Felvégi Andrea felvétele

Sári Józsefet köszönthetem születésnapján. Nem hozzá méltó, ha pedánsan levizsgázom „életéből és művészetéből". S éppen a Muzsika olvasóinak, a Sári-munkásság hű követőinek még öszszefoglalnom sem kell a lexikális tudnivalókat. Inkább azt teszem, amit a mindennapokban úgy szeretek: odafordulok az ünnepelthez. Habár az igazi élvezet ezúttal elmarad, mert csak én beszélek. Holott...

Holott, Kedves Jóska, az a jó, amikor replikázol, az, amikor a szóval nem fukarkodván mesélsz. Mindig hallok ilyenkor megjegyzendő történeteket, tanulok zenéről és szellemről. Bölcs társaságában érezhetem magam, aki sosem bölcselkedik, sosem okoskodik, sosem játssza a professzor vagy a guru szerepét, akire -ha netán épp lépcsőfokokkal feljebb állok is egy koncertterem előcsarnokában -csak föl tudok nézni. (Kajánul mosolygok: itt most válaszolnál, s elkezdődnék szerénységi pingpong-meccsünk. De kiélvezem a monologizálást - úgysem nyerhetek meg Veled szemben semmilyen meccset...)

Eszemben sem volna botor módon bármiben mérkőzni. Még e köszöntő írásában is óhatatlanul lemaradok Mögötted, aki a Pannonhalmi Szemlében 2001-ben Szőllősy András 80. születésnapját tisztelted meg virtuóz öt nekifutásban való, kettőtökhöz méltó laudációval. Nemcsak zenédet, írásaidat is gyűjtöm. Ha hangot nem hallottam volna Tőled, azokból a szövegekből is pontosan tudnám, ki Sári József. Kíváncsi vagyok, ilyen lehettél-e már -általam még nem ismert -fiatalságodban is, vagy ilyenné értél, nemesedtél?

Zenédet akkor ismertem meg, amikor épp Németországban éltetek. Az Új Zenei Stúdió Rottenbiller utcai koncertjein szólalt meg néha „a másik Sári" (azaz pontos i-vel „a" Sári) egy-egy műve. Úgy sejtem, azok a feltöltődés évei lehettek Számodra. Ha nem tiszteletlenség Veled és egykori történelemtanárommal szemben, hogy ideidézem a diákság által megmosolygott megfogalmazását, miszerint „Párizs tette az amúgy is hajlamos Marxot véglegessé", azt mondhatom: Te is „amúgy is hajlamosan" érzékeny lehettél mindarra a szellemiségre, amit az itthoni és a germán kultúra egymásra rétegződése alakított ki Benned. S itt nemcsak a zeneszerzésre gondolok, hanem a zeneakadémiai diákság soraiban közkedvelt tanárságodra is.

Alighanem harmóniában élsz a világgal. Erről tanúskodik aláírásodban az S, J és f betűk öbleinek kiegyensúlyozott kereksége, erről az, hogy sosem hallottalak másra rosszat mondani, s hogy minden megszólalásod nyugalmat sugároz. Bizonyára mindezeknek köszönhető, hogy oly sok testületbe megválasztottunk Téged az idők során (alig tudtál terheink alól szabadulni).

A zenéd pedig magasabb rendű harmóniáról tanúskodik. Nem konszonáns, nem „andalító", hasonló értelemben, ahogyan Illyés Bartókról beszél. Aki követni akarja hangjaid, annak nagyon kell figyelnie struktúrákra, hangzásokra. Tudatosan dolgozol zenei építményed nem pusztán akusztikus szépségén. Amit úgy szeretek zenédben, így fogalmaztad Nagy mű-e a kis mű? címmel 1995-ben folytatott rádióbeszélgetésünkben: Az a feladatom, hogy műveket írjak, ahol bizonyos sztereotípiák nem használhatók. (...) Oda szeretném az előadót visszavezetni, ahol minden hang mögött ott kell lenni. A zeneszerző feladatát pedig így summáztad: Minden hangot megsimogatok, minden hangot helyére teszek. Ez a kézműves műgond mutatkozik „nagy műveidben", amelyek nemegyszer „kis" művek hangjegy-mennyiségben, papírtömegben, megszólaltató apparátusban. De azóta született két egész estés operád is, amelyeknek -főként a Sonnenfinsternisnek -jeleneteiben tetten érhető a miniatűröket csiszoló Sári József, de amelyek mégis más léptékűek, mint a kamarazene. Ám nem Te volnál, ha nem úgy álltál volna e különböző arányokhoz, mint a Muzsikában a Koestlerről készülő színpadi mű komponálásakor említetted: Röstelkedés nélkül kimondom: igenis törődtem azzal, hogy operát írok. Ha az ember társasjátékot játszik, betartja a szabályokat, s esze ágában sincs kettőt lépni, ahol csak egyet lehet.

Te, aki a szerkezet tökélyét tartod szem előtt, aki Bachnál is a számok rejtelmei fejtegetésében leled örömöd, mégis ezt vallottad a Korsholm Concerto kapcsán e hasábokon közölt beszélgetésünkben: Ha a kritika azt firtatja majd, hogy miért van egy helyen épp az a hang, a válasz csak ennyi: így tetszett nekem.

A rádióműsorban Martin Buber haldokló Szuszja rabbiját idézted: Ahova most megyek, ott nem azt kérdezik majd tőlem, miért nem voltál Mózes, hanem hogy miért nem voltál Szuszja?

Köszönjük, hogy Sári József vagy!