Drága Judit,

szeretnék Tőled szépen, nyugodtan, méltóságteljesen elbúcsúzni, de így halottak napja táján minduntalan elönt a sírás. Most jöttem haza egy gyönyörű Dvo√ák-Requiemről. Jól kisírtam magam, talán megnyugszom. Jó lenne erről is Veled beszélgetni, mint máskor, koncert után vagy szünetben, hiszen annyi közös opera- és hangverseny-élményünk van -vagy már volt, nem tudom még felfogni.

Mindig magam előtt látom a gyönyörű, csak Schwarzkopféhoz hasonlítható, okosan csillogó tekintetedet, s az elmaradhatatlan, simogató-kedves mosolyodat. Jól esne még sütkérezni benne.

Nekem megadatott, hogy a tanítványod is lehettem, amikor első nemzetközi énekversenyemre készültem, s az akkor még létező Versenyiroda jóvoltából Veled tanulhattam a dalok és oratóriumáriák előadását. Gyönyörűség volt részesülni a zenei műveltséged mellett széles és mély irodalmi műveltségedből is -no és a nyelvtudásod, örök példa azóta is. A „hangod selymét" is érzem még, ahogy kortárs magyar dalokat mutattál be, amikor még senkitől nem lehetett -például -Kósa Gyuri bácsi dalait hallani, na és ahogy Schubertet, Schumannt énekelsz, de Puccinit is és Richard Strauss-operát is, meg persze Mozartot, és mindenekelőtt a varázslatos Mélisande-ot! Nekem még szerencsém volt élő operaelőadáson hallani.

Csak az vigasztal, hogy a felvételeidet bármikor meghallgathatom, a saját archívumomból -az emlékezetemből - kiegészítve az együttes zsűrizésekkel, a szakmai vitákkal, amelyekben jólesőn megerősödhettem, hiszen többnyire ugyanazt gondoltuk egy-egy kérdésről.

Kérlek, vigasztalj meg, hogy nem kell búcsúzni, hiszen lélekben velünk maradsz, amíg Rád emlékezünk, amíg csak Rád gondolunk.

Csengery Adrienne