Hat délelôtt, amely meg­ren­get­te Zug­lót - parafrazeálhatnánk az  egy­kori hí­res könyvcí­met. De alig­­ha tú­loz­nánk ez­zel. A Zug­lói Ze­ne­ház a ke­rü­let felsô ta­go­za­tos és kö­zép­is­ko­lás di­ák­jai elôtt nyi­tott ka­put, hogy a Liszt Fe­renc és ko­ra cí­mû prog­ram­mal töl­te­kez­ze­nek. A cím akár szá­raz „is­me­ret­ter­jesz­tést" is ta­kar­hat­na, el­kép­zel­het­nénk unott gye­rek­ar­co­kat, csak a tan­órák el­ma­ra­dá­sa okán csil­lo­gó te­kin­tet­tel. Ha a Columbus ut­ca fe­lé bak­ta­tó kis­di­á­ko­kat fény­ké­pez­tük, va­ló­ban ezt is lát­hat­tuk. Oda­bent azon­ban va­la­mi tör­tént... 

Film­ve­tí­tés­sel kezdôdött. A Kárpáthy Zol­­tán ár­ví­zi je­le­ne­té­vel, amely ter­mé­sze­ti csa­pás Liszt­ben fel­éb­resz­tet­te a ma­gyar ha­za irán­ti szo­li­da­ri­tást. A vetítôvászon el­sö­té­tül­té­vel a zon­go­rá­ra esett a fény­nya­láb: Far­­kas Zsolt ze­ne­aka­dé­mi­ai hall­ga­tó, a Szent Ist­ván Ki­rály Ze­ne­mû­vé­sze­ti Szak­kö­zép­is­ko­la egy­ko­ri ne­velt­je ját­szot­ta a Rá­kó­czi-in­du­lót. Csak­ha­mar tán­co­sok per­dül­tek a szín­­re: Bi­ha­ri ver­bun­ko­sa re­pí­tett 19. szá­za­di kör­nye­zet­be. Az át­kö­tést, a nél­kü­löz­he­tet­len in­for­má­ci­ó­kat az is­me­ret­ter­jesz­tés­ben is je­les ze­ne­tu­dós, a Liszt Fe­renc Ze­ne­mû­­vé­sze­ti Egye­tem és a Szent Ist­ván „kon­zi" ta­ná­ra, Solymosi Tari Emôke szol­gál­tat­ta két té­vu­tat is el­ke­rül­ve: a tu­dá­lé­kos­sá­got és a gü­gyö­gést. Gye­re­kek ál­tal érthetô nyel­ven és „szak­sze­rû­ség­gel", de ôket felnôtt szám­ba vevô han­gon és tar­ta­lom­mal szólt, so­ha­sem töb­bet, mint amen­­nyit va­ló­ban fon­tos tud­ni, s amen­­nyi még le­kö­töt­te ôket a kö­vet­kezô pro­duk­ci­ó­ig. A so­ron következô épp egy film rész­le­te volt, ame­lyet tíz éve for­ga­tott Solymosi Tari Emôke Mû­vé­szet vagy bû­vé­szet? cí­mmel a vir­tu­o­zi­tás­ról. Egy­szer vég­re meg­vi­lá­gí­tó konk­ré­tu­mok fé­nyé­be ke­rült a min­dig min­den­ki ál­tal misz­ti­kum­ba rej­tel­me­sí­tett ké­pes­ség! A nem­csak ol­dal­ról, ha­nem a bil­len­tyû­sort felülnézetbôl is fi­­gye­­lô ka­me­ra ké­pe alatt az egy­ko­ri szent­ist­vá­nos, ma már felnôtt mû­vész, Lajkó Ist­ván já­té­kát rögzítô fel­vé­tel köz­ben cen­ti­mé­te­rek­ben fe­jez­ték ki a tel­je­sít­ményt. Ok­táv, de­­­ci­ma? Csak a zon­go­rá­zó gye­rek­nek mond­­hat va­la­mit. A hossz­mér­ték min­den­ki­nek. Amint is­mét ki­vi­lá­go­so­dott a szín­pad, a ze­ne­tör­té­nész újabb rö­vid köz­lé­sei alatt megint a zon­go­ra ke­rült kö­zép­re, s kö­vet­ke­zett az „ilyen volt - ilyen lett" já­ték az opus 1-es kis b-moll etûd és a Hó­pely­hek transz­cen­dens etûd rész­le­te­i­nek lát­ta­tó szem­be­ál­lí­tá­sá­val. Még egy moz­gó­kép Liszt ma­gyar­sá­gá­ról, majd egy zá­ró „tû­zi­já­ték": koltói csár­dás is­mét a Ma­gyar Tánc­mû­vé­sze­ti Fôiskola Brie­ber Já­nos be­ta­ní­tot­ta, rész­ben rögtönzô nö­ven­dé­kei elôadásában né­pi ze­ne­ka­ri kí­sé­ret­tel, amit az is­ko­la ta­ná­ra, a ki­vá­ló Szalai And­rás ké­szí­tett, és cim­bal­mán tol­má­cso­lá­sá­ban is részt vett. Ez át­úszott a 14. rap­szó­di­á­ba, amel­­lyel az in­téz­mény ma­gas­ren­dû kon­cert­szín­vo­nal­ra ké­pes ze­ne­ka­ra Mé­ne­si Ger­gely ve­zény­le­té­vel csen­dí­tet­te ki a mû­sort (ôk már ko­ráb­ban Far­kas Zsolt szó­ló­já­val az Esz-dúr zon­go­ra­ver­seny 3. és 4. té­te­lét is el­ját­szot­ták. A má­sik „sze­rep­osz­tás­ban" a zon­­go­ra­mû­ve­ket Mo­nos­to­ri Gá­­bor tol­má­csol­ta, a ze­ne­kart Hor­váth Gá­bor di­ri­gál­ta.)

