2.

Nem öncélú gyûjtõszenvedély, nem is csupán szakmai érdeklõdés dokumentuma a Schoenberg-könyvtár részét képezõ 20 Bartók-opusz. E gyûjtemény nagyobbik hányada igencsak gyakorlatias célokat szolgált: tizenegy kompozíció elhangzott Bécsben, 1919-1921 között, a Schoenberg által alapított és teljesen autoritárius módon irányított Zenei Magánelõadások Egyesülete hangversenyein; egy további mû 1922-ben az Egyesület prágai "lerakatának" koncertjén, s megvalósulatlan terv volt A fából faragott királyfi bécsi bemutatása koreográfiával vagy anélkül. Schoenberg zenei értékrendjét mindenképpen jellemzi, hogy Egyesületében, amelynek mûködésére még visszatérek, a legtöbbet játszott élõ külföldi szerzõ Bartók Béla. Csak Debussy és Reger - két halott "kortárs" - játszottsága szárnyalta túl az övét (16, illetve 23 darab).¹

Schoenberg és tanítványai korábbi idõkben törekedtek már az új hangú Bartók bécsi honosítására. Meg kell jegyeznem: a hívek - hívõk? - oly mértékben vetették alá magukat a Mesternek és oly fokon voltak informálva szándékairól, hogy joggal feltételezem, a növendékek tervei egyszersmind Schoenberg szándékai is voltak. A naprendszer bolygóinak függése a központi égitesttõl fizikai semmiségnek tûnhet fel tanár és tanítványok kapcsolatához képest.

1912. június 21. és július 1. között "hivatalos" fesztivált rendeztek Bécsben, az élõk sorából eltávozott osztrák zeneszerzõk mûveibõl (Mahler 9. szimfóniájának õsbemutatója volt a mûsor legújabb kompozíciója). Schoenberg, berlini lakosként, kezdeményezte egy nemhivatalos zeneünnep megrendezését, a Monarchia élõ zeneszerzõinek alkotásaiból. A szervezés gyakorlati teendõit Albán Bergre és egy másik, Bécsben élõ volt tanítványára, Paul Königer mérnökre bízta. Azonban személyesen írt Bartóknak Berlinbõl május 7-én e tárgyban: "Igen tisztelt uram, eredeti szándékunk az volt, hogy az Osztrák Zenei Héttel, amelyen csak halott zeneszerzõk müveit adják elõ, szembeállítjuk a »Nemhivatalos osztrák zene ünnepét«. Ezen a legmodernebb ausztriai (német, magyar és cseh nemzetiségû) komponisták mûvei hangzanának el, lehetõleg 2-3 koncerten. Ehhez kellene most a magyaroknak és cseheknek segítséget nyújtaniok és megnevezniük az elõadásra javasolt legmodernebb komponistákat. Amint hallom, a csehek már biztosítottak erkölcsi támogatásukról, anyagiakról azonban még nem. Az Ön honfitársai pedig elutasították a javaslatot, azokra az õsszel Bécsben megrendezendõ hangversenyekre hivatkozva, melyeken magyar zene hangzik majd el.

Levelét elküldöm Bécsbe, ahonnan esetleg írnak Önnek. Ha úgy látja, hogy elérheti honfitársainál, támogassák a tervet, kérem, írja meg nekem, vagy Paul Königer mérnök úrnak"²

Elsõ magyar levelezõpartnerétõl, Balabán Imrétõl Schoenberg tudta, hogy Bartók az Új Magyar Zene-Egyesület elnöke, azt azonban nem, hogy hónapokkal korábban lemondott az elnöki posztról, és minden nyilvános közéleti szerepvállalástól visszavonult. Schoenbergnek bizonyosan nem válaszolt (nincs Bartók-levél a hagyatékban), nagyon valószínû, hogy Königernek sem írt. További kutatást igényel - ha egyáltalán felderíthetõ -, kik lehettek azok a magyarok ("az Ön honfitársai"), akik a bécsi ellenfesztiválon való részvétel elõl elzárkóztak. Még nem tudom, rendeztek-e Bécsben 1912 õszén magyar hangversenyeket egyáltalán. Mindenesetre a zeneünnep idején - június 25-én és 29-én - cseh-osztrák kamaraestekre került sor, az új magyar zene képviselete elmaradt.

