Bár az ember épp az ellenkezőjét  gondolná, lássuk be, pokolian nehéz dolog Chopinről életrajzi kötetet írni. Iwaszkiewicz írja költői szépségű, Lengyelországban megkerülhetetlennek tartott Chopin-könyvében:1 „Nagy művészünk életrajzát és alkotóművészetének értékelését a halála óta eltelt esztendők folyamán a legendák és félreértések elködösítették. Életét is, műveit is igyekeztem megtisztítani, mert Teofil Kwiatkowskival2 együtt magam is vallom, hogy »Chopin tiszta volt, mint a kristály«". E könyv, vallja Iwaszkiewicz, nem más, „mint a Chopin művészete és személyisége iránti szeretet szülötte, valamint az a vágy, hogy ezt a hatalmas érzést megosszam olvasóimmal".

Ugyanez a Chopin iránti határtalan szeretet ragyogja be Smolen´ska-Zielin´ska lengyel zenepedagógus és zenetörténész könyvének minden egyes sorát. A munka, amelyet az Európa Könyvkiadó Életek és művek sorozatában jelentetett meg könyvészeti szempontból is ritka szép és az évfordulóhoz méltó kiadványként a Chopin-év tiszteletére, sokkal kevésbé irodalmi jellegű, mint Iwaszkiewiczé. Lengyelül 1995-ben látott napvilágot, és Iwaszkiewiczénél erőteljesebben érződik rajta a monografikus és tudományos igény, ugyanakkor rendeltetése és szerzője elgondolása szerint elsősorban a fiatalabb nemzedékeknek íródott. Az a jól érzékelhető szándék vezérelte -amire a nagy lengyel író is figyelmeztetett -, hogy megtisztítsa a Chopin-képet a rátapadt félreértelmezésektől.
A könyv éveken át általános és középiskolai tananyag volt Lengyelországban, s ma is számos pedagógus használja az általános művészeti oktatás keretében.

Ennélfogva különleges helyet foglal el a Chopinről írott munkák sorában. A modern Chopin-kutatás a 20. század második felében vett nagy lendületet, mindenekelőtt lengyel zenetörténészeknek köszönhetően. Ebben szerepet játszhat az a körülmény is, hogy bár Chopin életpályája köztudomásúan igen jól dokumentált, a forrásanyag jelentős része még mindig csak lengyelül olvasható. A legjelentősebb zenetörténeti munkák egyike Tadeusz Andrzej Zielin´ski vaskos, 900 oldalas nagymonográfiája (lengyelül 1993-ban jelent meg, majd ezt követte 1995-ben a francia, 1999-ben pedig a német kiadás)3. Zielin´ski -aki máskülönben Barbara Smolen´ska-Zielin´ska férje -, a lehető legapróbb részletességgel vezet végig Chopin életén. Lengyelországban az egyik legjelesebb Chopin-kutatónak számít Mieczys∑aw Tomaszewski, a krakkói Zeneakadémia tanára. Chopin-könyve4 a rendszerező zenetudós szemével közelíti meg Chopin életművét. A Chopin Intézet honlapjára az ő szövegei kerültek fel. A nagy lengyel Chopin-monográfiák sorát teszi teljessé Józef Micha∑ Chomin´ski lengyelül 1978-ban, Krakkóban megjelent könyve,5 amely az 1970-es évek Chopin-kutatásainak jelentékeny összefoglaló műve volt. A magyarul olvasható Chopin-irodalmat az 1990-es évek végéig túlnyomórészt a regényes művészéletrajz különféle változatai uralták, üdítő kivételnek csak Jemnitz Sándor kis kötete6 számított, valamint Iwaszkiewicz fentebb említett műve.

