Augusztus vége-szeptember eleje óta új megbízott vezetőkkel működik a Magyar Állami Operaház: a főigazgatói jogköröket a miniszterelnök által kormánybiztossá kinevezett Ókovács Szilveszter gyakorolja, az ügyvezető igazgatói teendőket Mozsár István, a főzeneigazgatói feladatokat pedig Héja Domonkos látja el. (A Magyar Nemzeti Balett megbízott vezetője Solymosi Tamás lett.) Interjúinkban az elkövetkező évek terveiről, feladatairól kérdeztük az új vezetőséget.

Ókovács Szilveszter:

„Nem politikai komisszárként működöm itt"

- Kormánybiztos úr, az Ön mandátuma nem csak az Operaház konszolidálására és vezetésére szól, de „a magyar zenekultúra fejlesztésének koncepcióját" is ki kell dolgoznia. Mi az a három dolog, amit legsürgősebben megváltoztatandónak tart a magyar zenei életben?

- Miért éppen három volna? Mert annyi a magyar igazság? De nézzük csak: először is az opera és a balett (zenés műfaj ez is), miközben nominálisan a legjobban dotált kultúrintézmény vagyunk, a szimfonikus vagy kamaramuzsikához képest sem ér el az ifjúsághoz. Ezen alapos okunk van változtatni. A zenei élet vidéken esetleges: nem a rendezvények számában, inkább minőségében - a Budapesten kicsiszolt értékeket ki kell vinni az agglomerációból. A harmadik nálam a közoktatás zenei szegmensének átalakítása: ne csak zeneiskolások zenéljenek, hanem „alanyi jogon" minél többen. De nem szeretnék programot improvizálni, október folyamán megtartjuk az első találkozókat a zenei élet vezetőivel. Helyzetértékelést és ötletbörzét várok, hogy a felmerülteket koherens programsorrá alakíthassam. De csak a miniszterelnök hajt, nem a tatár, úgyhogy kapkodástól mentesen szedjük majd a lábunk: tavaszra gondolnám, hogy bejelentkezem hozzá az első kiforrottabb verzióval. Tákolni nincs értelme.

- Hogyan vélekedik a magyar zeneoktatás jelenlegi helyzetéről? Vannak-e tervei, elképzelései e területet illetően is?

- A lejtmenetet meg kell fordítani. Prőhle Gergely barátom szokta idézni a német belügyminiszter szavait: ha valahol egy zeneiskolát bezárnak, az veszélyt jelent a közbiztonságra... Oda is kell hagyni a Parnasszust, miközben erőltetett menetre kell fogni a múzsákat. Magyarország nem engedheti kallódni a zsenijeit, ugyanakkor a hegynek kell mennie Mohamedhez, s ez már az ógörög dombra is igaz. Nem ismerem a tanterveket, de a kimeneteken jól látszik az általános gyengülés. Folyamatot menedzselek majd, nem venném se most, se később a bátorságot, hogy a magam egyetlen, szükségképpen torz nézőpontjából kiindulva írjak bármit. Kollektív munka lesz.

- Van-e jogköre az Operaházon kívüli ügyek rendezésére, vagy csupán javaslatokat tehet az illetékeseknek? Milyen a viszonya a többi, érintett tárcával, államtitkársággal?

- A viszony egyelőre nem hivatalos, a korábbi jó személyes kapcsolatok élnek. Szeptember 26-ig még csak fél lábbal lehettem az Operában, hiszen voltak letárgyalt Duna televíziós kötelmeim. Az azonban biztos, hogy parancsokat nem adhatok tárcáknak, mert bár a miniszterelnök a főnököm, a miniszterek természetesen nem beosztottaim... Nekem elég, ha javaslatokat tehetek, majd a kormányülésen eldöntik, mi legyen ezek sorsa. Az Andrássy úton viszont teljes jogkörben járhatok el.

- Hogyan élte meg az Operaházban az elmúlt időszakban történteket? Volt-e olyan vezetői irányvonal az elmúlt húsz évben, melyet vállalhatónak tart?