1913. április végén a bécsi Akademischer Verband für Literatur und Musik, amely elnevezése ellenére cseppet sem volt akadémikus szellemû, Berg és Webern vonósnégyeseibõl tervezett hangversenyt. Bizonytalan volt, hogy az Új Bécsi Iskola kamarazenéjének elsõ számú elõadógárdája, a Rosé-vonósnégyes, tagjainak tömérdek elfoglaltsága közepette, vállalja-e Berg op. 3 és Webern op. 5 jelzésû mûvének elõadását. A Schoenberg-tanítvány Egon Wellesz javaslatára a Waldbauer-vonósnégyest kérték fel közremûködésre. Wellesz hallotta õket Budapesten, 1911. május 7-én, a Galilei kör által rendezett hangversenyen, hol Bartókot, Kodályt, Weinert játszottak. (Megemlítem, 1911. május 2-án kelt levelében Schoenberget invitálta erre az eseményre Balabán Imre. Hogy Wellesz mesterétõl vagy másvalakitõl értesült-e errõl a koncertrõl, nem tudható.) Erhard Buschbeck, az Akadémiai Egyesület vezetõje felkérte Waldbaueréket a közremûködésre, hanem Waldbauer Imre, a mûvek nehézségére és a csekély honoráriumra hivatkozva, 1913. március 15-én levélben tért ki a fellépés elõl: "Alban Berg vonósnégyesének tanulmányozására, sajnos, nincs idõnk, de teljességgel lehetetlen volna három olyan modern vonósnégyest, mint a Bartóké, Weberné és Bergé egy estén eljátszani"... ³

A felkérés eszerint Bartók I. vonósnégyesének elõadására is szólt.

A szerzõdéshez Buschbecknek mellékelnie kellett a Berg-kvartett és Webern Öt vonósnégyes-tétele kottájának másolt példányát, hogy Waldbauerék tudják, mire vállalkoznak, ha a meghívást elfogadják. Ez volt - lehetett - Berg és Webern Magyarországra eljutott elsõ teljes kompozíciója. Molnár Antal (1913-ig a kamarazene-társaság brácsása) ugyan már korábban ismerte a müncheni Pijper kiadónál 1912 februárjában megjelent, Schoenberggel foglalkozó tanulmánygyûjteményt, hangjegyes mellékletét recenzeálta is a Nyugat 1913-február 16-i számában, ⁴ de Berg op. 2-es, illetve Webern op. 4-es dalciklusának ott megjelent záródarabjából vonósnégyesünk aligha következtethetett a két zeneszerzõ kvartettjének interpretációs nehézségeire.

Három év múlva ismét közvetítõi szerepet vállalt Wellesz. 1916. augusztus 3-án keltezett postája válasz Bartók levelére. Tájékoztatás arról, hogy a bécsi Heller-féle könyvesbolt és koncertrendezõ õsszel vállalna egy reprezentatív magyar estet Bartók, Kodály, esetleg még Weiner mûveibõl, és várja Bartók javaslatait. ⁵ A hangverseny nem realizálódott.

Schoenberg és köre eme eredménytelen közvetítési kísérletei után a Zenei Magánelõadások Egyesülete olyan Bartók-kultuszt teremtett 1919 és 1921 között, amely példa nélküli a zeneszerzõi oeuvre addigi recepciótörténetében. Az Egyesület megalapításának közvetlen elõzménye, hogy 1918 júniusában Schoenberg tíz nyilvános próbán tanította be, majd vezényelte el - kétszer egyazon mûsorban - Kamaraszimfóniáját. A Musikverein kamaratermében (Brahms-Saal) tartott próbafolyam iránt megnyilvánult meglepõen élénk közönségérdeklõdés érlelte meg azideig Bécsben leginkább gúny tárgyát képezõ Schoenbergben a gondolatot, hogy szervezett formában ismertesse és szerettesse meg a kor teljes új zenéjét. Nem a saját alkotásait; csak másfél évnyi mûködés után, hívei erõteljes rábeszélésének engedve tûzte ki az elsõ Schoenberg-opuszt.

