Tessék választani! Ugyanott, ugyanakkor mit nézzünk meg inkább: a Titanic rendezőjének új filmjét, vagy Mozart örökérvényű remekét? Minden idők legnagyobb hollywoodi kasszasikerét vagy a londoni Covent Garden ünnepelt előadását? A Figaro házasságával indul ugyanis a Cinema City új vállalkozása, az évad végéig az angol Királyi Opera öt előadását a filmvásznon bemutató sorozat, a CineMaestro.

Milyen jó ezt kimondani: a Cinema City -Magyarországon immár harmadikként -egy nemzetközi mozgalomhoz csatlakozik, és a korábban haldoklónak nevezett műfaj, az opera új keletű divatjának szolgálatába áll. Már ha divatnak lehet nevezni azt az általános kedvet, vonzalmat, közönségigényt, amely az utóbbi időben szerte a világon egyre több mozilátogatót tett operakedvelővé. Nem magától és nem véletlenül.

Mint arról annak idején a Muzsika is beszámolt, a New York-i Metropolitan Opera a 2006/07-es évadban vágott bele repertoárja jó részének élő, csúcsminőségű, digitális közvetítésébe. A Met Live in HD első hallásra bizarrnak tűnő ötletét David Bowie londoni koncertjének élő közvetítése adta. Többen voltak rá kíváncsiak, mint ahányan láthatták, pedig 20 ország 88 mozijában telt házas előadásokon vetítették. Hogy Peter Gelb Metropolitan-igazgatónak igaza volt, amikor azt gondolta, megfelelő tálalással az opera is ugyanilyen vonzó lehet a nagyközönség számára, azt a negyedik évadjában járó Met Live töretlen sikere bizonyítja. A Met élő közvetítéseire az idén eddig harmincöt országban több mint 1.1 millióan váltottak jegyet. Mozikban. Mert ez a szám nem tartalmazza a különvetítéseket, például nagy, tengerjáró luxushajókon, vagy iskolákban, ahol a mozizás ingyenes. És ez még mindig nem elég. Az Egyesült Államokban és Kanadában újabban Encore-előadásokon vetítik az élő közvetítések felvételét. Erre is megtelnek a mozik. Általában úgy, hogy egy multiplex először megnyit egy termet, s ha arra eladott minden jegyet, akkor egy másodikat, majd egy harmadikat és így tovább.

Gerald Finley (Gróf) és Miah Persson (Susanna)
a Figaro házasságában

Magyarországon az elmúlt ősz óta a felújított szegedi Belvárosi Mozi is alkalmassá vált az élő adások közvetítésére. Szegedhez azóta csatlakozott Kecskemét. A közvetítések jogának budapesti birtokosa, a Művészetek Palotája az első évadban a 150 nézőt befogadó előadóteremben adott otthont a vetítéseknek. Csonka András vezérigazgató-helyettes akkor még óvatos volt, azt mondta, előbb lássuk, mennyire sikeres a kísérlet. A szezon végére nyilvánvalóvá vált, hogy az előadóterem mellett megtelik a nyolcszáz fős Fesztiválszínház is. Sőt az érdeklődés akkora, hogy idén hat óra alatt fogytak el a bérletek, míg a jegyek egy-egy előadásra ennél is kevesebb időt töltenek a pénztárban. A vezérigazgató-helyettes szerint a Müpa boldog lenne, ha kielégíthetné ezt a hatalmas közönségigényt. A kívülálló számára a kézenfekvő megoldás a Nemzeti Hangversenyterem megnyitása volna, sajnos azonban ez lehetetlen. Nem csak azért, mert a Met által megkívánt csúcsminőségű hang biztosítása ott újabb, nagy beruházást igényelne, hanem azért is, mert a koncerteket két-három évvel előbb kell lekötni, a Met viszont még a következő szezonra sem tudja megadni a szombati közvetítések pontos dátumait.

Idén ez tíz szombat, tíz élő közvetítés. A sorozat nálunk elnyerte az elektronikus média egyik legpatinásabb kitüntetését, az 1941-ben alapított Peabody-díjat.