- Szerencsétlen história ez 2001 óta. Akkor nyáron telt le Szinetár Miklós megbízása - tíz éve ő az egyetlen, aki se kormányváltásnak, se más okú ciklusrövidülésnek nem esett áldozatul. Nem mondok példát, mert inverz módon sárba rántanám a nem említetteket, de volt olyan, aki, ha több időt kap, boldogul is. Idő és pénz híján senkinek sem sikerülhet a konszolidáció, már ha a tehetséget és a jóindulatot eleve meglévőnek feltételezzük.

- Hogyan oszlanak meg a jogkörök a most felállt vezetői struktúrában? Beleszól-e, és ha igen, milyen mértékben, művészeti kérdésekbe?

- Világosak a határok: kevesebb a vezető, összességében olcsóbb is a rendszer. Solymosi Tamás balettigazgató a tánccal, Héja Domonkos főzeneigazgató a zenével foglalkozik majd, és csak azzal. Az ügyvezetőhöz kétembernyi munkát csatornáztunk be: az egymással szorosan összefüggő pénz- és humánügyek, valamint összes ingatlanunk üzemeltetésének irdatlan folyamatait irányítja Mozsár István. És lesz még egy produkciós terület, a színpadi tárak és színpadra gyártó műhelyek összességével, a premierek szigorú monitorozásával. Saját területem a kommunikáció, a kötelező reprezentáció és az Erkel-projekt - ezen túl nyilván másodfoka leszek az összes, megegyezés híján esetleg hozzám felcsúszó problémának.

- Ki felel a vezetésben a darabok színpadi megvalósításáért? Korábban volt a színháznak főrendezője vagy művészeti igazgatója - most nincs ilyen poszt.

- Olyan felállás sem ritka, hogy nincs dedikált embere ennek a posztnak. Én sem szeretnék főrendezőt kinevezni, hogy elkötelezze magát egy irányvonal mellett: hitem szerint a műfajhoz illően konzervatív, de nem bezárkózó színháznak van helye e falak között, s ebbe nagyon sok stílus belefér. A színpadi megvalósításért összességében a mindenkori alkotótrió felel, és természetesen a karmester. Ha pedig grémiumhoz illő, horizontális gondot találunk, összehívjuk a terveim szerint rövidesen megalakítandó Művészeti Tanácsot, mely tekintélyes szakértőkből álló, inkább konzultatív, mintsem rendszeresen ülésező, a valódi működést kézben tartó testület volna. Nekik javasolni, nekem pedig dönteni lesz a kötelességem.

- Minden váltásnál előkerül a kérdés: szükség van-e állandó társulatra?

- Szükség van, ám a hangsúlyokat át kell helyezni a főszerepekről a kis- és középszerepekre. Ezt folyamatként kell elképzelnünk: nem húzhatunk holnap cezúrát, hiszen ez tisztességtelen lenne azokkal szemben, akik beleragadtak ebbe a státusba. A társulat tehát marad, de a főszereplőket dedikáltan kell összeszednünk egy produkcióra; elsősorban magyar művészekben gondolkodunk, nemzeti operaház lévén, és mert nincs módunk szórni a pénzt. Külföldiben ne azért gondolkodjunk, hogy a színlapot idegen név színesítse. Ha nincs egy szerep életre keltésére magyar művész, vagy igazi világsztár meghívására van esély, akkor kell a telefon után nyúlni.

- Az idei évad műsorának kialakítását mintha nem csak művészi szempontok befolyásolták volna. Tervezik-e ennek a felülvizsgálatát? Lesznek-e változások az idei évadban?

- A semmi és a minden közötti keskeny pallón kell átmennünk október elején. Nem lesz mindenki boldog, de ez a nulla összegű játszmák sajátja - nekünk pedig a jogfolytonosság, emberiesség és a vállalható felelősség háromszögében is boldogulnunk kell.

- Az évtized lehetőségének nevezte az Erkel Színház újranyitását. Feltétlenül az Opera és az Erkel közös irányítás alatt történő üzemeltetését tartja jó megoldásnak?

