"Igazán jó hír, hogy Bartók Béla ebben a hónapban angliai útra készül, s magával hoz egy új hegedû-zongoraszonátát és más kamaramûveket, hogy Londonban elõadja.

Minden okunk megvan arra, hogy - ami a koncerteket - illeti - Londont a zenei világ centrumának tekintsük. A koncertszervezõk kezdeményezõ készségének hála, egészében tájékozottabbak vagyunk a kortárs zene terén, mint bármely más város. [...] Tájékozottságunknak mégis akadnak különös hiányosságai, s ezek egyik legkomolyabbja és legkülönösebbje a kortárs magyar zenét illetõ szinte teljes tudatlanságunk. [...]" (Philip Heseltine, "Modern Hungarian Composers", The Musical Times, 1922. március 1., 164-167.)

Warlock és Bartók - különös párosítás. Ha nem tévedek, nemcsak Magyarországon, de Anglián kívül világszerte is kevesen akadhatnak, akiknek a Warlock név mond valamit. Peter Warlock - talán érdemes ezzel kezdenem - zeneszerzõ volt, s több mint tíz évvel fiatalabb az ünnepségek másik, (nem csak számunkra) lényegesen jobban ismert névadójánál. A közös professzió azonban talán mégsem elegendõ ok a közös ünneplésre.

Az olvasó alighanem - s joggal - személyes kapcsolatra gyanakszik. Ezt sugallhatja az 1922-es évszám is. Olyan - feltehetõleg jelentõs - esemény dátumának kell lennie, melynek 75. évfordulójáról nyilván valóban érdemes megemlékeznünk. De hát mi dolga lehetett Bartóknak Peter Warlockkal? Ami azt illeti, Warlock nevû zeneszerzõrõl a Bartók-irodalom sem igen tud. Bartók fönnmaradt kottatárában nem találni egyetlen Warlock-kompozíciót sem, a nevet pedig hiába keressük Bartók levelezésében. Fény derült volna hát egy eddig ismeretlen kapcsolatra?

Bartók életének alaposabb ismerõi számára mondhat viszont valamit a Philip Heseltine név. Bartóknak a húszas évek elején hozzá írott, rendkívül érdekes leveleit elõször éppen a Muzsikában közölte Denijs Dille.¹ E négy levél Bartók akkori zenei tájékozottságának s zeneszerzõi ideáljainak elsõrendûen fontos dokumentuma. Mármost a levelek címzettje, a zenekritikus Philip Heseltine és a zeneszerzõ Peter Warlock azonos személy. Az álnév e rendkívül sokoldalú személyiség egy másik énjét hivatott kifejezni. ² Az ünnepségekre alkalmat adó évforduló pedig a Bartók 1922. március 24-én az Aeolian Hallban tartott elsõ nagy nyilvánosság elõtt lezajlott londoni koncertjérõl emlékezik meg.

Az 1922-es angliai hangversenykörút elõkészítéséhez feltétlenül hozzájárult Philip Heseltine is, aki alig egy évvel korábban -1921. áprilisában - zarándokolt Bartókhoz, hogy vendégeként néhány napot Budapesten töltsön. Utóbb így számolt be utazásának errõl az állomásáról egyik levelében: ³, Tavaly tavaszi utazgatásom során elmentem Budapestre, megismerkedtem Bartók Bélával és Kodály Zoltánnal, és sok mûvüket hallottam. Éveken át mindketten túlságosan elmerültek saját munkájukban ahhoz, hogy túlzott figyelmet szentelhettek volna a kortársaikénak, ami rendkívül egészséges manapság, amikor mindenki zenéje pontosan úgy hangzik, mint mindenki másé. Bartók írt néhány egészen nagy müvet - nagyot: koncepciójukat és gondolataikat, nem terjedelmüket tekintve, - mindig multum in parvo. [...]"

Életrajzírója szerint a rá jellemzõ határtalan lelkesedéssel írta még Budapestrõl Deliusnak: "Bartók az egyik legszereietreméltóbb ember, akivel valaha is találkoztam." ⁴

Rendkívüli, alighanem zseniálisnak mondható excentrikus személyiség lehetett Philip Heseltine (1894-1930), akit elég érdekesnek talált D. H. Lawrence is, hogy rövid baráti kapcsolatuk alapján írásban megörökítse. Az író róla mintázta - nem a legvonzóbb, de részben talán mégis jellemzõ portréját festve - Halliday alakját a Women in Love (Szerelmes nõk, 1921) címû regényében.

