Felvégi Andrea felvétele 

Hermannstadtban Kernékhez megszületni valószínűleg öröm mindenkinek. Családnak, környezetnek, egész Hermannstadtnak, de még az újszülött kis Kernnek is. Nagyszebenben Ker- nékhez születni sem baj, sőt! Ám ha ugyane várost Sibiunak hívják, és Kernék, nevük ellenére, nem kis meglepetést szerezve környezetüknek, magukat magyarnak vallják, az már előrevetít némi izgalmat, főleg ha e születés épp 1920. február 25-re esik. Márpedig a szorgos nagyszebeni mozdonyvezető családjában ez történt. Fiukat Istvánnak keresztelték, és Petőfi, Arany János nyelvén pallérozták elméjét. A kis Istvánban hamar megmutatkozott két képesség, mely aztán meghatározón kíséri végig életét. Miután a román gyerekek mint szászt, a szászok mint magyart kergetik rendre, megtanulja a harc, a túlélés, a megegyezés és büszkén maradás apróbb és nagyobb fortélyait. Ezekre a fortélyokra később többször is nagy szüksége lesz. Az is hamar kiderül, áldott tehetsége van a zenéhez. Emiatt a helyi, román nyelvű gimnáziumban sokszor úszik meg kényes helyzeteket. Bár a hegedülésével egyre nagyobb respektre szert tevő kisdiák hazafias román tanárának azon kérdésére, hogy ha háború lenne, és mint a román hadsereg tagja a magyarok ellen lenne vezényelve, mit tenne, sokáig nem tud okos választ adni, minthogy ilyen válasz nincs.

 1930

Hegedül inkább Bachot, Beethovent, Mozartot, hogy muzsikálásával nem csak ádáz hazafiakat szelídít meg, de pápai nuncius is megkönynyezi játékát. Így aztán nem okoz különösebb nehézséget Kolozsvárra kerülnie, ahol a nagyhírű, akkoriban erős román irányítás alatt álló Konzervatóriumban folytathatja magasabb rendű zenei tanulmányait. Innen kerül át Budapestre 1941-ben, egyenesen Zathureczky Ede növendékének. Hogy nem lehetett gyenge tanítvány, bizonyítja, hogy azonnal felveszik a kor sztárzenekarába, a Budapesti Hangversenyzenekarba is.

Innen aztán -nevezzék zenekarát később Székesfővárosinak vagy ÁHZ-nak -1993-ig csak két évre távozik, akkor is kényszerűségből egy olyan koncert miatt, melyben ágyúk és bombázó repülőgépek adják az alaphangot, gépfegyverek a trillákat. E kalandos kirándulás előtt még 1943-ban ő az utolsó, aki megnyeri a Hubay Emlékversenyt. Győzelmének nem sokat örülhet, mert Szálasiék - bár a zeneakadémista ifjú nem is magyar állampolgár - 1944 október végén besorozzák, sok hasonlóan harcra kész kortársával együtt a Szent Gellért hajóval Passauig viszik, majd Münchenben néhány nap alatt a szövetséges hatalmak haderejével szemben a harcot sikerrel felvenni kész katonát faragnak az ifjú hegedűművész-növendékből. Árkot mindenesetre sikerrel ás, és a pincében rendre kivárja a bombázások végét, de amikor már túl közel ropognak a fegyverek, mégis csak belóg egy fegyverraktárba, ahol állig felfegyverkezik. Jól teszi, mert így megfutamítja azt az SS-katonát, aki gránátot akar dobni büntetésből a pincébe, ahol társai jobbnak látják meghúzni magukat, ahelyett, hogy Münchenben, magyar diákokként a szövetségesek megállításával foglalkoznának. Jutalma nem marad el, mert amerikai fogságba kerül. Ám valahogy ez a közel egy év inkább volt fogság, mint „amerika". Moslékszerű leveseken tartják őket, ám a gyerekkori fortélyok és a vele tartó hegedű itt is átsegítik a legnehezebb helyzeteken, és 1946-ban már haza is érkezik. Igaz, csontsoványan, de itthon van. No, még nem a Zeneakadémián, ahol folytatnia kellene megszakított tanulmányait, nem is zenekaránál, hanem vidéken szedve föl magára pár kilót, favágással készítve fel ujjait a hegedülésre.

