A zeneélet hírei

Szerző:
Lapszám: 2010 március
 

Kurtág-ünnep Salzburgban

Január 22. és 31. között Kurtág György volt a hagyományos salzburgi Mozart-hét kiemelt vendégművésze. A fesztivál történetében példátlan, hogy egy kortárs művész alkotásai tizenegy hangversenyen is elhangozzanak. Ausztriában Kurtág az egyik legnépszerűbb mai komponista, és ezt a szerzői esteken felállva ünneplő közönség is igazolta. Három teljes koncert, beszélgetés, mesterkurzus és a nemzetközi zenei élet kiemelkedő művészeinek Kurtág-tolmácsolásai alkották a program gerincét. A Bécsi Filharmonikusok estjén Mozart Requiemje előtt Kurtág A csüggedés és keserűség dalai című darabja szólalt meg. Schiff András a Játékokból válogatott. Kiemelkedett a Hagen Vonósnégyes, Christian Tetzlaff és Patricia Kopacsinszkaja (hegedű) produkciója. Hiromi Kikuchi (hegedű) a neki ajánlott Hipartitával, Mario Fromenti (zongora) szóló- és zenekari művekkel lépett fel. Anna Maria Pammer a Kafka-töredékeket, Natalja Zagorinszkaja a Truszova-ciklust adta elő. Kurtág György és Kurtág Márta a Játékokból állított össze programot, amelyet Bach-átiratok ráadásaival toldottak meg. A zeneszerző a fesztivál teljes ideje alatt intenzíven foglalkozott az előadókkal, és folyamatosan követte a produkciókat.

 

Az MR3-Bartók Rádió hírei

A hét zeneszerzői (minden hétköznap délután 2-től): március 1-jétől Johannes Brahms, 8-tól Edward Elgar, 15-től Mosonyi Mihály, 22-től Arnold Schönberg, 29-től Franz Schubert.

„Zenebeszéd" • A Bartók Rádió ismeretterjesztő sorozatának március 6-án és 20-án lesz nyilvános felvétele az MR 6-os stúdióban; a téma Mahler-Schönberg: Egy vándorlegény dalai Philipp György és a Weiner-Szász Kamaraszimfonikusok előadásában, Rohmann Imre vezényletével, valamint Beethoven op. 102-es D-dúr gordonka- zongora-szonátája Varga István és Csalog Gábor tolmácsolásában, a műsorvezetők: Péteri Lóránt és Farkas Zoltán.

Hangversenyek a Márványteremben • A Fryderyk Chopin és Robert Schumann születésének 200. évfordulója alkalmából szervezett hangversenysorozatban 1-jén Csordás Klára énekel, Krausz Adrienne zongorázik Chopin-műveket, 29-én Hauser Adrienne játszik szintén Chopint. Az ötven éve elhunyt Dohnányi Ernő tiszteletére 15-én a Somogyi Vonósnégyes ad elő Bartók- és Dohnányi-darabokat. A Fiatal művészek pódiumán 8-án Tornyai Péter, Zétényi Tamás, Fejérvári Zoltán és Palojtay János játszik igen változatos, Dukay, Haydn, Webern, Tornyai, Debussy, Kurtág és Bartók műveiből összeállított műsort; 22-én a Kokas Katalin-Kelemen Barnabás házaspár és növendékei lépnek fel Bartók-, Bach- és Csajkovszkij-kompozíciókkal. 13-án délután a Klasszikus és jazz sorozatban Mester Dániel klarinét- és szaxofonkoncertjére kerül sor, közreműködik az Accord Vonósnégyes. 31-én az MR Szimfonikusok művészeinek kamaraestjén Schubert C‑dúr vonósötöse, Mozart c‑moll szerenádja és Schumann d-moll triója hangzik el.

Magyar művek bemutatói • Az MR3-Bartók kortárs zenei sorozatának első hangversenyén, március 22-én a Millenáris Teátrumban Perényi Miklós, Kurtág György, Varga Judit, Megyeri Krisztina és Eötvös Péter kompozíciói szólalnak meg az UMZE Kamaraegyüttes előadásában, Eötvös Péter vezényletével, közreműködik Alberto Rosado és Carlos Apellán. Kurtág új dalciklusát Anna Ahmatova verseire a New York-i ősbemutató előadója, Natalja Zagorinszkaja énekli.

Az MR Zenei Együttesek munkájáról • A jubiláló MR Énekkar március 13-án különleges műsorral, Poulenc, Hindemith, Messiaen, Gyöngyösi, Schnittke, Vajda és Orbán kórusaival lép fel a Hadtörténeti Múzeumban, vezényel Somos Csaba. Az énekkar március 19-én a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben Beethoven 9. szimfóniájában, 29-én Berlioz Faust elkárhozása című alkotásának előadásában vesz részt. Az MR Szimfonikusok „Klasszikusok könnyedén" sorozatában 21-én Sibelius-, Vivaldi-, Grieg- és Schumann-művek hangzanak fel a Nemzeti Múzeumban. 27-én az MR Szimfonikusok, az Énekkar és a Gyermekkórus Bach Máté-passióját adja elő a Musica Sacra sorozat zárásaként, az utóbbi két koncerten Stephen D'Agostino vezényel.