A Budapest Music Center és a Művészetek Palotája közös szervezésében zajlik az Új Magyar Zenei Fórum 2009 elnevezésű zeneszerzőverseny, melynek döntőjére és gálakoncertjére január 12‑én kerül sor a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben. Az eseményről és a kortárs zene kilátásairól Serei Zsolt karmester, zeneszerző, a verseny zsűrijének tagja, illetve az egyik fő szervező, Gőz László, a Budapest Music Center igazgatója mondja el gondolatait.

Serei Zsolt - Felvégi Andrea felvétele

-Miért kell „ösztönözni és támogatni új magyar zenedarabok megalkotását", ahogyan a versenykiírásban szerepel? Nem születnek művek maguktól? Vagy a versennyel egyszerűen anyagi támogatást akar nyújtani a kiíró?

Serei Zsolt: A díjjal járó pénz hosszú távon nem segít a zeneszerzőkön. A támogatás inkább azt jelenti, hogy egy reflektorfénybe helyezett koncert fel tudja hívni a figyelmet: nem csak kiváló filmeseink, költőink, festőink vannak, hanem sok jó fiatal zeneszerzőnk is. A lényeg a kiemelt nyilvánosság.

-14 kamaramű érkezett a versenyre. Sok ez vagy kevés?

-Épp annyi, amennyiből nyugodt szívvel ki lehetett választani négyet.

-Mi az általános benyomása a pályaművekről?

-Nagy részük gondosan, magas színvonalon megírt munka. Szinte minden kompozícióból kiderült, hogy szerzője komolyan, felelősségteljesen igyekezett művét megvalósítani.

-Mik voltak a „minőség" kritériumai?

-Nemigen állapodtunk meg kritériumokban. Talán kerültük a kissé mesterkélt vagy túl komplikált megfogalmazású -inkább a szemnek szóló - kompozíciókat, s előnyben részesítettük (amenynyire ebben az életkorban kialakulhat) az önálló zenei nyelven író szerzők darabjait. Nagyon megörültünk, amikor kiderült, hogy zsűritag-kollégáimmal, Pilz Jánossal és Gémesi Gézával ugyanazt a négy művet választottuk. Hármunk közül ketten zeneszerzők vagyunk, viszont mindhárman előadók, s valószínűleg más szempontok alapján jutottunk ugyanoda - de mindenképpen jó dolog, hogy egy idő után kisugárzik a darabokból, hogy érdemes figyelni rájuk. Aki igazán tehetséges, az öntörvényű. Az újszerűség fontos, de lehessen látni, hogy nagy muzikalitással gondolták ki a darabot, amely akár egyszerű is lehet. Sáry Bánkét például nem kell napokon keresztül gyakorolni, viszont szép, minőségi hang kell hozzá. Nem mondanám, hogy Dinyés Dániel, Dargay Marcell és Bella Máté könnyű darabokat írtak, de megszólaltatásuk nem lehetetlen. Az előadhatóság fontos szempont volt - leírni bármit lehet, de ha nincs, aki lejátssza, akkor a legeredetibb gondolat sem jut el a közönséghez.

-Gyakran hallani a zenei élet szereplőitől, hogy a magyar zeneszerzők nem néznek ki a világba. Így fontos információk, élmények, hatások is hiányoznak.

-A hetvenes években, egy zárt világban lényegében mindenről tudtunk. Ma sok az információ, mégsem könnyű minden lényegesről tudni. Közben a zeneszerzés iparággá vált, s túlkínálat keletkezett. Engem nagyon érdekelne, hogy mi van külföldön, de eddig, ha fölmerült egy név és meghallgattam a műveit, többnyire elkeseredtem. Kutatni kell az igazán érdekesek után. A zeneszerzők és műveik impresszálása, menedzselése itthon még nem alakult ki. Kevés nemzet büszkélkedhet el azzal, hogy három kortárs szerzője is nemzetközileg elismert, kiváló alkotó (Kurtág, Ligeti, Eötvös). De az utánuk (mellettük) következő generációk is nagyobb külföldi érdeklődést érdemelnének. Minden figyelemfelhívás fontos lehet itthon és külföldön egyaránt. Ez a verseny talán segíthet csökkenteni a lemaradást.

-Létezik-e ma globális zenei nyelv, vagy érezhetők a nemzeti sajátosságok?