- Feltétlenül. Nem 1884-ben vagyunk, amikor a főnemesség és a városi polgárság kapott egy operaházat a kiegyezés és a Közmunkák Tanácsának repítő mámorában. A Magyar Állami Operaház mint intézmény társadalmi feladattal bír, része és őre az általános kultúrértékeknek. Az opera és a balett az emberiség egyik csúcsteljesítménye, megismertetni vele mindenkit egyenesen kötelesség - megszerettetni nem az -, arról nem is beszélve, hogy magukhoz a „finanszírozókhoz" jutunk el így. Azonban Erkel Színház nélkül mindez csak írott malaszt.

- Mivel lehet feledtetni/javítani az Erkel Színház kőkorszaki színpadtechnikáját?

- Például a minap bemutatott 3D-vel. Nem mindenható, de új és bravúros eszköz: ha nem is Bartók, de Humperdinck-darabok vagy A bűvös vadász színrevitelében biztos sikerünk lenne vele. Nem megkerülve a kérdést: a félmilliárdos összeg egy része okosan és a majdani közbeszerzést elnyerők számára idegesítően nyomott áron a színpadra fordítódik majd.

- Ha nem lennének anyagi akadályai, feltétlenül ördögtől való gondolatnak tartaná-e az Erkel épületének bontását és egy új, korszerű színházépület (nem pláza) építését?

- Nyilván nem, bár érdeklődve várnám, ugyanilyen jó akusztikát kapnánk-e? De a miniszterelnök világossá tette, nincs mostanában tizenmilliárdunk vadonatúj Erkelt építeni. Viszont voltak saját emlékei hétvégi matinékról, miként nekem is - azon dolgozunk majd, hogy a mostani tiniknek, kisiskolásoknak is legyenek. Nincs idő várni, ráadásul egymásra vagyunk utalva.

- Pár éve sokat beszéltek arról, hogy rövidesen az Operaház épületét is fel kell újítani. Valóban szükséges? Ha igen, vannak-e már tervek ennek lebonyolítására, megoldható lesz-e az ideiglenes játszóhely kérdése?

- Ha odahaza csak harmincévente produkálunk felújítást, akkor nem mi vagyunk a legigényesebbek... Az Operával is így van, az épület lelakott, a faburkolatok szomjasak a lakkra, a honeckeri világból idetelepített színpadtechnikáról nem is beszélve. Ugyanakkor kisebb mérvű átalakítás kell majd, mint anno, sok statikai-terhelési gondot megoldottak az elődök. Néhány év múlva neki kellene fogni, itt azonban még nem tartok, efféle terveket nem láttam, bár attól még akár lehetnek is. Ha Isten és a hidraulika orsói is bizalmat szavaznak, még több szezon kinyerhető az Andrássy úti palotából - addig kell jól beüzemelnünk az Erkelt, és nyaranta az Operára is költeni a legszükségesebbeket.

- Több interjúban említette egy történelmi operákra szóló pályázat lehetőségét. Miért éppen történelmi témához ragaszkodik? Milyen más módon tervezi inspirálni a kortárs zeneszerzőket?

- Ha Erkel Ferenc számára annyira fontos volt hazánk történelme, hogy a zenei élet megteremtésén, mások műveinek betanításán és vezénylésén túl minden operáját valamiképpen ennek szentelte, talán nem védekeznék hosszan. Egy nemzeti operaház feleljen meg a nevének: a historikus múlt tehetséges és gondos beemelése a kortárs művészetbe ráadásul hatalmas szervező erő, gondoljon csak az István, a királyra. Nem hiszem el, hogy ne lehetne négy-öt fogcsikorgatva vattázott előadásnál nagyobb érdeklődést elérnünk friss darabbal. Rendelnünk is kell, ugyancsak kötelességről van szó, a pályázat nem az egyetlen eszköz.

- Elégedett-e az Opera jelenlegi marketingjével (honlap, reklámok, a közönség tájékoztatása, kiadványok)? Milyen változtatásokat tervez ezen a téren?

