Minden gondolat kockadobás

(Mallarmé)

A kombinatorikus zenei játékok a 18. század második felében jöttek divatba. Segítségükkel bárki tetszés szerinti számban komponálhatott keringõket, indulókat, polonézeket, kontratáncokat. A módszer igen egyszerû volt: a játékos a darab minden ütemét találomra választhatta ki (az adott anyagból), dobókockával vagy pörgettyûvel. Miután a kiválasztott ütemeket a mellékelt táblázat alapján elrendezte, máris készen állt a mû: saját szerzeménye.

1757 és 1813 között különféle nyelveken több mint egy tucat publikáció je lent meg, ezek ötletesnél ötletesebb komponálási eljárásokkal ismertették meg a szórakozni vágyó közönséget. A sok kisebb komponista mellett oly jelentõs zeneszerzõk is készítettek hasonló játékokat, mint Carl Philipp Emanuel Bach, Johann Philipp Kirnberger, Haydn és Mozart.

Kockadobáson alapuló darabjaik a 18. századi népszerû stílust követik: nem remekmûvek, hanem divatdarabok. Harmóniai, ritmikai, dallami felépítésük a kor zenei közhelyein alapul.

Ez a játékos komponálási mód a kor uralkodó zenei stílusának, a rokokónak terméke. Azé a "gáláns stílusé", mely szabad szólamvezetésével, graciózus melodikájával, apró részletekbõl összetett, lekerekített tematikájával a 18. század mûkedvelõinek fõ zenei tápláléka volt. A "gáláns" elnevezés onnan ered, hogy némely német szvit-szerzõk "Galanterien"-nek nevezték a francia táncokat.

A zeneszerzés mint játék a rokokó kedvelt társasági szórakozásai közé tartozott. Az ütemeket gyakran egy-egy kártyára írták; a kártyacsomagból csak ki kellett húzni egyet, és az elõzõ mellé illeszteni.¹ Más társaságok új játékszabályokat hoztak: csak az játszhatott, aki saját, véletlen-alkotta ütemét - a már meglévõ részlethez csatolva - el is énekelte. ²

Maga az ötlet, hogy hogyan lehet "mechanikus" módszerek felhasználásával zenét szerezni, a 17. századból ered. Athanasius Kircher, a 17. század nagy polihisztora volt tudomásunk szerint az elsõ, akit az automatizálás és a gépesítés iránti vonzalma arra késztetett, hogy egy Arca Musurgica nevû komponáló-gépet szerkesszen, mely a kombinatorika és a zenei törvények segítségével zeneszerzésre képes. ³

Kirnberger, a kockajáték atyja

Johann Philipp Kirnberger német zeneteoretikust és zeneszerzõt tekintik a zenei kockajáték-irodalom atyjának. Johann Sebastian Bach tanítványa volt, majd mint zenetanár lengyel fõurak szolgálatában állt. 1758-ban Anna Amália porosz hercegnõ zeneszerzés-tanára és zenekarának karmestere lett. 1757-ben Berlinben jelenik meg a Der allezeit fertige Polonoisen und Menuetten Componist (A mindig kés zpolonéz- és menüettkomponista) címû munkája. Ez alighanem az elsõ olyan mû, melynek birtokában egy dobókocka segítségével bárki tetszés szerinti számban komponálhat polonézeket és menüetteket anélkül, hogy a zeneszerzéshez valamit is értene. A füzet - a szerzõ elõszava kíséretében - a táblázatokat és a hozzájuk tartozó kottamellékleteket tartalmazza. Kirnberger módszere alapján két periódusból álló, hat illetve nyolc ütemes polonézeket, és 2 x 8 ütemes menüetteket "gyárthatunk". A menüetteket kiegészíthetjük egy nyolc ütemnyi trióval is. A polonéz-komponálást két kockával is végezhetjük (a táblázat ennek megfelelõen több rubrikát, a kottarész pedig több ütemet tartalmaz).

