A Müpa meg­nyi­tá­sa óta van sze­ren­csém  a nyá­jas há­zi­gaz­da há­lás sze­re­pé­ben fel­tûn­ni azo­kon a „szak­mai nap­nak" ne­ve­zett ese­mé­nye­ken, me­lyek­nek alap­öt­le­tét Kiss Im­ré­vel for­mál­tuk meg, nagy ra­va­szul azt a kettôs hasz­not re­mél­ve, hogy a ha­zai mû­vé­sze­ti-kul­tu­rá­lis élet szak­em­be­rei gaz­da­gab­bak lesz­nek az ide meg­hí­vott nem­­zet­kö­zi szak­mai „nagy­va­dak­kal" va­ló ta­­lál­ko­­zá­sok­tól, és egyút­tal - két légy egy csa­pás­ra! - e nagy­va­dak jó hí­rét vi­szik újon­nan meg­nyílt mû­vé­sze­ti köz­pon­tunk­nak szer­te a nagy­vi­lág­ban. Fur­fan­gos ter­vün­ket si­ker ko­ro­náz­ta. A Mu­zsi­ka ol­va­sói nem egy­szer ol­vas­hat­tak e ki­vé­tel nél­kül hasz­nos és ki­vé­tel nél­kül jelentôs sze­mé­lyi­sé­ge­ket fel­vo­nul­ta­tó szak­mai na­pok­ról. A Kiss Imrétôl a Müpa kul­csa­it átvevô Káel Csa­ba sem gon­dol­ko­dik más­ként e kér­dés­ben, sôt a ne­héz idôkre te­kin­tet­tel to­váb­bi, a lehetô leg­szé­le­sebb kö­rû együtt­mû­kö­dés irá­nyá­ba kí­ván­ja moz­dí­ta­ni nem­csak e sa­já­tos céh­be­li együtt­­lé­tek, de a Müpa egé­szé­nek mû­kö­dé­sét is. Az együtt­mû­kö­dést de­monst­rá­lan­dó ez­út­tal a Ma­gyar Mû­vé­sze­ti Fesz­ti­vá­lok Szö­vet­sé­gé­vel kö­zös szer­ve­zés­ben ke­rült sor a leg­utób­bi, 2011. no­vem­ber 19-én le­zaj­lott ös­­sze­jö­ve­tel­re.

Egy-egy ilyen szak­mai nap elôtt igyek­szem fel­ké­szül­ni a meg­adott tárgy­kör­ben, utá­na­né­zek a meg­hí­vot­tak szak­mai múlt­já­nak, bú­jom a szak­iro­dal­mat, az internetet, hogy ne kér­dez­zek os­to­ba­sá­got, hogy ins­pi­rál­jam a ked­ves ven­dé­get, a részt vevô kol­lé­gá­kat. Ez­út­tal úgy dön­töt­tem, az ala­pok­nál kez­dem: mi is a fesz­ti­vál? Hát öröm­for­rás! A la­tin szó, „festivus" csu­pa jót je­lent: vi­dám, ün­ne­pi, bá­jos, sôt, még spic­ces, pi­tyó­kás is sze­re­pel ma­gya­rá­zat­ként a szó­tár­ban. Ak­kor vi­dám nap­nak né­zünk elé­be - gon­dol­tam a Müpa fe­lé bak­tat­va, hi­szen ez­út­tal a ha­zai mû­vé­sze­ti fesz­ti­vá­lok lesz­nek te­rí­té­ken. Hi­te­met erôsítette, de bi­zo­nyos át­hal­lá­sok­tól nem men­tett meg egyik ked­ves köny­vem, Huizinga: A kö­zép­kor al­ko­nya egy év­ti­ze­dek tá­vo­lá­ból eszem­be vil­la­nó gon­do­lat­so­ra, me­lyet még elôzô nap ki­ke­res­tem és Szerb An­tal gyö­nyö­rû for­dí­tá­sá­ban most ide is má­so­lok: „Mi­nél gyötrôbb a hét­köz­nap­ok nyo­mo­rú­sá­ga, an­nál erôsebb serkentôre van szük­ség, hogy el­ér­jék a szép­ség és az öröm má­mo­rí­tó ér­zé­sét, mely nél­kül az élet el­vi­sel­he­tet­len. A 15. szá­zad mély­sé­ge­sen pes­­szi­mis­ta, és ál­lan­dó de­presz­szió­­ban él, ezért lét­fon­tos­sá­gú szá­má­ra az élet szép­sé­gét har­sog­va hirdetô, pom­pás és nyil­vá­nos mu­lat­ság. A köny­vek drá­gák, az or­szá­gok sor­sa bi­zony­ta­lan, a mû­al­ko­tás­ok rit­kák: az egyén­nek nincs mód­ja rá, hogy meg­fe­led­kez­zék ma­gá­ról. Min­den iro­dal­mi, ze­nei vagy képzômûvészeti él­ve­zet töb­bé-ke­vés­bé ös­­sze­függ az ün­nep­sé­gek­kel."