A jó családból származó Heseltine meglehetõsen elõkelõ iskoláit, Eton után megkésve kezdett oxfordi tanulmányait félbehagyva került London mûvészvilágába az 1. világháborút követõ idõszakban. Szenvedélyes életében meglehetõs rendszertelenséggel keverednek a tudományos és a mûvészi pálya elemei. Zenekritikus és lapszerkesztõ, de amellett reneszánsz-kutató is, s fõként dalairól ismert komponista. Nyugtalan életének harminchét éves korában gázmérgezés vet véget londoni lakásán. Az öngyilkosság lehetõsége nem zárható ki.

Zenei írói munkája nem merült ki cikkek publikálásában. Több tudományos tanulmányt és könyvet írt, többek között Deliusról és különbözõ reneszánsz zenetörténeti témákról. Gesualdóról éppúgy mint az angol ayre-rõl. Erzsébet-kori tabulatúrák kiadásakor alkalmazott közreadói elveit sok szempontból a mai napig korszerûnek tekintik.

Zeneszerzõként mindenekelõtt Deliusszal állt szoros személyes - és bizonyos értelemben tanítványi - kapcsolatban. Késõbb legfõképp Bernard van Dierenért rajongott, akihez hasonló mértékben talán egyedül Bartók zenéjét igyekezett propagálni. Kompozíciói közül a legigényesebb a Yeats-versekre komponált kamarazenekari kíséretes dalciklus, The Curlew. A legismertebb - egyszersmind a legélvezetesebb s szellemében talán Bartók egynémely népzenei földolgozásától sem teljesen idegen - Capriol szvitje, mely Arbeau 1588-ban megjelent tánctanából, az Orcheso-graphyból vett dallamokat dolgoz föl.

Számos egyéb kompozíció mellett mindkét mû elhangzott az ünnepségeken, mely egészében rendkívül - olykor zavarbaejtõen -változatos zeneszerzõi portrét villantott föl. Elég. ha a késõromantikából kiágazó impresszionizmus és a folklorizmus iránt egyaránt vonzódó Warlock néhány méltán népszerû, ugyanakkor egyik kategóriába sem sorolható kompozíciójára utalok. 1917-bõl valók zenei paródiái, melyek a Bartók-Warlock-ünnepségeknek is integráns részévé váltak. A - címében sokjelentésû s nem véletlenül "illetlen" asszociációkat keltõ úgynevezett - Cod-pieces ("zacskó-darabok") közé tartozik az Old Codger ("öreg fickó", alcíme szerint Július Caesar nemrégiben fölfedezett d-moll szimfóniája"), mely nem más, mint egy ragtime César Franck mûvének témájára, és az V. szimfónia motívumait kölcsönzõ Beethoven's Binge ("Beethoven tobzódása").

Bartók zenéjével - Debussyé, Ravelé, Schoenbergé, Szkrjabiné mellett - etoni diákként zongoratanára jóvoltából találkozott valamikor 1908 és 1911 között. Ha eleinte Bartók zenéje iránti érdeklõdése nem is volt egyenletes, 1918-ban egy nyilvános zenei elõadásán Muszorgszkij, Delius, van Dieren, Chopin és Szkrjabin mellett Bartók Bagatell-jeibõl és más kisebb zongoradarabjaiból is játszott illusztráció gyanánt. Ekkoriban barátjának, az elsõsorban zenekritikusként ismert Cecil Graynek már különös elragadtatással ír a magyar komponista mûveirõl.

A Bartókkal való levélbeli, majd személyes kapcsolat a húszas évek elejére korlátozódik. Heseltine zenepolitikai szervezõ tevékenységének fontos eszköze az 1920/1921 fordulóján majd' egy éven át az õ szerkesztésében megjelent, újonnan alapított Sackbut címû zenetudományi folyóirat. Itt, az elsõ évfolyam novemberi számában közölte barátja, Cecil Gray terjedelmes cikkét, mely Bartók életmûvének mindaddig leghosszabb, legnagyobb szabású és legjelentõsebb külföldi méltatása volt. Bartók késõbb - Heseltine felkérésének örömmel téve eleget - ugyancsak a Sackbut számára írta népzene és modern mûzene viszonyát tárgyaló egyik igen fontos cikkét.⁵ Bartók 1922-es angliai útjának elõkészítésén munkálkodva közölte Heseltine az új magyar zeneszerzést, s azon belül kiemelten Bartókot tárgyaló tanulmányát a The Musical Timesban.