A játék menete a következõ: ha a két kockával elsõre 11-et dobunk, megkeressük az elsõ sorban a 11. oszlophoz tartozó számot, például a 138-ast. Lejegyezzük a kottarész 138. ütemét: ez polonézünk elsõ üteme. Ha a második dobással 4-est dobunk, a második sorban a 4. oszlophoz tartozó szám a 6-os. A kottarész 6. ütemét az elõzõ mellé írva már kész is szerzeményünk elsõ két üteme. Ez így megy a hatodik dobásig, amikor is megvan a polonéz elsõ része. Ezt az elõadáskor megismételjük. Ezután még nyolcszor dobunk, és a másik táblázatból keressük ki a megfelelõ ütemszámokat. Ha hosszabb vagy újabb darabot akarunk, újrakezdjük az elsõ táblán, majd folytatjuk a másodikon - és így tovább, szinte a végtelenségig.

A polonéz hatütemes elsõ része ll⁶-on féle különbözõ dallamot ad (minden ütemnek 11 variánsa van, mivel két darab 6 oldalú dobókockával összesen 11 félét dobhatunk, 2-12-ig), a 8 ütemes második rész ll⁸-on félét, a menüett és a hozzátartozó trió ll³²-en féle variációt ad. Ha a 18. századi Európa lakossága egész életét az efféle polonézek és menüettek gyártásának szentelte volna, akkor sem készült volna el az összes lehetséges változat. Kirnberger egy ismert matematikusra, Gumperzre hivatkozik, aki szerint egy kocka segítségével minimum 10 milliárd kompozíció készíthetõ (ez azt jelenti, hogy az összes változat eljátszása hozzávetõleg 30 000 évig tartana), két kockával pedig 16 jegyû, azaz 1 000 milliárdos nagyságrendû lenne az összes gyártható zenemû száma.

A polonézeket Kirnberger két hegedûre, zongorára és egy kísérõ basszusra írta. A második hegedû többnyire tercmenetben kíséri az elsõt, a zongora jobbkeze gyakorlatilag az elsõ hegedûvel azonos: a dallamot támasztja alá, azt erõsíti. A basszusszólam igen egyszerû, funkciós basszus. (Akárcsak a menüettnél és a triónál - leszámítva az átvezetõ részeket. 1. kotta)

A D-dúr menüett egy zongoraszólamból és az azt kísérõ basszusból áll. A kontrasztként szolgáló, lírai hangvételû d-moll trióban megjelennek a hegedûk is, dúsabb hangzást biztosítva. (A felsõ szólamokat Kirnberger szopránkulcsban jegyezte le. A trió eredetileg négyszólamú, a kockadobásunk alapján született példa csak a két szélsõ szólamot mutatja be. 2. kotta)

A menüett szabályos periódusai - jól érzékelhetõen - két-két részre oszlanak, középen zárlat-érzetet keltve. Sõt az elsõ félperiódus is kérdés-válaszszerûen két részbõl áll: mintha tudatosan lenne így szerkesztve. Hasonló felelgetõ motívum figyelhetõ meg a második periódus 5. és 6. ütemében. A véletlen-alkotta dallam ugyan néhol meg-meginog (többnyire a két félperiódus találkozásánál), de nem fület bántón. A trió talán még sikerültebb: az a-mollba, majd g-mollba kitérõ dallam egységesebb, szépen ível egészen a d-moll zárlatig.

Ars combinatoria

A kor értekezései sokat írnak a zenei anyag szisztematikus elrendezésérõl, és feltûnnek az elsõ, a zene felépítését, szabályait megvilágító elméleti munkák is. 1722-ben jelenik meg Rameau összhangzattana, mely nem más, mint a számozott basszusból kifejlõdött zeneszerzéstan. Rameau tercépítkezésrõl szóló elmélete, valamint a tonika és szubdomináns fogalma gyorsan elterjed, és hamar követõkre talál. Hamarosan napvilágot lát Kirnberger néhány fontos elméleti mûve is⁴, ezek elsõsorban Rameau, illetve J. F. Daube és G. A. Sorges tanait fejlesztik tovább.