-Igen, van az egyes zenei gondolkodásmódokban valami, amit csak egy amerikai tud, vagy csak egy francia. De a nemzeti sajátosságok is mindig változnak. A nyelvi átjárhatóság nem nagy baj. Engem nem zavar, ha egy francia stílusjegynek vélt elem más zenében is előfordul.

-A magyar kortárs zenében van magyar hang, stílus, hangzáskép, nyelv?

-Lehet, hogy alkati kérdés, de engem inkább az egyedi dolgok érdekelnek. Amit leírunk, az biztos, hogy magyar, hiszen itt születik. Nagy hiba volna arra törekedni, hogy valami hallhatóan magyar legyen. Biztos, hogy van magyar hang, de egyáltalán nem baj, ha mi nem tudunk róla.

-A versenyre írt darabok mennyire fogják közelebb hozni egymáshoz a kortárs zenét és a közönséget?

-Lengyelországban a taxisofőr is ismeri Lutos∑awski nevét -ebből is látszik, hogy sokat áldoztak a kortárs zenére. Mi iszonyatosan le vagyunk maradva, a többi művészeti ághoz képest is. A közönséget segíteni kell. A lemaradás miatt a zenészeknek kell lépéseket tenni. A közönség irányítható.

Gőz László  -  Felvégi Andrea felvétele 

-Hány zeneszerző dolgozik Magyarországon, és hány kortárs darabot tartanak számon?

Gőz László: Csak megközelítőleg pontos adatokkal rendelkezünk. 1900 óta körülbelül tizenöt-húszezer jogvédett, kortárs magyar zeneműről van tudomásunk. A BMC internetes adatbázisában közel hétezer mű található meg, nagyjából száz szerzőtől. Ezeket adattípus szerinti keresővel láttuk el. Mindenkit zeneszerzőnek tartunk, aki kortárs komolyzenét ír, több darabja van, és ezek közül néhány eljutott a közönséghez.

-Nagyjából hány mű születik évente?

-Ez könnyen kikereshető az adatbázisból. 2001 és 2005 között 308 született. 1961 és '70 között 573. 1926-tól 1950-ig 643-at regisztráltunk. Ezek az adatok nem mutatják a teljességet, de arányaikban elég pontosak. Amire az adatbázisból a legbüszkébb vagyok, az az úgynevezett összetett keresés. Ha egy trombitás keres egy darabot, és cimbalommal akar játszani, beírja és megtalálja. Vagy megnézhetem a szövegírót. Weöres Sándor szövegeire 149 darabot írtak.

A versenykiírásban az is segített, hogy mi a magyar szerzők és műveik adatainak gyűjtése során jó rálátással rendelkezünk a kortárs darabokra, és így könnyebb volt elindulni, mint ha soha nem foglalkoztunk volna kortárs szerzőkkel. 1998 óta sokszor fölmerült, hogy segítsük új művek születését. Láttuk, hogy sok szerzőnek nem jelennek meg a művei, ezért létrehoztuk a BMC Records kiadót -az eddigi mintegy 170 lemezünkből nagyjából 80 kortárs zenei kiadvány. Ehhez a gondolkozáshoz kapóra jött a MüPa igazgatójának, Kiss Imrének szándéka, hogy magához az épülethez kösse új zeneművek megszületését-így közösen írtuk ki a zeneszerzőversenyt Új Magyar Zene Fórum címmel. Amikor elkezdtünk róla beszélni, nem volt rá egy fillérünk se; olyan volt, mint amikor ül otthon egy család, és arról beszélget, hogy lesz majd egyszer egy kastélya. Az első két szokatlanul ritka ígéret Rácz Zoltántól, az UMZE Kamaraegyüttes vezetőjétől és a Keller András vezette Magyar Telekom Szimfonikus Zenekartól érkezett: azt mondták, saját költségvetésük terhére bemutatják a darabokat. A Művészetek Palotája számára nagyon fontos stratégiai kérdés, hogy száz év múlva lehessen tudni: ez a verseny hívta létre - mondjuk - az utóbbi évszázad leghíresebb zeneművét.

