Szokolay Sándor - Felvégi Andrea felvétele

Ritkaság, hogy 80. születésnapján  az ünnepelt zeneszerző három új  műve ősbemutatóját nyújtja át az ünneplőknek. Ráadásul -beteg szívével dacolva -saját vezényletével. E gesztus és az új kompozíciók arról győznek meg, csak a testi szív gyengülhet, a lelki rendületlen.
E jelzővel nemcsak apadhatatlan alkotókedvre hivatkozom, valahogy úgy, ahogy tatarozás állványai alatt szokták boltokra kiírni: „az építkezés alatt zavartalanul üzemel", hanem a lélek rendületlenségére is, a Szokolay Sándor egész munkásságát és emberségét átható hit eleven, ihlető erejére. A főváros zenei közéleti nyüzsgéséből való immár bő másfél évtizeddel ezelőtti, soproni nyugalomba való elvonulás óta sok ima, himnusz, dicséret és áhítat szót címében viselő műve született. „Hálaadó típus vagyok. Majdnem elégedett. Amikor nem egészen, annak is csak én vagyok az oka. Szeretnék magamon túlmutatni - a legjobban Istenre és az Örökkévalóságra" - vallja Szokolay.

E kompozíciókban -bár ide tartozik az Artisjus 2010-es Az év komolyzenei díját épp április 15-én elnyert Télvégi tavaszváró című, Csoóri Sándor 80. születésnapját köszöntő nagyszabású kantáta is, szorítkozzunk e helyen a zeneszerző születésnapját ünneplő műsor számaira -izgalmas tetten érni az egykori és mai Szokolay nyilvánvaló különbségeken átívelő azonosságát. Tonálisabbá, zárlatokban meg-megpihenőbbé vált zenéje, de ugyanaz a tűz hevíti, mint a Vérnászban vagy a Sámsonban, az Istár pokoljárásában vagy akár a sokkal későbbi ...ergo sum zenekari kompozícióban. A fiatalon „az eget kimeszelni" akaró Szokolay ma mintha közelebbről szemlélné az eget, de mivel - szerencsére - javában a Földről teszi, csak energiától duzzadó gesztusokban tehet kísérletet elérésére.

A március 30-án a Belvárosi Szent Mihály-templomot zsúfolásig megtöltő közönség egymástól független, de apparátusban egymáshoz kötődő, vadonatúj alkotásokkal ismerkedhetett. Mindegyik szólóhang(ok)ra, vegyes kamarakórusra, vonósokra és orgonára íródott. A leghosszabb a Kamarakantáta Isten szeretetéről címet viselte. Az ajánlás „Bánffy György barátom emlékére Horváth Máriának, Ambrus Ákosnak, a Tomkins Énekegyüttesnek és az Ars Longa Kamarazenekarnak" szól. Néhány hónapja Szokolaynak egy Bánffytól búcsúzó vegyes karát már recenzeáltuk, a születésnapi hangversenyen pedig még egy partitúra, az Ároni áldás élén találkoztunk a színművész nevével. A Kamarakantáta az „Örül a mi szívünk" Preludio religioso korál-parafrázissal kezdődik, az „Isten-szeretet, Áhítatos ének" Canto pietosóval folytatódik és az Apoteosisszal csendül ki, amelyben János evangélista mondata magasztosul föl: „Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen..."

Az ezt követő alkotás Erdélyi Zsuzsannát köszöntötte 90. születésnapján, s ugyancsak Horváthnak és a Tomkinsnak dedikáltatott. Tamás Menyhért versét zenésítette meg Szokolay Az Ima-Asszony címmel, Canto maestoso alcímmel. A Kamarakantáta és Az Ima-Asszony azonos erényeket csillogtat. Szenvedélyes deklamáció jellemzi mindkettőt, a Szokolayra egész pályáján oly jellemző folyondáros melizmázással. Az orgona és a vonósok egymást finoman kiegészítve vesznek részt az énekszólamok kíséretében: az orgona nem continuo-szerepet tölt be, inkább fúvós színekkel gazdagítja a vonósok cizellált szólamait, s afféle -cseppet sem mechanikus -visszhangszerepet tölt be. Ilyen dramaturgiai és akusztikai viszonyban állnak a szóló énekhangok is a kórussal, mintegy az egyén által elmondottak közösségi tartalommá válásának kifejezéseként. Az Erdélyi Zsuzsanna munkásságát-szellemiségét meglehetős konkrétsággal kifejező költői szöveg zenésítésének különös erénye: nemhogy idézet mellőzésével, de akár stiláris sirató-utalás nélkül is érzékelteti Szokolay az „Éneket gyűjt, siratókat" tartalmat.

A nem ciklusba, de ezen az estén láncba fűzött műsorozat utolsó darabja az Ároni áldás Ambrus Ákos baritonjára, vonós oktettre és orgonára született. E műben -az előző kettőtől eltérően -az orgonaszólam szervesen kötődik a vonósokéhoz. Mózes Negyedik Könyvének soraira épül, melyek szinte minden felekezet szertartásának végén elhangzanak: „...Világosítsa meg az Úr az ő orczáját te rajtad..." Ez az ökumené éppúgy jellemzi Szokolay szellemét, mint Az Ima-Asszonyban a pásztorok és írástudók hangjának ötvözése, a profánt a szakrálisba oltva.

Az estén még két kompozíciót hallhattunk a '80-as évek második feléből. A Musica Transylvanica élén a Tomkins „férfikara" megszólaltatta a Kriza János székely népköltészeti gyűjteményéből származó témát: „Istenöm, tekéntsd sorsomat, ne szaporítsd bajaimat!" Majd az este során az énekszólistákhoz hasonlóan kulcsszerepet betöltő Teleki Miklós eljátszotta a 13 variációt. A nem hosszú változatok kiaknázzák az orgona fakturális lehetőségeit, de nem ez a lényegük, hanem a dallam megannyi arcának felvillantása az egyre távolabbi asszociációkig, majd a témához való lenyugvó visszatérésig. Zárószámként pedig a Tomkins Dobra János vezényletével elénekelte a Missa Pannonicát, ezt a szerző és az énekegyüttes számára egyaránt nagy fontossággal bíró, jelentős alkotást. Értékelése további hasábokat igényelne, alighanem a szerző a cappella főműve, fénye bevilágította az egész ünnepi estét.

A jubiláló -másokat ünneplő és mások által ünnepelt -Szokolay Sándornak olyan erőt és alkotókedvet kívánunk, amilyenről a 80. születésnapi est hírt hozott. (A zeneszerzőt márciusban köszöntötte a Muzsika. - Március 30. - Belvárosi Szent Mihály-templom. Rendező: Budapesti Fesztiválközpont)