A magyar zenetudomány 2008 őszén  számos konferenciával, rendezvénnyel emlékezett meg a szakma kiemelkedő teljesítményt elért nagyjairól. Októberben a Magyar Zenetudományi és Zenekritikai Társaság kétnapos konferenciát szervezett Bartha Dénes születésének 100. évfordulója alkalmából; november 18-án Falvy Zoltán tiszteletére rendezett hangszertörténeti és zeneikonográfiai konferenciát a MTA Zenetudományi Intézete. Ugyanitt tartották a 2008. évi jubileumi Martin György-ülésszakot és a Szendrei Jankát 70. születésnapja alkalmából köszöntő ünnepi konferenciát is. Ez utóbbi, a november 29- 30-án megrendezett nagyszabású konferencia szervezője Kiss Gábor és Déri Balázs volt.

David Hiley, Kiss Gábor, Szendrei Janka, Somfai László és Vikárius László

Egy születésnapi köszöntés akkor igazán örömteli és értékes, ha olyan meglepetést tartogat az ünnepeltnek, mely ajándék a számára, ugyanakkor kifejezi az ajándékozó gondolatait, érzéseit is az ünnepelt személyről. A kollégák és tanítványok a jubileumi megemlékezés alkalmával a zenetörténészként, tanárként, előadóművészként és egyházzenészként egyaránt ismert Szendrei Janka sokoldalú, gazdag pályáját számos köszöntő, cikk és beszélgetés keretében állították reflektorfénybe. Mielőtt a konferencia előadóiról és előadásairól szólnék, feltétlenül említést kell tennem a tanítványból kollégává érett munkatárs, Kiss Gábor ötlete nyomán Szendrei Janka tiszteletére megjelentetett Dies est laetitiae című nemzetközi tanulmánykötetről. A konferencia létrejöttének egyik fő célja ugyanis az volt, hogy a tanulmánykötet átadását tegye ünnepélyesebbé. Szendrei Janka tudományos tekintélyét reprezentálja, hogy minden felkért tudós azonnal és örömmel vállalkozott tanulmány írására. A szakma legnagyobbjai -Joseph Dyer, Theodore Karp, Ruth Steiner, Terence Bailey, Roman Hankeln, Marie Noël Colette, Charles E. Brewer (a teljesség igénye nélkül csak azokat említve, akik a konferencián nem vettek részt) -mind magától értődőnek találták, hogy cikkükkel egyrészt személyesen Szendrei Jankát, másrészt a középkorral foglalkozó, speciális kutatási hagyományon alapuló magyar szakmai iskolát méltassák. A legkülönbözőbb amerikai és európai (angol, német, orosz, svéd, francia, lengyel, cseh és természetesen magyar) szerzők területileg is méltón képviselik a nemzetköziséget, ugyanakkor a tanulmányok tematikájukat tekintve is tágas tudományos világot mutatnak be. A kötet szerkesztése nagyrészt Kiss Gábor munkája, akinek a külföldi munkatársak közül David Hiley, a szakterület egyik legjelentősebb képviselője, a regensburgi egyetem professzora, a Nemzetközi Zenetudományi Társaság középkori zenével foglalkozó munkacsoportjának tagja volt segítségére.

A konferencia felépítése kettős tagolást mutatott: egyrészt teret adott a magyar kutatók, kollégák, barátok előadásainak, mégpedig nemcsak a szűk szakmai körhöz tartozók bevonásával -velük találkozhattunk az első napon. Másrészt meg akarta jeleníteni a nemzetközi gregoriánkutatást is, így a második napon többségükben külföldi résztvevőket hallgathattunk. A tanulmánykötet átadása köré szervezett konferencia több szempontnak kívánt megfelelni. Egyfelől az előadók kiválasztásában fontos szerepet játszott, hogy a témák, módszerek, tudományos területek valamilyen szálon csatlakozzanak az ünnepelt tudományos tevékenységéhez. Itt jegyezzük meg, hogy sajnálatos módon nem hangzott el igazi etnomuzikológiai tárgyú előadás, pedig Szendrei Janka kutatói eredményei nagymértékben gazdagították a hazai népzenetudományt. Másfelől a nagyhírű tudósok mellett helyet kaptak a pályakezdő kutatók is. A konferenciaszervezők a társtudományok képviselőinek is lehetőséget adtak, hogy csatlakozzanak a tiszteletadáshoz. Szendrei Janka sokoldalúságát kívánván bemutatni, a tudományos előadások után mindkét napon rövid koncertek hívták fel a figyelmet az ünnepelt előadóművészi tevékenységére.

