2010. október 9., 12.

Új Színház

Közös produkció a Magyar Állami Operaházzal

Márta István

Csodálatos mobilvilág

Operatórium hangokra és térerőre

Librettó                               Szálinger Balázs

A Hír angyala                      Tóth János

A Férfi                                 Derecskei Zsolt

A Feleség                             Frankó Tünde

Az Anya                               Fülöp Zsuzsanna

A Lelkiismeret                       Ambrus Ákos

A Rossz                               Bánsági Ildikó

A Jó                                      Nemes Wanda

Karmester                             Szennai Kálmán

Koreográfus                          Gesler György

Díszlet, jelmez                        Tresz Zsuzsa

Rendező                               Szikora János

Márta István, akinek a neve manapság elsősorban a kapolcsi Művészetek Völgye kapcsán jut az emberek eszébe, több évi hallgatás után ismét önálló művel jelentkezett. Az Új Színházban láthatta és halhatta a közönség kompozícióját, a Csodálatos mobilvilág című interaktív operatóriumot hangokra és térerőre.

Barabási Albert-László Amerikában élő erdélyi hálózatkutató fizikus Villanások című könyvének hatására -a technikához, mobiltelefonhoz mindig is vonzódva -döntött úgy a zeneszerző, hogy megvalósítja régi tervét, a mobiltelefonok és az emberek kapcsolatának megzenésítését. Aki ismeri, tudja róla, hogy különleges viszonyban van ezzel az eszközzel: mobiltelefon-filmeket készít, sőt mobiltelefon-fesztiválokat rendez. Szinte várható volt, hogy korunknak ezt a meghatározó jelentőségű technikai újdonságát tanult szakmájában is felhasználja.

Mindannyian tudjuk-érezzük, hogy a mobil már régóta több egyszerű telefonnál. Egyfelől megkönnyíti életünket, másfelől meghatározza mindennapjainkat, és ami sokakat aggaszt, betekintést enged magánéletünkbe. Beszélgetéseink lehallgathatók, tartózkodási helyünket meg lehet állapítani, szokásainkat kifürkészhetik. Barabási szerint ilyen és hasonló adatokból modellezhető a jövő, azaz ki lehet számítani várható viselkedésünket.

Ebből az alapötletből írt librettót Szálinger Balázs. A voltaképpeni kisemberről, aki megrészegedvén korunk tudományos lehetőségeitől, meg akarja ismerni-tervezni a jövőt. Adatokhoz természetesen egy multinacionális híradástechnikai cég alkalmazottjaként jut. Ám nem tud ellenállni a kísértésnek, és saját feleségének mobilhívásait kezdi feldolgozni. Az eredmény -mint várható -egy félrelépés diagnosztizálása. Innentől kezdve azonban nem sok szerep jut a tudománynak vagy a mobiltelefonnak, annál több egy sematikus párkapcsolati drámának. Közben mitikus szereplők harcolnak a pár lelkéért, mint egy középkori misztériumjátékban, s végül - korunk Évájaként - a Nő anyává lesz. Tanulság: minden az Életért van.

Művét Márta István operatóriumnak keresztelte, mivel valahol az opera és az oratórium között helyezkedik el. A színpadon ugyanis -mint említettem -nem hús-vér emberek, hanem megszemélyesített absztrakt tulajdonságok, elvont fogalmak, társadalmi szerepek jönnek-mennek. Ugyanakkor a színpadra állítás egyértelműen operai formára utal.

A darab zenei stílusa „kortárs eklektikus", ahogy maga a szerző meghatározta. Többnyire dallamos, ritkán atonális, könnyen befogadható, szerethető zene. Rengeteg áthallás színesíti, Bartók, Pergolesi, Petrovics, Ránki, Verdi, Wagner, Weill juthat többek között eszünkbe. Az idézetek tiszteletadást, játékot, intellektuális szórakozást jelentenek. Ezen kívül a huszonnégy fejezetből álló operatóriumban sokféle -megszokott és szokatlan -megoldás: próza, énekbeszéd (schönbergi sprechgesang), ritmikus szövegmondás (rap), ének, ária, recitativo, arioso, duett, a cappella-kvartett, szeptett, leitmotiv stb. hallható. De van benne filmzene, elektronikus hangzás, passacaglia, tangó, sőt Stabat mater is. A végigkomponált műben improvizációt nem enged Márta István.

Az előadás előtt a szerencsésebbek kölcsönözni tudtak egy blackberry készüléket. Sajnos csak néhány tucat volt belőlük, így természetesen nem juthatott mindenkinek. Ez azonban csak az egyik problémát jelentette. Ugyanis hiába hangzott el a darab elején a vicces használati útmutató, szomszédaimat figyelve jól látszott, hogy a készülék kezelése bizony nehézséget okoz nekik. Továbbá néhány ária szövegének SMS-ben való érkezése inkább zavart, semmint segített. Az előadás közbeni nézegetés, olvasás ugyanis elvonja a figyelmet a színpadról, a zenéről. Mivel pedig az információáramlás egyoldalú, interaktivitás egyáltalán nem jött létre. Összességében elmondható, hogy alkalmazása hiába tűnhetett eredetileg jó ötletnek, egyáltalán nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket.

A mű vetítéssel kezdődik, telefonáló embereket láttunk, kiket készülékemen is megnézhettem, majd statisztaként is, élőben, a színpadon. Az összműsoridőhöz képest mindenképpen túl hosszan és információszegényen. Értem én, hogy a „mindenki minden helyzetben telefonál" kapcsolat- és emberségromboló hatását kívánták minél érzékletesebben megmutatni, de sajnos ismét azt kell mondani, a három médium egyidejű alkalmazása nem juttatta többletinformációhoz a nézőt. Kevesebb több lett volna.