Több hónapos elõkészítés után 1918. december 6-án az Egyesület megtartotta alakuló közgyûlését. Meghatározatlan idõtartamra teljhatalommal felruházott elnökévé választotta Arnold Schoenberget, ki posztjáról gyakorlatilag elmozdíthatatlan volt. A tizenkilenc tagú vezetõségbe javarészt egykori tanítványai -zeneszerzõk, elõadómûvészek - kerültek be. Betanító mester (Vortragsmeister) lett Berg, Webern és Eduard Steuermann pianista, jeles Busoni-tanítvány.

Schoenberg precízen körvonalazta szándékait: "Ennek az egyesületnek célja, hogy tagjai igazán és híven megismerkedjenek a modern zenével. Evégett hetente egy kijelölt egyesületi estén elõadásokra kerül sor, amelyekre csakis a tagok nyernek bebocsátást. Itt egyetlen irányzatot sem részesítünk elõnyben, csupán az értéktelent rekesztjük ki, különben mindenfajta modern zenét prezentálunk Mahlertõl és Strausstól kezdve egészen a legfiatalabbakig. Az estek mûsorát elõzetesen nem hozzuk nyilvánosságra, hogy egyenletes látogatottságot érjünk el. A közremûködõk fiatalabb mûvészek lesznek. [...] Különösen nagy súlyt helyezünk az elõadások minõségére, amit a mai hangversenyéletben fel nem lelhetõ alapos és gondos betanulás szavatol. A mûveket nem egyszer, hanem annyiszor adjuk elõ, amennyi a megértésükhöz szükséges. Az elõadásokról kirekesztünk mindennemû tetszés-, nemtetszés-, köszönetnyilvánítást [...] Az elõadások minden vonatkozásban zártkörûek: vendégek (kivéve a külföldieket) nem látogathatják, az egyesület tevékenységérõl nem jelenhet meg nyilvános közlemény (zenekritika), semmiféle reklám." Az elsõ koncert dátuma: 1918. december 29.

A hangversenyek helyszíne a Konzerthaus, a Musikverein kamaraterme, illetve különféle egyesületek díszterme volt. Az Egyesület mintegy 300 tagja fényképes igazolvánnyal látogathatta a koncerteket, ha a négyféle árkategóriában megállapított, részletekben fizetendõ tagsági díjat kiegyenlítette. A tagdíjakból fedezték - a dologi-rendezési kiadások mellett - a közremûködõk gázsiját; Schoenberg megengedhetetlennek tartotta, hogy a Vortragsmeisterek, elõadók munkájukért ne kapjanak honoráriumot. A súlyos ausztriai infláció következtében 1921-ben oly mértékben csökkent a tagság fizetõképessége, hogy az Egyesület december 5-i 123. rendezvénye - Schoenbergnek a Die Jakobsleiter címû, torzóban maradt oratóriumáról tartott elõadása - után rendkívüli közgyûlésen kénytelen volt a mûködés szüneteltetését elhatározni. Ezzel a Zenei Magánelõadások Egyesülete gyakorlatilag megszûnt, bár a bírósági nyilvántartásból csupán évek múlva törölték.

Mûködésének három éve alatt az Egyesület hangversenyein 42 zeneszerzõ 155 mûve 410-szer hangzott el. A betanítás intenzitására jellemzõ, hogy Schoenberg, aki kezdetben Vortragsmeisterként is mûködött, 48 órányi próbát tartott Mahler VII. szimfóniája négykezes zongoraletétjének elõadóival, akik persze teljes anyagismerettel mentek el hozzá már az elsõ alkalommal is. Mintha ma 15 teljes próbával készülne szimfonikus zenekar a mû elõadására, miután valamennyi muzsikus elõzetesen már hibátlanul megtanulta a szólamát!

A betanulásnak általában négy fázisa volt:

1. Az elõadó jól-rosszul megtanulta a kottaszöveget;

2. korrepetitorok finomították;

3. a Vortragsmeister megadta az interpretáció majdnem végleges formáját;

4. végül, mielõtt a produkció közönség elé került, meghallgatta Schoenberg, és csiszolt az elõadáson, ha szükségét érezte. Egyazon mû ismételt elõadása elõtt további intenzív próbafolyamat következett.

