Nagyon nehéz megbékélnem Virizlay Mihály halálával. 71 évvel ezelőtt az édesanyja hozta el hozzám, hogy gordonkázni tanítsam. Életre szóló barátságot kötöttem a rendkívül tehetséges csellistával és muzsikussal. Tanítványom később olyan szimfonikus zenekarok szólamvezetői székéig jutott, mint a Chicagói vagy a Baltimore‑i. Komponált versenyműveket,  szólószonátákat és zenekari darabokat. Belőle is nagy hatású tanár és előadóművész lett, és más komponistákat is új darabok írására serkentett. Talán ha nem ennyire bohém természet, még komolyabb nemzetközi elismertségre tehetett volna szert, de így is nagy csellistaként marad fenn a neve, akit rengetegen csodáltak.

Halála hosszú évek szenvedéseitől szabadította meg. Emlékeimben különleges egyéniségként és kollégaként él tovább -mintha az öcsém lett volna. Mindörökre hiányozni fog. Nyugodjék békében.

Starker János