A zene lassan, bizonytalanul indul, ütők, elektromos hanghatások felett szólal meg egy tétova zongora, invenciószerűen, meditatív hangulatot keltve. A hangzás egyértelműen a telefonok csörgéséből, zenéléséből lassan kialakuló muzsikát jeleníti meg. Ezt a hatást erősíti a kiosztott készülékekből kiszűrődő zene (spam) is, mely a különböző időpontokban indított lejátszásnak köszönhetően egészen sajátos hangzássá keveri ugyanezt a zenét. A későbbiekben aztán hallhatunk szakrális, tánc- és filmzenét is. A rengeteg ütőhasználat, a kis létszámú zenekar a szólisztikus hangszerekkel, az elektronikus hangzások egészen különleges muzsikát eredményeznek.

Az első színpadi áttörést -a szó szoros értelmében -a Hír Angyalának berobbanása hozza. A nézőtér fölött egy trapézon hintázva töri át a (papír)telefont, s bújik ki belőle maga a megszemélyesített telefónia. Természetesen a hírvivő Hermész alakjában jelenik meg. Cirkuszi artistához méltó szaltóval ugrik a színpadra, ám a mutatvány az énekhang teltségének és tisztaságának rovására megy. Áriájának lényege - „A térerőt, akár egy szárnyat... én rátok terítem" - megegyezik a darab egészének fő mondanivalójával. Jól eltalált alakjában, jelmezében, zenei megformálásában van valami Mefisztó-szerű.

A Férfi a barabási-féle világot hivatott megjeleníteni, de tudása és információi birtokában végül nem a mindenhatóság, a teljes uralom, hanem a kisszerűség felé fordul. Képletei a mögéjük vetített háttéren erősen emlékeztetnek Larry és Andy Wachowski 1999-es filmjének, a Mátrixnak képsoraira. E képletek szerint pusztán „egyszerű adathalmaz az ember", amiből viszont nem a kiszolgáltatottság, a megalázottság, a kilátástalanság következik, hanem a megcsalatottság banalitása.

A Nő -Az ember tragédiája mintájára -esendő, bűnös ösztönlény, aki végül itt is bejelenti - csak összehasonlíthatatlanul prózaiabban -, hogy „gyereket várok". Áriáiban, zenei jellemzésében a kellemes dallamosság dominál.

A továbbiakban színre lép a Jó és a Rossz allegóriája, a középkori moralitásokra emlékeztető módon. Az ő karakterük a legrokonszenvesebb. Csábítanak, harcolnak, vitatkoznak, kommentálnak. Nevükből adódóan az emberi lélekért küzdenek, előre látható végkimenetellel. Általában prózai szerepek, ám néha énekelniük is kell.

Szerephez jut még az Anya és a Lelkiismeret, de dramaturgiai jelentőség nélkül; felléptetésük inkább zeneileg indokolható.

Szálinger Balázs szövege a beszélt nyelvből építkezik, időnként a vulgáris kifejezéseket sem nélkülözve. A rendező, Szikora János jó gondolata a filmvetítés, a Hír Angyalának belépője és még sok-sok egyéb apró ötlet, míg kevésbé szerencsések a már említett üzenetküldések a kiosztott mobiltelefonokra és az elhúzódó bevezetés (nyitány). Tresz Zsuzsa díszlet- és jelmeztervezőként jól jeleníti meg a nagy nemzetközi multicég lecsupaszított, elembertelenedett mű- anyag világát. Kifejezetten frappáns a Hír Angyalának csíkos öltönye, a Jó és Rossz angyalszárnyacskái. Szimbolikus a színpad triptichonként való értelmezése, visszautalva a misztériumjátékokra.

A főszereplő Derecskei Zsolt nagyszerűen áll helyt a nála jóval fiatalabb Férfi szerepében. Frankó Tünde Feleségként hangilag és színészileg is kiemelkedő alakítást nyújt. Ha kell, csábos és kihívó, ha kell, unott és megtört. Fülöp Zsuzsanna magas színvonalon játssza és énekli az Anyát, továbbá Ambrus Ákos is jól hozza a Lelkiismeret figuráját. Velük szemben Tóth János mint a Hír Angyala inkább színészi és akrobatikus képességeivel tűnik ki, áriáiban hangja gyakran erőtlen, elfullad és intonációs problémákkal is küzd.

Tóth János - Éder Vera felvétele

Külön kell szólnunk a két prózai színésznőről, Bánsági Ildikóról és Nemes Wandáról, a Rossz és a Jó szerepében. Operában/oratóriumban prózai színészeket alkalmazni eleve szokatlan, de mindketten nagyszerűen oldják meg feladatukat. Hangi adottságaik és képzettségük természetesen nem mérhető össze az operaénekesekével, de állandó évődésük színpadi megformálása bőven kárpótol ezért.

A Magyar Állami Operaház művészeiből alakult, mindössze kilenc főből álló kamarazenekar zenészei Szennai Kálmán karmester vezetésével kisebb hangzásbeli és együttjátszási pontatlanságoktól eltekintve színvonalasan muzsikálnak.

Bár a darab jócskán tartalmaz következetlenségeket, a zene elviszi a hátán a művet. Opera(tórium) esetében pedig ez sok mindenre felmentést ad. Az első két előadás telt házat vonzott, a közönség szerette. Márta István ismét olyan művet alkotott, mely vitára ingerel, gondolkodásra késztet.