A Magyar Alkotómûvészek Országos Egyesülete Zenei Tagozatának vezetõsége engem kért fel, hogy az Egyesület Nagydíjának átadása alkalmából Breuer Jánost néhány szóval köszöntsem. Nyilván abból a megfontolásból esett rám a megtisztelõ választás, hogy az utóbbi néhány évben - a Magyar Zenei Tanácsban végzett közös munkánknak hála - napi kapcsolatban álltam vele. Például nélkülözhetetlen támaszom volt az elnöki feladatok körébe tartozó ilyen köszöntések megfogalmazásában. A zenetudomány mûvelésében azonban nem lévén szorosan vett szaktársa, ne várják tõlem, hogy e laudáció most oly szakszerû, oly pallérozott, tudományosan oly megalapozott legyen, mint ahogy az egy zenetudományi díj kitüntetettjének méltatásakor elvárható lenne (s mint ahogy Jani maga méltatna másokat. Hiszen - nem titok - õ a laudáció-fogalmazás nagymestere és gyakorlója, kinek ebbéli tudását, tapasztalatát, segítségét most az egyszer sajnos nem vehetem igénybe.) így csak egy meglehetõsen szubjektív "civil"-méltatásra vagyok képes. Olyanra, melyben például elmesélem megismerkedésünk történetét (ami azért szakmai szempontból sem érdektelen). Még a 60-as évek közepe táján - anélkül, hogy korábban egyszer is találkoztunk, beszéltünk volna egymással - felhívott telefonon és meglepetésszerûen arra kért, írogassak az általa szerkesztett Magyar Zene számára rövid összefoglaló recenziókat a Ruch Muzyczny címû lengyel zenei lapról. Akkoriban még javában zeneakadémista voltam. A tanoda falain kívül nem sokan ismerhettek. Máig sincs elképzelésem arról, honnan a csudából szerezhetett tudomást nyelvismeretemrõl? S ha - merõ véletlenségbõl - hallott is errõl valamit, miért tartotta fontosnak megjegyezni? Azt hiszem, Breuer Jani egész munkásságára kivetíthetõen is jellemzõ ez az eset. Látszólag jelentéktelen adatokat, akár véletlenül tudomására jutott információkat raktároz el évtizedek óta az agyában, és a kellõ pillanatban, amikor szükség mutatkozik rájuk, elõhívja és hasznosítja azokat. Ehhez persze olyan memória szükségeltetik, mint az övé. Amely - ha mindent véglegesen rögzíteni nem is képes - azt mindig tudja, hol lehet valaminek utánajárni. Breuer Jani eme képessége pótolhatatlan a Zenei Tanács Információs Központjának napi munkájában. Hiszen õ maga egy információs központ.

Jani a tények, az adatok tudósa. Hihetetlen szorgalommal gyûjti õket, rendszerezi és próbálja az összefüggéseiket kimutatni. Nem látványos elméleteket gyárt. Õt az aprómunka érdekli. Jelentõs - Kodály-dokumentumokat feldolgozó - munkája sem a mester értékelésével foglalkozik. Ehhez õ túlságosan szerény és alázatos. Mint ahogy témaválasztásaiban sem nagyratörõ. Nem ragaszkodik a népszerû "sláger-témákhoz". Szívesen foglalkozik a zenei élet - ilyen-olyan oknál fogva - peremre szorult személyiségeivel. Ha jól tudom, elsõ könyve Dávid Gyuláról, az utolsó pedig Lajtha Lászlóról szól.

Kedves Jani!

Szívbõl gratulálok a Nagydíjhoz és kívánok neked még sok-sok meg- és feljegyezni való adatot, tényt a magyar zenei életrõl. No és hosszú életet, egészséget ezek gyûjtögetéséhez, feldolgozásához. Hogy mindnyájan világosabban lássunk…!

_________________________________________________

1997. január 22-én, a Magyar Alkotómûvészek Országos Egyesülete Zenei Tagozata Nagydíjának átadásakor elhangzott köszöntõ utólag lejegyzett változata.