Ebben a közegben a következõ Bartók-elõadásokról tudunk (az adatok egy-egy mû elsõ megszólalásának idõrendjét követik):

- 14 bagatell. Cesia Dische, négy elõadás:

1919. február 9., 16., június 6. (nyilvános propaganda-hangverseny), 1920. március 19.

- Román népi táncok. Olga Novakovic, négyelõadás: 1919- október 12., 24., november 28. 1920. március 5.

- Román kolinda-dallamok, 19 [!] zongoradarab. Olga Novakovic, négy + egy elõadás: a dátumokat lásd Román népi táncok + Zenei Magánelõadások Egyesülete Prága, 1922. május 26. (csak a Kolindák 1. sorozata).

- Négy siratóének. Ernst Barich, négy + egy elõadás: 1919. december 19, 1920. január 9., május 21., november 15., továbbá az Egyesület prágai vendégszereplésén, 1920. március 13.

- 1. vonósnégyes. Feist-vonósnégyes, két elõadás: 1920. április 23., november 29.

- Rapszódia, op. 1., kétzongorás változat. Eduard Steuermann, Ernst Barich, két elõadás: 1920. október 9., december 6.

- Román tánc. Erna Lamadin, 1920. november 1.

- Suite op. 14. Ernst Barich, három elõadás: 1920. november 15. (egyazon hangversenyen kétszer), 1921. február 14.

- 15 magyar parasztdal. Selma Stampfer, 1921. február 7.

- Tíz kis darab a Gyermekeknekbõl. Olga Novakovic, három elõadás: 1921. szeptember 26., október 5., november 27.

- Három etûd. Albert Lindschütz, két elõadás: 1921. november 21., 28.

Megemlítendõ a Zenei Magánelõadások Prágai Egyesülete, mûsorán Bartók-különlegességgel. Prágában 1922. május 25. és 1924. május 31. között 20 egyesületi hangversenyt rendeztek. Díszelnöke Schoenberg volt, szerzõdéses alapon - költségtérítés ellenében -Bécs exportált mûsort, hozzá elõadókat. Mintha Schoenberg az osztrák fõvárosban pénz hiányában szünetelõ Magánelõadások túlélését, átmentését remélte volna a prágai filiálé megteremtésétõl. Ennek ismeretében kisebb szenzációnak számíthatna az 1923. április 10-i koncert: Bartók Béla: Nyolc román népdal. Felicie Mihacsek, Eduard Steuermann. Mert a mûsorlap azt mondaná, hogy az 1915-bõl való, énekhangra és zongorára készült Kilenc román népdal - kiadatlan, a mûjegyzékek szerint bemutatatlan - kézirata valami módon Schoenberghez került és belõle nyolc népdalfeldolgozás elhangzott. Hanem a mûsorlap hibás. Mert az Egyesület által elõadott valamennyi Bartók-mû kottája fennmaradt Schoenberg hagyatékában - kivéve a román népdalfeldolgozásokat. A zeneszerzõ Bartók-gyûjteményében fellelhetõ viszont, kézzel írt elõadói utasításokkal ellátva az 1922-ben megjelent Nyolc magyar népdal. Bizonyos tehát, hogy ezt a sorozatot tolmácsolta Mihacsek és Steuermann, a Schoenberg-kör belsõ elõadói gárdájának tagja.

