Nagysikerű Kreatív zenei gyakorlataid újabb kötetén dolgozol. Mennyiben tekinted műnek és mennyiben pedagógiai munkaanyagnak e kottáidat?

- Nem hosszú, de önálló koncertdarabok ezek. Mindegyik valamilyen hangi, harmóniai vagy ritmikai problémát jár körül. Jeney Zoltán és Rozmán Lajos barátom meghívására a Zeneakadémia növendékeivel foglalkozván azt tapasztaltam, hogy rá vannak utalva efféle gyakorlatokra, mert bizonyos ritmusok, szerkesztésmódok ismeretlenek előttük. Már a schönbergi stílusvilágban föllelhető fordítások (tükör, rák, ráktükör) merő újdonságként hatnak rájuk. E hiányok pótlását céloztam meg ezzel az új kamaradarabokat tartalmazó kötettel, de - hogy kérdésedre válaszoljak - nem puszta didaktikus céllal, hanem úgy, hogy önállóan vagy csoportokba rendezve hangversenyen is megállják a helyüket. Ennek már nem is az a címe, mint a korábbi kötetnek - amelyre egyébként épül és visszautal -, hanem Kamarazene - zenei társasjátékok tetszőleges együttesekre. A tetszőlegesség lényeges: nem akartam megkötni az apparátust, ha mondjuk három dallamhangszerre írtam valamit, azt adhassa elő bármilyen fúvós vagy vonós csoport is. A FUGA-ban a Rozmán-növendékek adtak is már hangversenyt e tételekből, s bizony sokat kellett próbálniuk. Már a közös tempóérzet megtalálása is feladat, ami ott van ugyan a régi zenékben is, de a mai ritmikai és hangi összefüggések új nehézségek elé állítják a muzsikusokat. Hangsúlyoztam a diákoknak, hogy nem gépies pontosságú zenét képzelek el. Ha azt akarnék hallani, betáplálnám a számítógépbe, s az makulátlanul produkálná. Én élő beszélgetést kívánok folytatni a hangszerek, illetve énekszólamok között. Egyik-másik, e sorozatbeli darabomat talán könnyebb lenne computerrel megszólaltatni, de nem adna annyi örömöt. A - talán a ciklus befejező darabjává váló - Perpetuum mobilét két marimbára írtam Tóth Benedeknek, s épp most töprengünk azon, hogyan lehet a minél gyorsabb folyamatos mozgás érdekében az egymáshoz szorosan kapcsolódó anyagokat a két hangszer között elosztani. A Négyesben című kompozíciót háromszor dolgoztam át, mert nem volt jól leírva. Néha hosszasan kell azon igyekezni, hogy az ember megtalálja a lehető legegyszerűbb notációt.

- Értem a hangszerek tetszőlegességének előnyét, de a többek számára elérhető közös hangtartomány leszűkítheti a lehetőségeket. S le kell mondanod a hangszerszerűségről is, hiszen ha valamit mondjuk fagott és cselló is eljátszhat, abban nem lehet tremolo, hiszen arra a fúvós nem képes.

- Ez igaz. Ilyen szempontból inkább pedagógiaiak ezek a darabok. S annak a régebbi zenének a rokonai, amelynél nem volt megadva konkrét hangszer. Elvontan nyúlok az anyagokhoz, nem effektusokat igénylően. Nem hangszínekben gondolkodom, inkább tiszta matériában. A konstrukció és a hangok összecsengése, a zeneszerzői technikák használata foglalkoztat. Lineárisan és vertikálisan meg kell felelniük a szerkezeteknek, de csak néhol jelzek hangszerspecifikus megvalósítási javaslatokat, hiszen az ideát bármely instrumentum alkalmazása megközelíti. Mindezt persze úgy, hogy a teoretikus fogantatású fordítások ne süllyedjenek papírízbe, hanem zene váljék belőlük. Az előadóknak az előszóban is lelkükre kötöm, hogy éljen a kezük alatt a muzsika.

- Engedj meg egy álnaiv kérdést: mennyire kell az előadónak átlátnia a szerkezeten? Mennyiben befolyásolja tolmácsolása zeneiségét, ha tudja, hogy tükörfordítást játszik?

- Érdekes, a fiatal hangszeresek igénylik, hogy a szerző fölfedje zenei gondolkodását, a hangok egymásra épülését. Nem tudom, mennyire segíti őket, ha kielégítjük e kíváncsiságukat, de lehet, hogy segíti.

- Előző kérdésemben az is megbújt, hogy egy struktúrát világosan átlátó és átláttató előadón is voltaképp a zene kommunikációja hangzik át. Ez pedig ad absurdum azt is jelenti: még ha észre sem veszi, hogy ő épp tükörfordítást játszik, a hatásának meg kell születnie. Persze lehetetlen, hogy ne vegye észre, hogy süketen menjen el a mű mellett, de, gondolom, a zene megszólaltatásának végeredményét és a hallgatóhoz érkezését tekintve ez majdhogynem elméleti kérdés. Tévedek-e ebben, s ha igen, azért-e, mert e darabok abba a stiláris világba tartoznak, amelyben a hagyományos értelemben vett kifejezés alárendelt szerepet játszik.

- Mindenképp el tudja játszani az előadó a darabot, de miként egy Bach-fúgánál is segít a szerkezet elemzése, itt is hasznára van a tudatosság. Többen kérdeztek: miért nem írok nagyszabású zenekari kompozíciókat? Valószínűleg azért nem gyarapítom néhány korábbi ilyen művem számát, mert bennem kezdettől fogva kamarazenei indíttatás él. A nagy apparátusban szükségképpen előfordulnak kevésbé jelentős szólamok, amelyek a fontosabbak segítésére szolgálnak csupán. Ebben, az EMB gondozásában megjelenő, kamarazenei darabokat tartalmazó kötetben folytatódik a 2002-ben kezdett Kettőseim sora is, kiegészítve a nemrég befejezett, viola da gambára és cimbalomra írt Strófák című darabbal, amelyet Vékony Ildikó emlékének szenteltem.