Voltaképpen mi történt a Bartók-hagyatékkal, amely az Archívum alapját képezte? Mit hagyott itthon emigrációjakor Bartók, és hogyan rendelkezett az itt hagyott anyagról?

Somfai László: Az itthon hagyott anyagot idősebb fiára, Bélára bízta, ő pedig a Magyar Tudományos Akadémiánál letétbe helyezte. Így aztán az MTA-nak előbb-utóbb létre kellett hoznia egy intézetet ennek a hallatlanul izgalmas anyagnak a megőrzésére, feldolgozására, kutatására. A letétben ott volt Bartók könyvtára, kottatára, kompozíció-kéziratainak jelentős része, népzenei gyűjteményének fontos korai stádiumainak emlékei (még fonográfhengerek is), valamint levelezésének tetemes hányada. Ezeket kezdte feldolgozni az Archívum, majd mellé módszeresen gyűjteni további dokumentumokat.

- Az intézmény első vezetője Denijs Dille volt. Vajon miért nem egy hazai zenetudóst neveztek ki egy ilyen intézmény élére?

S. L.: Szabolcsi Bence úgy gondolta, s ebben Kodály egyetértett vele, hogy a kor jelentős Bartók-kutatói - Lendvai Ernő, Szőllősy András, Demény János - a kutatási területeknek csak egy-egy aspektusával foglalkoznak, s talán jobb lenne egy tárgyilagos kívülálló. Dille egyébként azért is tűnt jó választásnak, mert benne Bartók is megbízott, hiszen a zeneszerző a harmincas évek végén látta Dille flamand nyelvű Bartók-könyvét, sőt a műjegyzékét ő maga javította. Dille Bartók-interjúja a legértékesebbek egyike volt; személyes kapcsolatban álltak, leveleztek. És volt még valami, amiről akkoriban nem beszéltek: Dille katolikus pap-tanár volt, abszolút megbízható. A kényes dokumentumok őrzői úgy gondolhatták, hogy „ha neki elmondom, ha neki meggyónom, ha neki odaadom", akkor az elmondott információ és az átadott dokumentum jó kezekbe kerül. Ennek köszönhetően Dille olyan anyagokat tudott megszerezni, amilyeneket valószínűleg senki más nem tudott volna. Amikor például elment Geyer Stefihez Svájcba, elolvashatta Bartók hozzá írt, akkor még kiadatlan leveleit, és a neki írt kéttételes Hegedűversenyről is sokat elmondott a dedikáció címzettje. Dillét különben nagyon érdekelték a Bartók-életrajznak kevésbé ismert, a család körében is hallgatástól övezett személyes vonatkozásai. Sajnos ezeknek a rábízott anyagoknak egy részét aztán Dille nem a Bartók Archívum trezorjában helyezte el, hanem saját páncélszekrényében, majd Magyarországról távozásakor elvitte magával, és ma a Belga Királyi Könyvtár Dille-gyűjteményében kutathatók.

- Dille kinevezése annak idején sértődésekhez is vezetett...

S. L.: Igen, mert nézetkülönbségek voltak arról, hogy voltaképpen mire való egy kutatóintézet jellegű archívum. Lendvai Ernőt például lényegében csak az analízis foglalkoztatta; Demény János belépése ellen ifj. Bartók Béla emelt vétót, mert nem bocsátotta meg, hogy egy korai kötetében (természetesen az ideológiai lektor nyomására) Bartók-levelek kényesnek mondott passzusait kipontozva adta közre. Tény, hogy Dille óriási energiával és lelkesedéssel gyarapította a gyűjteményt: a családtagoktól sok mindent átvehetett, illetve láthatott és kijegyzetelhetett. Nem volt ugyan népzenekutató, de tudta, hogy Bartóknak miért volt fontos a népzene. Kommentált fakszimile-kiadásban jelentette meg Bartók néhány nem könnyen hozzáférhető népzenei kötetét. Megindította a Documenta Bartókiana sorozatot, a Bartók-kutatás egyik első, nemzetközileg is jegyzett, német tudományos mintára szerkesztett fórumát.