Mindazonáltal távolról sem egyértelmû, végül is mekkora volt Heseltine szerepe abban, hogy Bartók számára váratlanul megnyílt az angliai szereplések lehetõsége. A Cecil Gray-jel közösen kifejtett propaganda hatásának szerepét illetõen persze - fõként az elsõ koncertkörutak különösen nagy sikerét illetõen - nem kételkedhetünk. Bartók zenéje iránti rokonszenvük nyilvánvalóan meghatározónak mondható Bartók Anglia felé való orientálódásában is. Mindezek ellenére a magyar zeneszerzõ elsõ angliai utazásainak tényleges létrejötte egyéb személyes kapcsolatainak volt köszönhetõ.

Kulcsszerepet játszott ebben a korábban Párizsban élt görög származású zenekritikus, Bartók egyik legodaadóbb híve, Michel Dimitri Calvocoressi. ⁶ Mind anyagi szempontból, mind közös fellépések lehetõsége miatt döntõ szerep jutott azonban a Calvocoressivel közeli kapcsolatban álló, Angliában letelepedett Arányi-nõvéreknek. A Bartók zeneakadémiai ismerõsei közé tartozó, Joachimmal rokonságban álló három Arányi-lány közül kettõ vált különösen híres hegedûmûvésszé, Adila és Jelly. Jellynek és hegedûjátékának Bartók különösen sokat köszönhetett: ekkoriban (1921-ben illetve 1922-ben) keletkezett két hegedûszonátájának ihletését, és - többek között ezekkel a kompozíciókkal -rendkívül sikeres közös európai fellépéseket.

Lényegében az Arányi-család segítsége tûnik tehát döntõnek Bartók korai nagy-britanniai útjainak megvalósulásában. Késõbb azután, a húszas évek második felétõl útjai jelentõs mértékben a BBC-vel való kapcsolatainak köszönhetõen szervezõdtek.

A március 21. és 24. között lezajlott ünnepségek Bartók szempontjából nemcsak arra voltak jók, hogy egy sor mûve ismét hazáján kívül, helyi szervezésû fesztiválszerû koncertek keretében megszólaljon. Jók voltak arra is, hogy emlékeztessenek Bartóknak az Angliához és az angol zenei élet néhány jeles és érdekes személyiségéhez fûzõdõ kapcsolatára. Nem véletlenül lehetett komoly tudományos könyvet szentelni Bartók és Nagy-Britannia kapcsolatának (lásd a 2. jegyzetet). Hiszen már Demény János és ifj. Bartók Béla adatgyûjtése nyomán is tudtuk, hogy Bartók élete során Európában - Magyarországot nem számítva - éppen Nagy-Britanniában lépett fel legtöbbször, összesen 50 alkalommal. ⁷

Az egész eseménysorozat központi aktusát az English Heritage emlékbizottság kék emléktáblájának (blue plaque) leleplezése jelentette Bartók egykori londoni szálláshelyén, a South Kensingtonban található Sidney Place (London SW7) 7-es számú épületén. A szigetországba kizárólag külföldrõl idelátogatott hírességek számára fönntartott kék színû tábla leleplezését utcai zene kísérte, s - némi borozás után, mely a londoni magyar nagykövetségnek volt köszönhetõ - templomi koncert követte. A rendezvény számos résztvevõje közül legyen szabad csupán a Guildhall Brass Ensemble-t, valamint a Béla Bartók Centre of Musicianship magyarul éneklõ angol gyermekeit és vezetõjüket, a magyar származású Agnes Koryt kiemelnem.

Ehhez a rendezvényhez további zenei események kapcsolódtak: a British Hungarian Fellowship rendezésében Benjámin Suchoff amerikai Bartók-kutató, az egykori New York Bartók Archives kurátora a Bartók zenéjében érvényesülõ népzenei hatásokról tartott elõadást. Kamaraestet rendeztek Warlock és Bartók mûveibõl a Queen Elizabeth Hall Purcell-termében: a The Curlew ciklust és további Warlock-dalokat Bartók 1922-es aberystwyth-i koncertjének saját zongoradarabjaiból álló egyik blokkjával és a Kontrasztokkal egy mûsorban adták elõ a Gemini együttes tagjai. Zárásképpen pedig a Queen Elizabeth Hall nagytermében került sor zenekari estre, Warlock Deliusnak írt Szerenádja és Capriol szvitje valamint Bartók Divertimentója és a Zene az 1995-ös Bartók emlékévben Paul Sacherrel turnézó Oxford Orchestra da Camera elõadásában hangzott el.