Az első nap nyitánya az MTA Zenetudományi Intézetét igazgató Tallián Tibor köszöntője volt, mely az „ismeretlen korú" -műveinek száma és tudásának mélysége alapján éveinek tényleges számánál idősebb, ugyanakkor lendülete, tervei, munkabírása alapján koránál jóval fiatalabb -Szendrei Jankát mutatta be. Az előadások sorát Déri Balázs, az ELTE Ókortudományi Tanszékének tanszékvezető egyetemi docense, számos egyházzenei fórum prominense nyitotta meg, aki előadásnak talán csak félve nevezhető laudációjában a tudóst, a tanárt, a művészt és az egyházzenészt méltatta kellő pátosszal. Kárpáti János előadását a vallástörténeti és etnomuzikológiai tapasztalatok kapcsolták össze Szendrei tevékenységével. A sintó vallás szertartásaiban megtalálható, performansztípusként értelmezett kagura bemutatásával egy kultúr-antropológiai megfigyelésekkel alátámasztott elméletet ismertetett, melyben a japán zenekultúra e szegmensének leíró osztályozására tett kísérletet.

A fiatal zenetörténész, Gilányi Gabriella Szendreinek a pálos liturgikus énekekről szóló megállapításait bontotta ki a 18. századi, trident utáni idők pálos hagyományú kódexeinek elsősorban zenei tárgyú és notációs vizsgálatával. A pálos kódexek figyelmes vizsgálatának, a ferences kódexek anyagával való összehasonlításának eredményeit, az introitusok dallami összevetéseinek tanulságait ismertetve e század második felének pálos rendi liturgikus zenei anyagát részint mint retrospektív, a hagyományos gregoriánum továbbélését bizonyító, részint az újításokat befogadó, modernizálási törekvéseknek is helyt adó jellegzetességet mutatta meg. Somfai László Bartók kései, Amerikában írt műveinek „klasszikus" stílusával foglalkozott. A források, kéziratok, fogalmazványok, zeneszerzői technikák mindvégig zenei párhuzamokkal alátámasztott elemzése, az életrajzi megfigyelésekkel is társított meglátások mind-mind a művek, de főként a nagyzenekari Concerto zenéjének pontosabb, értőbb „meghallását" szolgálták. E zenei tartalmú előadások után érdekes színfoltot hozott Madas Edit, az Országos Széchényi Könyvtár Fragmenta Codicum munka- csoport-vezetőjének előadása a Pray-kódex Mikrológusáról, illetve ennek lejegyzéséről. A kodikológiai és paleográfiai megfigyelések arra világítottak rá, hogy a négy kéz munkájaként bemutatott Libellus nemhogy nem tudatos „szerkesztői" munka eredménye, hanem a másolók -egy kivételével -feltehetően nem is tudták, mit írnak.

A délutáni előadások sorát Komlós Katalin nyitotta meg Haydn egy kevéssé ismert egyházzenei műve, a g-moll Salve Regina bemutatásával. A kompozíció helye a bécsi zenei életben jól mutatta mind Haydn egyházzenészi, mind a korabeli osztrák város egyházzenei arculatát. Dobszay László egy, a 9. században készült francia kézirat (Albi 44) elemzésének tanulságait fogalmazta meg. Az antifónakészlet és elrendezés öszszehasonlítása két másik korabeli francia kódex anyagával, az ebből az elemzésből adódó pontos statisztikák és kalkulációk arra engedték következtetni az előadót, hogy a vizsgálat tárgyát képező forrás anyagának jó része a Rómából a frank gyakorlatba átvett alaprepertoár, mely nagyjából követi a 7. századi római zsolozsma antifónakészletének mennyiségét és összetételét is.

Az MTA Könyvtár munkatársa, a Kézirattár és a Régi könyvek gyűjteménye osztályának vezetője, Körmendy Kinga ismét a szorosan vett zenetudományon kívüli területről vette témáját. Bár a 15-16. század fordulóján Bakócz Tamás érsek által az esztergomi Szent Adalbert székesegyház számára íratott graduálé tulajdonosának meghatározásában, egy esetleges zágrábi püspök mint eredeti megrendelő személyének bizonyításában egyelőre csak részeredményeket tudott felmutatni, liturgiatörténeti, zenei és művészettörténeti megfigyelései azonban mind ebbe az irányba terelik a kutatást. (Az előadást a szerző betegsége miatt Nobilisné Lauf Judit olvasta fel). A nap utolsó előadója, Farkas Zoltán ezúttal a zeneesztétika és műbírálat tárgykörét érintette. Azt a kérdést tette fel, hogy vajon Istvánffy Benedek -éppen a Szendrei Janka által is vezetett Schola Hungarica felvételének és a Musicalia Danubiana kiadványsorozatnak köszönhetően -sokak által ismert Missa Sanctificabis Annum Quinquagesium (Missa Sancta Dorotheae) miséje miért nem terjedt el, miért nem vált népszerűvé a korabeli közép-kelet-európában. Más, Farkas által jóval silányabbnak tartott művekkel több szempontból is összehasonlítva, végkövetkeztetésében az előadó a használati érték (egyszerűség = sikeresség) és esztétikai érték éles kettéválásáról beszélt, mely jelenség sajnos nem kizárólag a 18. századot jellemezte.