Dillét különösen érdekelték még a fiatalkori művek, és sok kiadatlan mű létezett, megannyi életrajzi vonatkozással. Múlhatatlan érdeme, hogy elkészítette Bartók ifjúkori műveinek tematikus műjegyzékét. Ehhez kapcsolódva Bónis Ferenc biztatására rádióbeli ősbemutató-koncerteket szervezett; a fiatal Bartók néhány befejezetlen művét (például a Szimfóniát) ő rekonstruálta; közreadott ifjúkori zongoradarabokat és dalokat, népdalfeldolgozásokat. Nem véletlen, hogy már Dille igazgatása idején egyre erősebbé vált az érdeklődés az Archívum munkája iránt, főleg német nyelvterületről jöttek sorra a kutatók, például készülő Bartók-disszertációk írói. Miközben az amerikai gyűjteménybe keveseket engedtek be, addig Budapesten jól kutatható volt az anyag. Dillének egyébként nem sikerült az együttműködés Bátor Viktorral, az amerikai Bartók-hagyaték jogi képviselőjével, egyben a New York-i Bartók Archívum vezetőjével. Bátor számára a kutatás egyáltalán nem volt prioritás: ő a rábízott hagyaték gondozásával és a jogdíjak behajtásával foglalkozott, és nem volt érdekelt a Bartók-kutatás felkarolásában. Budapesti működésének aktív évtizede alatt Dille hatalmas érdemeket szerzett, és még visszavonulása után is írt könyveket.

- Ön 1972-ben lépett Dille örökébe. Hogyan kezdte meg a tevékenységét?

S. L.: Fiatalabb kollégáim közül akadnak még, akik emlékeznek rá: összetrombitáltam a kutatókat, köztük Demény Jánost, Szőllősy Andrást, Lendvai Ernőt, és arról beszélgettünk, hogy mit gondolnak, mit nyújthat nekik az Archívum, és hogy én mit gondolok az Archívum feladatairól egy olyan helyzetben, amikor a források jelentékeny részétől - az amerikai Bartók-hagyatéktól - el vagyunk vágva. Az alapító okirat szerint az Archívum feladata a Bartók-életmű dokumentumainak gyűjtése, megőrzése és közzététele volt, de nem esett szó benne arról, hogy az Archívum egyszersmind amolyan all-round kutatóhely is legyen.

Mielőtt átvettem volna az Archívum vezetését, 1968-69-ben Ford ösztöndíjjal Amerikában tartózkodhattam. Előttem Kroó György járt ott. Neki még sikerült a Bartók-hagyaték anyagaival dolgoznia, mert akkor még élt Bátor Viktor, aki egyébként levélben nekem is megígérte, hogy megérkezésem után kutathatok az ottani archívumban. Bátor azonban időközben meghalt, s az új vezető, Benjamin Suchoff, látva a teljes anyagban való jártasságomat, bizalmatlanná vált, és úgy látta, jobb, ha nem enged dolgozni. Talált jogi ürügyet, hogy gyorsan bezárhassa az archívumot. Hiába igyekeztek érdekemben jelentős amerikai zenetudósok interveniálni. Ekkor kezdődtek konfliktusaim az amerikai archívummal.

Amikor Dille 1972-ben átadta nekem a Bartók Archívum vezetését, úgy láttam, hogy a Bartók-kutatás ebben a széthasított forráshelyzetben meglehetősen provinciális. Nem elég a meglevő források közlése a Documenta Bartókianában; egyébként is, a német helyett egyre nyilvánvalóbban az angol lett a zenetudomány, s benne a Bartók-kutatás alapnyelve. Számomra világossá vált, hogy meg kell találni azokat a központi projekteket, amelyek segítségével a Bartók-kutatás színvonalát fel lehet emelni például a Schönberg-kutatás nívójára; el kell érni, hogy Bartók ne valami különleges „bugyor" legyen a zenetudományban, amihez csak a magyarok értenek. Bartók ekkor már szabad préda volt, a Bartók-kutatásban bárki garázdálkodhatott; rengetegen írtak róla disszertációt, ám ezek a munkák nem integrálódtak bele a nemzetközi zenetudományba, és ezáltal Bartók is részben a perifériára szorult. Ezért úgy gondoltam, hogy a magyarországi és az amerikai, vagy másutt lévő forrásokat - legalább fotokópia formájában - egyesíteni kell, el kell kezdeni a Bartók-művek kritikai összkiadásának munkálatait. Ezzel műhelyt teremthetünk egy nemzetközi szakembergárdának, legfőképpen pedig a muzsikusoknak valami frisset és újat adhatunk a kezébe.