Noha a kortárs zenei koncertek látogatottsága alacsony, a MüPa feladatának tekinti a mai zene műsoron tartását. Évente 20-25 magyar zenemű szólal meg kortárs zenei programban, további 20-30 pedig klasszikus zenei keretben. Minden kornak feladata, hogy új művek létrejöttét támogassa. Ennek egyik módja a verseny. Mivel ebben a versenyben nemzetközi viszonylatban is magasak a díjak -a legfelső kategóriába tartoznak -, ezért sok darabra számítottunk, de meglepetésünkre még annál is több érkezett. A magas díjon kívül nagy magyar versenyen eredményt elérni szintén komoly vonzerő. A harmadik jelentős motiváció -én például ezért vennék részt... -, hogy a négy legjobb kamaraművet és a négy győztes zenekari darabot bemutatják az ország legnagyobb termében, két kiváló együttes előadásában. És akad még néhány csemege: például a zsűritagok személye. Egy verseny akkor rangos, ha a zsűrijében a zenei élet krémje ül. Manapság nagy divat, hogy különböző zsűrikben ismert, de nem hozzáértő közéleti emberek ülnek és ítélkeznek. Ezt egy zeneszerző nem szeretné. A mi zsűritagjaink neve nagyon jól cseng: Gémesi Géza, Kovács László, Pilz János, Serei Zsolt, Tihanyi László, Vidovszky László, illetve Batta András, Hamar Zsolt, Jeney Zoltán, Soproni József, valamint a két közreműködő zenekar vezetője. Ajándék a szerzők számára, hogy a darabokat élő adásban közvetíti a nagyközönségnek a Magyar Rádió. Ráadásul elég jó időszakban, január 12-én, tehát nem a nyár közepén. Ezenkívül a verseny jelentős promóciót kap. Az interneten az összes kulturális portálon megtalálható, segít a kulturális sajtó és néhány televízió is. Ha valaki beírhatja az életrajzába, hogy ezt a versenyt megnyerte, az már mond valamit. Akik pedig nem nyertek - mert nem nyerhet 38 pályamű - azok sem veszítenek, mert megírtak egy darabot, rászánták az idejüket, amit egyébként talán nem tettek volna.

-Sok vagy kevés, ami beérkezett?

-Sok. Ha száz szerzőnk van (ennél több van), és a korhatár, a 40 év a szerzők legalább 60%-át kizárja, akkor az adott korosztálynak több mint a fele elindult a versenyen. Ez önmagában is szép eredmény, és bizonyítja a verseny fontosságát.

-A célok között szerepel a „tartós együttműködés elősegítése a zeneszerzők és az együttesek között". Megrendelésekről van szó?

-Is. Meg talán más együttesek, karmesterek is felfigyelnek rájuk. A döntőbe jutott művek CD-n is hozzáférhetők lesznek. Rossz kulturális politika, ha a magyar zenekarok főként romantikus műveket játszanak, pusztán azért, hogy nagy legyen a látogatottságuk. Úgy gondolom, a jelen kultúráját is közvetíteni kell. A művészetek közt a kortárs zenének legnagyobb a hátránya. A komolyzenei koncertek, beleértve az operát is, legalább kilencven százalékban 20. század előtti darabokat játszanak. Ez a többi művészeti ággal szemben nagyon súlyos lemaradás. A játszmában hárman vesznek részt: a zenekar, amely azt mondja, nem jön be a közönség; a közönség, amely azt mondja, nem képes meghallgatni a darabokat; és a szerző, aki azt mondja, hogy ha nem játsszák meg nem is szeretik, akkor meg se írom őket.

A versennyel nem fogunk mindent megoldani, hiszen kétévente nyolc darabot teszünk ismertté. De ha ebből egy-két mű a repertoár részévé válik, vagy valamelyik kapcsán új megrendelés születik, már elértük a célunkat. Minden kulturálisan fejlett országban kötelezik
a zenekarokat kortárs zeneművek előadására. Ez nem azt jelenti, hogy minden zenekar sok kortárs zenét játszik, de bizonyos zenekarok igen. Hollandiában a Concertgebouw keveset, a Rádiózenekar viszont nagyon sokat. Nálunk is a Rádiózenekar volna erre hivatva. A zenekaroknak kötelességük, hogy a kortárs kultúrát is a közönség elé vigyék. Ezt a szerzők nem tudják maguk megoldani. Itt szakadék tátong, de három kortárs magyar muzsikus bebizonyította, hogy világsztárként képes ezt áthidalni: Ligeti, Kurtág és Eötvös -folyamatosan játsszák őket. Eötvös -Boulezzal együtt - vezeti a leghallgatottabb szerzők listáját. S noha ehhez bizonyára köze van annak is, hogy mindhárman elmentek Magyarországról, de Kurtág például már itthon átlépte ezt a határt. Rajtuk kívül számos nagyszerű zeneszerző él és dolgozik itthon, s kötelességünk, hogy őket is segítsük.