- Maradjunk annyiban: ahhoz képest, milyen állapotokat voltam kénytelen hat éve itt hagyni, hatalmas lépést tettek előre. Amelyik elődömnek ebben szerepe volt, az mind vegye magára ezt az inget. Megyünk tovább, meglepetésekkel.

- Mit kérhetünk számon Önön megbízásának lejártakor?

- Az én megbízásom nem szokványos, csak annyi biztos belőle, hogy két évnél tovább nem tarthat, s hogy az Operaház teljes felújítását előkészíteni, pénzügyileg sínre tenni és lebonyolítani már az új főigazgatónak kell. Az a célom, hogy megteremthessem néhány két játszóhelyes évad lehetőségét: ne csak mi tudjuk, mások is lássák, milyen újra két lábon állni. Vagy idézzék Konrád Györgyöt, akivel, bár nem ismerjük egymást, a német sajtóban máris fontosnak és elegánsnak érezte lepolitikaikomisszározni engem. Érdekes, amikor Hiller István kinevezte az államtitkárát ide főigazgatónak, nem hallottam ezt a hangot - igaz, énekesi végzettség akkor nem rontotta az összképet. Természetesen nem politikai komisszárként működöm itt, aki szeretné, akár ezekkel a mondatokkal is indíthatja majd a számonkérést.

Mozsár István:

„Aki azt hiszi, a pénzmegtakarítás egyetlen módja a leépítés, téved"

- Ügyvezető igazgató úr, noha Ön van a legrégebben hivatalban a jelenlegi vezetésből, mégis Önről tudják a legkevesebbet a Muzsika olvasói. Milyen területen dolgozott korábban?

- Sokféle területen dolgoztam már: rendszerfelépítésben, optimalizációban és krízismenedzsmentben értem el a legjobb eredményeket, nagy rendszereket működtető cégeknél, az utolsó nyolc évben pedig saját vállalkozásaimban.

- Milyen kapcsolatban állt az operával, a komolyzenével ezt megelőzően?

- Mint minden gyerek, A diótörővel kezdtem. Szüleimnek mindig volt operabérletük, általában az Erkel Színházba. Mindhárom gyermekem szimfonikus zenekarban játszik, ketten két hangszeren is.

- Milyen konkrét feladatokat bíztak Önre egy évvel ezelőtt? Mennyit tudott megvalósítani ezekből a feladatokból?

- Alapfeladatként a miniszteri biztos támogatását, operatív hátterének megszervezését, biztosítását jelölték meg. A teendőket magamnak kellett felfedeznem, és az általam vezetett területek számára kialakítanom, illetve delegálnom. Meglátásom szerint az Operaház vezetősége a feleslegesen elhúzódó főigazgatói pályázat okán közel egy évet elvesztegetett az érdemi munkából. Bár életem eddigi legszebb feladata ez, az ekkor elvesztegetett tíz hónapot a Ház komoly veszteségének tartom.

- A sajtóban és különböző fórumokon elterjedt, hogy az Ön által előkészített szerkezeti átalakítások nagyarányú leépítéseket is tartalmaztak volna. Mi igaz ezekből a hírekből?

- Vegyük ezeket logikusan sorba. A nyár eleji, megbízott főigazgatói munkám első napján kiderült, hogy közel milliárdos hiánya van a Háznak az év végéig, így júniustól gyakorlatilag fizetésképtelen. Ezt még aznap tisztáztam a fenntartó NEFMI vezetőségével. Ennek fényében korrekt menedzsment nem kérhet támogatást a fenntartótól, csak ha egyúttal megoldási javaslattal is él a további „aktív pénzmegsemmisítés" megakadályozására. A még nem is maximalizált lista ezért több mint 700 milliós megtakarítást indítványozott, minden értelmes eszközt bevetve. Bizonyos területeken az adófizetői pénzek védelme leépítést igényel, máshol azonban - nehogy azt higgyék, hogy „csak ámokfutásra képes a vezetőség" - kimondottan létszámemeléssel lehetne pénzt megtakarítani. A mintegy harminc pontos intézkedési tervben csak egy tétel foglalkozott leépítéssel, sőt a létszám csökkentésére minden terület saját maga tett javaslatot az általa feleslegesnek, vagy alkalmatlannak tartottak megnevezésével. Aki azt hiszi, hogy a pénzmegtakarítás egyetlen módja a leépítés, téved.

