Élmény! Minden tekintetben -ez olvasható a hasznos kis műsorfüzet címlapján, oldalt, Michael Nyman fényképe mellett. Utálom a reklámokat, szavukat sem hiszem, de ezúttal be kell látnom, az állításban van igazság. Michael Nyman fura szerzet. A hetvenes évek közepén írt egy fontos könyvet a kortárs zenéről: Experimentális zene: Cage és utókora, 1974. (A kötet nagy késéssel jelent meg magyarul, hazai kiadásáról a Muzsika áprilisi számában közölte Szitha Tünde recenzióját. -A szerk.) Foglalkozott a barokk, reneszánsz muzsikával, historikus szellemű előadásokat vezetett. Komponált nagyon merész hangú, legkevésbé sem populáris zenét. Aztán megalapította együttesét, a Michael Nyman Bandet, stílust váltott, filmzenék szerzőjeként vált igen híressé. És mindennek tetejébe -ezt az internetről volt szerencsém megtudni -buszjegyeket gyűjt. Rokonszenves vonás.

Most az Őszi Fesztivál egyik fő eseményeként együttesével a legnevezetesebb filmzenéiből adott ízelítőt a budapesti publikumnak. Nem sorolom fel az összes filmcímet (Peter Greenaway 11 filmjénél működött közre), elég előzetesen talán kettő: a Prospero könyvei, meg A rajzoló szerződése, de a Zongoralecke című Jane Campion-filmhez is ő írta a zenét. Különös művészet az övé. Komoly- és könnyűzene határán egyensúlyoz, elég közel áll ahhoz, amit valamikor repetitív zenének neveztek. Igen erőteljes benne a ritmus, de nincsenek ütők, nincs állandó düssögés, szánalmas tuc-tuc. Négyütemes egységekből építkezik, még véletlenül sem töri meg a négyesek monotóniáját aszimmetria, a metrum azonban néha hármas -ami a könnyűzenében (jobb híján maradjunk ennél a kifejezésnél) jószerivel ismeretlen. Harmóniavilága cseppet sem bonyolult, sőt olykor kifejezetten primitív. Hármas- és négyeshangzatok, néha kis késleltetésekkel. Összhangzattanpélda, Kesztler Lőrinc tanár úr útmutatásai alapján. Aztán ordas kvint- és oktávpárhuzamok a hatvanas esztendők beategyütteseinek modorában. A zongoraszólam többnyire akkordok ismételgetéséből áll, ha mégsem, akkor a bal kéz harmóniafelbontásokat játszik. Nem nevezném fantáziadús faktúrának. Egy-két szokatlan váltás ad némi egyéni ízt a folyamatnak. Káprázatos hangszeres virtuozitásról Nyman zongorázása esetében szó sem lehet. A maga módján persze uralja a hangszert, de nem hinném, hogy egy Chopin-etűdöt vagy akár Mozart-szonátát biztonsággal elő tudna adni.

Jószerivel csupa negatívumot soroltam fel eddig. És mégis, be kell látnom, a Michael Nyman Band produkciója cseppet sem hatástalan. A titok nyitja alighanem a hangzás. A „banda" 12 tagból áll: egy vonósnégyes mellett gitáros, három rezes és három szaxofonos játszik -meg a zongora, mindez erősítéssel. Merőben szokatlan, de pompás összeállítás. Sokféle szín, amit olykor hangszerváltások vagy különleges effektusok is bővítenek. Egészséges, erőteljes, szép hangok -tökéletes, ideális hordozói a viszonylag egyszerű zenei anyagnak. Az idővel való gazdálkodás is mintaszerű: a sok-sok ismételgetés nem fullad unalomba, mert éppen a kellő pillanatban következik valamilyen új szín, új ötlet. Elég ügyesen játszik Nyman a régi zenékre való utalásokkal is. A rajzoló szerződése című film zenéjében például Purcell az alap: az ismételgetett (chaconne-szerű) menetek tagadhatatlan pompát és feszességet kölcsönöznek a muzsikának. Kevésbé találtam meggyőzőnek azt a kompozíciót, amely a Számokba fojtva című Greenaway-filmhez készült, s amely Mozart Sinfonia concertantéjából kölcsönöz ötleteket. A kölcsönzött motívum ugyanis ezúttal eléggé jellegtelen: voltaképp 18. századvégi közhelyfordulat. Bármely remekműből kiragadhatók ilyen részletek, kis túlzással azt mondhatnám, olyan ez, mintha egy költeményből valaki alig többet idézne, mint egy névelőt, amire a nyelvtan miatt van szükség. Persze nem láttam -sajnos -a filmet. Csak leírásból tudom, hogy abban az eredeti Mozart-tétel is megszólal - s nem elképzelhetetlen, hogy az összefüggés így világosabban érzékelhető és hatásos.

Egy szó mint száz: Michael Nymant és társait érdemes volt meghívni erre az alkalomra. A közönség vörösre tapsolta a tenyerét, és ez a ragály rám is átragadt. Abban már nem vagyok olyan biztos, hogy másodszor is elmennék egy ilyen hangversenyre. Élmény volt, valóban, de félek, az újabb alkalom már némi csalódást hozna. Addig is szívesen felajánlok Nymannak néhány BKV-jegyet, ha még tart a gyűjtőszenvedélye. Sőt: miskolci jegyeim is akadnak. Újak és régiek egyaránt: mulatságos követni rajtuk az árváltozást.

Porrectus