Nem bõségben, de biztonságban

A Miskolci Szimfonikusok tervei

Szerző: Devich Márton
Lapszám: 1997 január

Manapság nincsenek könnyû helyzetben a vidéki önkormányzati zenekarok, hiszen fenntartóik egyre kevesebbet tudnak áldozni támogatásukra. A Miskolci Szimfonikus Zenekar azon együttesek közé tartozik, amelyek elégedettek gazdájukkal. Kovács László, a zenekar mûvészeti vezetõje és karmestere, valamint Sir László zenekarigazgató úgy látja: a miskolci önkormányzat az elmúlt években óriási erõfeszítéseket tett annak érdekében, hogy a város 1963 óta mûködõ szimfonikus zenekara ne roppanjon össze, sõt egyre jobb feltételek között muzsikálhasson. (Kevés önkormányzati zenekar büszkélkedhet például önálló próbateremmel; a miskolciak csak azt sajnálják, hogy otthonuk nem alkalmas koncertek rendezésére.) Sir László szerint az együttes költségvetése ugyan nem bõséges, de elegendõ a zavartalan, biztonságos mûködéshez, ami nagy szó. Minden bizonnyal e kiegyensúlyozottságnak és a helyi zeneoktatás százéves jubileumának is köszönhetõ, hogy a miskolci szimfonikusok októberben kiemelkedõen változatos, igényes, hangversenyekben és külföldi fellépésekben bõvelkedõ évadot kezdtek meg.

A Miskolci Szimfonikus Zenekar 1996/97-ben is folytatja eddigi jól bevált, teltházas bérletsorozatait. Régi tapasztalat, hogy a Nemzeti Filharmónia által finanszírozott, hét hangversenybõl álló Szezonbérlet nem elégíti ki a helyi komolyzene-kedvelõk igényeit. (Sokakat talán meglep, de Borsod-Abaúj-Zemplén megye vezetõ helyen áll az országban a koncertlátogatók számát tekintve: évente mintegy huszonkilencezren váltanak jegyet-bérletet a szimfonikusok különbözõ hangversenyeire.) Ezért a zenekar idén is meghirdette a Miskolci Nemzeti Színházban már hagyományos önálló sorozatait, a Mesterbérletet és az úgynevezett Népszerû zenei esteket. Újdonság ebben az évadban a három hangversenybõl álló Mozart-sorozat a Zenepalota Bartók termében. A bérletek mûsorát két szempont alapján állították össze, figyelembe vették a helyi közönség igényeit és a zenekar érdekeit. Úgy válogattak a zeneirodalomból, hogy a mûsorban szerepeljenek jól ismert, népszerû remekmûvek, és az együttes számára izgalmas munkát, szakmai kihívást jelentõ kompozíciók is. A miskolci koncerteken kívül a zenekar többször is fellép a megye kistelepülésein - ifjúsági hangversenyeken - és a fõvárosban is (háromszor a Zeneakadémián); a külföldi turnékkal együtt az évadban majd' száz hangverseny elé néz.

A filharmóniai Szezonbérlet koncertjei közül talán legérdekesebb a november 11-i est, amelyen a Magyar Állami Énekkar és a párizsi Cziffra-zongoraverseny gyõztese, Isabelle Oehmichen-Bérczi mûködik közre Antal Mátyás vezényletével. A mûvésznõ Saint-Saëns g-moll zongoraversenyét szólaltatja meg. Ezen a koncerten lesz az õsbemutatója a Miskolci Szimfonikusok egyik "háziszerzõje", Orbán György Rorate coeli címû mûvének (november 13-án a Zeneakadémián is elõadják). A Szezonbérlethez négy kamaraest kapcsolódik, amelyeken a Bartók Béla Zenemûvészeti Szakközépiskola termében a zenekar muzsikusai a Gál Károly vezette Reményi Ede Kamarazenekarral felváltva lépnek fel.

A Mesterbérlet három hangversenybõl áll, programját Mozart, Weber, Berlioz, Csajkovszkij és Dvořák mûveibõl állították össze. Több külföldi vendégmûvészt hívtak meg: november 18-án a svéd Mika Eichenholz (harmadszor), december 9-én pedig a japán Daisuke Murakana vezényli az együttest. A japán karmestert Kovács László egy olaszországi versenyen fedezte fel, és úgy véli, a zenekar és a fiatal dirigens sokat tanulhat egymástól. December 9-én Mozart G-dúr hegedûversenyét (K. 216) cseh mûvész, Viktor Kuna játssza. A Népszerû zenei estek sorozat öt koncertjét Kovács László mellett a német

Gerald Kegelmann, a görög Karolosz Trikolidiszés a francia Jean-Pierre Monnard dirigálja. A szólisták között találjuk Ágoston András hegedûmûvészt, valamint a budapesti Lisztzongoraverseny ifjú gyõztesét, Bogányi Gergelyt, aki márciusban Mozart C-dúr zongoraversenyét (K. 415) adja elõ Miskolcon.

A miskolci szimfonikusok minden évben nagysikerû újévi koncertet adnak városukban, ezt a hagyományt idén is folytatják, olyannyira, hogy a következõ újévköszöntõ hangverseny anyagát videókazettán is megjelentetik. A felvételek már el is készültek. A koncert programját a Strauss-mûveken, keringõkön és polkákon kívül népszerû operarészletekbõl állították össze.

A zenekar novemberben kétszer utazik Heidelbergbe: elsõ alkalommal Brahms Német requiemjével, majd Mendelssohn Éliás címû oratóriumával. Tavasszal Bécsben, a schönbrunni kastélyban lépnek fel, ahol a Don Giovanni koncertszerû elõadásában mûködnek közre, a szólisták a bécsi zeneakadémia opera szakos növendékei lesznek. A miskolciak kilenc éve hangversenyeznek nyaranta Berlinben, a Tegel-tó partján épült Borsig-villa parkjában, háromezres közönség elõtt. Már többször megállapodtak a helyi koncertszervezõkkel, hogy utoljára, de a meghódított hallgatóság mindig kiharcolta, hogy visszahívják õket. Így volt ez most is, s úgy tûnik, hogy a turné 1997 nyarán sem marad el.

Kovács László büszke arra, hogy zenekara nemcsak koncertpódiumon, hanem hanglemezstúdióban is megállja a helyét. Nemrég vették fel Csajkovszkij 6. szimfóniáját. Svájci megrendelést teljesítve CD-re rögzítik Veress Sándor életmûvét, ezt a munkát a mostani évadban is folytatják. Három lemeznyi anyag már készen áll, az elsõ Veress-CD - a Térszili Katica címû balettszvittel és a II. szimfóniával - már meg is jelent a Pro Harmonia Mundi Alapítvány és a Schweitzer Musikszene kiadó gondozásában. Sajnos egyelõre csak külföldön kapható.

Impresszum, KAPCSOLAT , Közhasznúsági jelentés 2011, 2012, 1%

Minden jog fenntartva, ideértve különösen a honlap egészének vagy részének bármilyen eljárással történő többszörözését, terjesztését és nyilvánossághoz közvetítését is.