Kolozsvári hangverseny 1940-ben

Végre aztán ősszel a Károlyi Kertben hallhatja Somogyi László vezényletével régi muzsikustársait. „Pista, maga él?!" -kérdi meglepetten Horvai Erzsi, akit még az OMIKE-beli Lichtenberg-zenekaros kisegítéseiből ismer. „Úgy tudtuk, egy SS-katonával akasztott bajuszt és ottmaradt. Jaj, de örülünk magának!" Tátrai Vilmos is örömmel üdvözölte, és azonnal közölte, „Rényi Berci mellett, a II. hegedű első pultjánál vár egy hely."

Már miután megegyeztek, érkezett a hívás az Operából, egyenesen Sergio Failonitól: próbajáték nélkül vennék föl a dalszínházhoz. Nem lett tehát operista, így csak később, mint kisegítő ült be az árokba -melyet sohasem tudott megszeretni -, hogy tizennyolc operát hegedüljön végig számtalan előadáson úgy, hogy tizennyolcból tizenhatot „blattolt", vagyis ott az előadáson játszott először. A főváros zenekarában Somogyi László és -távozásáig - Fricsay Ferenc irányítása alatt működnek. Fricsay komoly alkotó légkört teremtett az átmenetileg szabad politikailag légtérben, változatos műsorokat összeállítva.

 1943

A munka mellett Kern István befejezte a  Zeneakadémiát is úgy, hogy a bő két év kihagyás után függöny mögött játszva felvételi anyagát, egyetlenként vették föl. 1948-ban olyan Csajkovszkij-hegedűversenyt játszott zenekara kíséretével, hogy még az ádáz, jó szót csak ritkán ejtő Jemnitz Sándor is dicsérte. Az időközben szocdem-pártivá lett muzsikus feje fölött összeolvadt a két baloldali párt, és elérkezett a rettegett bizottsági meghallgatás. Amikor rákerült a sor, szörnyű vádpontokat olvastak fejére: nyugatos, kulákpárti, osztályidegen és idealista. A jelenlévők nem kis meglepetésére azzal vág viszsza, hogy az amerikai hadifogság mégsem önkéntes kirándulás volt, egy éve eljegyzett magánének-szakos zeneakadémista menyasszonya édesapja pusztán csak szorgos parasztember, a mozdonyvezető öreg Kern, ha itt lenne, szólna néhány szót az osztályidegenségről, vallásosságát pedig nem tagadja. Így aztán nem is lett több hegedűverseny, örülhetett, ha egynémely besúgóktól övezve tagja maradhatott a zenekarnak. Cserébe viszont megszabadították a Magyar Dolgozók Pártja esetleges tagságával együtt járó gondoktól. Fricsay távozott, Somogyi a Rádiózenekarhoz ment át. '52-ben jött Ferencsik János, vele az újabb névcsere. Ezzel elkezdődött az Állami Hangversenyzenekar legendáktól övezett több mint négy évtizede, melyből Kern Istvánnak éppen negyven év jutott. '56-ban e zenekar tagjaként nézegeti a róla szóló, bizonyos kollégák által írt besúgói jelentéseket, és mereng el az emberi jellem és politika kacskaringóin.