Nos, hogy bô fél év­ez­red­del késôbb mit gon­do­lunk ar­ról, csak a 15. szá­zad volt-e mély­sé­ge­sen pes­­szi­mis­ta, és mit gon­do­lunk az ál­lan­dó de­pres­­szi­ó­ról, ki-ki el­dönt­he­ti. De hogy a fesz­ti­vá­lok funk­ci­ó­ja nem vál­to­zott az­óta sem, az nem kér­dé­ses.

Káel Csa­ba a kop­ro­duk­ci­ók rend­sze­ré­nek elkerülhetetlenségérôl szólt. Nincs mû­vé­sze­ti in­téz­mény Ma­gyar­or­szá­gon, mely bô­ke­zû és ki­fo­gás­ta­lan költ­ség­ve­tés­sel, má­sok­kal mit sem törôdve mû­köd­het­ne. Ma­gá­tól ér­te­tôdik te­hát, hogy az együtt­mû­kö­dés az egyik leg­in­kább kézenfekvô meg­ol­dás a pénz­­hi­ány okoz­ta ba­jok ide­jén. Az Ope­ra Europe már rég fel­fe­dez­te ezt a Ko­lum­busz to­já­sát. Dísz­le­tek, ren­de­zé­sek, pro­duk­ci­ók ván­do­rol­nak kon­ti­nensszer­te ma­gas szín­vo­na­lú elô­adá­so­kat és és­­sze­rû költ­ség­ve­té­se­ket ered­mé­nyez­ve. Mi­ért ne le­het­ne ezt a rend­szert a fesz­­ti­vá­lok ese­té­ben is al­kal­maz­ni?

Nyúl Eri­ka, a Müpa ügy­fél­kap­cso­la­ti ve­ze­tô­je már-már szo­ci­o­ló­gi­ai és köz­gaz­da­ság­ta­­ni ala­pos­ság­gal ele­mez­te a kul­tu­rá­lis tu­riz­­mus ten­den­ci­á­it, ta­pasz­ta­la­ta­it, lehetô­sé­ge­it. Ne­héz len­ne egy mon­dat­ban sum­­máz­ni gon­do­la­ta­it, de a leg­ke­ve­sebb, hogy meg­ál­la­pít­suk: bôven van mit ten­nünk. Ma­gyar­or­szág mû­vé­sze­ti ese­mé­nyei, ren­dez­vé­nyei még min­dig nem él­nek an­nak lehetô­sé­gé­vel, hogy a tu­risz­ti­kai szte­re­o­tí­pi­ák­ból ki­tör­ve eu­ró­pa­ibb énün­ket is si­ker­rel mu­tas­suk fel.

Ha va­la­ki nem­zet­kö­zi ver­se­nye­ket nyert csel­­ló­mû­vészt, ko­moly ze­ne­kar-igaz­ga­tót akar tó­gá­ban lát­ni, ke­res­se meg a Face­bookon Mé­rei Ta­mást. Ô ugyan­is a fel­so­rol­ta­kon kí­vül a Savaria Tör­té­nel­mi Kar­ne­vál Köz­hasz­nú Ala­pít­vány el­nö­ke is egy­ben, és mint ilyen, az egy­ko­ri Iseum ut­cá­in, te­re­in, a ró­mai ko­ri ro­mok kö­zött sze­re­tett vá­ro­sa, Szom­bat­hely ré­gi és mai ér­té­ke­it kí­nál­ja az ide csá­bí­tott, kul­tú­ra lé­pé­re csalt tu­ris­ták­nak.