Ezek nélkül aligha tudta volna megalkotni a kockadobáson alapuló, a végtelenségig variálható darabjait, és azt a komponálási módot sem, melyet ismerve a kisujjunkból rázhatunk ki szonátákat. (Methode Sonaten aus'm Ermel zu schüddeln, 1783) A módszer ugyanis a következõ: elõször egy már ismert darab generálbasszusát kell felhasználni, új melódiát adva hozzá. Ez a harmóniák többértelmûsége következtében nem jelent különösebb nehézséget, mivel egy basszusra több, egymástól különbözõ dallam írható. Ezt követõen az új melódiához új generálbasszust szerkesztünk. Lehetõség szerint egyidejûleg megváltoztatjuk a hangnemet és a metrikát is, így készen áll az új kompozíció, amely már nem emlékeztet az eredetire. Ezután lehet próbálgatni, hogy a kész zenedarab témái és passzázsai hogyan rakosgathatok össze kockadobással. Ehhez persze már olyan játékszabályokat kell kiokoskodni, amelyek lehetõvé teszik a töredékek ügyes összetoldozását. Kirnberger ehhez Francesco Geminiani Harmóniaszótár címû mûvét ajánlja. ⁵

Számos példa mutatja, hogy a gyakorlatban hogyan határozták meg, hogyan limitálták és rendezték el a rendelkezésre álló zenei elemeket: nem más ez, mint (egy, a matematikában használatos fogalom) az ars combinatoria, vagyis meghatározott számú elem elhelyezése valamilyen módszer szerint. Ennek két fõ módja van. Az egyik, melyet jól illusztrál a Kirnberger-féle polonéz- illetve menüettgyártó módszer, a permutáció, ami adott számú dolog (jelen esetben ütem) újra-elrendezését jelenti; a másik a kombináció, mely a rendszer (zenemû) elemeinek (például dallam) kicserélése, helyettesítése.

A 18. század zeneteoretikusai értekezéseikben gyakran utalnak az "ars combinatoriá"-ra, illetve annak alkalmazására. ⁶ Joseph Riepel például három illetve négy hangból álló motívumokat permutál a hozzájuk tartozó hangjegyértékekkel együtt: így összesen 144 dallam- és ritmusvariációt kap, melyeket többféle módszer szerint csoportosít. Tanítványai számára különbözõ dallamkombinációkat dolgoz ki, melyek menüettekbe vagy akár concertókba és szimfóniákba is illeszthetõk. Hogy készségüket fejlessze, gyakran csak az elsõ két ütemet adja meg, s a folytatáshoz különbözõ alternatív megoldásokat kínál. Egy menüett második részének elejére például háromféle megoldást javasol: 1. monte (hegy), melyet egy felfelé haladó szekvenciamotívum szemléltet, 2. ponté (híd), mozgás a domináns körül, 3. fonté (kút), ezt egy lefelé ívelõ szekvenciasor jelképezi.

Christian Gottlob Ziegler (1739) egy adott basszusra különbözõ dallamokat ajánl, melyeknek bizonyos ütemei ki-kicserélhetõk. Honoré F. Langlé (1798) is ezen az úton halad: õ négy taktusnyi basszust ad a következõ harmóniákkal: I-II⁷-V⁷-I, erre azután több mint 100 dallamot ír. Voltaképpen ez a módszer az alapja a kockadobós játéknak is. Ziegler egymáshoz képest és a dallam egészéhez viszonyítva is szimmetrikusan helyezi el figurádéit, míg Langlé szinte drasztikus egyszerûségre törekszik: az elsõ három ütem figurái ugyanazok, a negyedik pedig egy zárlat-akkord.

Ezek a frázisok és periódusok - mutat rá tanulmányában Ratner - , Kirnberger, Ziegler, Langlé és mások instrukciói megvilágítják a 18. század muzsikájának fõ jellegzetességeit, karakterisztikumait, a gyakran használt zenei fordulatokat, kicserélhetõ dallamkomponenseket, melyeket leginkább zeneszerzést tanuló tanítványaik hasznosíthatnak. Ugyanakkor kockadobásos módszerét Kirnberger nemcsak a kezdõ zeneszerzõknek ajánlja, hanem azoknak is, akik egy-egy nemzet táncainak sajátosságaira kíváncsiak. Mivel mindegyik polonéz más és más, mûfajára jellemzõ elemekbõl épül föl, nincs olyan, mely ne felelne meg tökéletesen a lengyel ízlésnek - állítja. (Ez azonban rögtön kételyeket ébreszt, miután polonézeinket és menüettjeinket eljátszva azok közt némi hasonlóságot vélünk fölfedezni.

Gyanúnk még inkább igazolódik, mikor a C. Ph. E. Bachnak tulajdonított - s ugyanezzel az eljárással készített - táncokat vesszük majd szemügyre.)

