|
Petit opéra Donizetti: Szerelmi bájital – Művészetek Palotája
2010. november 7. Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem Donizetti Szerelmi bájital Adina Miklósa Erika Nemorino Alekszej Kudrija Dulcamara Enzo Capuano Belcore Filip Band£ák Giannetta Celeng Mária A Kolozsvári Magyar Opera Zenekara és Kórusa Karmester Marco Balderi Karigazgató Kulcsár Szabolcs Jelmez Németh Anikó Rendező Káel Csaba Donizetti Szerelmi bájitalának nyitójelenetében Adina a jóképű Trisztán és a kegyetlen Izolda szerelmének históriáját adja elő cavatinájában („Della crudele Isotta il bel Tristano ardea"). A kegyet- len Izolda vonakodik viszonozni a jóképű Trisztán epekedését; a problémát egy bölcs varázsló által adott szerelmi bájital segít orvosolni. Mintha csak könyvből olvasnánk a történetet -s Adina a színpadi utasítás szerint valóban ezt is teszi, a kórus is erre bíztatja („Leggi, leggi"). Az elbeszélés persze az opera cselekményének példázatszerű, s mulattatóan emelkedetté stilizált összefoglalása: az egyszerű, olvasni sem tudó parasztfiú, Nemorino épp oly hiába vágyakozik Adina kegyeire, mint a könyvbeli Trisztán Izoldáéra. A probléma orvoslásához hozzásegítő „bájitalt" Dulcamara adja neki. Dulcamara, tudjuk, kuruzsló, az elixír nem más, mint egy üveg bordói bor, Adina nem ennek hatására választja végül Belcore helyett Nemorinót, s a falubeli lányok sem a bájital miatt zsongják majd körül a fiút a második felvonásban, hanem mert elhunyt nagybátyja gazdag örökséget hagyott rá. A cselekmény főbb mozzanatait, vagy annak előtörténetét összegző, elbeszélő dalbetét, az expozíció-ballada valósággal közhelynek számított a francia daljáték, az opéra-comique műfajában, mint azt egyebek mellett Camille balladája („D'une haute naissance") példázza Hérold 1831-ben bemutatott Zampájából. Hasonló balladát énekel Raimbault is Meyerbeer ugyanebben az évben bemutatott Ördög Róbertjének első felvonásában („Jadis régnait en Normandie"); bár a Robert-le-diable végigkomponált nagyopera, közismert, hogy eredetileg opéra-comique-nak készült. Német romantikus operák szerzői is átvették az expozícióballada típusát, mint Gernot románca („War einst 'ne böse Hexe wohl") tanúsítja Wagner A tündérek című művéből (1833-34-ben komponálta), vagy, hogy egy jóval ismertebb példát idézzek, Senta balladája A bolygó hollandiból (1840- 41-es kompozíció). Az említett példák is mutatják, az elbeszélő dalbetétek gyakran exponálnak olyan zenei anyagokat, amelyek emlékeztető motívummá válva tűnnek fel a darab más pontjain. Figyelemre méltó mindezek fényében, hogy Donizetti Szerelmi bájitalában nincsenek ilyen emlékeztető motívumok, jóllehet a librettó két alkalommal is visszautal a Trisztán-elbeszélésre: amikor Dulcamara érkezését követően Nemorino a csodadoktorhoz fordul segítségért, illetve: az Adina és Dulcamara kettősét bevezető recitativóban. Adina
„francia hatást" mutató zeneszáma annál inkább figyelemre méltó, mivel
Norbert Miller a német Pipers-operalexikonban Donizetti legolaszosabb
buffájaként jellemzi a szerelmi bájitalt, talán olyan
részletekre gondolva, mint a Rossini-crescendók az introdukció és az
első finálé strettáiban, vagy Nemorino cavatinájának fafúvós terc- és
szextpárhuzamai. A darab keletkezéstörténetét illetően mindenesetre
közismert, hogy a szövegkönyv szerzője, Felice Romani francia előképre
