Apécsi Kodály Zoltán Konferencia- és  Koncertközpont, és ezen belül az  új   hangversenyterem megnyitását türelmetlenül várta mindenki, akinek a zene és Pécs is fontos valamilyen módon. A megnyitóval kapcsolatos protokolláris eseményeknek és biztonsági intézkedéseknek köszönhetően a sajtó képviselőinek már jóval a tulajdonképpeni nyitóhangverseny kezdete előtt a helyszínen kellett lenniük. S bár az épület külső képéről a sötétség és a farkasordító hideg miatt ezúttal nem szerezhettem alapos benyomást, annál több idő maradt az ismerkedésre a tágas és impozáns előcsarnokkal, amely izgalmasan változatos képet mutatott a különböző szinteken és különböző irányokban kínálkozó megfigyelési pontokból. Magába a hangversenyterembe is jóval a program kezdete előtt bevezettek bennünket, s az már az első hang megszólalása előtt elkezdte belopni magát a szívembe. Túlhangsúlyozottság nélküli, lazán és természetesen ható aszimmetriája, rendkívül szép arányai, hivalkodásmentesen nemes anyagai, a részletek kidolgozottsága és magas színvonala, különlegesen megnyugtató és harmonikus színvilága már az első pillanatokban nagy hatást gyakorolt rám. Hamarosan kiderült az is, hogy a terem tervezői funkcionális szempontból sem ismertek megalkuvást: az ülések keleti kényelmet nyújtanak, a sorok elég távol vannak egymástól ahhoz, hogy a később érkezők elkerülhessék az intim érintkezést a már helyükön ülőkkel, a földszinti sorokat -mint egykor az eszterházi operaházban - középső járat választja ketté, és így tovább. Mikor pedig azt tapasztaltam, hogy a terem a mobiltelefonok szempontjából árnyékolva van, s még az igazán halkan működő klímaberendezést is kikapcsolják a zeneszámok kezdete előtti pillanatokban, akkor azt gondoltam: ez valóban ünnepi pillanat.

A hivatalos program első eseménye, Erkel Ferenc Himnusz-megzenésítése (PESKÓ ZOLTÁN, a PANNON FILHARMONIKUSOK és az énekkarok szuggesztív előadásában) egyszerre volt nyitó ceremoniális mozzanat és a zenei program szerves része. Ezt követően az est egyetlen nem magyar vonatkozású -ám kellő súlyú és színvonalú -zeneszámaként VÁRDAI ISTVÁN játszotta el J. S. Bach C-dúr gordonkaszvitjének Prélude, Sarabande és Gigue tételét. Várdaitól általam ismert eddigi legjobb teljesítményét hallottam: bársonyos hangú, érzékeny és erőteljes agogikai eszközökkel megoldott, gyönyörű előadás volt, könnyedén röppenő Gigue-gel. Egyúttal mindannyiunkat, akik ezen az estén lehettünk először jelen a teremben, ebben a pillanatban varázsolt el igazán a kivételes akusztika is: az egy szál gordonka játékának minden árnyalata pontosan, erőteljesen és puha, meleg, természetes foglalatban volt hallható többször tíz méteres távolságból is.

Peskó Zoltán, Horváth István, a Pannon Filharmonikusok
és az összkar a nyitóhangversenyen

