Meglehet, nincs szükség újabb könyvre Mozartról és operáiról. Ezekkel a  rokonszenvesen nyílt szavakkal kezdi könyvének előszavát David Cairns, hozzátéve: „...szükségem volt rá, hogy megírjam...", hiszen „...személyes viszony fűz ... A varázsfuvola szerzőjéhez." A Park Könyvkiadó úgy vélte, szükség van erre a kötetre a magyar könyvpiacon is -és ez nem is ésszerűtlen, hiszen nagyon is hiányzott egy népszerű, mégis színvonalas és megbízható könyv a Mozart-operákról: Liebner János műve ma már történelmi kuriózum, Spike Hughes Mozart-operakalauza régóta nem kapható, a nemrég elhunyt Fodor Géza immár klasszikus monográfiája pedig nem a széles nagyközönség számára készült. Ám jöjjön Cairns könyve, amely nyilvánvalóan alapos anyagismeret birtokában, gördülékeny és olvasmányos stílusban van megírva, s ráadásul úgyszólván napjainkig rajta tartja szemét az elsődleges irodalmon.

Az már kevésbé érthető, hogy ha a kiadó jónak és fontosnak tartja ezt a népszerű munkát, akkor miért látta jónak megcsonkítva, a kitűnő fekete-fehér képanyag és a korabeli Bécs igen informatív (többek között a Mozart által látogatott szabadkőműves páholyok helyét is feltüntető) térképvázlata nélkül kiadni. A magyar olvasó, ha kezébe kerül az angol eredeti, bizony becsapva érezheti magát, kivált, hogy a magyar kiadás nem is utal a turpisságra.

Ugyancsak nehéz elképzelni, hogy az eddig igényes zenei könyveiről ismert kiadó mi okból választott ezúttal olyan fordítót, akiről szinte oldalanként derül ki, hogy sem a magyar szavak, szólásmódok pontos jelentése és stílusértéke, sem pedig a zenei kifejezések szakszerű használata tekintetében nem áll a helyzet magaslatán. Így a fordító nem tudja, hogy a magyar zenei nyelvben nem „koncertáns" (!), hanem koncertáló hangszerekről beszélünk; nem tudja, hogy „piccolo" magyarul is piccolo, a „pikula", „pikulázik" népies asszociációt keltő, kissé humoros szó, Mozart zenekarával kapcsolatos használata stilárisan körülbelül azzal egyenértékű, mint ha Stadlert, Mozart barátját „csurákvirtuóznak" neveznénk. Nem tudja, hogy a „Musical Joke" című darab magyarul „Falusi muzsikusok" néven ismeretes, ezért ezt a címet legalább zárójelben meg kellene adni. Nem hallott még arról, hogy az angol „arpeggio" szónak két jelentése van, melyek közül az egyiknek magyarul is az arpeggio, a másiknak viszont az akkordfelbontás felel meg, s a kettő korántsem ugyanaz. Fejérvári csak megy előre, a jelentésre rá sem hederítve, és arpeggiót ír, ahol az angolban arpeggiót lát. (Esetleg trombitaarpeggiót.) Mint ahogy igen sokszor „itáliai"-t ír olasz helyett, ha „Italian" áll az eredetiben, noha magyarul az előbbinek jóval korlátozottabb (kifejezetten földrajzi értelmű) a jelentése.

A fordító nyelvi inkompetenciája részben nem létező (jórészt tükörfordításból származó) magyar szavak és kifejezések használatában („ivókettős", „lélekszakadt", "hüvelykszabály" [ökölszabály helyett], Szelim „pasa"); részben a vonzatok bosszantó öszszekeverésében (nem lehet „valakit sugalmazni", csak valakinek valamit sugalmazni [53. o.]); részint pedig a kifejezések pontos jelentésének vagy stílusértékének figyelmen kívül hagyásában mutatkozik meg („gátat vetni" csak valamilyen - negatív - folyamatnak lehet, egyszeri eseménynek [operabemutató] nem [76-77. o.]; az, hogy „velőtrázó fenyegetés", képzavar; azt, hogy „Da Ponte és Mozart egy húron pendült", kizárólag elítélő értelemben lehetne mondani).

És beleesik a fordító abba a klasszikus csapdába is, amely a legkézenfekvőbb próbája annak, hogy alkalmas-e valaki angol nyelvű zenei szövegek fordítására. A 180. oldalon említett „lágy kísérőszólamok" természetesen halk kísérőszólamok („soft accompaniment"). A „halk" jelentést az angol zenei nyelvben egyértelműen a „soft" szó fejezi ki; ezért, ha a kontextusból nem következik világosan ettől eltérő jelentés, akkor halknak kell fordítani. Ezt kötelező tudni.

Végül említést kell tennem egy, a fordítástól független szerkesztési problémáról is. Cairns a maga olvasóinak az angol nyelvű (eredeti vagy fordításban hozzáférhető) Mozart-irodalomból állított össze nagyon használható és minden igazán fontos művet tartalmazó bibliográfiát. Az nagyon helyes, hogy a magyar kiadás bibliográfiája tartalmazza a magyarul is hozzáférhető művek magyar kiadásának adatait. Az azonban, hogy a német alapműveknek csak az angol fordításairól tartalmaz információt, egy magyar nyelvű könyvben indokolhatatlan. Az eredeti nyelvű művek adatait mindenképpen közölni kellett volna, esetleg -a csak angolul tudó magyar olvasó kedvéért -megtartva az angol fordítások bibliográfiai adatait is.