Ugyanakkor a történészek, mindenekelőtt a lengyel vagy lengyel származású történészek is nagy érdeklődést mutatnak Chopin személye és kora iránt. Mindenképpen a legjelentősebb közülük Adam Zamoyski nagyszabású Chopin-életrajza (Smolen´ska-Zielin´ska könyvének bibliográfiájában is szerepel). Zamoyski a lengyel és a francia társadalom széles panorámáját festi meg Chopin korában.7 Magyarul a neves amerikai politikai újságíró, a varsói születésű Tad Szulc8 könyve jelent meg hasonló indíttatással. Ez az izgalmasan megírt, vaskos kötet, bár épít Tomaszewski és Zielin´ski nagymonográfiáira, nem kívánja tanulmányozni Chopin zenéjét. Kiindulva abból, hogy magánemberként Chopin „nem szívesen fedte fel az alkotás titkait -vagy azokat a titkokat, amelyekkel szívesen körülbástyázta magát", arra a kérdésre keresi a választ, hogy „Ki volt Fryderyk Chopin?" Chopin személye ugyanis, mint írja, több mint másfél évszázad múltán továbbra is megfoghatatlan maradt: „Mindig úgy éreztem, hiányzik az emberi dimenzió, az embert nem sikerül igazán megértenem."

Smolen´ska-Zielin´ska könyve így a téma  elevenébe vág, ugyanis egyszerre igyekszik megérteni Chopint, az embert, és értelmezni Chopin zenéjét. Különös erőssége, hogy a biztos elméleti, zenetörténeti és kortörténeti alapot diszkréten meghagyja a háttérben, és elsősorban forrásanyagát (dokumentumokat, naplórészleteket, leveleket, korabeli kritikákat stb.) mozgatva tárja elénk Chopin életét és helyezi el benne Chopin műveit. A történelmi háttér és a korabeli lengyel, illetve francia társadalom panorámája épp annyira részletes, amennyire az a megértéshez szükséges, de soha nem részletezően túlterhelt. Számára a Chopin-kép mélységélessége fontos. Ezért sem bocsátkozik vitába egyetlen, általa a bibliográfiában említett Chopin-monográfiával sem.

A Smolen´ska-Zielin´ska által megrajzolt Chopin-kép még ott is újszerűen hat, ahol esetleg jól ismert tényeket közöl. Meglepő ugyanakkor az is, hogy egy ennyire jól ismert és szinte napról napra több oldalról is dokumentált élettörténetben, mint a Chopiné, még mindig kirajzolódnak vakfoltok, feltáratlan összefüggések. Különösen izgalmas Smolen´ska-Zielin´ska könyvében, ahogyan ezeket a helyzeteket értelmezi, és ahogyan finom lelki szálakon haladva térképezi fel Chopin szerteágazó emberi kapcsolatait.

A tömörség, az összefogottság ellenére semmiféle elmosódottság vagy elnagyoltság nem érezhető a könyvben. Világosak az értékhangsúlyok, kontúros, sallangok nélküli a Chopin-kép és az életmű lényegre törő ismertetése és értékelése. Egy sokoldalú tehetséggel megáldott, félénk és túlérzékeny ember képe rajzolódik ki a könyv lapjain, aki nem riadt vissza a küzdelemtől sem. A könyv kétséget sem hagy Chopin vonzó és varázslatos lénye felől, akit sugárzó szeretet és szeretetvágy jellemzett, s aki nemre és korra való tekintet nélkül elbűvölt szinte mindenkit, akivel kapcsolatba került. A szenvedélyes férfibarátságok éppúgy végigvonulnak Chopin életén, mint a megvalósulatlan szerelmek. Chopin életének ezeket a szálait, akárcsak különös, sorsszerű, viharos élettársi kapcsolatát a század egyik legkülönösebb és legszokatlanabb egyéniségével, a feminista George Sand-nal Smolen´ska-Zielin´ska az életrajzi részben hallatlan visszafogottsággal, tapintattal, minden szenzációhajhászást mellőzve mutatja be.

