|
Csillag született Beszélgetés Kokas Katalinnal, a Kaposvári Nemzetközi Kamarazenei Fesztivál művészeti vezetőjével
A csillag ezúttal nem személy, hanem esemény: a Kaposvári Nemzetközi Kamarazenei Fesztivál két év alatt nemzetközi mércével is különleges és keresett rendezvénnyé vált. A koncertiparból méltatlanul kiszorult kamarazene ünnepe ez, ahol az izgalmasan kialakított mûsort legnagyobbrészt fiatal, de tehetségüket már bôven bizonyított mûvészek adják elô, akik lelkesen idesereglenek a világ minden tájáról, s a fogékony, értô közönséggel együtt örülnek a szépségnek. - Telt házak, lelkes, visszatérô közönség, vibráló levegô, jó energiák - minek tulajdonítod a sikert? Ráadásul egy vidéki városban, és az idén nem szerepelt olyan húzónév a plakátokon, mint tavaly Joshua Bellé. - Alapjában a mûvészeknek köszönhetô. A fesztiválokon, Jeruzsálemben, Delftben, Svájcban vagy máshol, ahol Barnabással játszunk, megkérdezzük azokat a mûvészeket, akik szerintünk különleges minôséget képviselnek: volna-e kedvük eljönni a kaposvári fesztiválra, ahol számukra referenciát jelentô mûvészek játszottak és játszanak - és boldogan mondanak igent. Persze nagyon ügyelek arra, hogy mindenkinek hozzá illô darabot adjak, és azt is nagyon meg kell gondolnom, hogy ki kivel játsszon; volt rá példa, hogy egy elôadás vagy próba nem mûködött jól, mert az elôadók nem illettek össze. Erre nagyon figyelek. A fejemben már megvan a jövô évi program, több változatban is, de közben folyamatosan jelentkeznek, hogy szeretnének jönni, az ügynökségek is elárasztanak felvételekkel. Pekka Kuusisto finn hegedûmûvész azt mondta, hogy ha csak öt percre is, de hadd jöjjön megint - hát megkeressük neki a legjobb ötperces darabot. Joshua Bellt a tavalyi fesztiválra a horvátországi nyaralása közben hívtuk fel a mobilján, és rögtön igent mondott - ô is jönne újra. Jövôre tervezek egy Fischer Annie-emléknapot, s elképzelhetô, hogy Martha Argerich is eljönne erre, mert ôk ketten nagyon jóban voltak. Más nagy nevek is szóba jönnek, de inkább nem mondom ki, nehogy csalódást okozzak. A közönség nagyon hálásan fogadja azokat a nagyszerû mûvészeket is, akik nem ekkora médiasztárok. Csak azt hívom, akivel játszottam, vagy akit sokat hallottam élôben. - Mi vonzza ide a mûvészeket? - Ez más, mint sok híres fesztivál. Nem show, és nem a pénzrôl szól. Nagyon szeretik a magyar közönséget is, érzik bennük a valódi figyelmet és a lelkesedést. És ami a mûvészeknek nagyon fontos: nálunk jut idejük arra, hogy meghallgassák egymást, hiszen a koncertek idejére nem állítok be próbát. Ez a hangulat meg a jó mûvek annyira inspirálják ôket, hogy mindenre hajlandók. Megesett, hogy éjjel kettôig próbáltak, ha úgy érezték, még nincs kész a darab. - És mi vonzza a közönséget? - Egyértelmûen az, hogy alig van kamarazene a mai magyar hangversenykínálatban. A játszóhelyek megszûntek vagy átalakultak. A vonósnégyes itthon gyakorlatilag haldoklik, miközben nagyszerû vonósnégyeseink voltak és vannak. Mikor hallottunk utoljára zongorakvintettet? Ma nem jellemzô a koncerteken a Haydn-szonáta, nem jellemzô a trió... A közönség különben a legjobb módon szervezôdik - szájhagyomány, illetve sms útján. Tavaly, egy héttel a fesztivál elôtt tragédiának láttam, hogy a Joshua Bell-lel, Rados-Kocsissal tûzdelt elsô három nap utáni koncertekre egy héttel korábban még csak néhány jegyet adtak el. Aztán láttam, hogy röpködnek az sms-ek - és tele volt az összes