A könyv olvasója persze igyekszik magát  túltenni a tálalás minőségén, és próbál magára a feltálalt fogásra koncentrálni. Az pedig, ha nem is kiemelkedő, de mindenképp ízletes és könnyen emészthető: hozzáértő szakács készítette. David Cairns felkészült zenei író, aki hosszú kritikusi és egyetemi karriert mondhat magáénak. Az operáról általában, az angliai operaéletről pedig különösen sokat tud, és nem okoz számára nehézséget, hogy bármelyik Mozart-operáról kompetens és élvezetes módon írjon. Mégis, a könyv inkább mintha meghitt baráti társaságban tartott kötetlen előadások egymásutánja volna. Fő erénye s talán fő hátulütője egyaránt ebből a természetéből ered. A könyv mindvégig spontánnak, ugyanakkor némileg egyenetlennek és következetlennek hat. Vagy mégis inkább erény ez, az egyéniség jele? Cairns nem érvényesíti következetesen ugyanazokat a szempontokat minden opera esetén: hol erről, hol arról ír inkább. S van miről: sokat tud az életrajzi vonatkozásokról, a librettóról és Mozartnak a szöveghez való viszonyáról, a művek zenei előzményeiről és áthallásairól, az operák hangszereléséről és dramaturgiájáról, sokszor meggyőzően elemez; másszor meg éppen -ebben a tekintetben talán kissé idejétmúlt módon -„saját szavaival" mondja el a zenei történéseket, vagy éppen oldalakon át a vonatkozó szakirodalmat kivonatolja. Itt-ott meg a sokat megélt szakember idézi fel egy-két emlékét („amikor 1950-ben Colin Davis...") Az az érzésünk tehát, hogy a könyv nem más, mint írásban rögzített rögtönzés.

Ez persze nem baj; végül is a száraz tények a szakirodalomban és a lexikonokban is megtalálhatók. Viszont például az, hogy az Idomeneo szemmel láthatólag szívügye a szerzőnek, és különösen alaposan és lelkesen tárgyalja, kifejezett nyereség, mert mondjuk a Figaróról vagy A varázsfuvoláról sokkal könynyebben talál irodalmat az érdeklődő olvasó.

Ha tehát a könyv alapvető megközelítését és egyéniségét elfogadjuk, akkor a részletekkel kapcsolatban nem sok ellenvetésünk lehet. Ilyen megkérdőjelezhető elem például a hangnemszimbolika következetes emlegetése („vigasztalan a-moll", „meleg Desz-dúr" stb.); az ilyesmi sokak szerint nem több merő önkényességnél. Néha találkozunk patetikus, ámde üresen kongó megállapításokkal („Egy áradó folyamot nem lehet kritizálni"), de a laposságok száma végül is igazán elviselhető. Kicsit mulatságos angol belterjesség, hogy Cairns 2006-ban Da Pontét Edward Denttel szemben védi meg. A szűk zenei szakmán kívül Dent nevét ma már igen kevesen ismerik, míg Da Ponte mégiscsak halhatatlan. Mulatságos, hogy miután a 124. oldalon némiképp kijátssza a Figarót a Szöktetéssel szemben, kevéssel később Wolfgang Hildesheimerre mutogat, mint aki ilyen csúnya dolgokat szokott csinálni. Végül nyilvánvaló elírás, de már az angol kiadás tartalmazza azt a tévedést, hogy a Barbarina f-moll kavatináját a Figaróban húsz (értsd: negyvenkét) évvel később követi Schubert négykezes f-moll fantáziája.

Mozart és felesége viszonyának ábrázolását viszont mindenképpen leegyszerűsítettnek, amolyan 19. századi módon idealizáltnak tarthatjuk. A 230. oldalon Cairns így fogalmaz: „Biztosra csak azt vehetjük, hogy feleségét odaadón szerette". S máshol is jelét adja, hogy ezt az állítást axiómának tekinti. Azt hiszem, joggal mondhatjuk erről a kérdésről, hogy azért nem ilyen egyszerű. Mozart sok alkalommal nem volt őszinte közvetlen hozzátartozóival; leveleit ebben a tekintetben is érdemes fenntartással fogadni. A valóság izgalmasabb a falvédőre való megállapításoknál.

Ezzel együtt: Cairns néha kissé felületes, néha kvaterkázó, de kirívó hibáktól mentes, szerethető és derűs könyvet írt Mozartról. Azt hiszem, érdemes volt kiadni. De valamivel jobban kellett volna.

MALINA JÁNOS

David Cairns

Mozart és operái

Fordította Fejérvári Boldizsár

Szakmai szempontból ellenőrizte és szerkesztette Mesterházi Máté

Park Könyvkiadó, Budapest 2008

396 oldal, 4500 Ft