Hatodszorra rendezte meg szokásos őszi tudományos konferenciáját a  Magyar  Zenetudományi és Zenekritikai Társaság, amelyet az idén száz esztendeje született Bartha Dénes emlékének szenteltek. A kétnapos rendezvény szervezői, Dalos Anna és Vikárius László olyan előadásokat vártak, amelyek Bartha munkásságát választják témájuknak, vagy a zenetörténész valamely kutatási területéhez kapcsolódnak.

A konferencia elején Somfai László emlékezett egykori kedves tanárára, sőt néhány percre magának Barthának élénk és magával ragadóan közvetlen előadói stílusa is megelevenedett egy ötven évvel ezelőtt tartott rádióelőadása felvételéről. A péntek délelőtti ülésszakon Bartha Dénes munkásságát bemutató előadások hangzottak el. Komlós Katalin Bartha 1939-es Beethoven-monográfiáját méltatta, s helyezte el a kezdő zenetörténész és tanár pályájának kontextusában. Idézetekkel gazdagon illusztrált referátumában Komlós arra mutatott rá, hogy a szerzője által „stílustudományi és stílustörténeti" munkának aposztrofált Beethoven-könyv nemcsak megjelenésének idején számított korszerűnek és tárgyilagosnak, de legtöbb megállapítása ma is megfontolásra érdemes. Hasonló konklúziót fogalmazott meg Tari Lujza is, aki Bartha Dénesnek a 18-19. század magyar zenéjére vonatkozó alapvető kutatásaira hívta fel a figyelmet. Rámutatott: modern szemléletet tükröz, hogy kutatásai során Bartha mindig szem előtt tartotta népzene és zenetörténet szoros összetartozását.

Az eredeti program szerint ezután következett volna Vikárius László előadása, amely azonban a második nap délutánjára került át. Vikárius a magyarországi zeneoktatásban máig népszerű Bartha-kötet, A zenetörténet antológiája első kiadását méltatta. A ma forgalomban lévő, 1974-ben átdolgozott példatár eredeti, 1948-as kiadása mintegy százoldalas, külön füzetként is megjelentetett jegyzetanyagot tartalmazott, így az Antológia egyszerre tölthette be a zenetörténeti tankönyv, olvasókönyv és példatár szerepét. Vikárius a 20. század első felének hasonló példatárait is áttekintve értékelte és helyezte kontextusba Bartha munkáját, megállapítva, hogy azt korszerű szemlélet és pedagógiai frissesség jellemezte.

Bartha Dénes tudományos és pedagógiai munkássága mellett tizenkét éven át könyvtárosként is működött. Kelemen Éva Barthának a Magyar Nemzeti Múzeum Zenetörténeti Osztályán (a mai OSZK Zeneműtára elődjében) folytatott tevékenységéről számolt be korabeli könyvtári dokumentumok alapján. Előadása második felében Bartha zeneműtári hagyatékát is ismertette, felhívva a jelenlévők figyelmét: az anyag tudományos feldolgozásra vár. Breuer János referátuma Bartha Dénes munkásságának egy újabb ágára, a zenei lexikográfiára irányította a figyelmet. Breuer korabeli dokumentumok és személyes emlékei alapján idézte fel a Szabolcsi-Tóth-féle Zenei lexikon 1965-ös új kiadásának munkálatait főszerkesztőként irányító Bartha Dénes alakját és tevékenységét.

Az első nap délutánján a régi magyar zenetörténet tárgykörébe vágó előadásokat hallhattunk. Kiss Gábor a Bartha által kiadott Szalkai-kódex példáin és magyarázatain keresztül a késő középkori gregorián praxis, teória és notáció kölcsönhatásait vizsgálta, rámutatva, hogyan bomlott fel az elmélet és gyakorlat 10-11. században még fennálló egysége a későbbi századokra. Király Péter egy izgalmas forráskritikai nyomozás eredményeit tárta hallgatói elé, amelyet a Hunyadi Mátyás és Aragóniai Beatrix esküvőjéről tudósító -zenetörténeti szempontból is fontos megállapításokat tartalmazó -négy fennmaradt beszámoló körében végzett. Bali János a nagyszebeni Brukenthal múzeumban található négy reneszánsz kori
furulyáról beszélt. Az utóbbi két évtized kutatási eredményeinek fényében Balinak sikerült megállapítani e hangszerek provenienciáját: közülük három valószínűleg az itáliai furulyakészítés atyjától, Hieronymus Bassanótól származik.

