Az egyházzenei tanszék szervezésében  novemberben kétnapos kurzust tartott és koncertet adott a Zeneakadémián Dalibor Miklav≈i≈ szlovén orgonaművész, a ljubljanai Konzervatórium és Egyetem docense, korábban grazi vendégtanár, világjáró előadó. Speciális kutatási és interpretációs területe a pedálcsembalóra írt 17. századi észak-német repertoár és a pedálzongorára szánt 18-20. századi muzsika.

A pedálcsembaló ismerős hangszer, de a pedálzongoráról ugyancsak keveset tudtunk eddig. A Régi Zeneakadémia kamaratermének pódiumán két furcsa hangszer állt: egy pianínó pedálbillentyűzettel és egy szép, kétmanuálos, hasonlóképp pedállal ellátott kópiacsembaló. Az utóbbihoz egy számítógép és egy elektronikus hangszekrény is tartozott. Demonstratív célból ugyanis -észak-német barokk orgonákról vett hangminták segítségével -virtuális  orgonaregiszterek csatlakozhattak a hangszerhez, eredeti akusztikus környezetben, különféle historikus hangolásokkal. E hangszerek tervezésében, építésében, a számítógéppel vezérelt effektusok kikísérletezésében a művész maga is aktívan részt vett, és lehetőségeiket izgalmasan, színesen mutatta be. Előadása a barokk és a romantika eme feledésbe merült hangszereiről, azok irodalmáról világos, meggyőző és igen szemléletes volt.

Miklav≈i≈ kutatásának lényege, hogy az általában orgonisták gyakorlóhangszereként számon tartott pedálcsembaló vizsgálata, megértése valójában a német billentyűs irodalom egy sajátos területére vezet, és szerepéről, jelentőségéről megdönt néhány korábbi elképzelést. Elsődleges forrásokat elemezve, orgonák hangolását, művek hangterjedelmét, hangnemét, az instrumentáriumot, a liturgikus orgonagyakorlatot, a kompozíciós ideálokat és pedagógiai kérdéseket vizsgálva olyan felfedezéseket tett, amelyek átfogalmazhatják az eddig kizárólag orgonairodalomnak tartott repertoár felfogását is. Úgy tűnik, hogy a korálfeldolgozások kivételével az észak-német barokk orgonarepertoár keletkezését sok szempontból elsősorban a húros billentyűs hangszerek (pedálos csembaló, klavikord, spinét) inspirálták, és nem az orgona.

A kurzuson elsősorban orgonisták játszottak (főleg Bachot, Buxtehudét), de csembalisták is kipróbálhatták a pedál használatát, hangzását, s a koncentráció számukra szokatlan kihívásait. Miklav≈i≈ rokonszenves, közvetlen fiatalember, kiváló angol és német nyelvtudással, remek humorral. Elméleti és hangszeres tudása, temperamentuma, fáradhatatlansága lenyűgöző volt; előjátszáskor pompás karaktereket, technikai műhelytitkokat, historikus ujjrendeket mutatott a fiataloknak.

A kurzus második napjának estéjén adott koncertjén számomra az igazi művészi élményt elsősorban Miklav≈i≈ zongorázása jelentette. A meleg, nemes hangú pianínó a hihetetlenül virtuóz (látványnak is különleges!) pedáljátékkal gazdagítva egy igen öszszeszokott zongorapáros benyomását keltette. Schumann, majd Lefébure-Wély eredeti pedálzongorás darabjainak gazdag szövevényében a pompás előadásnak köszönhetően ámulva fedezhettük fel a pedálon játszott szólamok pregnáns ritmikáját és dinamikai fokozatait, színeit.

A jó hangulatú kurzust és a koncertet a Szlovén Kulturális Minisztérium támogatta, szervezői, házigazdái Enyedi Pál, az egyházzenei tanszék vezetője és Fassang László, az orgona tanszak tanára voltak, elismerés és köszönet érte!