásban. Érdemes odafigyelnünk tehát a Saar-vidéki példára, ahol június 12-tõl július 12-ig komolyzenei fesztivált rendeztek - igen gazdag programmal. Szerencsésnek érezhetjük magunkat hogy a fesztiválra a magyar zene- és elõadómûvészet kapott meghívót.

Németországnak egykoron leggazdagabb tartományai közé tartozott az erdõségekkel tarkított Saar-vidék, amelyet délrõl Franciaország, nyugatról pedig Luxemburg és a Mosel folyó határol. A történelmi borvidéket a kanyargós Saar folyó szeli ketté. Ezeréves székhelye, a kétszázezer lakosú Saarbrücken a vaskohászat és acélgyártás fellegvára, kereskedelmi és vásárközpont, egyetemi város. A település, amely több háborút és forradalmat élt meg, hol francia, hol porosz, hol pedig német uralom alatt állt, a középkorban kapott városi rangot. Az évszázadok óta virágzó iparral büszkélkedõ régió néhány évtizede nehézségekkel küzd, mára válságba jutott. A Saarbrücken-környéki óriásüzemeket sorra bezárták, hatból ma mindössze kettõ mûködik. A munkanélküliség hatalmas, másfél évtizede még huszonnégyezer embert foglalkoztattak, ma csupán hatezret. A válságból kivezetõ utat a német politika és gazdaság szereplõi egyaránt nem kis részben a kultúra nagyvonalú támogatásában találták meg. A Saar-vidéki acélvilág "rozsdásodása" ellen tehát a muzsikát hívták segítségül. A térség kulturális élete egyébként is nagyot lendült elõre az elmúlt években: jól jött a mecenatúra, találkoztak a mûvészek, a közönség és a mecénások érdekei.

Saarbrücken szülötte Robert Leonardy zongoramûvész-zenepedagógus, a helyi konzervatórium professzora, aki sikeres - elsõsorban Liszt és Chopin mûveinek tolmácsolásában kiemelkedõ - elõadómûvészi pályafutása mellett 1989-ben megalapította a Saar-vidéki zenei fesztivált, amely Németország egyik legrangosabb nyári kulturális seregszemléjévé fejlõdött. Célja, hogy elhozza a Saar-vidékre a világ kulturális értékeit. A kétévenkénti fesztivált Robert Leonardy korábban egy-egy nagy komponista munkásságának, újabban egy-egy ország zenekultúrájának szentelte-szenteli: 1989-ben Mendelssohn, 1991-ben Dvořák, 1993-ban Ravel mûvei álltak a középpontban, 1995-ben a brit zene és elõadómûvészei vendégeskedtek a tartomány koncerttermeiben. Most - az egységesülõ Európa gondolatának jegyében - a magyar zenekultúrán volt a sor. (Leonardy professzornak az a terve, hogy két év múlva a spanyol zenemûvészetet mutatja be.) A zongorista évekkel ezelõtt találkozott elõször Erdõdy Gábor történésszel, hazánk korábbi bonni nagykövetével, aki jelenleg a magyar államalapítás ezeréves évfordulója alkalmából tervezett millenniumi ünnepségsorozat miniszteri biztosa. Kettejük barátságából és összefogásából született meg a magyar fesztivál gondolata, mely hivatalosan a millenniumi ünnepségsorozat nyitánya volt. A fesztivál megrendezését - mint említettük - bõkezû német támogatás tette lehetõvé. Németország kormánya, Saar-vidék tartomány és a vállalkozó mecénások (a támogatás hetven százalékát magáncégek, fõként a Mercedes gyár különbözõ üzemei és a helyi sörfõzde adták) kétmillió német márkát ajánlottak fel a programokhoz, a magyar fél pedig huszonötmillió forinttal járult hozzá a rendezvénysorozathoz. A fesztivált fõvédnöke, Göncz Árpád köztársasági elnök nyitotta meg Oscar Lafontaine német tartományi miniszterelnök jelenlétében, aki - mint vallotta - büszke arra, hogy a Saar-vidéken külföldön eddig soha nem látott méretû bemutatkozási lehetõséget biztosítottak a magyar zenekultúrának. A magyar zenemûvészetet és mûvészeket nagy érdeklõdéssel és szeretettel fogadták a Saar-vidéken, ezt már a fesztivál megnyitó hangversenyének sikere is bizonyította Völklingen-ben. A koncerten a Saarbrückeni Rádió Szimfonikus Zenekara és a Magyar Rádió és Televízió Énekkara Bartók Concertóját és Cantata profanáját, illetve Kodály Psalmus Hungaricusát szólaltatta meg Michael Stern vezényletével, szólót énekelt Kelen Péter és Siegmund Nimsgern. A hangversenyt az Alte Völklinger Hüttében, az acélvilágot idézõ, hatalmas hangversenyteremmé átalakított, kiváló akusztikájú egykori üzemcsarnokban rendezték meg telt ház elõtt, az UNESCO által a világörökség részének nyilvánított, mûemlékként õrzött gõzgépóriások társaságában. (Sikert hoztak a Rádióénekkar további koncertjei is.)