Ferenczi Ilona előadása kényes kérdést feszegetett: a magyar zenetörténet-írás nemzetiségi problémáit. Ferenczi szerint zenetörténeti kutatásunk nemritkán hasonlóan elfogult volt, mint szomszédainké, amikor a soknemzetiségű Magyarország zenetörténetében csak a magyar jellegzetességeket hangsúlyoztuk. Figyelmeztetett: a rendi Magyarország államalkotó nemzete, a natio hungarica sem fordítható automatikusan „magyar"-ként. Javaslata szerint olyan zenetörténetet kell írni, amelyben a többi magyarországi etnikum is valóságos súllyal szerepel -ez lehet az alapja a szomszéd országok kutatóival való eredményes együttműködésnek és a korábbinál reálisabb történeti értékelésnek is.

Gilányi Gabriella a magyar zenetörténet egy eddig kevéssé vizsgált forráscsoportjára, a tridenti zsinat után bevezetett új cantus romanust tartalmazó 17-18. századi nyomtatványokra hívta fel a figyelmet. Gilányi kutatásai azt mutatják, hogy nem lehet mereven szembeállítani a gregoriánt és a cantus romanust, mint természetesen alakuló, változataiban élő, illetve mesterséges, egységesített repertoárt: a használat során a cantus romanus is variálódott, sőt helyi színezetet nyert. Ittzés Mihály a kecskeméti Református Kollégium gyűjteményében fennmaradt 1774-es és 1837-es kéziratos diákmelodiáriumokat mutatta be, és anyagukat egybevetette a korszak más hasonló gyűjteményeiben található repertoárral.

Kiss Gábor előadást tart. Az emelvényen Király Péter és Domokos Mária

Felvégi Andrea felvétele

A második napon 18. és 19. századi témákkal, illetve a zenei analízis tárgykörébe vágó előadásokkal folytatódott a konferencia. Matzné Tímár Ágnes egy hajdani Bartha-szemináriumon felmerült kérdést továbbgondolva elemezte Beethoven Nagy fúgájának formai és műfaji problémáit. Jól követhető, összefogott előadásában Hamburger Klára arra hívta fel a figyelmet, milyen alapvető befolyást gyakorolt Victor Hugo művészete Liszt zenei-esztétikai ideáira, referátuma második részében pedig két kevéssé ismert, Hugo verseire komponált Liszt-dalt mutatott be. Bozó Péter szellemes, vetített képekkel és kottapéldákkal illusztrált előadásának középpontjában szintén Liszt-dalok álltak, a Schiller Tell Vilmosát bevezető lírai előjáték szövegére komponált dalciklus 1845-ös első, illetve 1860-ban megjelentetett revideált megfogalmazása. Bozó, aki a mű erős Beethoven-allúzióit a Pastorale-szimfónia lecsapódásaként értékelte, megállapította, hogy a ciklus átdolgozása során a szerző -amellett, hogy igyekezett kijavítani az első változat bizonyos kompozíciós gyengeségeit -a nyilvánvaló beethovenizmusokat is mérsékelni próbálta.