50 perc alatt per­gett le a mû­sor, s va­ló­ban per­gett: nem kö­vet­kez­he­tett be csú­szás, mert újabb osz­tá­lyok áll­tak sor­ba a be­já­rat­nál: hat délelôtt há­rom tur­nus­ban 16 kon­cer­ten vál­tot­ta egy­mást a 18 is­ko­la. A már em­lí­tett eré­nyek mel­lett az egyik leg­fon­to­sabb: a per­gés so­ha­sem csa­pott át kap­ko­dás­ba, türelmetlenségtôl va­ló fé­le­lem­be. Men­­nyi olyan rá­dió- és té­vé­mû­sort kell el­szen­ved­nünk, amely két szó ki­mon­dá­sa után va­la­mi egé­szen más­ba kap be­le, az ere­de­ti té­má­hoz va­ló jólesô vis­­sza­té­rést ígér­ve, de hopp, már megint má­sutt jár, mert mo­dern, mert pezsgô, mert jaj-meg-ne-unják. A zug­lói Liszt-prog­ram a pél­da: idôt kell ad­ni egy té­má­nak ahhoz, hogy  fel­fog­ják, meg­ért­sék, s érez­ni kell, hogy az adott té­má­ban az adott kö­zön­ség­nek hol van szük­sé­ge tar­tal­mi, akusz­ti­kus, vi­zu­á­lis szín­vál­tás­ra. A gye­re­kek kö­zött ül­tem, s - ta­pasz­ta­la­tok alap­ján - fél­tem a csivite­lés­tôl, röhög­csé­lés­tôl. Csön­det hal­lot­tam, s kö­rül­néz­ve ér­dek­lô­dô te­kin­te­te­ket lát­tam. Meg­le­het, sze­ren­csém volt egy „jólnevelt" tár­sa­ság­gal. De hal­lot­tam hí­rét an­nak is, hogy há­nya­ve­ti, a prog­ram­mal da­co­ló fiú is „meg­­tért" a ze­né­hez egy má­sik al­ka­lom­mal, s hogy az igé­zet mind­an­­nyi­szor meg­va­ló­sult.

A so­ro­zat há­zi­as­­szo­nyá­nak hir­de­tett Soly­mosi Tari Emôke mel­lett még egy ne­vet nem hall­gat­ha­tunk el. A spiritus rector Zá­bor­­szky Kál­mán igaz­ga­tó­ét. Ô ve­tet­te föl az öt­le­tet a Zug­lói Fil­har­mó­nia ke­re­té­ben, ôt uta­sí­tot­ták vis­­sza az óra­el­ma­ra­dá­sok­tól tar­tó igaz­ga­tó kol­lé­gák. S ne­ki ad­tak utóbb iga­zat, még a ma­te­ma­ti­ka sza­kos is. Ah­hoz, hogy az is­ko­lák be­ad­ják de­re­ku­kat, s ah­hoz, hogy az anya­gi­ak meg­te­rem­je­nek, a ke­rü­let ze­ne­pár­to­ló pol­gár­mes­te­re, Papcsák Fe­renc jó­té­kony köz­re­mû­kö­dé­se kel­lett. Ah­hoz, hogy csa­ló­dást ne kelt­se­nek, a mû­vé­szi és ze­ne­ka­la­u­zi szín­vo­nal, s 166 Pastorale-kon­­cert 14 éves ha­gyo­má­nya volt az alap. Még az is im­po­ná­ló volt, aho­gyan kór­há­zi vagy pi­ló­ta-te­a­mek csön­des ha­tá­ro­zott­sá­gá­val és ma­ku­lát­lan szer­ve­zett­sé­gé­vel to­lo­gat­ták a zon­go­rát, sôt amint egy igaz­ga­tó le­vél­ben ki­emel­te: pél­da volt a gye­re­kek szá­má­ra, hogy még a hang­szer­moz­ga­tók is sö­tét öl­töny­ben tet­ték dol­gu­kat. 

Alig­ha­nem akadt gye­rek az öt­ezer (!) kö­zött, aki amúgy is hall­gat klas­­szi­kus ze­nét. Olyan is, aki so­sem fog. De a leg­több­jük­kel itt most tör­tént va­la­mi. Ha jövôre is el­jö­het­nek egy ha­son­ló ese­mény­re, ha köz­ben is el­fo­gad­ják a hí­vó szót a Szent Ist­ván Ki­rály Ze­ne­mû­vé­sze­ti Szak­kö­zép­is­ko­la prog­ram­ja­i­ra, belenônek eb­be a ze­né­be is. Húsz év múl­va ve­lük fo­gunk ta­lál­koz­ni a hang­ver­seny­ter­mek­ben, negy­ven év múl­va ôk lesz­nek az ôszülôk, akik­re azt mond­ják: már csak az ilyen idôsek jár­nak ko­moly ze­nét hall­gat­ni. De ôk fog­ják majd a gye­re­ke­i­ket el­kül­de­ni az ak­ko­ri if­jú­sá­gi kon­cer­tek­re. Záborszky Kál­mán és Solymosi Tari Emôke nem­csak a je­len­nek, a jövônek is dol­go­zik!...

Balogh Róbert felvételei