-Sokan állítják, hogy a magyar zenei élet nagyon zárt, stílusokat, zeneszerzői nyelvet, hangszeres játékot tekintve egyaránt. A muzsikusok nem utaznak, nem néznek kifelé. Nem akarják a versenyt nemzetközivé tenni, mondjuk külföldi zsűritaggal?

-Sokat gondolkoztunk rajta. De ez magyar pályázat, hangsúlyosan nemzeti karakterrel; nagyon fontos, hogy itt, a saját országunkban alapozzunk meg valamilyen hagyományt. Ha idehívunk egy külföldi zsűritagot, az csaknem olyan, mint amikor egy Magyarországon működő multinacionális céghez külföldi marketingigazgatót hívnak. Az mindjárt a saját országának a szokásrendjét, ízlését stb. képviselné itthon. Ez tőlem távol áll. Persze jó lenne nyitni a külföld felé, mert az is plusz csatorna a szerzők és műveik számára. Most még azért nem hívtunk külföldi zsűritagot, mert ez az első verseny. Egy svéd vagy francia zsűritagnak nincs magyar kulturális háttere.

-Egy kortárs zeneművet minősít is, meg az eladhatóságát is növeli a nemzetközi megmérettetés. Ráadásul nagy a sírás-rívás itthon, hogy bennünket nem ismernek külföldön, és nem hívnak. Ez ellen nekünk is tenni kell valamit. Időközben a kommunikációs akadályok is jóformán megszűntek. Talán mégsem ártana nemzetközi dimenziót adni a kitűnő kezdeményezésnek.

-Az idő ezt majd megoldja. Természetesen már a következő versenyen gondolkozom -mikor írjuk ki, lesz-e rá támogatás, mekkora az érdeklődés stb. Elképzelhető, hogy máshonnan is hozunk zsűritagot. De ezt nem látom annyira fontos kritériumnak. Viszont vannak olyan résztvevői ennek a játszmának, akiknek az a dolguk, hogy a magyar kultúrát terjesszék. Ilyen például a kulturális kormányzat. Különös, hogy a magyar könnyűzenének van exportirodája, a magyar klasszikus zenének nincs.

-Az államon általában nehéz számon kérni a feladatteljesítést, bár természetesen szükséges. De a nemzetközi megismertetésnek más módja is létezik. Hiszen ebben a remélhetőleg valóban hagyományteremtő vállalkozásban rengeteg a hasznos energia, a pénz és az igazi kvalitás.

-A nemzetközi promóció természetesen ki van találva. A négy-négy műből felvétel készül, s azt elküldjük az összes nagy zenei információs központba: szét fogunk szórni vagy ezer CD-t. A nyolc zeneszerző pedig, bárhova megy külföldön, szintén előveheti a zsebéből. Adtunk a kezébe egy promóciós anyagot -amit megírt, a lehető legjobb színvonalon szólal meg.

-A díjkiosztó hangversenyre hívtak fesztiválvezetőket, befolyásos embereket?

-Megpróbálunk néhány külföldit idehívni, bár a mostani költségvetésbe ilyesmi nemigen fér bele. De egy zenemű megszólalásánál nem olyan fontos jelen lenni, itt a rendezés nem játszik szerepet, mint az operánál. A CD meghallgatása és az élő előadás között itt nincs akkora különbség. Kapcsolatok teremtésére persze a személyes jelenlét mindig jó.

Lehetséges, hogy a mindenkori kulturális kormányzat tesz majd valamit azért, hogy az a fontos kulturális árucikk, amelynek létrejöttét ő maga pénzzel támogatta, különféle módokon külföldre is eljusson. A zeneszerzők menedzselését általában a kiadók végzik. Itthon ez szinte egyáltalán nem működik, évi 80-100 darabot nem tudnak menedzselni.