Bach Goldberg-variációit elemezve Fazekas Gergely arra keresett választ: a basszustéma felépítése, belső összefüggései miképpen jelennek meg és alakulnak át az egyes változatokban. Fazekas szerint a mű mögött húzódó bachi formakoncepciót a „külső" és „belső forma" -a zeneelméleti irodalomban csak jóval később megfogalmazott -különválása jellemzi. Az ezután következő két Dohnányi-elemzés egyike szintén a variáció műfajával foglalkozott. Kusz Veronika Dohnányi „szabad variációit" elemezve -megállapításait a komponista nyilatkozataival is alátámasztva -arra mutatott rá, hogy a beethoveni tematikus fejlesztés és variációs stratégia Dohnányi zeneszerzői gondolkodásában központi jelentőségű volt. Kovács Ilona az op. 7-es A-dúr vonósnégyes 2. tételének egyedi felépítését, s e variációs és triós formát elegyítő „hibrid forma" néhány későbbi előfordulását vizsgálta Dohnányi életművében. Péteri Lóránt gondolatébresztő, olykor egészen távoli képzettársításokat felvillantó előadása Mahler 2. szimfóniája III. tételének alternatív formai megközelítését és értelmezését nyújtotta. A korábbi elemzőktől eltérően Péteri a tételt permutációs formának látja, s szerinte ebben a szerkesztési sajátosságban ismerhető föl e zene jelentésének legfőbb hordozója is.

Somfai László előadásának (Liedform, Quatrain-modell, strófaszerkezetű témák) voltaképpen a Bartha Dénes munkásságával foglalkozó referátumok között lett volna a helye, hiszen egykori mentora hatvanas- hetvenes évekbeli fő témájáról szólt. Amerikai vendégprofesszorságának idején Bartha a Haydn-finálék egy jellegzetes tématípusának vizsgálatából kiindulva próbált meg újfajta formai megközelítéseket keresni. Bécsi klasszikus finálé-témákat igyekezett a periódus-elv helyett népzenei eredetű strófaszerkezetként leírni, s ezzel összefüggésben új terminológiát meghonosítani. Somfai empátiával, ugyanakkor elfogulatlanul kísérelte meg megfogalmazni, miért maradtak végül visszhangtalanok Bartha analitikus és terminológiai újításai.

Kárpáti János előadása -melynek középpontjában Haydn 96., D-dúr szimfóniájának II. tétele állt -Bartha Dénesnek ahhoz a formatani megfigyeléséhez kapcsolódott, amely a „háromszakaszos dalforma" terminus elhibázottságára mutatott rá. Mikusi Balázs Mozart G-dúr hegedűversenye (K. 216) zárótételének egy emlékezetes epizódjából kiindulva sorra vette azokat a Mozart-tételeket (jobbára concerto-finálékat), amelyekben az utolsó témavisszatérés elé az addigiaktól elütő, idézetszerű anyag ékelődik. Mikusi megkísérelte kideríteni: vajon ezek a tételek is konkrét idézetet rejthetnek-e, mint a G-dúr hegedűverseny fináléja? László Ferenc -aki egyéb elfoglaltsága miatt az első nap délelőttjén tartotta meg referátumát -Mozart hangszerszólós áriáiról beszélt, megállapítva: a hang- szerválasztást ezekben többnyire praktikus vagy alkalmi szempontok sugallhatták.

A konferenciát két olyan előadás zárta, amely a magyar zenetörténeti forráskutatás legfrissebb eredményeit tárta a hallgatóság elé. Halász Péter a győri székesegyház kottatárának 18. századi kontrafaktumairól és anonim kompozícióiról beszélt, Farkas Zoltán pedig ugyanehhez a forráscsoporthoz tartozó átiratokat, Nicolò Conforto nápolyi operaszerző áriáinak valószínűsíthetően Istvánffy Benedek kézírásában fennmaradt egyházi kontrafaktumait ismertette.

Az emlékkonferenciához -amely sokszínű tematikájával méltón tisztelgett Bartha Dénes munkássága előtt -Bartha Dénes unokája, Kolonits Klára gondosan összeállított, szép Goethe-Heine-dalestje (zongorán közreműködött: Dinyés Dániel), valamint a Gádor Ágnes és Szirányi Gábor szerkesztésében, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem kiadásában ez alkalomból megjelent Bartha Dénes Emlékkönyv bemutatója csatlakozott. (Emlékkonferencia Bartha Dénes [1908-1993] születésének 100. évfordulójára, Régi Zeneakadémia, MTA Zenetudományi Intézet, 2008. október 3-4.)

KERÉKFY MÁRTON