Annak, aki sokféle ritmust kíván megismerni, Kirnberger szintén a nemzeti táncok tanulmányozását ajánlja. Továbbá azt feltételezi, hogy e táncok karaktere minden barokk kompozícióban kimutatható. Elsõsorban a Bach-fúgáknál, melyek közül - mint tanítvány is - oly sokat elemzett. Szerinte az "Ach Gott und Herr, wie gross und schwer..." kezdetû korál, amelyet a Die Kunst des reinen Satzes-ban huszonhatféleképpen harmonizált meg, szintén egy régi tánc ritmusán, a francia bourrée-n alapul.

Az "ars combinatoriában" való jártasság megszerzéséhez Czerny szerint Haydn módszere a legmegfelelõbb: a kezdõ kis szonátákon gyakorolhat, melyeket maga komponál egy adott modell szerint, ugyanazt a hangnemet, ütemnemet, periódusformát, ütemszámot választva, s pontosan követve minden modulációt; ha nem sajnálja a fáradságot, dallamai és átvezetõi egészen eltérõk is lehetnek a választott modelltõl. Ez lényegében alig különbözik a Kirnberger-féle kockadobós játék mechanizmusától.

Kirnberger követõi

Kirnberger kockadobással gyártható menüettjei és polonézei többeket arra ösztönöztek, hogy maguk készítsenek hasonló játékokat. A kevésbé jelentõs szerzõk számára egyben üzletet is jelentett az efféle játékok gyártása: a darabok a kor igényei szerint, a társaságokban kedvelt stílust követték, nagy keletjük volt, s nemcsak a komponistának, hanem a kiadóknak is busás hasznot ígértek. ⁸

Ez a fajta zenei játék a nagy zeneszerzõktõl sem állt távol: Joseph Haydnnak is tulajdonítanak egy hasonló mûvet. Címe: "Gioco Filarmonico". Két hegedûre (vagy fuvolára) és egy kísérõ basszusra íródott. ⁹ A "játékosnak" 176 ütem és a hozzájuk tartozó táblázat áll rendelkezésére, hogy - a Kirnbergerével teljesen megegyezõ elv szerint - menüetteket "komponálhasson". (Még a hangnem is ugyanaz: D-dúr.)

Ugyancsak 1790-ben Berlinben, a Rellstab kiadónál megjelent egy anonim, szintén 176 ütembõl álló keringõgyártó füzetke op. 142 jelzettel, mely a filológiailag nem igazolt hagyomány szerint Carl Philipp Emánuel Bach szerzeménye. ¹⁰ Ezt némileg valószínûsíti az is, hogy Kirnberger, mint Anna Amália hercegnõ udvari muzsikusa, a porosz udvarban gyakran találkozott és dolgozott együtt C. Ph. E. Bachhal. A két nyolc ütemes, C-dúr periódus - kitéréssel a domináns G-dúrba - mind harmóniailag, mind a dallamot vagy a ritmusértékeket tekintve még egyszerûbb, áttekinthetõbb, mint a Kirnberger-féle. Mintha a rokokó játékos díszítettségével szemben ez a forma már inkább a "nagy klasszicizmus" nyugodt komolyságát idézné. Bár a cím keringõt ígér, az adott táblázat alapján létrehozható kompozíciók karaktere mégis inkább a menüettére emlékeztet.

Nem egy kompozíciós eljárás jelent meg Mozart neve alatt. Több kutató nyomozott azok után a tények után, amelyek egyértelmûen bizonyítani tudnák a szerzõ kilétét. Paul Löwenstein is erre tett kísérletet cikkében¹¹, melyben két, Mozartnak tulajdonított kiadványról számolt be: Anleitung mit zwei Würfeln zu componieren, so viele man will, ohne etwas von derMusik oder Composition zu Versiében (Hogyan szerezhet bárki, a komponáláshoz mit sem értve, zenét, annyit, amennyit csak akar. N. Simrock-Bonn, 1796.) A másik füzet, amely J. M. Goetznél jelent meg Worms-ban (1800 k.), ugyanezen technikán alapuló kottát tartalmaz, de míg az elõbbi kontratáncok, ez keringõk szerzésére alkalmas. A cikkhez fûzött jegyzetében Otto Erich Deutsch, a legrégibb forrásként Kirnbergert említve, további kockadobós módszereket ismertet, ¹² de - ellentétben Löwensteinnel - kevésbé tartja valószínûnek, hogy az említett két kiadvány szerzõje Mozart lenne.