Egy Csorba Győző-verset követően (Kézdy György szavalta) JANDÓ JENŐ és a Peskó vezényelte zenekar adta elő ragyogóan Liszttől a Fantáziát magyar népi dallamokra (a 14. magyar rapszódia zenekarral kísért változatát). Szünet után STURCZ NOÉMI, a pécsi Liszt Ferenc Zeneiskola növendéke énekelt el egy Kodály által gyűjtött népdalt. Az Európa Kulturális Fővárosa stafétaátadása után pedig megkezdődhetett a koncert „nehézsúlyú" része. Még mindig a névadónál maradva, először egy 12 darabból álló zenekari népdalfeldolgozás-sorozat következett, ámde nem az, amit a kiosztott program hirdetett („Kodály-Kocsis: Válogatás a 20 magyar népdalból", amiből persze legfeljebb olyasmi lehetett volna igaz, hogy Kodály-feldolgozások Kocsis Zoltán zenekari átiratában Bartók- Kodály Magyar népdalok című, 20 népdalfeldolgozást tartalmazó sorozatából, mármint akkor, ha a sorozatban nem lenne mindöszszesen csupán 10 Kodály-feldolgozás), sem pedig az, amit a műsorközlő bekonferált (Kodály által gyűjtött népdalok Kocsis Zoltán feldolgozásában), Kodály zeneszerzői kontribúcióját a Kocsiséba nagyvonalúan beolvasztva, hanem egy Kodály többkötetes, zongorás népdalfeldolgozás-sorozatából, a Magyar népzenéből készített válogatás, Kocsis Zoltán hangszerelésében.

A nagyszabású (egyébként már korábban is előadott) zenekari dalsorozat parádés sztárszereposztással hangzott fel, SÜMEGI ESZTER, MEGYESI SCHWARTZ LÚCIA, HORVÁTH ISTVÁN és KOVÁCS ISTVÁN szólójával és az átiratkészítő vezényelte Pannon Filharmonikusokkal. Azonfölül, hogy lubickolhattunk a teremnek immár az énekhang és zenekar viszonylatában is megmutatkozó meleg és élő hangzásában, némi túlzással egy új, miniatűr Székely fonó vezetésével járhattuk be a kodályi népdal-mikrokozmosz változatos tájait, élvezhettük Kocsis kimeríthetetlen hangszerelési ötleteit, és gyönyörködhettünk a négy szólista vérbő és odaadó produkcióiban. Közülük is Sümegi temperamentumát és Kovács ezúttal is kiemelkedően magas színvonalú teljesítményét és humorát szerettem elsősorban; emellett Megyesi Schwartz éneklése legjobb pillanataiban szinte megbabonázó erővel idézte fel Tiszay Magda feledhetetlen egyéniségét.

Mindezek után sem túlzás azt mondani, hogy a java csak ezután jött. Peskó Zoltán kitűnő előadói élén kivételesen temperamentumos, elsöprő erejű Psalmust vezényelt.
A tenorszólót éneklő Horváth István és a Pannon Filharmonikusok mellett az Antal Mátyás vezette NEMZETI ÉNEKKAR-ból és a tillai aurél, kertész attila és lakner tamás énekkaraiból alakított PÉCSI KÓRUSOK vettek részt az előadásban. Kodály főművének megszólalását nem csupán Peskó vezénylésének párját ritkító érzelmi és zenei intenzitása tette élményszerűvé, hanem a pécsiek által tovább erősített összkar igen kulturált, a karakterek széles skáláját birtokló, a monumentális pillanatokban is torzítatlanul és erőlködés nélkül megszólaló kórushangzása és Horváth Istvánnak a mű irdatlan nehézségeit könnyedén legyőző, precíz, elegáns és egyben rendkívül árnyalt szólója, mely legfeljebb a szólam legeksztatikusabb pillanataiban keltett -intenzitás és volumen tekintetében -valamelyes hiányérzetet. Végül pedig alá szeretném húzni azt is, hogy Peskó interpretációjában a szenvedélykitörések és nagyszerű tutti tablók mellett a Psalmus meghitt, magányos, lírai pillanatai is költőien és „érvényes" módon szólaltak meg.

A terem ezúttal -többek között -a fúvós pianók plasztikus „megmutatásával" ajándékozta meg a közönséget. Ezzel hálálta meg a hangversenyt, amely méltó módon indította el ezt a gyönyörű hangversenytermet remélhetőleg igen hosszú pályáján. (December 16. - Pécs, Kodály Zoltán Konferencia- és Koncertközpont. Rendező: Kodály Zoltán Konferencia- és Koncertközpont)

Körtvélyesy László felvételei