A korábbi évek pokoljárásai és a később egyre könnyebbedő élet örömei zene nélkül nem tudni, milyen irányt vettek volna. Ám zenekari művészként a 20. század legnagyobbjaiból jutott ki neki igen sok, bő kézzel osztva az együttmuzsikálás örömét. Élete során -saját statisztikája szerint -143 karmesterrel dolgozott együtt. Ilyennel is, olyannal is. Tapasztalata szerint tökéletes karmester alig van. Többségük vagy „tiszta kezű", de unalmas, vagy zseniális, de nincs technikája. A Berlini Filharmonikusok 1942-es budapesti vendégszereplésén még csak álmélkodott, hogyan tudja Beethoven 5. szimfóniáját Furtwängler intésére elkezdeni a zenekar, hiszen a karmester már eleve pálcájával hadonászva jött be a színpadra, és csak szemvillanásából értették a muzsikusok, mikor kell azt a drámai négy hangot elindítani. Mengelberg valamivel biztosabb pálcájára viszont örömmel játszott, szerette a kedves embert, nagyszerű karmestert. Failoni káprázatos olasz technikája mellett, ha unta a zenét, unalmát nem leplezve csak körkörös mozdulatokat rajzolt pálcájával. Klemperer eleve kacska kézzel érkezett Budapestre. Agyvérzése következtében szinte teljes jobb oldala megbénult. Bokáját, lábszárát nem lehetett elszorítani, így frakknadrágja alatt is gumicsizmát hordott. Végtelenül kiállhatatlan tudott lenni, de egy-egy koncertjének hőfoka máig sugárzik. Bernstein legendás 1948-as bemutatkozása a zenekarnak is nagy élmény volt. A fiatal zongorista-karmester sodró ereje, világosan kifejező karmesteri lénye magával ragadta az egész zenekart. Carlo Maria Giulinival '65-ben találkoztak először. Rögtön csoda történt, mert Kodály eladdig nem túl sikeres Szimfóniája Giulini pálcája nyomán remekművé vált. (Vele furcsa látomása is volt, ami később afféle lelki sugallatot kapott, mely szerint Giulininek még dolga van az életben, azt végezze el! Másnap a zeneakadémiai próba után kis kocsijával vitte a mestert az Intercontinentalba, elmondva néki előző esti „sugallatát". Giulini megdöbbenve hallgatta, és elmesélte, néhány éve perforált vakbéllel feküdt egy olasz kórházban, ahol a legtöbb, amit tehettek érte, hogy kétszer is feladatták neki az utolsó kenetet. Karját a fájdalomtól már véresre kaparta, ám néhány nap után egy reggel arra ébredt, hogy éhes. Megmagyarázhatatlan gyógyulása bekerült az olasz különleges orvosi esetekről szóló annalesekbe. Aki nem hiszi, járjon utána!) Ruggiero Ricci álmélkodott, amikor azt a pizzicato-trükköt látta tőle viszont, melyet rajta kívül senki nem használt, mi több, tanítványait is eredménytelenül próbálta rávenni e fogásra. Cserébe magyar barátja figyelmeztette, hogy Guarnierije nyaka elrepedt.

Ez sem volt véletlen. „Kern Pistához" beteg hegedűvel fölmenni évtizedeken át szokása volt magyar muzsikusnak. E hegedűk rendszerint gyógyultan is távoztak. Leginkább a lélek beállításához értett, és ért ma is.

Talán mert az övé mindig rendben van. Így is, úgy is. Lakása közel a Rózsák teréhez, ahol még ma is őrzi annak a nagyszebeni román nyelvű gimnáziumi kisdiáknak ügyes faragását, melyre furfangosan vitte föl díszítésként a pirosat, fehéret, zöldet. „Életem ezer és ezer nagyszerű és borzalmas véletlenből áll" - mondja. Itt él közöttünk, mint egy tanúhegy. Felesége örökre elment. Családja közel s távol figyel, vigyáz rá. Amikor zenekara 90. születésnapja alkalmából köszöntötte, a tőle megszokott galambszürke eleganciával jelent meg, és kezében a pezsgőspohárral olyan szónoklattal köszönte meg a köszöntő szavakat, mely a legszigorúbb retorikai vizsgán is kitüntetést kapna. Valószínűleg így kell egy hosszú életet leélni. Fortélyokat, furfangokat ismerve és használva, ha kell keményen az ellenség szemébe nézve, önmagunkat nem megtagadva, égből kapott tehetségünket kiteljesítve. Lelkekkel törődve és muzsikálva.

Kocsis Zoltánnal a 90. születésnap ünneplésekor - Kovács Géza felvétele