Januárban az athéni Megafon Muszikiszban, a város néhány éve épült hangverseny- és színházközpontjában négyszer játszották Verdi Macbeth címû operáját. A nemzetközi mûvészgárdában a magyar színeket a Magyar Rádió Énekkara és az Állami Hangversenyzenekar képviselte - nagy sikerrel. A Fischer Ádám vezényelte elõadást a nagy görög zenei intézmény vezetõ tanácsadója és munkatársa, Claus Helmut Drese, a zürichi, majd a bécsi Operaház egykori igazgatója rendezte. Ebbõl az alkalomból beszélgetett munkatársunk a világhírû rendezõvel. Az interjú után szemelvényeket közlünk az elõadás kritikáiból.

- Az operajátszás hagyományai errefelé nem régiek.

- Természetesen itt is mûködik egy stagione-rendszerben játszó kis társulat, és a Heródes Atticus Színházban is rendeznek nyári ünnepi játékokat, amelyekre a világ minden tájáról érkeznek mûvészek. Járt itt a bécsi, a müncheni, a zürichi opera társulata, egyszóval nemzetközi mércével mérve is rangos elõadásokat láthattak már az athéniek, de a helyi operahagyomány nem erõs. Ne feledje, Görögországban egyformán érezhetõ Kelet és Nyugat befolyása. Erõs a bizánci hatás, és jelen van az olasz kultúra is. Athéntól nyugatra, Papasban és Korfun erõsebb az olasz befolyás, de operát játszottak itt is, még ha a mûfajnak nincs is olyan nagy hagyománya, s az elõadások nem olyan fesztiválszerû körülmények közt zajlottak, mint most a Mega-ron Muszikiszban. A Megaron 1991 óta létezik, én azóta mûködöm itt tanácsadóként. Az elmúlt években jelentõs részben én alakítottam ki a mûsort. A színház programján olyan ciklusok szerepeltek, amelyek egyesítették a görög mitológiát és az európai zenét. Csináltunk például egy Elektra-ciklust, egy Heléna-, egy Oidipusz-sorozatot. Elõadtuk az eredeti Szophoklész- és Euripidész-drámákat és az azok nyomán keletkezett operákat, illetve szimfonikus mûveket. Ebbe a sorozatba tartoztak itteni rendezéseim is. Elõször - 1991-ben - Richard Strauss Elektráját, majd az Egyiptomi Helénát és az Ariadné Naxos szigetén címû operát rendeztem meg. Ezt követte A bolygó hollandi és a Fidelio. Ennek az elõadásnak különösen nagy sikere volt a benne rejlõ politikai üzenet miatt.

- Nyilván ugyanilyen célzattal állítja színre most a Macbethet. Vajon a görög közönség, amely még emlékszik a juntára, érzékenyen reagált a Fidelióra?

- A Fidelio esetében egyértelmû volt az utalás a húsz évvel ezelõttig uralkodott juntára, amelynek hatalmát sokan megszenvedték: az embereket koncentrációs táborba zárták - és ezek a koncentrációs táborok a Fidelio színpadán láthatók voltak. És minden létezõ nyelven - így görögül is - olvasható volt a felirat: szabadság, egyenlõség, testvériség. A Fideliót nagyon sokszor játszottuk, és nemsokára felújítjuk.

- A Macbeth jelmezei 19. századiak, a díszletek idõtlenek, a központban egy erõdítményszerûségen egy trónus áll. A közönség itt is felfedezhet hasonlóságokat saját közelmúltja és a darab cselekménye között.

- A Macbeth tandráma. Ha figyelmesen elolvassa Verdi leveleit, kitûnik belõlük, hogy a szerzõ ebben a darabjában megpróbál távolságot tartani a bel canto hagyományoktól, s valami mással kísérletezik. Ez a történet a hatalomról, a hatalom akarásáról, a hatalom megragadásáról és bitorlásáról szól. Az ilyesmi nem kapcsolódik korhoz - érvényes volt a 19. században, és még inkább az a huszadikban. Sokszor lehettünk szemtanúi ennek, és lehetünk ma is, például Dél-Amerikában vagy Afrikában: valaki hatalomra jut, majd sorra megöli politikai riválisait, míg végül õ maga válik áldozattá. De a Macbeth lélektani tandráma is. Fõszereplõi nem a hagyományos értelemben vett hõsök. Macbeth skizofrén alkat, akinek hallucinációi vannak és függõségben szenved. A végzet rabja. Ezért szaladgál állandóan a boszorkányokhoz jósoltatni. Tudathasadása van, s ez okozza halálát is. Ami a Ladyt illeti, õ aztán az igazi pszichiátriai eset! Az a fajta hatalomvágyó ember, aki a szó legszorosabb értelmében hullákon gázol keresztül, hogy elérje a célját. Szíve szerint õ maga lenne az uralkodó. Végül saját betegsége okozza a halálát: megõrül és végez magával. Klasszikus példája a patologikus személyiség viselkedésének.

- De miért éppen 19. századi környezetben játszódik a darab?

- Tudja, Verdi zenéje ehhez a korhoz kötõdik. A háttérben ott a risorgimento, ennek is nagy szerepe lehetett a darab megszületésében. Az elnyomott hazáról szóló kórus, Macduff áriája, vagy a hazafias dallamok, a zárókórus, a Vittoria, vittoria... Ez a 19. század zenéje. Persze a rendezés nem egyedül a 19. század történelmét kívánja demonstrálni, csupán arról van szó, hogy valamennyien a 19. század áldozatai vagyunk.

- Én magamat mindig a 20. század áldozatai közé soroltam...