A Mozart nevét viselõ elsõ zenei kockajáték két évvel halála után, 1793-ban jelent meg J. J. Hummelnél. ¹³ 1796-ban újra kiadták. Ezt említi Deutsch és ez alapján készült az 1956-ban napvilágot látott két publikáció, amelyet Kari Heinz Taubert és Hermann Scherchen¹⁴ jelentetett meg, valószínûleg egymástól függetlenül. Az utóbbi szerint a firenzei könyvtárban található kézirat alapján ez inkább Haydn nevéhez köthetõ, de nincs kizárva az sem, hogy egy Velencében 1802-ben megjelent névtelen kiadványról van szó. (Ez a kétes szerzõségû kockajáték mind a táblázatot, mind a zenei anyagot tekintve teljesen megegyezik azzal, amit az imént - Deutschra hivatkozva - C. Ph. E. Bach szerzeményeként mutattunk be.)

A Köchel-jegyzék függeléke Anh. 294d alatt több zenei kockajátékra is utal - a már felsoroltakon kívül - , amelyeket Mozartnak tulajdonítottak, hitelességüket azonban a szerzõ nem látja bizonyítottnak. Ugyanakkor Mozartot valóban foglalkoztatta ez a fajta kompozíciós eljárás: 1787-bõl származik az a kéziratlap, amely - egy oldalon az 516-os számú g-moll vonósötös Adagiójának elsõ pár ütemével - tartalmazza egy hasonló játék tervét is. (A fenti kottamellékletbõl is kiderül, hogy az ütemek egyike sem egyezik meg az elõbb fölsoroltakkal.)

Ismerve Mozart játékos lényét, valóban nem állhatott tõle távol az efféle móka. Leveleiben is gyakori a játékos elem. Rímeket gyárt: "Liebster Stoll!/ bester knoll!/(...)/ gelt, das Moll/ Thut dir Wohl?" ("Kedves jó Stoll! / (...)/ áldjon e toll / ugye, a moll / szívedhez szól?" - 1791- július 12.), szójátékot is szívesen alkalmaz: apjához írott egyik levelében például kicseréli néhány szomszédos szó kezdõ hangzóit: "Ich kann gescheüt nichts heüts schreiben, denn ich heis völlig aus den biel, der hapa üble es mir nicht Müssen Paben, ich so halt einmal heüt bin, ich helf mir nicht können, wohlen sie leb. ich gute eine Wün-sche nacht. sunden sie geschlaf. werdwns nachst ich schon schreiber gescheiden." - 1777. nov. 26. ("Ne vegye pakon a zopa [zokon a papa], hogy ma ilyen vagyok... Önsten Innel [Isten Önnel]... Jóludjon al [Aludjon jól]. Legközelebb majd Íresebben fogok bölní [bölcsebben fogok írni].") ¹⁵

Mozart nem egy mûvében fedezhetõk fel permutációs játékok. A legismertebb a Jupiterszimfónia kontrapunktikusan szerkesztett, ötszólamú fináléja, melyrõl Simon Sechter készített részletes elemzést (1820). ^l6 Az "ars combinatoria" valósul meg a C-dúr kvintett (K. 515) indításakor és az Esz-dúr kvintett (K. 6l4) fináléjában is (lásd 6. lábjegyzet).

Haydn is alkalmaz permutációs technikát C-dúr kvartettjének (op. 20, No. 2) fináléjában. Ratner további példaként megemlíti Beethoven 6. szimfóniájának kezdõ motívumát is, illetve az op. 130-as B-dúr kvartett "Alla tedesca" tételét, ahol a fõtéma permutált változata is föltûnik, miután elõtte már 8-szor elhangzott "normális" formájában (4. kotta).