koncert. Idén sokan mondják, akik pár napra jöttek, hogy jövôre az egész fesztiválra leköltöznek. - A program úgyszólván az egész nyugati zeneirodalomból merít. Eklektikusnak tûnhet, a hangversenyek mégis igazi egység érzetét keltik. - Tavaly Kocsis Zoltán, aki elôször hiányolta a mûsorból a koncepciót, az egész fesztiválra visszanézve azt mondta: olyan, mint egy gyönyörû kiállítás, ahol a képek harmonizálnak egymással. A mûsor-összeállítás nagyon is tudatos. Bármilyen furcsán hangzik, de a koncepció semmi egyéb, mint hogy úgy váltsák egymást a gyönyörûségek, hogy nekem belül jól hangozzon. Bizonyos értelemben könnyû dolgom van - valójában csak szemelgetnem kell a gyönyörûségekbôl. Nem akartam semmi agyonmagyarázott, tudálékos vezérfonalat. - A Ligeti-vonósnégyest miért „kísérted" balettel? Jó volt, de nekem igazából nem hiányzott; a zene és elôadása olyan nagyszerû volt, hogy nem igényelt „illusztrációt". - Most úgy éreztem, hogy a sok zene után és mellett jót tesz valami más. Azt gondolom, tizennyolc koncert esetén legalább egy darabban felbukkanhat valami más mûvészeti elem is. Egy kicsit ilyenek a narrátoros mûvek is. Egyszer majd bábjátékot is szeretnék. Ismételni is fogunk mûveket, esetleg más hangszer-összeállításban; például Schönberg Kamaraszimfóniáját elôbb négykezes, azután fúvós verzióban hallhatnánk. És valószínûleg minden évben eljátszunk egy Bartók-kvartettet. De nemcsak mûvek, hanem elôadók is „ismétlôdnek" - egyáltalán nem baj, ha sok új mellett némelyik mûvészt már ismerôsként üdvözölheti a közönség. - Händelt, Bachot, Couperint is játszottatok, márpedig a barokk zenében szélsôségesen különbözô elôadói felfogások léteznek. A fesztivál alkalmi együtteseiben ki határozza meg az elôadásmódot? - Az adott vezetô. Éppen ezért fontos, hogy az általam hívott mûvészek mind nagyon nyitottak, különben szétvitatkoznák az egészet. Ezek a zenészek alkalmazkodnak, másrészt tanulni is nagyon szeretnének a másiktól. És persze tudom, hogy kinek van affinitása a historikus játékhoz, és kinek nincs. A barokkban különben sokszor kértem tanácsot Jonathan Cohentôl, William Christie Les Arts Florissants-jának segédkarmesterétôl. Ô eredetileg csellista, de már csak nálam csellózik - elhozta ide fantasztikus Guarneri hangszerét -, azonkívül nagyszerûen csembalózik is. Neki remek kapcsolatai vannak (az Angol Barokk Szólistákhoz például), maximálisan megbízom benne, úgyhogy megkértem, segítsen összeállítani két barokk mûsort. Ô hozta az énekeseket, a teorbást, a lantost. És rengeteg ötlete van, fogunk még együtt dolgozni. - A vendégmûvészek, egy-egy „nagy öreg" kivételével, mint Rados Ferenc vagy Frankl Péter, fiatalok. Ez is a koncepció része? - Nagyon is! A legújabb felfogásokat, stílusokat hozzák el. Kis különlegesség volt az a két kislány, akik a Bartók-duókat játszották. Minden évben szeretnék Bartók duókat; tavaly mi játszottuk ôket, de most ezt a két kislányt kértem föl - akik egyébként országos versenygyôztesek -, hogy a közönség lássa: a többiek, a „nagyok" is innen indultak valamikor. - A fesztiválon minden hangszer (ütôs, fúvós, húros, billentyûs, pengetôs) képviselteti magát. Értelemszerûen vonósból van a legtöbb. Hányféle vonós „hang" érkezett? Azon túl persze, hogy minden elôadó egy sajátos hang. - Elvileg lehetne ôket csoportosítani - orosz iskola stb. -, de éppen az átjárások az érdekesek. Alina Pogosztkina tavaly nálunk szerette meg a barokkot, és most azzal kíván