A fellépõ együtteseket, mûvészeket maga Robert Leonardy válogatta, mint elismerte, elsõsorban Kocsis Zoltán "sugallatára", bár legtöbbjük játékát õ maga is hallotta már, s így nem volt nehéz a választás. A fesztiválon több mint nyolcszáz - köztük hatszáz magyar - muzsikus kapott bemutatkozási lehetõséget negyvennégy hangversenyen, Saarbrückenben és harminc környezõ településen, köztük Metzben, Luxembourgban, Trierben (azaz nem csak Németországban), mesés kastélyokban, például Dillingenben. A nem magyar vendégmûvészek is fõként magyar zeneszerzõk mûveit adták elõ. A Londoni Filharmonikusok például St. Ingbertben, egy hajdani raktárépületben Kocsis Zoltán közremûködésével többek között Liszt Esz-dúr zongoraversenyét játszották Mikhail Pletnev vezényletével. A fesztivál egy hónapja alatt szinte minden nap pódiumra lépett egy-egy magyar együttes vagy mûvész, az õ nevüket, de a külföldiekét is, lehetetlen mind felsorolni. Nagy sikert hozott például a Bloomingtonból érkezõ Sebõk György zongoramûvész szólóestje Bach, Brahms, Liszt és Bartók mûveibõl (õ mesterkurzust is tartott), a Magyar Rádió és Televízió Szimfonikus Zenekarának fellépése Püttlingenben Vásáry Tamással és Mocsári Károllyal. Vendége volt a fesztiválnak Jandó Jenõ, Ránki Dezsõ, Perényi Miklós, Sándor György, Varga Tamás, Oravecz György, Nagy Péter, Mukk József a fiatal Kelemen Barnabás, a Keller Vonósnégyes, a Schola Hungarica, a Concentus Hungaricus, a Danubia Ifjúsági Zenekar, a Budapesti Fesztiválzenekar Fischer Ivánnal és a 100 tagú Cigányzenekar, ott volt Péter Rösel, Jurij Szimonov, a Mainzi Kamarazenekar. Felcsendültek Liszt, Bartók, Kodály, Mosonyi, Weiner, Dohnányi, Veress Sándor mûvei, a külföldi koncerttermekben szinte ismeretlen Istvánffy Benedek és Esterházy Pál kompozíciói. A fesztivál magyar õsbemutatóval is büszkélkedhetett: Istvánffy Benedek Missa solemnisét a Liszt Ferenc Kamarazenekar tárta a világ elé. Örvendetes, hogy sok kortárs magyar zenét is hallhatott a német közönség, köztük Ligeti-, Kurtág-, Farkas-, Eötvös-, Balassa- és Jeney-darabokat. A rendezvénysorozat kritikai visszhangja jó volt, büszkék lehetünk mûvészeinkre. A zenei programokat magyar zenetörténeti szimpózium, filmvetítések, irodalmi rendezvények, képzõmûvészeti kiállítások és gazdasági konferenciák egészítették ki, amelyeken a házigazdák remélhetõleg meggyõzték a magyar szakembereket: érdemes pénzt fektetni a kultúrába, gazdasági sikerek reményében is.

Robert Leonardy és Erdõdy Gábor a fesztivál plakátja elõtt Kanyó Béla felvétele