A bécsi egyesületi hangversenyek Bartók elõadói - egy híján - a vállalkozás muzsikus-törzsgárdájából kerültek ki. Lamadin Erna, aki a Két román tánc közül valószínûleg az elsõt játszotta, a Verein egyetlen magyar Bartók-játékosa, Balázs Béla mostohalánya. Balázs legkésõbb 1912-tõl baráti kapcsolatban volt Egon Wellesszel, librettójára írta Wellesz elsõ balettjét 1917-ben (Diana csodája, bemutató Mannheim, 1924.). A költõ 1914-tõl bejáratos volt Eugenie Schwarzwald bécsi reformpedagógus otthonába (a Schwarzwald-iskola több ízben fogadta be Schoenberg zeneszerzéskurzusát). 1919 után, emigrációja bécsi stációján rendszeres vendége volt Schwarzwaldéknak, náluk ismerkedett meg Schoenberg kedvelt zeneszerzés-tanítványával, Hanns Eislerrel, a mûveit rendszeresen játszó Etta Werndorf piaristával,⁶ talán a kör más tagjaival is. Bizonyára ez a baráti kör protezsálta Balázs Béla nevelt lányát egyetlen fellépés erejéig a Magánelõadások pódiumára. A betanítás dresszúrájában aligha részesült, mivel kevéssel 1920. november 1-jei szereplése elõtt érkezett Berlinbõl Bécsbe.

A Schoenberg-Egylet Bartók-repertoárja sokoldalú, elfogulatlan érdeklõdést jelez. Lehetõségeinek határain belül a teljes Bartók elsajátítására törekedett, beleértve a népdalfeldolgozásokat is. A válogatás olykor meglepõen friss: a Három etûd elsõ kiadásának dátuma 1921. május, s novemberben már el is hangzik. Megjegyzem, ez volt a mû elsõ külföldi elõadása, egyszersmind az utolsó Bartók életében. Õ maga mindössze egyszer, 1919. áprilisi szerzõi estjén játszotta el, s tudtommal a mû más pianista repertoárján sem szerepelt 1945-ig.

Meglepõ, hogy még a Gyermekeknekbõl is válogattak, hiszen a ciklus nem pódiumra: tanításra készült. Már (még?) nem rekonstruálható teljesen, hogy a "tíz kis zongoradarab" a sorozat mely tételeit foglalta egybe. A Schoenberg-hagyatékban két kötetbe kötve fennmaradt teljes Rozsnyai-kiadás szlovák népdalfeldolgozás-sorozatának XXXI-XXXIV. tétele tartalmaz bejegyzett elõadói utasításokat, ⁷ ezek tehát bizonyosan elhangzottak. Ha láthatnám a kottát, az talán elárulná, mely oldalakon van intenzívebb lapozásnak nyoma (ettõl a mûvelettõl ugyanis a papír sarka elszínezõdik), s ez eligazíthatna a ma még ismeretlen hat darab meghatározásában.

Komoly tervei voltak az Egyesületnek A fából faragott királyfival. Közleményeinek 21. számában (1921. szeptember 18.) Berg és Webern balettjeleneteinek szcenikus elõadását ígéri, Debussy és Bartók balettjeivel egy mûsorban. Az ötlet Schoenbergtõl származott. Neki írta Webern július 3-án: "Sajnos, még nem találtam baletthez való anyagot [vagyis librettót]. Kissé már félek. Oly szívesen megvalósítanám, ha volna valaki, aki ilyesmit megírna. Nekem senki nem jut az eszembe." ⁸ Berg meg ezeket írta mesterének szeptember 9-én: "A balett megírása [...] már elsõ nekifutásra meghiúsult. Efölötti kétségbeesésemben - a mi keringõ-estünk és a Te balett-ötleted ösztönzésére - írtam valami tánczene-félét." ⁹

A fából faragott királyfi zongorakivonata 1921 tavaszán jelent meg nyomtatásban. Az idõ tájt születhetett meg a négyes balettbemutató terve is. Mindenképp jóval a nyári szabadság elõtt, hiszen Webern július 3-án "még" nem talált librettót, vagyis egy ideje keresgélte a szövegkönyvet. Azt természetesen nem lehet megállapítani, mikor került Schoenberg kottagyûjteményébe a Bartók-táncjáték zongorakivonata. Mivel néki és az egész bécsi zeneszerzõkörnek éppúgy az Universal Edition volt a kiadója, akár Bartóknak, lehetséges, hogy a frissen nyomtatott kotta jutott el hozzá. Bár ez csupán hipotézis, lehetséges közvetítõnek tartom a Schoenberg-kör számos tagjával baráti kapcsolatokat ápoló Balázs Bélát, kinek egész írói élete során a színpadra jutás volt a legfontosabb ambíciója. Bartók táncjátékát Budapesten már nem játszhatták, lévén a szövegkönyv írója 19-es emigráns minõségében persona non grata, külföldön pedig még nem adták elõ. Balázs érdekelt lehetett akár egy zártkörû külföldi elõadás létrejöttében is.

