|
Gratulálunk
Czigány György 80 éves Író, költő, újságíró, zongoraművész, rádiós és televíziós szerkesztő, műsorvezető, szövegíró. Budapesten született 1931. augusztus 12-én. Tanulmányait 1951 és 1956 között a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola zongora szakán végezte Kadosa Pál és Horusitzky Zoltán növendékeként. 1956 és 1976 között a Magyar Rádió, 1976-tól a Magyar Televízió munkatársa, zenei főosztályvezető. 1990 januárja és áprilisa között az MTV elnökségének tagja, 1990-92 között művészeti producere, 1993-tól 1996-ig a zenei műsorok stúdióvezetője. Erkel- és József Attila-díjas, Érdemes Művész. Művei: verseskötetek, vígopera-szövegkönyv, tévéjátékok, rádió- és tévéműsorok, műveltségi versenyek, több ezer interjú, zeneművek szövegei. Lengyel Endre 80 éves Gordonkaművész, tanár. 1931. augusztus 31-én született. Tanulmányait 1948 és 1950 között a Nemzeti Zenedében, 1950-től 1959-ig a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola gordonka szakán, Friss Antal és Banda Ede növendékeként végezte. 1960-tól a budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola főtanszakvezető gordonkatanára. 1964-ben kezdett tanítani a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán, 1968-ban lett tanár a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Zenetanárképző Intézetének Budapesti Tagozatán. Gordonka-metodikát írt. Hormai József 70 éves Operaénekes (tenor). Budapesten született 1941. augusztus 10-én. 1968 és 1975 között az Állami Népi Együttes szólistája, 1975-től a Magyar Állami Operaház magánénekese, közben 9 éven át vendégként a debreceni Csokonai Színház vezető tenorja. Több mint 40 opera főszerepét énekelte. 1995 óta a Szent István Király Zeneiskola és Zeneművészeti Szakközépiskola magánének-tanára. Krause Annamária 70 éves Zongoraművész, tanár. Budapesten született 1941. augusztus 8-án. Tanulmányait 1960 és 1965 között a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola zongora szakán, Nemes Katalin növendékeként végezte. 1963 és 1965 között Paul Badura-Skoda, Jörg Demus és Alfred Brendel mesterkurzusait látogatta, 1966-tól 1969-ig a Müncheni Zeneakadémia zongora művészképzőjében Maria Landes-Hindemith tanítványa. 1969-től tanított a budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában, 1976-tól a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Zenetanárképző Intézetének Budapesti Tagozatán, 1970-ben lett az Országos Filharmónia szólistája. 1969-ben elnyerte a Leeds-i Nemzetközi Zongoraverseny különdíját, 1970-ben 3. helyen végzett a budapesti Weiner Leó Kamarazenei versenyen.
Kovács Lóránt 70 éves Fuvolaművész, tanár. Győrben született 1941. augusztus 10-én. Tanulmányait 1959 és 1964 között a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola fuvola szakán, Hartai Ferenc növendékeként végezte. 1968-ban Freiburgban Aurèle Nicolet mesterkurzusán tökéletesítette tudását. 1961 és 1963 között a KISZ Központi Művészegyüttes Zenekarának, 1963-tól 1965-ig a Magyar Állami Operaház Zenekarának tagja. 1965-ben az Állami Hangversenyzenekarhoz szerződik - itt 1991-ig szólófuvolás. A Filharmónia Fúvósötös alapító tagja. 1967-től a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola egyetemi tanára, 1985 és 1997 között a tokiói Muszasino Zeneakadémia vendégprofesszora. 1965-ben megnyerte a Budapesti Nemzetközi Fuvolaverseny 1. díját. Liszt-díjas, Érdemes Művész, a Ferencsik-emlékdíj kitüntetettje.
Vukán György 70 éves Zongoraművész, zeneszerző. Budapesten született 1941. augusztus 21-én. A budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola zongora szakán 1959 és 1962 között Wehner Tibor tanítványa volt. 1965 és 1980 között a budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola jazz tanszakán tanított. 1948 óta klasszikus művek előadójaként koncertezik, 1956 óta jazzt is játszik, 1965-től komponál. 1986-ban megalapította a Creative Art Ensemble-t - ennek karmestere, művészeti vezetője, első komponistája. 1980 és 1990 között a Supertrio, 1990-től a CAE trio tagja. Európa-szerte koncertezik, művei operák, több mint 100 film zenéje, 2 musical, színpadi és rádiójáték-kísérőzenék, szimfonikus darabok, versenyművek, fúvószenekari kompozíciók, jazz-kamaradarabok. A Chopin-díj, a Balázs Béla-díj, az Erkel Ferenc-díj, a Szabó Gábor-életműdíj és az Artisjus-életműdíj kitüntetettje. |