|
Palcsó Sándor 80 éves
Szokolay Sándor Sámson című operájában Sanyikám, először is Isten éltessen! Hihetetlenül széles repertoárodból engedd meg, hogy csak három szerepre -a számomra legkiemelkedőbbekre -emlékezzem. Először is Albert Herringre. Kislányként ebben a szerepben láttalak először -a Britten-opera zeneileg perfekt előadását akkor még nem fogtam fel, az természetes volt, csak az utánozhatatlan humorú kisfiúra figyeltem, akit nagyon lehetett szeretni, akiért drukkoltam. Ma is így élsz az emlékezetemben, na meg Schubert tüneményes Házi háborúja fiatal katonájaként, aki akkor már a partnerem volt. Nagyon szerettem Veled dolgozni, éreztem, hogy nemcsak a zene köt össze minket, hanem a helyzetkomikum is, hiszen ez a darab a Lüszisztraté schuberti megfogalmazása. A legnagyobb élményt azonban Alban Berg Lulu című operájában Alwa szerepének megfogalmazásával adtad. Itt végre nemcsak a komikusi vénádat kamatoztathattad, de a lírai hősét is, aki fantasztikus jellemszínészként élt a színpadon. Szerelmes áriájában ez a fiatalember megható lángolással szinte leltárba szedi Lulu szépségét, miközben az énekelhetőség határát feszegető szólam zenei feladatát is meg kell oldania. Te játszi könnyedséggel oldottad meg. Boldog vagyok, hogy ebben is partnered lehettem! Természetesen még számtalan más helyzetben is segítettél pusztán a jelenléteddel, és számtalan élményt szereztél csupán azzal, hogy láthattalak-hallhattalak a színpadon, mint „a Palcsót". Köszönöm! Csengery Adrienne |