Szin­tén a nyu­ga­ti végekrôl jött a mes­­szi Bu­da­pest­re Pócza Zol­tán, a Kôszegi Vár­szín­ház igaz­ga­tó­ja. Az Auszt­ria Sza­bolcs-Szat­már­já­ba ékelôdô nagy múl­tú kis­vá­ros si­ker­rel hasz­no­sít­ja adott­sá­ga­it. Ma­gyar és oszt­rák ven­dég öröm­mel né­zi az Ál­la­mi Né­pi Együt­tes vagy Palya Bea elôadását, Mó­ricz vagy Nino Manfredi da­rab­ját, mi­köz­ben kön­­nye­dén bo­lyong a múlt kö­dé­ben, ahol Ju­risics és Fer­di­nánd szel­le­me fo­gad­ja ôt.

M er­re to­vább a fesz­ti­vá­lok prog­ram­szer­­kesz­té­sé­ben? Nincs szak­mai kon­­­fe­ren­cia szer­te a nagy­vi­lág­ban, ahol a prog­­ram­szer­kesz­tés kér­dé­se ne kap­na ki­tün­tetô sze­re­pet. Hát per­sze: egy ét­te­rem üz­le­ti alap­do­ku­men­tu­ma az ét­lap. Le­het­nek az asz­ta­lok kö­zött haj­la­do­zó pál­ma­fák, fo­gad­hat­ják a ven­dé­get bül­bül­sza­vú pin­cé­r­nôk, a tá­nyér­ban fel­adott pro­duk­ció vi­szi hí­rét a hely­nek. Így van ez a fesz­ti­vá­lok prog­­ram­ja­i­val: Bay­reuth és Dijon, Edin­­burgh és Bergen ga­ran­tál­ja a mes­ter­sza­ká­csok re­me­ke­it. Mi a hely­zet itt­hon? Zimányi Zsó­fia mû­vé­sze­ti fesz­ti­vál-ügy­ben is le­tett az asz­tal­ra, meg­­lehetôsen so­kat. Ke­ze alatt lett a Bu­da­pes­ti Ta­va­szi Fesz­ti­vál Eu­ró­pa-dí­jas, nem­zet­kö­zi meg­íté­lés­ben is ma­ga­san jegy­zett nem­ze­ti ter­mék. Nem mel­lé­ke­sen a Mû­vé­sze­ti Fesz­ti­vá­lok Szö­vet­sé­gé­nek el­nö­ke. Egyelôre. Bu­da­pes­ti fesz­ti­vál­ja­i­tól már meg­vált, szín­ház­igaz­ga­tó­ságáról le­mon­dott, már­ci­us­ban vé­get ér szö­vet­ség­be­li meg­bí­za­tá­sa is. Kár. Nem so­kan tud­nak annyit mû­vé­sze­ti szervezô­mun­káról, fesz­ti­vá­lok­ról, mint ô. Itt­hon és a nagy­vi­lág­ban! Nos, tit­kát meg­osz­tot­ta hall­ga­tó­sá­gá­val: a mi­nôség és a kö­zön­ség min­den­ko­ri fel­tét­len tisz­te­le­te, a komp­ro­mis­­szu­mok célt nem tévesztô ru­gal­mas­sá­ga és a vá­lasz­té­kos íz­lés a fesz­ti­vál­szak­ma sziriát-oszlopsora. A nagy kér­dést sze­rin­te nem le­het el­dön­te­ni, va­gyis hogy va­jon a te­ma­ti­kus vagy a „ve­gyes" fesz­ti­vá­lok a csá­bí­tób­bak. A Ta­va­szi Fesz­ti­vál ez utób­bi­ra, az Ôszi Fesz­ti­vál az elôzôre ad frap­páns vá­laszt.