A "kificamított" téma így még szembetûnõbb. "Mintha egy szabályos ütéseket adó óra mutatója megvadult volna" - írja a cikk szerzõje

Ember és gép

1802-ben Calegari, aki Kirnbergert tekinti tanítómesterének, elkészíti a zenei kockajáték egy még összetettebb változatát: Wie die Würfeln fallen! Ein Scherz der Tonkunst, um mit drei Würfeln leicht Walzer zu setzen. (Ahogy a kockák esnek. A zenemûvészet tréfája, hogyan lehet három kockával zenét komponálni.) 1400 hangjegyet felhasználva kidolgoz egy módszert, egyfajta zenei szintaxist, amely szerint meghatározott zenei fordulatokhoz meghatározott érzelmi és érzéki hatások társulnak. "Napnál világosabb - írja - , hogy a zene, melyet a szív beszédének tekintenek, ugyanúgy, mint a nyelv, fordulatokkal, frázisokkal, szakaszokkal, szavakkal, szótagokkal és betûkkel rendelkezik." Áriákat és duetteket komponál a leggyakoribb idõmértékekben, mechanikus úton. Arra az esetre, ha túl furcsa zenei kifejezés születnék, Calegari azt tanácsolja, hogy egyszerûen cseréljük ki az egyik ütemet. "A régebbi korok operaáriáinak kiüresedett pátoszát nem lehetett volna olyannyira ad absurdum vinni, mint a kockadobós zeneszerzõi módszerrel. A sematizált forma »üresjáratát« így oly hûen ábrázolták, hogy úgy tûnt, mintha ezek a darabok egy-egy neves, korabeli zeneszerzõ mûvei lennének." ¹⁷

Nemcsak az újabb komponisták élnek szabványosított zenei közhelyekkel - írja Güttler idézett cikkében - , melyeket csak be kell illeszteni az általuk kívánt helyre; Bach és Händel mûveiben is szerepelnek egyszerû sablonok, melyek megváltoztatott elrendezéssel új melodikus képletet alkotnak. A 18. században uralkodó nézet - folytatja - , miszerint bizonyos zenei fordulatok meghatározott érzéseknek felelnek meg, éppúgy igaz korunkban is. Egyes zenei effektusok mechanikus komponálása során (filmekben, rádióban) ezekre az indulati hatásokra is ügyelnek.

Kirnberger és kora szellemiségére jellemzõ volt, hogy feltételezte: az "inspiráció" szükség esetén mesterségesen is elõidézhetõ. Vizsgálták, hogyan lehet gazdag dallamot létrehozni, ha nem vagyunk megfelelõ állapotban. Úgy vélték, elegendõ különbözõ harmóniákból néhány hangot kiválasztani, majd ütembe foglalni. Ettõl tûzbe jövünk - állították - , szinte elfelejtjük az adott pár hangot, és magunk is alkotókká válunk... Az a pár hang azonban, ami a kezdésnél segít, nem hiányozhat. ¹⁸

Az inspiráció vagy ihlet kérdése ennél persze sokkal bonyolultabb. Erre utal a 22 éves Mozart egy apjának írt levelében: "...a herceg leánya zeneszerzésben tanítványom. Nagyon tehetséges és zseniális (...) Minden darabot - és 200-at valóban tud - kotta nélkül játszik. Viszont nagyon kételkedik abban, hogy zeneszerzésben is - gondolatokra, eszmékre vonatkozóan - van-e zsenialitása. Apja azonban (...) azt mondja, hogy egész bizonyosan vannak eszméi, csak túl kevés az önbizalma. Meg kell vizsgálnunk a dolgot. Ha nem jut ideákhoz, gondolatokhoz (...), akkor hiábavaló az egész, mert én, Isten látja lelkemet, nem adhatok neki. (...) Ami a zeneszerzési és szerkesztési szabályokat illeti, eléggé meg vagyok elégedve. Az elsõ menüetthez, amelyet feladtam neki, jól megcsinálta a basszust. Kezd már 3 szólamban komponálni, és megy a dolog, de mindjárt elunja, és én nem tudok rajta segíteni. Lehetetlen tovább mennem, és még ha valóban megvolna is benne a zsenialitás, ez még akkor is korai lenne. Sajnos azonban nincs meg - mindent mesterségesen kell elõidézni. Nincsenek semmilyen gondolatai, nem jön semmi, bár mindenfélét megpróbáltam vele, többek között az jutott eszembe, hogy felírjak neki egy egész egyszerû menüettet és megkíséreljem, hogy nem tudna-e egy variációt csinálni hozzá. Bizony, ez hiábavaló volt. Aztán azt gondoltam, hogy talán nem tudja, hogyan és miként kezdjen hozzá - elkezdtem tehát csak az elsõ taktust variálni, és azt mondtam neki, hogy folytassa és maradjon ennél a gondolatnál. Ez végül ment valahogy, és amikor készen lett, akkor azt mondtam neki, hogy csináljon egyedül valamit - csak a felsõ szólamot, egy melódiát. Teljes negyedóráig gondolkodott, és nem lett belõle semmi." (Párizs, 1778. május 14.) ¹⁹