-Mi a két kiíró, a BMC és a MüPa szerepe?

-Ez a két intézmény az ötletgazda. A vállalásunk egyenlő értékű. A sajtómarketinget főleg a MüPa csinálja, ők adják a helyszínt és készítik el a koncertek hangfelvételét. A szervezés, a szerzőkkel, a zenészekkel, az előadókkal való kommunikáció gyakorlatilag a mi dolgunk. Teljes mértékben közös vállalkozásról van szó -nekünk egyébként is a kezdetek óta igen jó a kapcsolatunk a MüPával, rengeteg a közös projektünk. A MüPa mindig is komolyan vette azt a feladatát, hogy az intézmény valóban a művészetek palotája legyen.

-Más zeneszerzőversenyekkel összehasonlítva van-e valami lényeges különbség?

-A kiírás előtt tanulmányoztuk a világ jelentős versenyeit, sok tanácsot kértünk tapasztalt külföldiektől és külföldön élő magyaroktól, vagy olyan magyaroktól, akik bármilyen minőségben már részt vettek ilyen versenyen -igyekeztünk tehát tájékozódni. Jelentős szakmai segítséget kaptunk a Magyar Zeneszerzők Egyesületétől.

Sztenderd versenykiírást készítettünk. Olyan nemzeti követelménye nincs, hogy mondjuk magyar népdalt kell földolgozni. De csak magyarul tettük közzé, tehát feltételeztük, hogy csak magyar fogja elolvasni. A sajátossága az a koncepció, hogy két zsűri dolgozott. Egy előzsűri kiválogatott az anyagból négy-négy művet. A főzsűri, amelyben egy tag sem azonos előzsűriével, tanulmányozza a partitúrákat, majd a koncerten meghallgatja a darabokat, és utána azonnal dönt. Fontos újításnak mondható (van ilyen, de ritka), hogy a főzsűriben ott ül a műveket előadó két zenekar karmestere is. Egy-egy mű teljes kivesézését a karmester végzi el igazán -ő speciális, gyakorlati szempontokat hoz.

A döntő első részében elhangzó darabokat már a szünetben megtárgyalják, mindenki elmondhatja az indokait, a második rész után további tíz-tizenöt percük lesz a döntés meghozataláig. Természetesen a partitúrák tanulmányozása után, már csaknem száz százalékos felkészültséggel jönnek a koncertre.

-Foglalja össze a verseny finanszírozását.

-A két intézmény elhatározta, hogy minden akadályon keresztül megrendezi a versenyt. Az Artisjus szinte azonnal vállalta a fődíj és a harmadik díj előteremtését. Az UMZE és a Telekom Zenekar vállalta, hogy akkor is játszik, ha nincs rá költségvetés. Szerencsére a Reneszánsz Év is beállt a sorba, így a kulturális kormányzat lett a fő támogató (Hungarofest -Reneszánsz Év programiroda 2008), hozzávetőlegesen 15 millió forinttal. Ebből fizetjük a marketinget, a zenekarokat, a postaköltséget, a kottamásolást és még sok egyéb költséget. A díjakat az Artisjus mellett és az Oktatási és Kulturális Minisztérium, a különdíjakat a Zeneakadémia és a Zeneművészeti Szakközépiskola, valamint a Magyar Zeneszerzők Egyesülete ajánlotta fel.

Ezen felül a MüPa bizonyos költségeit saját büdzséjéből fizeti, a BMC a saját másfél éves munkáját teszi bele. Mi tisztában voltunk vele, hogy a verseny a BMC-t akár tönkre is teheti. De bíztunk benne, hogy lesznek partnereink. Köszönjük nekik!

-Magánszponzor támogatását nem lehetett megszerezni?

-Ez nem létezik ebben a műfajban. Szerveztünk vagy ötven kortárs koncertet, kiadtunk több mint nyolcvan kortárs lemezt, egyetlen esetben sem sikerült magánpénzt szerezni.

-Nehéz volt hozzájutni az állami támogatáshoz?

-Ezúttal nagyon egyszerű volt, mert a Reneszánsz Év kitűnő alkalmat szolgáltatott rá. A kulturális kormányzat maradéktalanul teljesítette a feladatát, és nagyon elegánsan támogatta a kortárs zene reneszánszát.

RÁCZ JUDIT