- Persze, de a 20. század gyökerei a múlt századba vezetnek, amikor megjelent a nacionalizmus és megjelentek azok az ideológiai áramlatok, amelyek századunk tragédiáihoz vezettek. Ha szabad emlékeztetnem rá, Verdi Marx kortársa volt, és Wagner antiszemitizmusa is 19- századi. Mindaz, ami bennünket a magunk korában robbanásszerûen és rémesen megrázott, áldozattá tett, a múlt században keletkezett.

- Az általam látott fõpróbán a tenorista elrontotta a slusszpoént. Macduff szerepének utolsó hangja után egyszerûen kisétált a színpadról. Gondolom, a premieren már nem teszi ezt, mert ez az a pont, amelyre a rendezés "ki van hegyezve". Ön pesszimistának értelmezi a darab eredetileg diadalmas, optimista befejezését. A földön heverõ koronáért az ön olvasatában egyszerre ketten nyúlnak, Duncan és Macduff - elõrevetítve a drámai konfliktus megismétlõdését.

- Igen, itt egy kicsit korrigáltam Verdit. A Vittoria és a Viva il re optimizmusából visszavettem egy kicsit. Azt gondoltam: amíg királyok vannak, mindig ugyanaz fog történni. A királyok hatalomgyakorló potentátok, én pedig arra a veszélyre akartam figyelmeztetni, amelyik a földön heverõ korona után nyúló kézre leselkedik. Aki megragadja, rögtön megláthatja leendõ riválisát. A trónt pedig a boszorkányok hódítják meg. A haldokló Macbeth - mint valami Bosch-képen - a trón körül látja gyülekezni a gyilkos és meggyilkolt királyokat, véres elõdeit. *

- Mit szólna mindehhez Verdi?

- Verdit ragyogó jellemnek tartom. Ha a mi századunkban élt volna, a szabadság és az emberi jogok védelmezõjeként lépett volna fel mindig, mindannak ellenzékeként, amit a történelem hozott. Itália egyesítése után két évig szenátor volt, és meglehetõsen negatívan kommentálta azt is, amit barátai mûveltek. Elhatárolódott tõlük, s késõbb már nem írt politikai töltetû darabokat. A Nabucco és a Lombardok, a hazafias operák a negyvenes évek termékei. A hetvenes-nyolcvanas évek Verdije inkább pesszimista. Gondoljon a Simon Boccanegrára.

- Most négyszer játsszák el a Macbethet, majd a közremûködõk elutaznak. Mi az oka, hogy egy ilyen méregdrága produkció ilyen kevésszer hangzik el? Nincs rá igény?

- Ez olyan kultúrpolitikai kérdés amelyben nem vagyok illetékes. Athénban a nagy pillanatot akarják. A hatást. Az elõadást dokumentálják, lefilmezik, kiküldik az iskolákba, és majd valamikor felújítják. Ahogyan most elõveszik a Traviatát, a Fideliót. Mércét akarnak állítani. Ezekkel a jelentõs elõadásokkal, amelyek sokkal fontosabbak, mint azok, amelyeket egy kis operaház valaha is ki tudna állítani. Tudatosan valami fesztiválszerûre törekszenek.

- A Macbethben magyar zenekar, magyar kórus és magyar karmester mûködik közre.

- Az itteni görög kórusokra - köztünk szólva - nemigen bízhatnánk ezt a feladatot. Hol lenne hozzá ambíciójuk, hol nem. A Megaron nagyon tudatosan keres az elõadásaira külföldi kórusokat és zenekarokat. A Fidelióban a pozsonyi rádiókórus mûködött közre, az Idomeneóban pedig a Magyar Rádió kórusa énekelt. Akkor nagyon jó tapasztalatokra tettek szert a fesztivál rendezõi. Ezek egybevágnak az én tapasztalataimmal is. Ha ennek a kórusnak bármikor kedve támad operaelõadást énekelni, rendelkezésére állok. Magyar zenekarunk is volt már: a Fesztiválzenekar és Fischer Iván fél évvel ezelõttig állandó vendégünk volt, Játszottak Bartókot, Lisztet, Mozartot és Haydnt. Késõbb biztosan újra jönnek majd, de most az Állami Hangversenyzenekar élén Fischer Ádám vezényel itt, akit szintén biztosan ismét meg fognak hívni Athénbe.

AZ ATHÉNI MACBETH-ELÕADAS KRITIKAI VISSZHANGJÁBÓL

Kathimerini, január 22.: "A nézõk hosszan, állva ünnepeltek, bár az elõadás négy órán át tartott. A közönség lelkesen hallgatta és élvezte Verdi zenéjét, minden idõk egyik legjobb elõadójával, Dimitrovával, a Fischer Ádám vezényelte Magyar Állami Hangversenyzenekarral és a Magyar Rádió Énekkarával."

Ta Nea, január 22.: "A Magyar Rádió Énekkarának nõi szólamai megadták az alaphangot a véres hatalmi harc bemutatásához, ahogyan azt Shakespeare megírta."

Eleftherotipia, január 26.: "Egy kiváló Macbeth" - "A koncert helyszínén tombolt a tömeg, telt házzal játszottak. Magyarország elsõ zenekara mély benyomást keltett. Ha elmégy a Megaronba, utána nem tudsz eljönni onnan."

Elesteros Tipos, január 29.: "Az elõadás kiváló volt, a Magyar Rádió Énekkara Strausz Kálmán vezetésével remek teljesítményt nyújtott. A Fischer Ádám vezényelte Magyar Állami Hangversenyzenekar mély benyomást keltett zenéjével, tartásával, muzikalitásával, szerepének pontos értelmezésével. Fantasztikus."

Kathimerini, február 1.: "Hangzásával, kiegyensúlyozottságával a Magyar Állami Hangversenyzenekar szerezte a legkellemesebb meglepetést. Fischer Ádám összetartotta a zenekart."

Felvégi Andrea felvétele