Berg és Webern darabja el nem készülvén, a balettest végül elmaradt. Azonban változatlanul napirenden volt A fából faragott királyfi megszólaltatása. Az Egyesület 1921 novemberében kibocsátott utolsó Közleményei 16 zenekari alkotás kamarazenekari átiratának elõadását ígérik a folyó évadra. 12 átirat készítõjét (készítõit) a Közlemények meg is nevezik, a felsorolásban szereplõ Bartók-opusznak és Debussy Khamma címû tánclegendájának át-íróját a nyomtatvány nem közli, valószínûleg el sem készült. Egyebekben az Egyesület anyagi csõdje következtében a 16 mû egyike sem hangzott el.

A kamarazenekar összetétele: vonósötös, 2-3 - maximum kvintettnyi - fúvós, zongora, harmónium, kivételesen ütõs. A Schoenberg-Egyletben gyakran adtak elõ nagyzenekari mûveket négykezes, vagy két zongorára készült hat-nyolckezes letétben. A különféle átiratok, kamarazenekari verziók sokak nemtetszését vívták ki, Schoenberg azonban ragaszkodott hozzájuk, éppen a megismerést tartva szem elõtt, szimfonikus zenekar felléptetésére pedig nem volt lehetõsége. Nem hangszerelésrõl volt szó, hanem a nagy apparátus redukciójáról, a szerkezeti elemek megõrzésével. Mivel a terv megszületésekor A fából faragott királyfi partitúrája már jó ideje Bécsben volt az Universal Editionnál, az átíró bizonnyal annak alapján dolgozott volna.

Felmerülhet a kérdés: ha ennyire nagyra becsülte Bartók zenéjét a Zenei Magánelõadások Egyesülete, miért nem hívta meg mûvei elõadójául a zeneszerzõt, kirõl tudnia kellett, hogy koncertezõ pianista. A kérdés annál jogosabb, mivel Schoenberg Balabán Imrétõl értesült arról, mint törekedett Bartók, az Új Magyar Zene-Egyesület elnöke 1911-12-ben mûveinek bemutatására. Ravelt - aki az I. világháború éveiben, szembeszegülve a francia sovinizmussal, nyílt levélben hangoztatta: Bartók, Schoenberg nem ellenség - meghívták, lelkesen ünnepelték (1920. október 23-án Ravel-estet rendeztek a zeneszerzõ pianista közremûködésével, amelynek mûsorán, a vendég kívánságára, Schoenberg, Berg, Webern is elhangzott). Pedig mennyivel közelebb volt Bécshez Budapest, mint Párizs, földrajzilag, de szellemileg is - és mégsem.

Ennek valószínû oka az, hogy Bartók Schoenberg 1919. október 31-én kelt második - hozzá írt - levelére sem válaszolt. ¹⁰ Nem reagált a felkérésre, hogy a Magánelõadások számára készítsen, vagy egy tanítványával készíttessen kamarazenekari átiratot op. l-es Rapszódiája nagyzenekari partitúrájából. Pedig a gépirat végére kézzel jegyezte fel Schoenberg: Zongoramûveinek rendkívül örültem. Feszülten várom az új mûveit. Pedig a bécsi Egyesület meghívta alakuló közgyûlésére is. ¹¹ Közleményeit (hírleveleit) is több-kevesebb rendszerességgel postázta, láthatta tehát, sorozatosan játsszák a kompozícióit. Láthatta azt is, hogy személyesen Schoenberg volt a betanítója (Vortragsmeistere) Bagatelljeinek, a Román népi táncoknak és a Kolindák két sorozatának. Válasza elmaradván, a Rapszódiát a kétzongorás kiadásból mutatta be a Zenei Magánelõadások Egyesülete.

Kézzel írt elõadói utasítások õrzik az intenzív betanítás nyomait a Schoenberg-hagya-ték 12 Bartók-kottáján. Ismertetésükre dolgozatom befejezõ részében térek ki.