- A leépítéseken kívül milyen módon lehetséges még szerkezeti átalakítás?

- A szerkezet átalakításnak semmi értelme, ha öncélúan végzik. Olcsóbb, hatékonyabb munkaszervezés a cél. Például nem kellene megengedni, hogy egy külsős szolgáltató cég szerződése garantálja minden kollegája számára, hogy ha az esti előadás 22.30 után fejeződik be, automatikusan taxival mehessen haza. Valós piaci viszonyok mellett ez luxus, pazarlás. Ráadásul itt is adófizetői forintok csorognak el. Hasonlóan nonszensznek tartom a másfélmilliós tanácsadói szerződések fenntartását. Ezek meg is szűnnek. De nem tartanék ilyen sok igazgatót, és velük közel azonos munkát végző helyetteseket sem. Ám az Operaház népszerűsítésére, bevételeinek növelésére a gátak említésén kívül fejlesztésekre is szükség van - minden olyan törvényes eszközzel, ami az alapító okirattal nem áll szemben.

- Milyen új tapasztalatokkal gyarapodott főigazgatói munkája során? Miért mondott le erről a posztról augusztusban?

- Az első keserű tapasztalatom az intézmény súlyos alulfinanszírozása volt. A második, hogy milyen nehezen születik döntés az államigazgatásban - még arról is, ami közérdek, és azonnali költségmegtakarítást eredményezne. Lemondásom tényleges oka ez volt. Mint közalkalmazott is lemondtam. Nem kívántam közpénzt felvenni a semmiért, és várni, hogy valaki majd találjon valami feladatot a volt főigazgatónak. Az volt a célom mindezzel, hogy sikerüljön kimozdítanom az intézményt a patthelyzetből. Örülök, hogy sikerült.

- Miért vállalta újból az ügyvezető igazgatói posztot? Különbözik-e valamiben mostani feladata az egy évvel ezelőttitől?

- Ókovács Szilveszter kért meg, hogy térjek vissza: vele, illetve az általa felkért vezetőkkel van realitása az értelmes, gyors és hatékony munkának. A megkeresésemkor három fő pontban megfogalmazott feltételeimmel egyetértett, s ez igen megkönnyítette a pozitív döntésemet.

- Kívülről úgy tűnik, jelenleg két részre osztható az Ön feladata. Az egyik a zárolások következtében előállt pénzügyi helyzet orvoslása, a másik egy hosszabb távú szerkezeti reform. Helytálló-e ez a felosztás? Ha igen, hogy áll a jelenlegi helyzet orvoslása, lesznek-e idén látható következményei a nehéz pénzügyi helyzetnek?

- Csak elvileg lehet ezeket különválasztani. Arra ma nincs idő, hogy kényelmes egymásutánban oldjuk meg a feladatokat. Minden nap, minden adófizetői forint elvesztegetése bűn. Egyelőre azon dolgozunk, hogy közönségünk felé ne legyenek következményei a nehéz pénzügyi helyzetnek. A Házon belül természetesen kénytelenek vagyunk azokkal szembesülni. A költségmegtakarításokat például a meglévő szerződések kedvezőbbekre való átkötésével tudom segíteni. Emellett igyekeznünk kell minden lehetséges plusz pénzt behozni; a közeljövőben sűrűn lehet majd látni bennünket nagy cégek vezetőinél tárgyalni a 80%-os TAO-támogatások megszerzésére.

- Szabad kezet kapott-e a szerkezeti reform megvalósításához, avagy javaslatokat tehet egy döntési kompetenciával rendelkező személynek?

