A magyar muzsikustársadalom és zenebarát közönség régóta kesereg azon, hogy a fõvárosban a Zeneakadémia nagytermén kívül nincs egyetlen igazi koncertpódium sem. Különösen szomorúak a Duna jobb partján, Budán élõk, mert a "szépen szóló" hangversenyekért mindig Pestre kell utazniuk. Ezen a helyzeten akar változtatni a XI. kerületi Weiner Leó Zeneiskola és Zenemûvészeti Szakiskola néhány elszánt pedagógusa: létrehozták az Egy hangversenyteremért Alapítványt. Céljuk, hogy a kerületnek koncertpódiumot építsenek vagy "szerezzenek", már meglévõ ingatlan átalakításával. A lelkes mûvésztanárok vállalkozása elsõ hallásra reménytelennek tûnik, álomnak csupán, õk azonban hisznek a mûvészek összefogásának erejében, és óriási lelkesedéssel vetették magukat a munkába. Támogatókat keresnek, hangversenyeket szerveznek az alapítvány javára, és már ki is szemeltek egy régi gyárépületet, amelyben nemcsak csodálatos koncertterem, hanem egész kulturális központ létesülhetne. A kezdeményezést felkarolta a XI. kerületi és a fõvárosi önkormányzat is.

A Weiner Szakiskola pedagógusaiban már egy éve érlelõdött az ötlet, hogy hangversenytermet találjanak. így született meg ez év elején az Egy hangversenyteremért Alapítvány Elek Szilvia csembalómûvész, Papp Sándor hegedû- és brácsamûvész, a szakiskola vonószenekarának vezetõje, és Sztán István trombitamûvész, igazgató jóvoltából.

Az alapítók elõször nem gondoltak önálló épületre, de késõbb úgy döntöttek: miért ne lehetnének nagyravágyóak, miért ne kezdeményezhetnék egy olyan koncertterem létesítését, amely nem csak az iskolának, nem csak a budaiaknak, hanem a fõváros minden mûvészetkedvelõ polgárának és az egész magyar kulturális életnek hasznos lehetne? Az alapítók tisztában vannak vele, hogy igen kemény fába vágták a fejszét, de azt mondják: kitartanak, kiharcolják, amit elképzeltek. "Már cselekednie kellett valakinek!" -vallják. Az alapítvány kuratóriumába mûvészeket, pedagógusokat és zenebarátokat kértek fel. Elnöke Jancsó Júlia irodalom-, francia- és filozófiatanár, a Weiner Szakiskola igazgató-helyettese, tagjai: Csavlek Etelka operaénekes, Székács András biokémikus, Papp Rita dietetikus, Héra András zongora- és Kis András trombitamûvész.

Az alapítók a XI. kerületi önkormányzathoz fordultak, onnan tudták meg, hogy privatizáció elõtt áll a kerületben az úgynevezett Caola-ház a Bocskai út és az Ibrahim utca közötti területen, egy a századfordulón emelt óriási gyárépület, a volt Dunacérnalenfonó, amely valaha nagyon szép lehetett, ma azonban nagyobb része romos. A Weiner Szakiskola tanárai egy építész társaságában meglátogatták az épületet, énekelve-fütyörészve-tapsolva kipróbálták az akusztikáját és elkezdtek ábrándozni... Bátorította õket, hogy közben a XI. kerületi önkormányzat képviselõtestülete úgy döntött: az eladásra kijelölt ingatlanban kulturális központot kíván létrehozni, és ezt az ötletet eszmeileg a fõváros is támogatja. Az is kiderült, hogy ugyancsak a Caola-házban szeretne otthonra lelni a Nagymezõ utcai színházból távozni kényszerült Thália Társaság is. Az U alakú, három szintes, több tízezer négyzetméteres, hatalmas csarnokokkal és ablakokkal rendelkezõ épületben bõven jutna hely a tháliásoknak és több hangversenyteremnek is, sõt mellettük stúdiónak, könyv- és hangtárnak, galériának, mozinak, számítógépes központnak, kávéháznak. A legnagyobb - nagyzenekari produkciókra is alkalmas - koncertterem az elképzelések szerint ötszáz személyt fogadhatna. Az épület két szárnya hatalmas udvart fog közre, mely kiválóan alkalmas lenne szabadtéri koncertek megrendezésére. Elek Szilvia azt mondja, a párizsi Pompidou központéhoz hasonló szellemû épület lebeg a szemük elõtt... Jancsó Júlia azt tartja fontosnak, hogy olyan koncertterem szülessék, amely a diákok otthona is, ahol a fiatalok megfelelõ jegyrendszer bevezetésével olcsóbban hallgathatnak meg magas színvonalú hangversenyeket, és ahol õk maguk is gyakran muzsikálhatnak.

Igen ám, de a Caola-ház teljes felújítása, környezetének rendbehozatala sok milliárd forintba kerül. Szakértõk szerint a vezetékhálózatot ki kell cserélni, s csak ez ötvenmilliós költség. Több rendezési terv készült, ezek egyelõre még nincsenek összehangolva, így a kiadásokat csak becsülni lehet. Korábban volt olyan elképzelés, hogy az épület egy részére az Országos Levéltár pályázik, ami biztos állami segítséget jelentett volna a felújításhoz, ez a terv azonban meghiúsult. Az alapítvány vezetõi hangsúlyozzák: látnak ugyan fantáziát a Caola-házban, de ha ott a magas költségek miatt a hangversenyterem kialakítása lehetetlenné válik, nem adják fel a harcot, mennek tovább, újabb ingatlant keresnek. Támogatást várnak minden magyar mûvészetkedvelõtõl, elsõsorban a budai polgároktól, de segítségért fordulnak a bankokhoz, a nagyvállalatokhoz. A kulturális intézményekhez és alapítványokhoz, a mûvelõdési tárcához, valamint a külföldön élõ világhírû magyar muzsikusokhoz is. Legfontosabb "fegyverük" a hangversenyszervezés. A Zeneakadémián és a Vakok Intézetében rendezendõ jótékonysági koncertek bevételei azonban csak arra elegendõek, hogy a propagandát folytatni tudják. Az ügynek mindenesetre olyan neves mûvészeket és együtteseket nyertek meg már eddig is, mint Csavlek Etelka, Kocsis Zoltán, Drahos Béla, Horváth Anikó, Varga Tamás, valamint az Új Haydn Vonósnégyes, a Budapesti Vonósok, a Magyar Rézfúvós Kvintett. De rajtuk kívül sokakat még, akik vállalták, hogy honorárium nélkül lépnek fel a késõbbiekben. A kuratórium azt tapasztalja: minden mûvész azonnal igent mond felkérésükre, és harcukat senki sem tartja reménytelennek.

Mégis, a budai koncertterem felépítése egyelõre csak álom. De a Weiner Zeneiskola tanárainak elszántságát jól tükrözi, hogy Buda leendõ elsõ számú koncertpódiumának már nevet is választottak: a hangversenytermet Székács János brácsamûvészrõl, a fiatalon elhunyt kiváló zenepedagógusról kívánják elkeresztelni.