A narráció jellegzetessége Smolen´ska-Zielin´ska könyvében, hogy az elbeszélés folyamatos áramlása mellett is felfigyelhetünk finom megszakításokra, előre- és visszautalásokra -de minden didaktikusságtól mentesen. És alig észrevehetően megfogalmaz kételyeket is. Ez nemcsak az életrajz eseményeire igaz, hanem a művek esztétikai értékelésére, az értelmezés problematikus kérdéseire is. Az érvelés ilyenformán nem ad hominem, hanem összetettebb: „rávezető", egy elmélyültebb viszony kialakítását segíti Chopin zenéjével.

Jól időzített látószögváltások jellemzik: biztos érzékkel egyensúlyoz a magánélet, a politikai történések és a szélesebb értelemben vett társadalmi folyamatok, valamint a művészpálya szakaszai között. A kimondott vagy csak érzékeltetett, esetleg homályban maradó -mert feltárhatatlan -összefüggések tág teret engednek az olvasónak az elmélkedésre.

A nagy kérdés, hogy mindebből hogyan születik meg az a művészet, amelyet ma Chopin zenéjeként hallgatunk, szeretünk, átélünk.

Smolen´ska-Zielin´ska -amennyire rekonstruálható -végigvezet bennünket ezeken a belső drámákon is. A Chopinről kialakult közhelyszerű kép sugalmazásának ellenszegülve gondosan kerüli, hogy közvetlen kapcsolatot igyekezzék teremteni Chopin életének tényei és alkotásainak belső világa között. Tételesen kimondva nem terheli könyve fiatal olvasóit ezzel a hermeneutikai problémával, de az mégis jól érzékelhetően jelen van könyve felépítésében, szerkezetében, érvelésmódjában. A népszerű művészéletrajzok, a regényes Chopin-biográfiák és -megfilmesítések itt - tisztázatlan elméleti alapokon és hatásvadász módon - rendre „félrehúznak". A könyv éppen azért remek, mert egyszerre segíti az értelmezést az öszszefüggések olykor kérdő hangsúlyú vagy a többértelműséget is megengedő körberajzolásával, és teszi nyilvánvalóvá, hogy a kapcsolat Chopin zenéje és élete között - minden más zeneszerzőnél erőteljesebb módon és minden látszat ellenére - áttételes.

Ha már nem magyarázza, legalább megvilágítja-e a személy a művet? És fordítva? Vajon rejtőzködő személyiség volt-e Chopin, akiről művei révén esetleg többet megtudhatunk?

Látszatra semmiképpen sem, de Smolen´ska-Zielin´ska könyvének figyelmes olvasója számára nem maradhatnak rejtve a Chopin életét szabdaló mély törésvonalak: Chopin személyisége sokkalta problematikusabb és összetettebb, mint amilyennek -részben félreértett-félreértelmezett zenéje révén -rögzült a köztudatban. Chopin életét nagyszerű művészek, zeneszerző kiválóságok, emberek sokasága népesíti be, de szenved a magánytól, lengyel hazafiként élete jelentős részét egy számára végső soron mindig is idegennek megmaradó világban éli le - még ha az a világ művészeti fővárosa is -, és erre nem hoznak enyhülést bensőséges emberi kapcsolatai emigráns lengyel barátaival és főúri támogatóival.

Chopin végső soron magára maradt az   érzéseivel, gondolataival és túlérzékeny képzeletével. Túlfűtött, feszült és nyugtalan belső világa nyomán zenéje -már a Bécsben töltött hónapok alatt -„új vonásokkal gazdagodik, drámai, erőteljes, intenzív lesz, addig sosem látott erő és alkotó szenvedély tör elő belőle." 1831. szeptember 8-án - írja Smolen´ska-Zielin´ska -, a lengyel felkelés bukásának hírére „szinte eszét veszti kétségbeesésében, mondattöredékeket vet a napló lapjaira, mintha lázálomban tenné, a legkínzóbb gondolatait, félelmeit, keserű és rémséges képeket, a jelek szerint a tébolyhoz közeli állapotban van." Ilyen lelkiállapot-festések nyomán rajzolódik ki Chopin zeneszerzői pályaképének íve, de mélyülő emberi válsága is, az a különös hasadtság, amely nagyon különbözik a romantika számos alakjának tébolyától, de amely minden bizonnyal egyik igen fontos alkotóeleme, belső inspiráló tényezője - számos egyéb mellett - Chopin egyedülálló művészetének. Chopin megteremti zongoraműveinek belső univerzumát, egy különös, poézistől áthatott mikrovilágot, amely ezer szállal kötődik a lengyel hazához, benne a nyers, autentikus népzenéhez, a zenetörténet számára fontos hagyományaihoz (mindenekelőtt Bachhoz) - ugyanakkor keze között minden öntörvényűen átalakul.

