A Haydn g-moll Salve Reginájának (Hob. XXIIIb:2) keletkezését követő évben, 1772-ben járt Bécsben az angol utazó  zenetörténész, Charles Burney, aki útinaplójában a következőképpen számol be a császárvárosban szerzett egyházzenei tapasztalatairól.

A Stephansdomban tett első látogatásomkor kitűnő misét hallottam, igazi templomi stílusban, nagyon jó előadásban; hegedűk és csellók is játszottak, bár nem volt ünnep. A karzat nagy orgonája már 40 éve nem működik, de 3-4 kisebb orgona van a templom különböző pontjain elhelyezve, ezeket használják. Amit ma reggel hallottam, az szokás szerint hamisan szólt, pedig mesterien -bár nem modern stílusban -játszottak rajta. A responzóriumokat végig négy szólamban énekelték, ami sokkal szebb, mint a legtöbb katolikus templom unisono gyakorlata. A szopránszólamot fiúk énekelték, kitűnően.

Mária születésének ünnepén a Stephansdom nagymiséjén kibővített zenekar és kórus működött közre. ... Főként Colonna pompás művei szóltak, Handelre emlékeztető nagyszabású fúgákkal. Nagyszerű effektusokat értek el a forték és pianók megkülönböztetésével. ... Sok szimfónia [hangszeres kompozíció] is elhangzott, Kapellmeister Hofmann művei: jó kompozíciók, jó előadásban.

A bécsi Stephansdom - Karl Schütz részmetszete 1792-ből

Szept. 1., kedd. A Stephansdom délutáni vesperásán csodálatra méltó régi zenét hallottam Fuxtól, nem nagyon jó előadásban, ami az éneklést és a kíséretet illeti; előbbi erőtlen, utóbbi, nevezetesen a hegedűk, csapnivaló volt. Az orgonajáték viszont kitűnő.1

Mintegy negyedszázaddal korábban ugyanitt, a Stephansdom kollégiumában kapta szakmai neveltetését az alsó-ausztriai Rohrauból származó Joseph Haydn. Iskolája -csaknem egy évtizedes templomi énekesfiú-státusa révén -egyházzenei képzés volt.
A tehetség kibontakozásának e döntő és legfontosabb időszakában a katolikus egyházzenei repertoár volt mindennapi kenyere, az ilyen fundamentum pedig életre szóló gyökereket jelent.

Első életrajzírói, Georg August Griesinger és Albert Christoph Dies leírásaiból jól ismertek a Georg Reutter karmester irányításával végzett tanulóévek eseményei. Griesinger írja:

Az akkoriban szokásos latin, hittan, számolás és írás mellett Haydn a muzsikusházban igen derék tanítókra lelt különböző hangszerek játékában, és különösen az éneklésben. ... Zeneelmélet-oktatás nem volt a muzsikusházban, és Haydn emlékezett, hogy ebből mindössze két órát kapott a derék Reuttertól. Reutter bátorította azonban, hogy a motettákat és Salvékat, amelyeket a templomban énekelnie kellett, kedve szerint variálja, és ez a gyakorlat már korán önálló gondolatokat ébresztett benne, amelyeket azután Reutter kijavított. Megismerte Mattheson Der vollkommene Kapellmeisterét és Fux Gradus ad Parnassumát, német és latin nyelven -azt a könyvet, amelyet még idős korában is klasszikusként dicsért, és amelyből egy agyonhasznált példányt megőrzött.2

Georg Reutter, a Stephansdom karnagya, Haydn tanára

Még figyelemreméltóbb a következő passzus Dies biográfiájából:

Szabadidejében Joseph már akkortájt foglalkozott komponálással. Egy ízben Reutter rajtakapta abban a pillanatban, amikor egy rőfnyi papírra írott 12 szólamú Salve Reginát teregetett maga elé. ... Reutter átnézte a hosszú oldalt, szívből nevetett a „Salve" szó dús burjánzásán, még inkább azon, hogy gyerekfejjel tizenkét szólamra vetemedett.3

Világos tehát, hogy a gyermek Haydn a liturgikus zenei műfajokban semmivel sem pótolható jártasságot szerzett, ami egyházzenéjének természetes talaja lett.