- A fajsúlyos döntések mindig a kormánybiztos úr kezében lesznek. A felkínált megoldások kimunkálásában viszont szabadkezet kaptam. Ez számomra is, és az ügyek hathatós előre vitelének szempontjából is megfelelő.

- Mit kérhetünk számon Önön mandátumának lejártakor?

- Egy számottevően karcsúbb és hatékonyabban működő, a művészetet még jobban támogató háttérszervezetet.

Héja Domonkos:

„Más szemüvegen át látom az Operát"

- Az elmúlt egy évben több lehetséges felállásban is szóba került a neved az Operaház kapcsán. Hogyan kerültél képbe a tavaszi pályázat idején, és miért kerestek meg most?

- Tavasszal magam is részt vettem az Operaház vezetésére kiírt pályázaton, mint elsőkarmester-jelölt. Ókovács Szilveszter mostani megkeresése meglepett - bár tudom, szakmai munkámat régóta nyomon követi, látogatta az előadásaimat, és számos interjút készített velem.

- Mennyiben jelent újdonságot számodra az operai főzeneigazgatóság?

- A poszt rengeteg adminisztratív feladattal jár, ami sokak számára riasztó lehet. Voltak neves elődeim, akik épp ezért igyekeztek szabadulni a tőle, és talán volt is némi igazuk - Lukács Ervin például azt mesélte a róla szóló könyvben, hogy inkább vezényelni szeretett volna, mint papírokat aláírni vagy emberekkel hadakozni. A feladat számomra nem terhes, és a teendőim nagy részét élvezem is. Elkezdtem más szemüvegen át látni az Operát, és ebből tanulok.

- Kinevezésed, ahogy vezetőtársaidé is, legfeljebb két évre szól. Ennyi idő alatt mire lehet elsősorban koncentrálni: tűzoltásra vagy hosszú távú tervezésre?

- A saját fészkemmel kapcsolatban elvből nem beszélhetek tűzoltásról, ugyanakkor kétségtelen: az elmúlt években felgyülemlett problémákat rendezni kell ahhoz, hogy távolabbra tudjunk nézni. Sajátságos, hogy ezt a két feladatot szimultán kell csinálnunk. Nem élhetünk egyik évadról a másikra: ha külföldi művészekkel is számolunk, jó előre kell terveznünk. Az első félév jórészt elmaradt feladatok pótlásával, ki nem fizetett számlák kiegyenlítésével fog eltelni, de ezzel párhuzamosan már a jövőt tervezzük. Különösen így van ez az Erkel Színház újranyitása kapcsán, ami rengeteg kérdést vet fel.

- Mennyire dönthetsz önállóan művészeti kérdésekben?

- Nyilvánvaló, hogy több témában egyeztetnem kell a kormánybiztos úrral. Ugyanakkor a zenei és művészeti vezetés számos kérdésében vélhetően senki sem fog felülbírálni, mert az én jogkörömhöz tartoznak. Célunk, hogy döntéseink összhangban szülessenek, mindent megbeszéljünk, de ne szóljunk bele fölöslegesen a másik dolgába.

- Az évadnyitó társulati ülésen két sarokpontot jelöltél ki az elkövetkező évek repertoárját illetően: ezek egyike Erkel Ferenc életműve. Mely műveket véled előadhatónak a Bánk bán mellett (jelenleg csak ez szerepel a színház repertoárján), és milyen formában?

- Mint erről tavaly, a Bánk bán-előadás kapcsán sokszor beszéltem, a művek átdolgozását nem tartom üdvözítő útnak, ugyanakkor az ügyesen végrehajtott rövidítések nem tesznek rosszat. A Hunyadi Lászlót, a Bátori Máriát és a Brankovics Györgyöt is életképes, színpadra való darabnak gondolom, új rendezésben, esetleg fiatal rendezők kezébe adva különösen. Lehet, hogy nem fognak úgy megragadni a repertoáron, mint a Bánk bán, de hogy a szerző egyes műveit meg sem kíséreljük előadni, azt szégyenteljesnek találom. Hogy milyen súllyal lehetne jelen Erkel a repertoárban, arról talán még korai nyilatkozni. A Bánk bán alighanem mindig műsoron lesz. A további operák kitűzésével és műsoron tartásával kapcsolatban nagyon sok függ attól, milyen időszakban és hányszor menne a darab, kik énekelnének benne... De úgy érzem, ha minden feltétel adott, akár több Erkel-operát is játszhatunk egyidejűleg.