Közvetlenség a felszínen, összetettség a mélyben -ez a probléma húzódik meg Chopin zenéjének egy másik jellemző vonása mögött. Chopin az improvizáció nagymesterének hírében állt, és művei is gyakran rögtönzésszerűen hatnak, holott egytől egyig végsőkig csiszolt, kidolgozott, sokszorosan átgondolt formák jellemzik őket. Ebben a hatásban szerepet játszanak a merész és hirtelen, „nemegyszer zavarba ejtő modulációk, az egymástól távoli hangnemekbe való éles és hirtelen, gyakran... a frázis kellős közepén bekövetkező váltások".
A rögtönzésnek ható felszín mögött ugyanakkor fáradságos műhelymunka, elvetett változatok sokasága, alkotói válságok sora húzódik meg. Ez legkevésbé sem a megszokott Chopin-kép része, de Smolen´ska-Zielin´ska ebbe is bepillantást enged. Hozzátartozik e képhez az idő merőben új, dinamikus kezelése is, a váratlan szünetek, a kortársak számára elviselhetetlen disszonanciaként érzékelt kromatika, amelynek Chopin a korábbiaknál jóval nagyobb szerepet szánt. Mindamellett Smolen´ska-Zielin´ska hangsúlyozza: Chopin „nem extravaganciából alkalmazott új eszközöket, nem az volt a célja, hogy ingerelje a hallgatók és a kritikusok hagyományos ízlését." Chopin egészen sajátos, zenei gondolkodása volt ez, amely „messze túllépett a korai romantikusok, a kortárs Mendelssohn és Schumann szelíd poétikáján".

Korántsem csupán a zenei jelentés értelmezésének általános problémájáról van itt szó, hanem a Chopin-zene értelmezésének sajátos kérdéséről is egyben. Chopin elvből elhatárolódott a programzene bármiféle megnyilvánulásától, ami pedig ott volt a kor levegőjében, közvetlen környezetében, művésztársai törekvései közt (Berlioz, Liszt stb.). Maró gúnnyal tiltakozott az olyan ötletek ellen, hogy zenéjét irodalmi meseszövéssel társítsák. „Chopinnek esze ágában sem volt közölni a hallgatósággal, milyen konkrét tartalomra kell gondolni a műveiben, de attól a gondolattól még jobban idegenkedett, hogy a zene általában bármilyen konkretizálást igényelne, és tőle idegen területekre kellene lépnie." Zenei fantáziáját megragadták Mickiewicz balladái, mégsem kötődik programszerűen hozzájuk. A balladai elbeszélés tónusát és atmoszféráját ültette át hangokba: „Zenéje mélyebben és árnyaltabban tudta kifejezni a különböző érzelmeket, hangulatokat, feszültségeket és drámákat, mint bármilyen szöveg."

Így könyvében Smolen´ska-Zielin´ska semmiképpen sem kerüli meg az értelmezés problémáját azzal, hogy nem az élettörténet szövetébe építi bele a művek zenei ismertetését. Éppen ellenkezőleg: ez a tagolás egy nagyon is következetesen átgondolt koncepció része -az olvasó képzeletének megindításával segíti a Chopin-művek megértését. Nyilvánvalóan a mű pedagógiai szándékainak megfelelően.