A bravúrosnál bravúrosabb komponálási módszerek ismerete, az összhangzattan valamennyi szabálya, a kombinatorikában való jártasság önmagában még nem elegendõ, csak közhelyek, sablonok szerzésére lesz alkalmas, akár a kockadobós játék.

SZÕKE Á. KATALIN

JEGYZETEK

1.  H. Güttler: Musik und Würfelspiel. In: ZfM 103, 1936.

2.  W. A. Mozart: Musikalisches Würfelspiel. B. Schott's Söhne, Maihz, 1956. Utószó: Kari Heinz Taubert.

3.  Ulrich Emst: Permutation als Prinzip in der Lyrik. In: Poetika 1992/3-4, 245.

4.  Die Kunst des reinen Satzes. 1771; Die wahren Grundsätze zutn Gebrauche der Harmonie. 1773; Grundsätze des General-Basses… 1781.

5.  Dictionaire Harmonique. Amsterdam, 1756. In: Gerigk: Würfelmusik. In: ZfMw 16, 1934, 360.

6.  L. G. Ratner: Ars combinatoria - Chance And Choice In Eighteenth Century Music. In: Studies In Eighteenth Century Music. London, 1970.

7.  P. Aldrich: "Rhytmic Harmony" As Taught By Johann Philipp Kirnberger. In: Studies In Eighteenth Century Music, London, 1970.

8.  Gerigk idézett cikkében (6. jegyzet) számos komponistát említ.

9.  A. Hoboken: Joseph Haydn thematisch-bibliografisches Werkverzeichnis, Bd. I-II. Mainz, 1957. Anhang zur Gruppe IV.

10.  L. Köchel: Cbronologisch-tematisches Verzeichnis... Leipzig, 1958. Anh. 294^d, és E. Helm: Thematic Catalogue of the Works of Carl Philipp Emmanuel Bach. New Haven, Yale University Press, 1989. H. 875.

12.  P. Löwenstein: Mozart-Kuriosa. In: ZfMw, XII, 1929/30.

13.  O. E. Deutsch: Mit Würfeln komponieren. In: ZfMw, XII, 1929/30.

14.  Mozart: Musikalisches Würfelspiel. Schott. Mainz 1956. Utószavában írja Kari Heinz Taubert.

15.  P. H. Scherchen: Mozarts "Anleitung zum Komponieren von Walzern vermittels zweier Würfel". Gravesaner Blätter Nr. 4, 1956, 3-14.

16.  Idézi: Hildesheimer: Mozart. Budapest, 1985. Fordította: Györffy Miklós.

17.  Simon Sechter: Das Finale der Jupiter-Symphonie. Kispartitúra elõszava. Wiener Philharmonie Verlag AG. Wien 1923.

18.  Gerigk. im. 1934, 363.

19.  Gerigk, im. 1934.

20.  Barna István (szerk): Örök muzsika. Zenetörténeti olvasmányok: W. A. Mozart leveleibõl, Zenemûkiadó, 1977.

1. kotta1. és 2. kotta: hat ütem egy kockadobással komponált polonézbõl, valamint menüett és trio Kirnberger táblázata alapjánA mindig kész polonéz- és menüettkomponista. Három oldal Kirnberger munkájának egy 18. századi kéziratos másolatából: címoldal, polonéz-komponáló táblázat és mintaütemek polonézekhez3. kotta. Valcer a C. Ph. E. Bachnak tulajdonított táblázat alapjánKockadobási táblázat és mintaütemek a C. Ph. E. Bachnak tulajdonított valcerkomponáló füzetbõlKéziratlap, Mozart kezevonása: ütemek a g-moll vonósötös lassú tételébõl és kockajáték-vázlatok4. kotta. Beethoven: alaphelyzetû és permutált témaváltozat az op. 130-as vonósnégyes alla tedesca tételébõl