A rendezvénysorozat szellemi atyja, szervezõje és egyszemélyben a záróhangverseny karmestere, a Peter Warlock Society - anyai ágon magyar származású - titkára, Malcolm Rudland volt. Egyfajta díszvendég szerepét töltötte be az idõs és nagy tekintélyû angol zenekritikus, Felix Aprahamian. 1937-ben még kezdõ fiatal újságíróként két órát töltött Bartókkal abban a házban, melyet mostantól kék emléktábla jelöl. Egy végül sohasem publikált interjút próbált készíteni az odalátogató magyar komponistával, aki nem bizonyult a leghálásabb interjúalanynak, s akinek szeme egyedül a magyar népzenei jelenségekkel rokon törökországi leletek említésekor csillant fel. A 80 év fölött járó Mr. Aprahamian ma már sajnálja, hogy azt a két értékes órát elvette Bartók életébõl.

Talán ez a történet is, mely az emléktábla leleplezésekor hangzott el, akárcsak az események szemezgetõ-vázlatos leírása jelzi, miként kapcsolódhatott össze a Bartók-Warlock-ünnepségeken mindvégig ünnepélyes komolyság és kedélyes játékosság. Ily módon azonban alighanem óhatatlanul Warlocknak jutott a meghatározó szerep. Ha eközben Warlock sokarcú zeneszerzõi termését tagadhatatlan élvezettel hallgatva kérdésesnek tûnt is, miként vélekedett volna a másik komponista az ünnepség folyamán elhangzott mûvekrõl, az eseménysorozat nem volt méltatlan Bartók személyéhez. Azt se feledjük el, hogy - noha a személyes kontaktus megszakadt - Heseltine mindvégig hûséges maradt Bartókhoz, és nem vesztette el érzékenységét a magyar zeneszerzõ késõbbi stílustörekvései iránt sem. Érdemes fölidéznünk a súlyos beteg Delius - kiben egykor Bartók maga is atyai jóbarátját látta - és fiatal barátja anekdotisztikus párbeszédét, melyet egy korai Delius-visszaemlékezés írója õrzött meg. ⁸

"Mirõl beszélsz, Fred? - kérdezte Heseltine.

- Hát Bartók Negyedik vonósnégyesérõl - válaszolta Delius. - Hallottad, Phil?

- Igen.

- Én is. Szerintem rémes! Halálosan unom már ezt az intellektuális írásmódot, ezt a sok fölösleges bonyolultságot, ezeket a nyers, brutális és durva zajokat. Fogalmam sincs, hogy tudja bárki is rokonszenvvel hallgatni ezeket a gyötrelmes hangzásokat! Te milyennek találtad, Phil? - Sajnálom, Fred, de nem értek veled egyet. Szerintem remekmû. A hangzás puszta szépsége miatt egyike a legcsodálatosabb zenéknek."

____________________

JEGYZETEK

1."Négy Bartók-levél Philip Heseltine-hoz", Muzsika, VHI/9 (1965. szeptember). 1-8.

2.Philip Heseltine életrajzi adatait és Bartókkal való kapcsolatát illetõen a The New Grove Dictionary of Music and Musicians, London, 1980 "Peter Warlock" szócikke mellett elsõsorban a következõ két könyvre támaszkodom: Barry Smith, Peter Warlock. The Life of Philip Heseltine, Oxford-New York: Oxford University Press, 1994, valamint Malcolm Gillies, Bartók in Britain. A Guided Tour, Oxford: Clarendon Press, 1989.

3 Smith, im. 181.

4. uo.

5. "The Relation of Folk-Song to the Development of the Art Music of Our Time", Sackhut, II/l (June 1921), 5-11. Bartók német fogalmazványával együtt újra közölte Somfai László, "Vierzehn Bartók-Schriften", Documenta Bartókiana 5, 92-108. Magyarul ld. Tallián Tibor közreadásában, "A népzene szerepe korunk mûzenéjének fejlõdésében", Bartók Béla írásai 1, 106-115.

6. Bartók Calvocoressihez írott leveleit jegyzetekkel, eredeti nyelven Gombocz Adrienne és Somfai László adták ki, ld. "Bartóks Briefe an Calvocoressi (1914-1930)", Studia Musicologica 24,1982,199-231.

7. Ld. mindenekelõtt ifj. Bartók Béla, Bartók Béla mûhelyében, Budapest: Szépirodalmi könyvkiadó, 1982, címen publikált kötetében a Bartók elõadói tevékenységének szentelt fejezeteket, 97-269.

Eric Fenby, Delius as I knew him, London, 1936, 61., idézi Gillies, im. 128.

Warlock/Heseltine portré 1926-ból