(folytatjuk)

______________________________________

JEGYZETEK

1. A Zenei Magánelõadások Bécsi - illetve Prágai Egyesületérõl felhasznált irodalom (ha a jegyzet más forrást nem jelöl): Walter Szmolyan: Schönbergs Verein für musikalische Privataufführungen. Ivan Vojtech: Der Verein für musikalische Privataufführungen in Prag. In: Arnold Schönberg Gedenkausstellung 1974. Red.: Ernst Hilmar. Universal Edition, Wien 1974. 71-82, 83-91. Walter Szmolyan: Die Konzerte des Wiener Schönberg-Vereins. Bemerkungen zum Schönberg-Verein. Österreichische Musikzeitschrift, 36. évf. 2. szám, 1981. február, 3. szám, 1981. március, 82-104, 154-157.

2. Denijs Dille: Bartók és Schoenberg kapcsolatai. Magyar Zene XV. évf. 3. szám, 1974. szeptember. 253-266, a levél 260.

3. Rosemarie Hilmar: Alban Berg. Verlag Hermann Böhlhaus Nachf, Wien-Köln-Graz, 1978. 92.

4. Molnár Antal: A "Blauer Reiter" zenemellékletérõl. Zenei írások a Nyugatban. Szerk.: Breuer János. Zenemûkiadó, Budapest, 1978. 98-100.

5. Szerk.: Denijs Dille: Documenta Bartókiana 3. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1968. 94.

6. Vö. Balázs Béla: Napló [L] 1903-1914, [II.] 1914-1922. Szerk.: Fábri Anna. Tények és Tanúk. Magvetõ Könyvkiadó, Budapest, 1982. I. 551, 571, 651, II. 237-238, 288-290, 374, 383-384, 414, 428, 430, 434, 443.

7. Jerrry McBridge, a Los Angeles-i Arnold Schoenberg Intézet archívumvezetõje szíves írásos közlése (1984. május 25.).

8. Hans und Rosaleen Moldenhauer: Anton von Webern. Atlantis Musikbuch-Verlag. Zürich 1980. 315.

9. Rosemarie Hilmar id. mû. 145.

10. Közli Dille (Bartók és Schoenberg kapcsolatai. lásd a 2. jegyzetben), 260-261.

11. A közgyûlési meghívót közli Denijs Dille, Bartók és Schoenberg kapcsolatait feldolgozó tanulmányának kibõvített változatában: Béla Bartók. Regard sur le passé. Éd. par Yves Lenoir. Presses Universitaires de Namur, 1990. 61. Bartók személyesen nem vett részt, nem tartózkodott Bécsben 1918. november 23-án, az alakuló közgyûlés napján. Annak sincs nyoma, hogy "levelezõ tagként" csatlakozott volna az Egyesülethez.

Ezzel összefüggésben megemlítem, hogy Balabán Imre levél útján két ízben is felkérte Schoenberget, lépjen be az Új Magyar Zene-Egyesületbe. "Az Új Magyar Zene-Egyesület vezetõsége szívesen köszöntené Önt rendes tagjainak sorában. Ha Egyesületünkbe belépni méltóztatna, szívesk.[edjék] a mellékletet aláírva nekem visszaküldeni." (1911. július 6.) "Mellékelten küldöm Önnek az Új Magyar Zene-Egyesület hangversenyeinek programját. Nem lépne be, mint rendes tag? Ha igen, kérem, aláírva küldje vissza nekem a Mellékelt nyilatkozatot, amelynek fordítását egyszer már elküldtem Önnek." (1911. november 2.) Az UMZE tagjainak névsora nem maradt fenn, hogy Schoenberg nem lépett be, az mindazonáltal bizonyosnak tekinthetõ, mert a nyilatkozat vételét Balabán nyugtázta volna.

A Kolish-vonósnégyes próbája Schoenberggel Benedikt F. Dolbin karikatúrája A Bécsi Magánelõadások Egyesületének tagtoborzó hirdetménye, Adolf Loos, a Schoenberg-körhöz tartozó neves bécsi építész tipográfiai terve alapján.