Ge­de­on György, a Gyu­lai Vár­szín­ház igaz­ga­tó­ja a tôle meg­szo­kott mar­káns meg­fo­gal­ma­zás­sal a dé­li végekrôl szól­va - jog­gal - os­to­roz­ta a Bu­da­pest-cent­ri­kus­sá­got és adott szá­mot a gyu­lai sikerekrôl. A pom­pás kör­nye­ze­tet nyúj­tó vár 1964 óta ad he­lyet a nyá­ri já­té­kok­nak, mely­eknek prog­ram­ja­i­ban ma­nap­ság nép­ze­ne-nép­tánc, Shake­speare és jazz bé­ké­sen meg­fér egy­más mel­lett, de té­len sem kell a mû­vé­szet ün­ne­pi pil­la­na­ta­it nél­kü­löz­ni­ük a gyu­la­i­ak­nak, hi­szen ka­ma­ra­ter­mi mû­so­rok vár­ják ôket.

Szí­nes a pa­let­ta, de va­jon a tar­tós­nak tûnô pénz­szû­ke ide­jén mi­fé­le jog­sza­bály­ok­ba ka­pasz­kod­va le­het­ne kü­lön for­rá­sok­ra szert ten­ni? Er­re az elôadómûvészeti in­téz­mé­nyek a rá­juk vo­nat­ko­zó tör­vény elôkészítése so­rán már rá­jöt­tek, hi­szen a nye­re­ség­adó-át­cso­por­to­sí­tás ré­vén jelentôs, na­gyon je­len­tôs ös­­sze­gek lan­dol­nak szín­há­zak, tánc­együt­te­sek, ze­ne­kar­ok költ­ség­ve­tés­ében. Mi a hely­zet a fesz­ti­vá­lok­nál? Hát, ott bi­zony nem hin­ti a jog az ext­ra for­rá­sok él­te­tô har­ma­tát. Ke­ser­ves sza­vak is el­hang­zot­tak Ig­ric György, a Fil­har­mó­nia Bu­da­pest, Dél-Du­nán­túl Nonprofit Kft. ala­pí­tó és Bá­tor Ta­más, a Mis­kol­ci Ope­ra­fesz­ti­vál volt ügy­vezetô igaz­ga­tó­ja szá­já­ból ami­att, hogy az el­vo­ná­sok pót­lá­sá­ra a fesz­ti­vá­lok­nak nem áll ren­del­ke­zé­sük­re adó­ked­vez­mény, adó-át­cso­por­to­sí­tás. A fel­szó­la­lók kö­zül Po­pa Pé­ter, a Ma­gyar Szim­fo­ni­kus Ze­ne­kar­ok Szö­vet­sé­ge fôtitkára - je­len so­rok ro­vó­ja e szer­ve­zet el­nö­ke egy­ben - em­lé­kez­tet­te a meg­je­len­te­ket, hogy ne­ve­zett szö­vet­ség meg­ala­ku­lá­sa­kor, 1992-ben (!) tûz­te ki egyik fô cél­já­ul a sok vál­to­zá­son át­ment, de 2008-ban vé­gül még­is be­ik­ta­tott tör­vény lét­re­ho­zá­sát. Más­fél év­ti­zed szí­vós szak­mai mun­ká­ja e tör­vény, mely­hez ha­son­lót jó szív­vel kí­ván a fesz­ti­vá­lok szer­ve­zôi­nek is.

Az ôszi szél a Müpa elôtt sár­gult fa­le­ve­le­ket so­dort az öreg em­ber sze­rel­mé­re em­lé­kez­­tetô gyön­géd nap­fény­ben, mi­kor a „szak­­mai nap" résztvevôi szét­szé­led­tek. Tél jön most. Ilyen­kor okos do­log ös­­sze­búj­ni, kö­pö­nye­get, kály­hame­le­get, for­ralt bort meg­­osz­ta­ni. Vég­té­re is azért van­nak a fesz­ti­vá­lok, hogy a „festiva" él­mé­nyét ad­ják ne­künk, em­be­rek­nek. Hogy is mond­ja Hui­zin­ga? - „Mi­nél gyötrôbb a hét­köz­nap­ok nyo­mo­rú­sá­ga, an­nál erôsebb serkentôre van szük­ség, hogy el­ér­jék a szép­ség és az öröm má­mo­rí­tó ér­zé­sét, mely nél­kül az élet el­vi­sel­he­tet­len."