A Met ezért a csúcstechnika segítségével megvalósított globális kultúraterjesztő tevékenységéért 2009. januárjában Emmy-díjat kapott. „Nagyobb közönséghez jutottunk el, mint valaha is gondoltuk volna -mondta Peter Gelb igazgató. -Ezt a közönséget csak úgy tarthatjuk meg, ha a nehéz gazdasági helyzet ellenére jottányit sem engedünk a minőségből." Hogy ez a cél nem maradt meg a tervek és álmok szintjén, arra már a közreműködő rendezők, karmesterek, énekesek névsora is bizonyság. Az utóbbiak az opera világának legfényesebb csillagai.

De hogy mit jelent ezeknek a közvetítéseknek a változatlan színvonala, az sokkal egyszerűbben és szubjektívebben is megfogalmazható. Mondjuk úgy, hogy a januárban látott Rózsalovagot Renée Fleminggel, Susan Grahammel és Christine Schäfferrel sokan életük legnagyobb színházi, zenei élményeként emlegetik, a Carmen után pedig úgy érezhette az ember, baj van: félő, hogy ez után soha többet nem lesz olyan Carmen-előadás, amelyik igazán tetszene. Részben talán éppen ezeknek az előadásoknak köszönhetően az operajátszás is megújulóban van. Ez a vásznon megjelenő és mégis élő opera egyszerre színház, mozi, tánc, látvány, dráma és szórakoztató csillogás. A hőstenor itt nem lehet testes törpe, a hősnő kövér aszszonyság. A világ legjobb énekeseinek itt remek színészeknek is kell lenniük. Illúziókeltő külsővel, tökéletes arcjátékkal. Arról nem is beszélve, hogy ha közben cigánykereket hánynak, akkor is úgy kell énekelniük, hogy minden hang a helyén legyen. A Carment alakító Elı¯na Garan≈a az előadás szünetében elmondta, hogy a szerepre készülve csak flamencót majd' egy évig tanult.

És mégis, ugyanabban a szünetben Budapesttől Tokióig és Amszterdamtól Új-Zélandig kaphatta fel a fejét sok millió néző, amikor a szereplőket megszólaltató Renée Fleming a kamerába nézve elmondta, hogy a Met Live in HD bevétele az előállítási költségeknek mintegy a felét fedezi. Ezért, mondta jelentőségteljesen, a Metropolian Opera hálásan fogad minden adományt!

Az igazság az, hogy már a sorozat később zseniálisnak bizonyult ötletét is tulajdonképpen a kényszer szülte. 2005/06-ban a New York-i operaházban a jegyeknek csak 76.8 százaléka kelt el. Az új kezdeményezésnek köszönhetően a következő évadban ez a szám 83.9 százalék, 2007/08-ban pedig már 88.1 százalék volt, és a tavaly őszi gazdasági válság kezdetéig újabb 2 százalékkal emelkedett. A jegyárak változatlanok. Ami a közvetítéseket illeti, Magyarországon is.

A közönségteremtés tehát egyértelműen sikeres. Ezt a helyzetet használja ki és egyben lendíti újabb magaslatok felé a milánói Scala és a londoni Covent Garden Királyi Opera: a Scala előadásait Magyarországon januártól a MOM Parkban, a Covent Gardenéit februártól a Cinema City mozihálózatában vetítik. A két új sorozat annyiban más, mint a Metropolitané, hogy eleve élő adásnak rendezett operaközvetítések helyett ezek meglevő színpadi előadásokról készített csúcsminőségű filmek. Nagy előnyük, hogy többször is levetíthetők.

A Covent Garden „operamozik" vetítését Lengyelországban és Izraelben kezdték el egy évvel ezelőtt. Az ottani sikeren felbuzdulva, a hazai forgalmazásra a Budapesten kívül még három városban multiplexeket üzemeltető Cinema City vállalkozott. Mozijaiban 19 digitális projektoron, HD minőségben, térhatású hanggal vetítik a filmeket, amelyeket egy kanadai cég rögzített a BBC segítségével, és egy speciális szerveren juttat ide. E cég, a DigiScreeen partnerei közé került egyébként a közelmúltban a londoni Opera mellett többek között a párizsi Palais Garnier, a londoni Globe Színház és a New York-i Jazz at Lincoln Center. Az együttműködés kiterjesztése tehát elképzelhető. Ez a zene azonban a jövő zenéje (lehet).