támaszkodott: a librettó alapjául Auber 1831-ben bemutatott operája, A „francia hatás" szavakat nem véletlenül tettem idézőjelbe Donizetti operájával kapcsolatban. Egyrészt Scribe commedia dell'arte típusokat alkalmazó librettóját bajos volna „tisztán franciának" nevezni. Másrészt nem annyira egy zeneszerző-egyéniségnek egy másikra gyakorolt hatásáról beszélhetünk ebben az esetben, mint inkább francia zenés színpadi hagyományok követéséről, ami persze mindenekelőtt a francia nyelvű librettó adaptációjának következménye. Érdemes felfigyelni a két expozícióballada különbségeire is: míg Auber egyszerű refrénes strófásdalt komponált („La reine Iseult aux blanches mains"), addig Donizetti mintha kevésbé hangsúlyozná az elbeszélés betétjellegét, amennyiben tonálisan variálja refrénes strófásdalát. Ugyancsak eltér Aubertől, hogy Donizettinél a strófák főrésze parlante-textúrájú: a tulajdonképpeni dallamot az első hegedűk játsszák, Adina e fölött recitálja az elbeszélést. Donizetti Szerelmi bájitalának és francia előképének esete számomra azt illusztrálja, hogy mennyiben problematikus egy nemzet nevét jelzőként zenei (vagy inkább: zenés színházi) hagyományokhoz rendelni. Mint láthatjuk, nem lehet éles határvonalat vonni olasz és francia zenés színpadi hagyomány között. Ugyanakkor nem kell nacionalistának lennünk ahhoz, hogy elismerjük, tagadhatatlanul léteztek olyan konvenciók, amelyek jellegzetesen különböztek a francia és az itáliai zenés színpadi gyakorlat között. Ilyen különbség például, hogy míg a párizsi Opérában végigkomponált műveket, az Opéra-Comique-ban pedig prózadialógusok és zenés betétszámok váltakozásán alapuló darabokat játszottak, addig az olasz opera buffában még a L'elisir d'amore 1832-es bemutatója idején is élő hagyomány volt a 18. századból örökölt secco recitativo, amely a Rossini-korszakban az olasz nyelvű komoly operában már kiment a divatból. Donizetti művében persze érezhető a törekvés a secco-részek redukálására: a darab kezdetén az előjátéktól a Belcore cavatináját követő stretta végéig terjedő rész egyetlen, megszakítás nélküli egységet alkot, s csak ezek után hallunk először seccót. Továbbá egyes jeleneteket - például Adina és Nemorino mindkét első felvonásbeli kettősét - recitativo obbligato vezeti be. Ha Donizetti művének keletkezéstörténete azt példázza, hogyan alakult át egy petit opéra olasz opera buffává, akkor a mostani budapesti előadás arra volt példa, hogyan lehet az opera buffát népszínmű- és revüoperettszerű elemekkel ötvözni. Káel Csaba rendezése ambivalens benyomást tesz. A díszlet gyanánt kivetített látnivalók igen nagyvonalúan kapcsolódnak a mindenkori cselekményhez. Romani librettójának szereplői pedig érdekes átváltozáson mentek keresztül. Dulcamara például ebben az interpretációban nyugdíjas szatírrá vedlett át; igaz, hosszú, kékesszürke ballonkabátjának szárnyai mögül csupán elixír-készlete tárul fel, egyéb csodatévő instrumentum nem. Belcore őrmestert a rendező tengernaggyá lépteti elő: a hófehér egyenruha, melyben a miles gloriosus feszít, legalábbis arra enged következtetni, hogy a US Navy magas rangú tisztjével van dolgunk. Legérdekesebb azonban kétségkívül a nép, melynek fogalmát Káel népszínműves nagyvonalúsággal értelmezi: a darab történéseit urbánus környezetbe, egy bárba helyezi át, hogy a Romani librettója szerint munkájuk fáradalmát kipihenő, baszkföldi falusi aratókat szmokingba és nagyestélyibe öltöztethesse. Bár nem vagyok gyakorlott mezei munkás, földművelő ősök utódaként annyit azért még én is tudok, hogy a gabonát