A konferencia második napja a nemzetközi jelleget hangsúlyozva idegen nyelven zajlott: többségükben külföldi előadók olvasták fel előadásaikat. A bevezető laudációk és köszöntések (Barbara Haggh-Huglo, Kiss Gábor és David Hiley) után elsőként Czagány Zsuzsa tartott beszámolót. Az esztergomi templomszentelési szertartás liturgikus tételeit vizsgálva (az ünnep 1. vesperásának 5 antifónája) egy hagyomány terjedésének európai útvonala látszik kirajzolódni. Kutatása igazolja, hogy az antifónák, melyek ciklussá feltehetően a Rajna-vidéken álltak össze, sorrendjükben és számukat tekintve is, ebben a formában csak Magyarországon éltek a 12. századtól egészen a késő középkorig. Szintén a földrajzi elhelyezkedés és a zenetörténeti fejlődés témájával foglalkozott Barbara Haggh-Huglo (a Nemzetközi Zenetudományi Társaság alelnöke, a középkori zenével foglalkozó munkacsoport elnöke), mikor előadásában a francia Cambrai és Közép-Európa viszonyát taglalta.

A lengyel Zenetudományi Intézet vezetője, Elz˙bieta Witkowska-Zaremba a középkori traktátus-irodalomban fellelhető kottapéldák és a liturgiában szereplő dallamok viszonyát tárgyalta tudományos rendszerességgel és alapossággal. A zenei paleográfiával foglalkozó Szendrei munkásságához kapcsolódtak a következő előadók is. A konferencia egyik legnagyobb szakmai tekintélye, a középkori zene történetének szinte minden területén jelentős eredményeket felmutató kutató, Michel Huglo ezúttal a passiójátékok lejegyzésében található érdekességekre hívta fel a figyelmet. A kora középkori, még nem vonalas források némelyikében az előadásmódra, a szereposztásra vonatkozó utasítások betűjelei zeneileg is értelmezhetőek, mikor is a hangfekvésre, a hangmagasságra utalnak. A szlovén és dalmát zenetörténeti kutatásairól ismert Jurij Snoj, a Ljubljanai Zenetudományi Intézet professzora szintén paleográfiai kérdéseket feszegetett. Az általa ismertetett 13. századi, Kamnikból származó töredékek vonal nélküli lejegyzéseit hasonlította össze más, vonalas lejegyzésekkel, különböző variálódási elvekre híva fel ezzel a figyelmet.

A konferenciaebédet követő utolsó délutánt David Hiley professzor nyitotta. Ő is a paleográfus Szendrei kutatásaira reflektálva, egy kora középkori bambergi kódex „hangköznotációs" elvét, annak a tónus és az azt részben meghatározó dallamzáró hangra vonatkoztatott kölcsönhatását ismertette.

A nagy olasz forráskutató, Giacomo Baroffio ezúttal is elkápráztatta hallgatóit az általa feltárt források és forrástöredékek számával és leírásával. Mindegyik forrás az úgynevezett metzi notáció fejlődését volt hivatva bemutatni, bár az apró eltérések a számítógép aránylag kisméretű kivetítőjén csak nehezen voltak felismerhetők. A tanulmánykötet egyik főszerkesztője, a konferencia szervezője és a legapróbb részletekre is odafigyelő házigazdája, Kiss Gábor tudományos előadásával is méltón köszöntötte tanárát és kollégáját. Szendrei, a népzenei típusrend egyik felállítója bizonyára gondolkodásbeli rokonaként üdvözölhette fiatal kollégáját, aki a késő középkori alkotások sajátos zenei sztereotípiáiról beszélt. A kontrafaktum és a „típusszerű" gondolkodás közötti zenei rendező elv, mely részint tónusokon belüli rendezettséget, részint műfajok közötti rokonságokat, végül pedig új darabok keletkezését tette lehetővé, példák sokaságának elemzése után plasztikusan jelent meg az előadásban.

Az utolsó két előadó, az osztrák egyházzenében is elismert tekintély: a salzburgi Franz Karl Praßl és a grazi Stefan Engels főként notációs kérdésekkel foglalkozott. Utóbbi egy szerinte magyar notációval írt egyoldalas töredékkel ajándékozta meg Szendrei Jankát. Bár a töredék provenienciájának meghatározása a jelenlévő kutatók szerint további elemzést igényel, az esetleg inkább itáliai eredetű forrás a magyar középkori zenekultúrát érintő, délnyugat felől érkező hatásoknak lehet fontos dokumentuma.

A tanulmánykötet címe: Dies est laetitiae. Mindnyájan, akik részt vettünk a konferencián, érezhettük, hogy Szendrei Janka köszöntése alkalmával egy jelentős eredményeket felmutató, kimagasló színvonalon működő szakmai csoport számára nyílt újabb lehetőség tudásának és eredményeinek bemutatására, a szakmai konverzáció megindítására és kibontására. Ebben részt venni, ezt látni és hallani valóban öröm volt.

MESZÉNA BEÁTA