Tevékenységem ettől kezdve részben frusztrációk, részben elakadt projektek sorozata volt. Évekig dolgoztam például azon, hogy megjelenhessen Bartók instruktív kiadásainak tizenhárom kötete. A tervezett kötetek jó része nyomtatásra készen áll, de a Zeneműkiadó nem tudta vállalni a kiadását. Kár, mert rengeteg munkát fektettünk bele, s azért is kár, mert ezek az igen részletes előadási instrukciókkal ellátott kották rendkívül sokat elárulnak Bartók zenei gondolkodásáról, ízléséről, az általa elképzelt interpretációról.

Vikárius László: Ebbe a sorozatba tartozik például a teljes Wohltemperiertes Klavier, az Anna Magdalena Bach Notenbüchlein válogatásának közreadása és 27 Beethoven-, 19 Haydn- és 20 Mozart-szonáta Bartók-féle, gondos előadási utasításokkal ellátott kiadása.

S. L.: Elkezdődött a Magyar Népzene Bartók-rendjének közreadása is - Kovács Sándor ezért csatlakozott az Archívum kutatócsapatához. Ez aztán nagyobb vállalkozásnak bizonyult, mint gondoltuk, ráadásul Kovács Sándort és szerkesztőtársát, Sebő Ferencet másfelé vitte az élet. A tervezett hosszú sorozatból egyelőre két kötet jelent meg csupán. Elindítottuk a Bartók Béla írásai című sorozatot, amelyből eddig csak három kötet látott napvilágot. Hogy részben kudarcnak érzem az itt töltött évtizedeimet, erre vezethető vissza, ami persze nem jelenti, hogy ne történtek volna jó dolgok is.

- Néhány nevet említett már azok közül, akikkel együtt dolgoztak.

S. L.: A Dille-korszakban már itt dolgozott két csodálatos hölgy, Voit Éva, aki családtag volt (Bartók Elza lánya, Béla unokahúga), úgyhogy nemcsak dokumentumokat rendezett, hanem hiteles családi tanúként meg is lehetett kérdezni tőle, hogy ki kicsoda volt Bartók környezetében; továbbá a sok nyelven beszélő Gombocz Adrienne, aki Demény Jánossal, később mellettem és Vikárius László mellett részt vett Bartók-levelek közreadásában, és együtt dolgozott az egyik legjelentősebb Bartók-kutatóval, Malcolm Gilliesszel egy igen nagy - sajnos mindmáig meg nem jelent - angol nyelvű levelezéskötet összeállításán. Én kevéssel az Archívum alapítása után, 1963-ban kerültem Dille mellé. Miután egy évtized után átvettem a vezetést, csapatunkhoz egy kiváló, ma Amerikában élő kutató társult, Lampert Vera, egy ideig Tallián Tibor is a munkatársunk volt, majd jöttek az én tanítványaim, köztük Wilheim András, aki szintén itt dolgozott egy darabig. Később Móricz Klára és Vikárius László is itt kezdte pályáját. Móricz Klára időközben férjhez ment, és Amerikában él. Mindenesetre sikerült létrehoznunk egy fontos kutatóműhelyt, ahol jelentős zenetudósok töltöttek el hasznos éveket, s talán elmondható: a Bartók Archívumot - és vele a Bartók-kutatást - sikerült bekapcsolnunk a nemzetközi zenetudomány vérkeringésébe.

- Mi változott azután, hogy hat éve Vikárius László lett az Archívum igazgatója? Változtak-e a súlypontok?