nem a Manier szalon kollekcióját viselve szokták betakarítani; Auber és Scribe mosónőiről sem hiszem, hogy ilyesféle öltözetben gyakorolnák hivatásukat. A színhely megváltoztatásának nyilvánvalóan az az egyetlen létalapja, hogy revüoperetteket idéző divatbemutatót lehessen tartani. Az már csak szerencsés véletlen, hogy mindennek ürügyén a secco recitativókat kísérő pianínót is a színpadra lehet helyezni bárzongorának álcázva -ha már a pódium előterében kialakított zenekari szükségárokban a jelek szerint nem fért el. A városi népet alighanem Szigligeti A szökött katona című darabjának harmadik felvonása inspirálta, mely -bő gatya ide, bő szekund oda - a pesti Zrínyi kávéházban játszódik. De az is lehet, hogy az Így írtok ti Petőfi-paródiája volt az ihlet forrása: „Barna kislány, mikor megláttalak, / Bennem mindjárt nagy szerelem fakadt, / Megláttalak New York kávéházban, / Mint harmat kökörcsin-virágban." Akadnak persze jó ötletek is a rendezésben. Találónak érzem például, hogy Adina az Elle-magazinból olvassa fel a jóképű Trisztán és a kegyetlen Izolda történetét, jelezve, hogy a lány szellemi horizontja sem sokkal tágasabb, mint a betűvetéssel hadilábon álló Nemorinóé. Annak ellenére, hogy a fiú afféle nőnemű Einsteinnek látja ideálját („Essa legge, studia, impara, non vi ha cosa ad essa ignota"), mivelhogy az írástudatlanok még az írástudóknál is kevésbé olvasnak... Hasonlóképpen elnyerte tetszésemet az Alekszej Kudrija által előadott sztepptánc és a szándékosan eltúlzott testmozgás abban a Nemorino-Adina-kettősben, melyben a fiú a „bájital" elfogyasztását követően vidámnak és közönyösnek tetteti magát. (Ennél virtuózabban csak Rolando Villazón tudja játszani Nemorino duettbeli szerepét, aki a bécsi Staatsoper 2005-ös előadásán almadobálós bűvészmutatványt is végrehajt éneklés közben). Egyebekben is Kudrija alakítását éreztem a leginkább megnyerőnek: nem csupán tehetséges komédiás, de mindeközben hajlékony, kristálytiszta hangjával is virtuózan bánik. Ráadásul nem csak a buffo-, de a seria-hang sem áll távol egyéniségétől; az „Una furtiva lagrima" előadása a második felvonásban épp oly meggyőző volt, mint a fentebb említett kettősé. Kevésbé fenomenálisnak hatott ezzel szemben a három másik főszerep interpretációja. Miklósa Erika ugyan jó formában volt, és a tőle megszokott színvonalon énekelt, ám úgy éreztem, hogy a capricciosa fittaiuola szerepét mintha nem az ő egyéniségére szabták volna. Belcore egyenruhájában Filip Band£ák harsánynak harsány volt, de vokális szempontból nem mindig megnyerő. Enzo Capuano Dulcamaráját pedig, bevallom, egy kicsit szürkének találtam; mindenekelőtt azt a vitalitást hiányoltam alakításából, ami Ildebrando d'Arcangelo csodadoktorát any-nyira élvezetessé teszi. A Kolozsvári Magyar Opera együttesének -mint arról tavaly a Thália Színházban is meggyőződhetett a budapesti közönség -megvannak a maga erényei. Mind a zenekar, mind pedig a kórus tiszteletre méltó fegyelemmel és pontossággal látta el feladatát, különösen ami a belépéseket, a ritmust és a metrumot illeti; a hangzás minőségén azonban itt-ott akad még csiszolnivaló: helyenként kissé keményen szólnak például a kar kitartott tutti akkordjai. Ami Marco Balderi vezénylését illeti, az alapvetően tetszetős; ugyanakkor cselekményesebb, dinamikusabb előadást is el tudtam volna képzelni.
Miklósa Erika és Filip Band£ák
Jelenet az előadásból
Enzo Capuano és Miklósa Erika Pető Zsuzsa felvételei |
