Csak rövid ideje váltunk el Szombathelyen, ahol mindketten tanítottunk a Bartók Szemináriumon. Nagy és őszinte szeretettel üdvözöltük egymást, mint akik között régi, meghitt barátság van, pedig tulajdonképpen nem is olyan régóta ismerjük egymást. Mégis, mitől érezzük - remélem mindketten - így? Talán nekem könnyebb, hiszen „konzis" koromban már rendszeresen és nagy örömmel hallhattalak hegedülni a Zeneakadémia Nagytermében, majd a felejthetetlen Pauk Anni nénitől hallottam sokat Rólad. Amikor ténylegesen is összeismerkedtünk, én már régi ismerősként üdvözölhettelek.

Júliusban Szombathelyen nem beszéltünk a korodról, arról, hogy szinte észrevétlenül 75 éves lettél. Valahogy kezdettől fogva az volt a benyomásom, hogy nagyon egyszerűen, derűsen és könnyeden éled meg valamennyi életszakaszodat. Az erőtől és ambíciótól duzzadó középkorú világutazó művész ugyanolyan természetes volt számodra, mint a keresett és megbecsült, beérett mester-tanár. Emlékszem, kicsit elszomorodtam, amikor eldöntötted, hogy visszavonulsz az aktív művészpályától. Még szomorúbb lettem, amikor egyik utolsó koncerteden meghallgattam Veled Bartók Hegedűversenyét a Fesztiválzenekarral. Arra gondoltam, milyen kár, hogy ezt többé nem hallhatják azok, akik csak most kezdik a pályát. De ahogyan elmagyaráztad az indokaidat, és ahogy éreztem, mennyire átgondolt döntés ez részedről, megint csak csodálni tudtalak azért, hogy ilyen könnyedén lépsz át egy nagyon fontos élethatárt. Ráadásul teszed ezt anélkül, hogy lélekben a „túlparton" maradtál volna, és kihagyott lehetőségeken, megvalósulatlan terveken rágódnál. Most is, mint mindig, azt láttam, hogy a jelenben élsz, és előre nézel. Azt hiszem, ez a magatartás csak azokat jellemzi, akik jól élték az életüket. Ehhez szerencse is kell - Neked biztosan volt, ha csak arra gondolok, hogy életben tartott a halál rémisztő közelsége ellenére is -, de a szerencsével élni is kell tudni, és Neked ez sikerült.

Szinte mindent elértél, amit hegedűs elérhet. Ehhez már a szerencse önmagában nem lett volna elég, a kimagasló tehetség mellett ambíció, kitartás és sok-sok munka is kellett hozzá. Szólistaként, kamarazenészként, koncertmesterként korod legnagyobb művészeivel dolgoztál együtt, tanárként sok tehetséges fiatalt indítottál útjára. Korszerűen szólva: karriert csináltál. Ennek sokan örülnek itthon és külföldön egyaránt, de mindketten tudjuk, akadnak nálunk olyanok, akik az ilyesmit sosem bocsátják meg. Ahogyan azt sem, amikor azt nyilatkoztad, hogy ma Magyarországon egy fiatal muzsikus éppúgy nem tud elindítani egy nemzetközi karriert, mint amikor Te elhagytad az országot. Ezzel a véleménnyel lehet egyetérteni, vagy lehet vitatni, de nagy hiba lenne figyelmen kívül hagyni. Sőt meggyőződésem, ideje lenne alaposan és érzelemmentesen elgondolkozni rajta.

Kedves Gyuri, Isten éltessen még nagyon sokáig, kívánom, élj továbbra is olyan derűsen és elégedetten, mint amilyennek mi most látunk. Ha legközelebb találkozunk, ott szeretném Veled folytatni a beszélgetést, ahol legutóbb abbahagytuk.

Tihanyi László