V. L.: Hadd mondjam azt, hogy számomra nem döntőek személyes ambícióim. Én folytatni, továbbvinni igyekszem, amit Somfai Lászlótól átvettem. Szó sem volt arról, hogy valamit újjá kellene szervezni, át kellene alakítani, hiszen az Archívum kitűnően működött. Talán érdem, hogy ezt az átvételt zökkenőmentesen bonyolítottuk le, ami azért lényeges, mert itt hosszú időre előre meghatározott kutatási tervek valósulnak meg, különböző pályázatokon nyert pénzekből. Legföljebb arról beszélhetünk, hogy a korábban megkezdett munkálatok közül egyesek - részben a technikai eszközök fejlődése és elterjedése következtében - jelenleg nagyobb intenzitással, módszeresebben folyhatnak. Mindenekelőtt a dokumentumok, kéziratok digitalizálását kell megemlítenem, ami nemcsak archiválási, megőrzési szempontból jelentős, hanem egyúttal sokkal könnyebben kutathatóvá és kezelhetővé teszi a dokumentumokat. Amíg Bartók koncertjeinek műsorlapjait, programfüzeteit korábban egyenként kellett előkeresni, addig jelenleg valamennyi (sok száz) műsorlap könnyen tanulmányozható egyidejűleg - akár több kutató által is - digitális formában a számítógép képernyőjén. Ráadásul egyesíteni tudtuk a Bartók Archívum saját gyűjteményének anyagát a továbbra is a családban őrzött műsorlapok másolataival, melyeknek digitalizálásáról a zeneszerző magyarországi jogutódja, Vásárhelyi Gábor gondoskodott. De természetesen mindennél fontosabb, hogy a zeneművek és a népzenei lejegyzések kéziratait legnagyobbrészt már digitalizáltuk. Most vannak soron Bartók írásainak és levelezésének kéziratai. Ugyancsak a korszerű technika tette lehetővé Bartók algériai arab gyűjtésének, ennek a rendkívül izgalmas és egyedülálló értékű korai, 1913-ból való gyűjteménynek valamennyi forrást, hangfelvételt és lejegyzést integráló közreadását tudományos CD-ROM kiadványként, az UNESCO magyar bizottságának kezdeményezésére és az arab gyűjtéssel évtizedek óta foglalkozó Kárpáti János főszerkesztői közreműködésével.

- A nyolcvanas évek derekán ebben a szobában készítettem Somfai tanár úrral az első interjút az Archívumról. Emlékeim szerint a fő feladatot már akkor is a kritikai összkiadás létrehozásában jelölte meg.

V. L.: Maga a megvalósítás csak a kilencvenes években kezdődött el. Somfai tanár úr először az összkiadás különböző munkafeladatait határozta meg. Kijelölt bizonyos köteteket, amelyek iránt munkatársai különös érdeklődést mutattak. Móricz Klára például, aki akkoriban szakdolgozatát író fiatal munkatársként a Concertót választotta témájául, a vázlatokra koncentrálva elkezdte a munkát az összkiadás Concerto-kötetén. Én a Cantata profanát vettem át Somfai tanár úrtól, megpróbálva elképzelni, hogy milyen lenne a mű főszövege. Ezekből a részfeladatokból indultak el az összkiadás munkálatai. Az elmúlt évtizedekben egy sor kötet előkészítésén dolgoztunk, egy mintakötet pedig teljes egészében elkészült - Somfai tanár úr munkája az 1910-es évek zongoraműveiből.

- Régi beszélgetéseinkben állandóan visszatérő téma volt, hogy a forráshelyzetet mennyire befolyásolja a hagyaték kettészakítottsága. Gondolom, ez fejezetcím és nem lábjegyzet ebben a történetben.

S. L.: Ez alapvető fontosságú kérdés. Pásztory Ditta 1982-ben bekövetkezett halála után Bartók Péter maga szállította az eredeti kéziratanyagot New Yorkból otthonába, Floridába, ahol létrehozott egy magánarchívumot. 1987-ben Michael Haydn-konferencián jártam az Egyesült Államokban. Ezt az utazást összekötöttem egy Bartók Péternél tett látogatással, amikor is először nyílt igazi bepillantásom az amerikai Bartók-hagyatékba. Bartók Péter még abban az évben elküldte a budapesti Archívumba a teljes fekete-fehér kópiaanyagot, amely korábban a New York-i archívumban állt a kutatók rendelkezésére. Majd 1989-ben közel egy hónapig kutathattam az amerikai archívumban. Ekkor kézbe vehettem minden egyes kottalapot, és alapos könyvészeti, papírkutatási, tintaszín-vizsgálati leírást készítettem minden kéziratról. Később Bartók Péter saját költségén elkészíttette és elküldte nekünk az amerikai kompozíciós anyag csodálatos minőségű színes fotokópiáját. Ilyenformán ma Budapest az egyetlen hely, ahol a teljes Bartók-anyag együtt tanulmányozható.

