Székely András -  Felvégi Andrea felvétele

A tudományos publikációk utóéletüket tekintve kétfélék. Vannak olyanok, amelyek alkalmasint páratlan szellemi teljesítményt sűrítenek magukba, melyet olvasóik talán megcsodálnak, de az egyszeri találkozás után nemigen használják őket. Nem lehet hivatkozni rájuk, nem épülnek be mások munkásságába, magányos monumentumként állnak jót... -de csak saját magukért. Vannak azonban olyanok is, amelyekre folyvást hivatkozunk, amelyek formálják a közgondolkodást, saját alkotásokra inspirálnak másokat, s praktikus segédeszközt is kínálnak; tehát nem magányos hősként, hanem csapatjátékosként futnak be szép és hasznos pályát. Ha Székely András egész életművét tudományos publikációhoz hasonlítom, kétség nem férhet hozzá, hogy a második fajtába tartozik. A megkerülhetetlen, a gyakran szinte észrevétlenül jelenlévő, de hihetetlenül hasznos kategóriájába. Korántsem biztos, hogy az alábbi seregszemle teljes képet nyújt élete folyamán végzett „közhasznú" tevékenységeiről, de azért megkísérlem az áttekintést.

Kezdjük talán az „észrevétlenül jelenlévő hasznosság" illusztrálásával. Vajon hány olvasóban tudatosult, hogy Székely András fordította a „Casella-Mortari"-t, azaz A mai zenekar technikája című alapkönyvet, amelyet oly sokszor leveszünk a polcról egy-egy hangszerelési kérdés tisztázására? Mint ahogy gyakran ütjük fel a Hétnyelvű zenei szótárat is, amelyben a magyar terminológiát Székely András gondozta. A Ki kicsoda a magyar zeneéletben című, rongyossá használt segédkönyv két kiadását ki más jegyezhetné szerkesztőként, mint ő?

Mintegy ezerre tehető azon Hungaroton- (korábban Qualiton-) lemezek száma, amelyek zenei rendezője volt. Műfaji érdeklődése e téren egyetemesnek mondható, hisz a diszkográfia Monteverditől vagy Haydn operáinak első felvételeitől Kurtág színpadi kísérőzenéjéig (Shakespeare: A vihar) vagy Eötvös Péter Tücsökzenéjéig terjed. A '70-es, '80-as években elképesztő mennyiségű hangfelvételt produkáló Liszt Ferenc Kamarazenekar munkáját a hőskorban hat évig művészeti titkárként is segítette. Legkedvesebb területe talán a régizene, s zenei rendezői munkássága nemcsak a magyar hanglemezkiadás fénykorával, hanem a historikus előadás hazai kezdeteivel, kibontakozásával, sikereivel is egybekapcsolódik. (A Capella Savaria, Nicholas McGegan, Zádori Mária, Guy de Mey és mások nevével fémjelzett felvételek időtállónak bizonyultak: sokunknak máig kedvenc lemezei közé tartoznak.) A hazai régizene-játék elméleti megalapozásának szándéka számos szakfordításra ösztönözte Székely Andrást. Neki köszönhető, hogy Leopold Mozart Hegedűiskoláját magyarul is kézbe veheti az érdeklődő. A 18. századi előadásmód egy másik alapművének, Quantz Versuch...-jának magyar fordításán még dolgozik, de a munka a végéhez közeledik. Kedves kis könyvecskében magyarította Telemann három önéletrajzát is, azét a zeneszerzőjét, akinek nemzetközi társasága Székely Andrást választotta elnökévé. 1974 és 1997 júniusa között a Muzsika szerkesztőjeként, illetve főszerkesztő-helyetteseként is dolgozott, s a magyar zenei élet úgyszólván valamennyi írástudója megtapasztalhatta okosan kritikus, jótékonyan gyakorlatias és nagy empátiával rendelkező szerkesztői munkáját. (A lapban közölt saját írásainak száma is meghaladja a másfélszázat.) S ha már szerkesztői kvalitásairól szólunk, Székely András megmentette és felvirágoztatta a magyar zenetudomány folyóiratát. 1999 óta ő szerkeszti a Magyar Zenét. Lám, nevéhez ismét egy virágkor kapcsolódik: a mindig pontosan megjelenő, nemzetközi színvonalúra emelkedett szakfolyóirat prosperitása.

Miközben próbálom összegyűjtögetni e gazdagon virágzó rét, a Székely-életmű minden virágporát, s a gyűjtemény akkor is lenyűgöző, ha a felsorolás töredékes, úgy érzem, a leglényegesebbről még semmit sem szóltam. Arról, hogy menynyire jó Székely Andrással együtt dolgozni. Megbízhatósága, okos és praktikus tanácsai, kényes helyzeteken felülkerekedő bölcsessége, tájékozottsága nemcsak kellemessé teszik a vele való munkát, hanem őt magát szeretetre méltó emberré. Nagyon szeretem, amikor hosszú és termékeny pályájának zenei élményeiről beszél: minden perc boldogan telik, hisz képes felidézni az aranykorokat, amelyeknek ő is részese volt. Pár éve megkérdeztem tőle, hogyan lehet a nyolcvanhoz közeledve ennyire aktívnak, nyitottnak (hasznosnak és kellemesnek) maradni. A válasz egyszerűen hangzott: „Mindig csak olyasmivel foglalkoztam, amiben kedvemet leltem." Tegyük hozzá, mindannyiunk igen nagy hasznára és örömére.

FARKAS ZOLTÁN