Ami a mát illeti: az első szezon a Covent Garden öt (négy opera és egy balett) előadását kínálja. Mind a négy helyszínen -Budapesten az Aréna Plazában, valamint Győrött, Miskolcon és Pécsett -a premiereken kívül még egy esti és két matinéelőadást tartanak, az utóbbit kifejezetten fiatal hallgatóságra, elsősorban iskolákra számítva. Nagyon valószínű, hogy az opera világával most ismerkedők és a műfaj megszállott mindentudói egyaránt kapnak érdekes és hasznos útravalót a CineMaestro sorozat fővédnökétől, Szinetár Miklóstól, aki az előadások budapesti premierjein osztja meg majd gondolatait a jelenlévő nézőkkel.

Szinetár Miklós a szerkesztés változatosságára hívta fel a figyelmet, amikor a Covent Garden öt előadására átnyújtotta a meghívót. „Ugyanolyan magas színvonalon, de nagyon különböző műveket látnak majd. A Figaro házassága lélektana, az álarcosbál drámaisága, a Carmen romantikája, a Don Giovanni démonisága négy különböző arca a műfajnak. És ehhez társul a Rómeó és Júlia balett látványossága."

A meghívóra persze néhány név is kívánkozik. A négy operaelőadás karmestere Antonio Pappano. A februári első estén Figaro Erwin Schrott, Susanna Miah Persson, Almaviva gróf Gerald Finley, a grófné Dorothea Röschmann. A későbbi esték sztárjai között van Renée Fleming, Thomas Hampson, Simon Keenlyside és Ramón Vargas.

A Magyar Állami Operaház volt igazgatója egyébként nem csodálkozik az opera 21. századi térhódításán. „Végül is az opera visszatalál oda, ahova való. A 20. század szerencsétlen kisiklása, hogy az opera elszakadt attól a közönségtől, amelyik mindig éltette. Verdi melódiáit az utcán énekelték, Mozart naplójában olvashatjuk, hogy hányszor ismételtek meg egy-egy számot, és ő azt akarta, hogy ismételjék minél többször. Ez világéletében sikerműfaj volt, a királyoké, de másrészt a népé is. Nagyon is helyénvaló és jó dolog tehát, hogy a plazákban az Avatar és más filmsikerek szomszédságában most megjelenjék az opera."

Buda Andrea, a Cinema City mozilánc marketing- és PR-vezetője viszont különös dolgot mond. A CineMaestro sorozat titkos céljának nevezi, hogy moziba csábítsa a multiplexbe kevésbé járó operabarátokat. Aki egyszer a Figaro miatt odamegy, talán legközelebb megnézi az Avatart. Logikus, nem? Bár fordítva azért mégiscsak életszerűbb.

Ma még. Mert ez a tegnap még hellyel-közzel eltemetett műfaj az elmúlt hónapokban szép csendesen birtokba vette a 21. század eddigi legfontosabb médiumát, az internetet. A Metropolitan 2009 őszén elindított egy „streaming" szolgáltatást, vagyis olyan audió és videó műsortovábbítást, amelyhez folyamatos internetkapcsolat szükséges. A dolog lényege, hogy a honlapról -www.metplayer.org -(ami megközelíthető a www.metoperafamily.org-ról is) letölthető egy szoftver, a MetPlayer. Segítségével, regisztráció után rendelkezésre áll a Met archívumából 27 HD minőségű teljes opera (közte a 2009-es Met Live in HD több darabja), 53 archív TV-adás (a legrégebbi A walkür 1944-es felvétele) és 193 rádiós operaközvetítés. Egy-egy operához 4, illetve 5 dollárért lehet hozzájutni, de a havi 15 dolláros, illetve évi 150 dolláros előfizetés esetén a teljes archívum rendelkezésre áll. A kiválasztott felvételt harminc napon belül bármikor el lehet kezdeni nézni, hallgatni, oda-vissza tekerni - a „play" gomb lenyomásától számított hat órán át. Valóságos kincsesbánya, amihez nem kell más, mint egy otthoni számítógép, egy megfelelő videó- és egy jó hangkártya.

Lehet, hogy Figaro az Avatarral szemben máris lépéselőnyben van?