foglalkozni. A tatár Alina Ibragimova Angliában tanult, neki úgyszólván anyanyelve a barokk. Aztán itt járt Latica Honda-Rosenberg, akinek olyan zsíros-dögös hegedûhangja van. Nagyon sajnálom, hogy Lendvay Józsefnek le kellett mondania a szereplését, egyrészt mert a neki szánt Dinicu-darab nagyon kellett volna az Enescu után, másrészt mert rendkívül gazdag, színes, érzékeny, finom, változékony hangja van. A beugró Banda Ádám a régi, kreisleres hangzásvilágot hozta be. - A fesztiválra mesterkurzust is hirdettetek. Ezt hogy gondoltátok, ilyen sûrû program mellett? - Itt van nagyjából hatvan mûvész egy hétig. Ha abból harminc azt mondja, hogy ad két órát - és annyi szabad ideje mindenkinek van -, akkor az hatvan óra. Erre hirdettük a mesterkurzus-lehetôséget; a konzisok és a fôiskolások számára ez nagyszerû alkalom a kamarázásra. És még kredit is jár érte. Mindez összesen háromezer forintért, amiért kap egy fesztiválpárnát, amellyel az összes hangversenyre ingyen beülhet, kaphat egy órát bármelyik mûvésztôl, és végighallgathat további ötvenkilenc órát. És bármire bárki bemehet; szerintem ez fantasztikus lehetôség. - Hogyhogy nem volt jelentkezô? Itt van egy csokorban egy sor fantasztikus mûvész, akit ingyen végig lehetne járni! Tódulniuk kellene a fiataloknak. - Összesen ha tízen vették igénybe. Nem tudom, miért, ez is biztos többrétû dolog. Érdektelenség. Szerintem nem fogják fel, mit veszítenek. Amikor én voltam akadémista, a napom úgy kezdôdött, hogy reggel hatkor körbefutottam a Margit-szigetet, mert tudtam, hogy kell a fizikai kondíció. Aztán mentem gyakorolni, mert reggel még volt szabad terem. Aztán beültem az Írók Boltjába, és olvastam. Az órák után pedig mentem a zenét hallgatni - a csillárokon is lógtunk minden koncerten vagy az operában. Ma ez már nem így van, pedig azért például ide lejönni és akár a pároddal együtt egy kétágyas kollégiumi szobában lakni nem akkora költség. Ráadásul a próbák is mind nyíltak és ingyenesek. De mi folytatjuk, ez a rendszer jövôre sem szûnik meg. Tavaly például a mi növendékeink úgy jöhettek mindenre ingyen, hogy lapoztak és színpadot rendeztek. - Mi a munkamegosztás Bolyki Györggyel, a fesztiváligazgatóval? - Azt hittem, nekem csak annyi a dolgom, hogy a mûsort és a próbarendet összeállítsam. Nagyjából hetven darab, az kb. 35 órányi zene - két próbával, egy fôpróbával és magával a koncerttel együtt ez 130-140 óra. Ezzel kellett sakkozni, ez volt az egyik legnehezebb feladat. És ehhez azt is tudni kell, hogy egy mûvész mennyit bír, mekkora darabot játszik, mennyi idôre van szüksége a koncertre való átálláshoz stb. Azonkívül 24 órán keresztül ápolom a mûvészek lelkét, mert persze mindenki nagyon érzékeny. Én is... És alapjában véve a pénzszerzés is a mi dolgunk Barnabással. - Mennyi pénzbe kerül a fesztivál, és mi a költségvetés struktúrája? - Nem szeretnék téves adatokat mondani. Annyi biztos, hogy nagyjából százmilliót takarítunk meg azzal, hogy a mûvészek baráti áron jönnek hozzánk, mert fontosnak tartják a kamarazenét és jónak a fesztivált. A város 45 millióval és az infrastruktúrával járult hozzá a költségvetéshez, ez nélkülözhetetlen segítség. A költségeknek nagyjából a 30 százaléka származik szponzorpénzbôl. A várossal hatéves szerzôdésünk van a fesztiválra. Remélem, mint ahogy eddig sem, ezután sem kell anyagiak miatt minôségi kompromiszszumot kötnünk. Ahogy érik a fesztivál, a marketingre egyre kevesebbet kell költenünk. |