- Általában milyen súllyal lesz jelen a magyar opera a színház repertoárján?

- A kormánybiztos úr már a társulati ülésen beszélt arról, hogy szándékában áll időről időre műveket rendelni és bemutatni. Mivel Erkel életművén kívül nem dúskálunk kiváló magyar operákban (Bartók Kékszakállúja természetesen nagy kivétel, de ez általában szerepel is a műsoron), érdemes kortárs szerzők alkotásai között válogatnunk - ide értve a 20. század második felének komponistáit is. Petrovics C'est la guerre-jének és Balassa Az ajtón kívül című operájának is helye lenne a repertoáron, hogy csak két példát említsek. Sőt megkockáztatom, még A vajda tornyából, Dohnányi operájából is lehetne jó előadást létrehozni - hogy a századelő elfelejtett műveiből is említsek egyet.

- A repertoár másik sarokköve Richard Strauss életműve lenne. Noha a Strauss-operák fontosságában egyetértenek az egymást váltó igazgatóságok (az Élektra, A rózsalovag, illetve az idei évadra tervezett Arabella legalábbis ezt látszik bizonyítani), sokan kétségbe vonják, van-e létjogosultsága egy ilyen programnak Bécs tőszomszédságában.

- A magyar művészeknek (még?) igen jó hírük van a világban, ha történik nálunk valami fontos, arra sokfelé felkapják a fejüket. Mi, magyarok, mindenhez hozzáadjuk a sajátos lelkivilágunkat - egy Strauss-opera esetében ez a plusz kifejezetten érdekes lehet. Nem hiszem, hogy volna értelme azon görcsölnünk, hogy tőlünk kétórányi utazásra milyen Strauss-előadások születnek, és azokhoz képest a mieink hol helyezkednek el. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy nem volna hová fejlődnünk ezen a téren. A német repertoár hazai előadásainak egyik legnagyobb hibája például a rossz német kiejtés: a szerepek ebben a tekintetben sok esetben nincsenek jól betanítva. A napokban egyébként sokat gondolkodtam azon, hogy milyen arányban kell jelen lennie az egyes nemzeti iskoláknak a repertoárunkon. A német szerzők művei mellett nyilván az olasz operáké az elsőség, s ez eddig is így volt, noha úgy gondolom, a verista darabok bántóan hiányoznak a jelenlegi műsorról. Miközben sokan tudják rólam, hogy valóságos Sosztakovics-fan vagyok, szívesen emlékszem vissza rá, hogy hat éve volt alkalmam a Kisvárosi Lady Macbethet vezényelni az Operaházban. Visszacsatolva a Bécs-problémához, számos, nálunk is műsoron tartott darabot játszanak Bécsben, nem hiszem tehát, hogy Strauss ebből a szempontból más elbírálás alá esne. A mi feladatunk amúgy is az, hogy elsősorban a magyar nézők számára játsszunk operát - elvégre az ő adóforintjaikból tartják fenn az intézményt.

- Megtartod-e a többi állásodat az operaházi főzeneigazgatóság mellett?

- Az Óbudai Danubia Zenekarnál jogilag már nem vagyok állásban, és az utóbbi időben a korábbinál jóval kevesebbszer fordultam elő a házuk táján. Ezzel együtt természetesen mint alapító és mint karmester továbbra is jelen leszek az életükben. Chemnitzben, ahol az Opera első karmesteri posztját töltöm be, szeptember elején szembesültek a kialakult helyzettel, és - mondjuk így - flexibilitásukról biztosítottak.

- Mit kérhetünk számon rajtad két év múlva?