Egy darabig mindkét Bartók fiú hajlott rá, hogy az összkiadás az MTA égisze alatt készüljön. Az 1990-es évek elején kezdeményezésemre Bartók Béla két fia Kosáry Domokossal és Ujfalussy Józseffel tárgyalt, s felmerült, hogy az összkiadást a Bärenreiter Kiadó készítse. Sajnos azonban Bartók Péter megváltoztatta a véleményét, és nem ment el a kiadóval folytatandó tárgyalásra. Ennek hátterében az áll, hogy Bartók Péter, a zenetörténet egyik legnagyobb zsenijének fia ugyan mindent megpróbál megtenni az apja érdekében, de a problémák egy részét nem szakemberként látja. Energiát és pénzt nem kímélve készít revideált kiadásokat a gyakorlat számára. Ezekről a különböző zeneműkiadóknál megjelentetett kottákról kezdetben velem is konzultált, később már nem. Bartók Péter úgy döntött, hogy amíg az ő sorozata el nem készül, addig nem aktuális az összkiadás.

- Úgy érezte, saját kiadásaival konkurálna a kritikai összkiadás?

S. L.: Tudni kell, hogy Bartók Péter A csodálatos mandarin megfilmesítése miatt áll haragban Magyarországgal, immár egy évtizede. Ehhez nekünk semmi közünk, de a haragja bennünket is sújt. Nem jön haza, elvágta a kapcsolatokat Magyarországgal. Főként pedig nem járul hozzá a kritikai összkiadás megjelentetéséhez. Mi dolgozunk, de fogalmunk sincs, hogy mikor tehetjük közzé a munkánk eredményét.

- A Bartók-jogok felszabadulásáról mostanában a magyarországi örökösök miatt is elég sok szó esett. Nem könnyíti meg a jogok hamarosan esedékes felszabadulása az összkiadás esélyeit?

S. L.: Ez roppant bonyolult, mert a világjogok valóban felszabadulnak, de Amerikában mások a szerzői jogi törvények: ott nem a szerző halálának időpontjától, hanem egy-egy mű megjelenésének (copyrightjának) évétől kezdődik, így a húszas években kiadott művek mára valóban szabad prédát jelentenek, bárki megjelentetheti őket. Nem irigylem utódomat, Vikárius tanár urat azokért a nehéz diplomáciai tárgyalásokért, amelyeket folytatnia kell. Én nem voltam soha elég türelmes, mert nem tudtam megértetni tárgyalópartnereimmel, hogy mi fán terem a zenetudomány, hogy mi a jelentősége a kritikai kiadásnak, és hogy Bartók ugyanúgy klasszikus zeneszerző, mint Bach, Beethoven, Wagner, Schönberg vagy Stravinsky, ezért őt is ebbe a sorba kell illeszteni, tehát nem külön kezelendő eset. Életem talán legfontosabb munkája az a könyv, amelyet 1996-ban Bartók kompozíciós módszeréről írtam. Ez azért íródott, hogy a Bartók-kutatásba bekapcsolódó fiatalok lássák, Bartók ugyanolyan szerző, mint a zenetörténet többi nagymestere.

Miközben a stíluselemzés és a dokumentumgyűjtés óriási magaslatokra jutott, az igazi kutatáshoz hiányoztak az alapok. Demény János, a Bartók-kutatás egyik legnagyobb szolgálattevője, csak abból dolgozhatott, ami a rendelkezésére állt. Miközben közreadta a levelezésnek azt a részét, amihez hozzáfért, a családi levelek jó részéhez és a kiadóknak írott levelekhez nem jutott hozzá. Vagy mondok egy másik példát: Lendvai Ernő nagyszerű analitikus munkásságában van egy kulcsmozzanat, az aranymetszés kérdése, ezen belül pedig az, hogy úgy találta, Bartók bizonyos műveiben a Fibonacci-számok szerinti arányok érvényesülnek. Lendvai persze nem tudhatta, hogy mi áll Bartók néhány olyan művének, például a kétzongorás, ütőhangszeres Szonáta kézirat-fogalmazványában, éppen azoknak a partitúráknak egyikében, amelyekben ezeket a pontos arányokat látja érvényesülni. (A III. tétel kéziratának egy ismétlődő motívumokat tartalmazó szakaszánál például azt írta kéziratába magának Bartók, hogy „többször"; mert gyakorló előadóként, zongoraművészként azt gondolta, később majd meglátja, hány ismétlésre lesz szükség.)