A Chopin műveit tárgyaló fejezetben mintaszerűen tömör, lényegre törő értelmezését adja Chopin zenéjének, nem a művek születésének kronológiai vagy opuszszámok szerinti sorrendjében, hanem műfajok szerinti tagolásban. A történeti dimenziót itt kapcsolja be a fejtegetésekbe. Figyelmesen végigolvasva a könyvet, összeolvasva a rejtett, de azért jól érzékelhető utalásokat az életrajzi rész és a műveket elemző fejezet között, Chopin műveiben mégiscsak kirajzolódik egy belső drámáktól szaggatott, csüggedéstől és küzdelemtől áthatott, akár „irodalmiasnak" is nevezhető -ugyanakkor tisztán a zene eszközeivel élő -belső narratív szerkezet. Ez minden erőszakos túlértelmezést mellőzve mégiscsak eleven kapcsolatot teremt Chopin élete és művei között. Még a szóhasználat is jellemző: „Az etűdök nemcsak a külsőleges technikai problémát dolgozzák fel, hanem egyúttal ihletett költemények is, amelyek mélyen megrendítik a hallgatót..." - „Legjellemzőbb polonézei már nem stilizált táncok, hanem mélyen átélt, epikus-drámai poémák, amelyekben azok az érzelmek nyernek művészi kifejezést, amelyeket a lengyelek függetlenségi harca keltett a zeneszerzőben." - „Különösen személyes, mélyről ihletett vallomásokat tett a mazurkákban." Szonátáiról szólva Smolen´ska-Zielin´ska „nagyszabású zenei elbeszélést, monumentális romantikus freskót vagy inkább belső drámát" emleget.

Smolen´ska-Zielin´ska könyvének óriási érdeme, hogy a közhelyek megkerülésével tudja közel hozni olvasójához Chopint, az embert, és érzékeltetni mindazt, mit jelent Chopin a lengyelek és a világ számára. Ha egyáltalán kiemelhető egyetlen tömören megfogalmazott, lényegi gondolat egy ennyire sokrétű könyvből, akkor Smolen´ska-Zielin´ska azon megfogalmazását állítanám ide, mely szerint „Chopin tudatosan próbálta megteremteni a lengyel nemzeti stílusú zenét, mazurkáiban e minták szintézisét alkotta meg, saját ízlésére formálta őket, így jelenítette meg a legmélyebben és a legkifejezőbb módon a lengyel lelket." Hogy ez a mondat Smolen´ska-Zielin´ska könyvét olvasva nem üres frázis, hanem mély tartalommal telik meg, utat nyitva a Chopin-zene adekvátabb megértése felé, elismerésre méltó teljesítmény.

Balázs István

jegyzetek

1 1955-ben jelent meg Krakkóban, magyar kiadása: Jaros∑aw Iwaszkiewicz: Chopin. Bibliotheca Kiadó, Budapest, 1958.

2 Teofil Kwiatkowski (1809-1891) lengyel festőművész, az 1830. novemberi felkelés után párizsi emigrációba kényszerült, néhány nevezetes, Chopinről készült kép alkotója (Chopin polonéze, Chopin a zongoránál, Chopin utolsó pillanata).

3 Tadeusz A. Zielin´ski: Chopin. Sein Leben, sein Werk, seine Zeit. Gustav Lübbe Verlag, Bergisch Gladbach, 1999.

4 Német kiadása: Mieczys∑aw Tomaszewski: Frédéric Chopin und seine Zeit. Laaber-Verlag, Laaber, 1999.

5 Német kiadása: Józef M. Chomin´ski: Chopin, Leipzig 1980, Deutscher Verlag für Musik.

6 Jemnitz Sándor: Fryderyk Chopin. Zeneműkiadó, Budapest 1960. (Kis Zenei Könyvtár 14).

7 Adam Zamoyski: Chopin: A Biography, Collins, London, 1979. Zamoyski 2010-ben, a Chopin-évben jelentette meg Chopin: Prince of the Romantics c. könyvét (HarperPress).

8 Tad Szulc: Chopin Párizsban: a romantikus zeneszerző élete és kora. Európa Könyvkiadó, Budapest, 1999.