Amikor csaknem harminc esztendősen az Esterházy hercegek szolgálatába lépett, működésének első öt évében templomi zenével nem foglalkozott, mert az a kismartoni rezidencia főkarnagyának, Gregor Joseph Wernernek a feladata volt. Werner 1766-ban bekövetkezett halála után Haydn vezető posztra lépett, és azonnal nagyszabású egyházi műveket komponált: a Cecilia-misét (Missa Cellensis, 1766), az úgynevezett „Nagy" orgonamisét (Missa Sancti Josephi, 1768-69), a híressé vált g-moll Stabat Matert (1767), és 1771-ben a g-moll Salve Reginát. (Egy lényegesen korábbi Salve Regina kompozíciója, E-dúrban, az 1750-es évek közepe táján keletkezett.)

Mint Bruce MacIntyre kutatásaiból tudjuk, a Salve Regina Mária-antifóna szólisztikus és oratorikus megzenésítései nagy számban képviseltetik magukat a 18. századi Bécs egyházzenei repertoárjában.4 A fontosabb szerzők: Wagenseil, Caldara, Fux, Reutter, Leopold Hofmann, Albrechtsberger. A ciklusok 1-6 tételes formába rendezik a tízsoros szöveget. A század első felében a többtételes szerkezet jellemző; a korszak vége felé egybekomponált művek születnek (például Albrechtsbergeré). Ami az előadói apparátust illeti, sokféle variáció létezett; feltehetően ezt olykor pusztán az előadás gyakorlati szempontjai (milyen erők álltak rendelkezésre) is meghatározták. A korban szokásos háromszólamú hangszeres együttes, az úgynevezett Kirchentrio mellett leggyakoribb az egy vagy több szólóhang + kórus alkalmazása, de nem volt ritka a teljes egészében szólóhangra komponált -azaz a hangszerkíséretes „szólómotetta" műfajához tartozó -Salve Regina sem. Leopold Hofmann, Georg Reutter, Luigi Tomasini művei képviselik ezt a típust. (Reutter például több Salve Reginát komponált szóló basszus hangra, ami arra utal, hogy muzsikusai közt kiváló basszista lehetett.) Caldarától és Wagenseiltől ismerünk két szólóhangra írt Salve Reginákat: előbbi szoprán- basszus, utóbbi szoprán-alt duettre készült.

Joseph Haydn g-moll kompozíciója a repertoárban egyedüli módon négy szólóhangra íródott. „A quattro voci ma soli", olvashatjuk a Tübingenben őrzött autográf címfeliratában. A szoprán-alt-tenor-basszus szólókvartetthez pedig nem pusztán Kirchentrio kíséret, hanem négyszólamú, brácsával teljes vonósegyüttes és concertáló orgonaszólam társul. Különleges, ünnepi apparátus: jó volna tudni, milyen alkalomra készülhetett.

A bevezető orgonaszóló Haydn ez idő tájt írt billentyűs szonátáinak beszédes, gazdagon artikulált nyelvén szól. Még mielőtt mondandóját befejezhetné, a négy szólóhang szónoki gesztussal, az expresszív töltésű bővített szextakkord hangjaival megállítja a folyamatot, hogy a megismételt köszöntő szavakkal („Salve, salve!") portált nyisson az ünnepi imádságnak.

Haydn háromtételes zenei szerkezetet épített az antifóna tíz szövegsorából:

Joseph Haydn: SALVE REGINA a quattro

voci ma soli (1771), Hob. XXIIIb:2

1  Salve Regina, mater misericordiae:               Adagio 4/4

2  Vita, dulcedo, et spes nostra, salve.             g-moll ' Esz-dúr

3  Ad te clamamus, exsules, filii Hevae.

4  Ad te suspiramus, gementes et flentes

5  In hac lacrimarum valle.  

6  Eia ergo, Advocata nostra,                        Allegro 3/8

7  illos tuos misericordes oculos ad nos converte.           c-moll  

8  Et Jesum, benedictum fructum ventris tui,     Largo 4/4

9  Nobis post hoc exsilium ostende.                Allegretto 3/4

10 O clemens: O pia: O dulcis Virgo Maria.       g-moll

Háromtételességgel több korabeli szerző Salve Reginájában találkozunk, bár nem mindig ilyen szövegelrendezéssel (5+2+3 sor). A Haydn-féle konstrukció (Salve Regina -Eia ergo -Et Jesum) két Fux-kompozícióban jelenik meg: ezek akár mintául is szolgálhattak a fiatalabb muzsikus számára. Haydn azonban ismét meglepetéssel szolgál. A Salve Regina ama kiemelten fontos művei közé tartozik, amelyek belső utalásaikkal a többtételes ciklus integrálására törekednek. (A mindössze egy évvel később keletkezett no. 45-ös, fisz-moll [„Búcsú"] szimfónia végigkomponált [durchkomponiert] szerkezetével kapcsolatban James Webster részletesen tárgyalja a kérdést.)5 Ebben a kompozícióban - a rejtett motivikus rokonságokon túl - ez a következő eszközökkel történik: 1) a nyitótétel kezdő és záró hangneme nem azonos (g-moll - Esz-dúr); 2) a bizonytalan tonalitással, a tenor recitativo lassú bevezetésével induló záró tétel egy döntő formai pontján változatlanul visszatér a mű jellegzetes kezdőmotívuma, ugyanazzal a retorikus kiemeléssel, mint az énekhangok első belépésekor. Ez a keret biztosítja a mű jellegzetes, egységes affektusát.

A Mária-antifóna költői szövege bőséges alkalmat kínál a szófestésre, retorikai figurák használatára. Szinte valamennyi 18. századi megzenésítés él ezekkel a lehetőségekkel. A 4-5.sor (Ad te suspiramus, gementes et flentes in hac lacrimarum valle; azaz „Hozzád sóhajtunk, panaszkodva és sírva, e könnyeknek völgyében") különösen előhívja az olyan közhelynek számító figurák megjelenését, mint a suspirans, vagy a „könnyek völgyé"-t megrajzoló leszálló dallamvonal, a catabasis.

Haydn műve egészében véve a barokk értelemben vett retorika ékes példája. Rögtön az énekszólamok kezdő felkiáltása, a nem hogy nem tonikai harmónián, de különleges disszonancián felhangzó kétszeres megszólítás (repetitio) drámai módon irányítja a figyelmet a textus könyörgő jellegére. A szöveg első felét tartalmazó nyitótétel szinte grafikus pontossággal közvetíti a sóhajoknak („ad te suspiramus"), a könnyek völgyének költői képeit. Az antifóna utolsó szövegsora önmagában fokozásra épülő retorikai alakzat, úgynevezett gradatio: „O clemens: O pia: O dulcis Virgo Maria!" („Ó irgalmas, ó kegyes, ó édes Szűz Mária!") Haydn csodás harmóniai kiemelésekkel fogalmazza meg a könyörgő felkiáltásokat, majd fokozatosan lecsendesülő, dúrba forduló pianissimóval zárja a kompozíciót.

Haydn g-moll Salve Reginája a no. 44-es e-moll („Gyász") és a no. 45-ös fisz-moll („Búcsú") szimfóniával, az op. 17-es vonósnégyes-sorozattal, a gyönyörű c-moll és g-moll billentyűs szonátával közel egy időben született: abban a periódusban, ami a negyvenedik esztendeje körül járó zeneszerző alkotói lángelméjének oly megdöbbentően mély, költői kibontakozását hozta. A Salve Regina úgy emelkedik ki a kortárs megzenésítések közül, ahogy az imént említett hangszeres kompozíciók a hasonló műfajú testvérművek közül. Hogy a mai napig szinte alig ismert még a szakmabeliek számára is, jelzi, mekkora az adósságunk Haydn teljes megismerése terén.

jegyzetek

1  The Present State of Music in Germany, the Netherlands, and United Provinces (2 vol., London, 1773; facsimile kiadás, New York, 1969), I, 218-19, 325-26, 244.

2  G. A. Griesinger, Biographische Notizen über Joseph Haydn (Leipzig, 1810); modern kiadás: Bécs, 1954, 10.

3  A. C. Dies, Biographische Nachrichten von Joseph Haydn (Bécs, 1810); modern kiadás Berlin, 1959, 28. Mindkettőt idézi Somfai László, Joseph Haydn élete képekben és dokumentumokban (Budapest, 1977), 4, 6, 10-12.

4  A következő adatok Bruce C. MacIntyre kutatásainak köszönhetők. Lásd „Wiener Salve-Regina-Vertonungen und Haydn", in Haydn-Studien VI/4 (1994), 261-277.

5  Haydn's „Farewell" Symphony and the Idea of Classical Style: Through-Composition and Cyclic Integration in His Instrumental Music (Cambridge, 1991); ugyanő, „Haydns Salve Regina in g-moll (1771) und die Entwicklung zum durchkomponierten Zyklus", in Haydn-Studien VI/4 (1994), 245-260.