Az összkiadás megjelentetése megszüntetheti a Bartók-kutatás aszimmetriáit. - Egyébként az összkiadás előkészületei mellett azért csináltunk egy sor érdekes kiadványt: kompozíció-kéziratok fakszimiléit adtuk közre, újabban CD-ROM-okat jelentettünk meg, kiállításokat rendeztünk. Van még valami, amit sikerként könyvelek el. 1981-ben a Hungaroton megjelentette az összes Bartók-hangfelvételt. A kiadványt Kocsis Zoltánnal és Sebestyén Jánossal szerkesztettük. Ennek a kiadványnak a Kocsis- és Schiff-nagyságrendű művészeknek köszönhetően mára érezhető a hatása a Bartók-interpretációban.

- Visszatérve a jogokhoz, van-e valami lehetőség rá, hogy ez az áldatlan állapot megszűnjék?

V. L.: Azért ez az állapot nem annyira áldatlan, hiszen - hála Somfai tanár úr mégiscsak hatékony diplomáciájának - a jövőbeni összkiadás és a kutatás céljára Bartók Péter maga küldte el az ottani gyűjtemény anyagának fénymásolatát. Kutatni tehát lehet, csak másolatot nem adhatunk ki a kutatóknak. Bartók Péter a kéziratok többségét különben a bázeli Paul Sacher Stiftungban helyezte el letétként. Ezek ott ugyanúgy szabadon kutathatók, mint nálunk a másolatok.

- Hány kötetből áll a tervezett összkiadás, és hány kötet anyaga készült el eddig?

V. L.: A negyvennyolc kötetesre tervezett összkiadásból tizenkét köteten folyik munka. A legtöbb esetben rendelkezésre áll már egy korrektúrafázisban lévő főszöveg. Van, amelyikhez előszó és rengeteg kritikai jegyzet is íródott, a már említett mintakötet pedig már kinyomtatott formában is hiozzáférhető.

S. L.: A mostani szombathelyi konferencián (lásd cikkünket a XXX. oldalon - a szerk.) beszéltem a Bartók-összkiadásnak arról az aspektusáról, amelyben az különbözni fog a többitől: tartalmaz majd egy néhány oldalas bevezetést arról, hogy a muzsikusnak mit kell tudnia Bartók kottázásáról. Bartókról, kottázásáról, annak változásairól nagyon sokat lehet tudni - tudjuk, hogy pontosan mire használt bizonyos jeleket, amelyeket például Schönberg másképp használt. Ezt a muzsikus érdekében meg kell mondani, hogy felszabadultan olvashassa a kottát. Jó lenne, ha a klasszikusok, Haydn, Mozart és mások összkiadásainál is ez lenne a gyakorlat. Náluk majd talán egy nagy Neueste Ausgabe segít ezen. Mi eleve egy „Neueste Ausgabé"-n dolgozunk.

V. L.: Nem szóltunk még egy nagyon fontos vállalkozásról, amelynek előkészületei régóta zajlanak, de valahogy mindig háttérbe szorult. Somfai tanár úr egyéb munkái mellett dolgozik a Bartók-műjegyzéken is, amely néhány éven belül létrejöhet. Ezzel kapcsolatban semminemű jogi vagy egyéb közreadási nehézség nem merülhet fel. Az egyik legjelentősebb, erre szakosodott kiadó érdeklődik iránta: a müncheni G. Henle Verlag. A kiadó igazgatója és két szerkesztője részt vett a mostani szombathelyi konferenciánkon, sőt, az igazgató, Wolf-Dieter Seiffert egy rövid bevezetést is tartott Somfai tanár úr előadásához a műjegyzékek aktuális helyzetéről.

S. L.: Az összkiadás egyik nélkülözhetetlen tudományos segédanyagaként, de egyben a gyakorló muzsikusok tájékoztatása érdekében is végre valóban el kell készülnie a Bartók-kompozíciók tematikus műjegyzékének. Ezen lassan már két évtizede dolgozom (a Szőllősy-jegyzék „Sz" száma mellett ma már megszokott e munkában lévő Bartók-műjegyzék „BB"-számára történő hivatkozás is), most pedig a tematikus műjegyzékeivel is az élvonalba tartozó német Henle cég a tervezett angol nyelvű munka ideális kiadójának ígérkezik.