Felvégi Andra felvétele

Lukács-tanítványként végzett az ELTE  magyar-filozófia szakán, de a zene   és a színház a filozófiánál is jobban érdekelte. A '60-as évek második felében Szabolcsi Bence szinte minden órájára bejárt a Zeneakadémia zenetudományi osztályával, Komlós Katiék évfolyama osztálytársnak tekintette. A mi időnkben, a következő évfolyam egyre ritkuló Szabolcsi-előadásain is ott volt, ott ismerkedtünk meg. Tanárunkká is vált, amikor közkívánatra Lukács György Esztétikáját kezdte elemezni szavanként és mondatonként egy   eszztétikaszemináriumon, ami hivatalos keretek közt indult a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola zenetudományi hallgatóinak és szobaszemináriumként folytatódott Wilheim Andrisék lakásán, amikor a főiskola esztétika tanszéke már nem tartotta kívánatosnak Lukács oktatását az intézményen belül. A zenetudományi szakma művelői, tanárok és diákok, nagy respektussal tekintettek Fodor Gézára és tartottak is tőle, mivel a filozófia és esztétika teljes fegyverzetében közelített a zenéhez. Jóval később, már barátságunk idején derült ki, hogy ő is nagy tisztelettel és kellő távolságtartással tekintett a zenetudományt hivatásszerűen művelőkre -már amelyikre -, és óriási munka eredményeképpen kerülte el még a látszatát is annak, hogy a zene, a zenéről írás területén a legkisebb mértékben is dilettánsnak tartsák, miközben ő magát kívülállónak tekintette. Kívülálló? Nem ismerek -sajnos most már úgy kell írnom, nem ismertem - még egy kollégát, aki olyan mélyen be tudott világítani egy-egy operajelenetnek nemcsak a színpadi dramaturgiájába, hanem a hangjaiba, mint Fodor Géza. Verdi operáiról írtam a szakdolgozatomat, a Don Carlosszal foglalkoztam, és Gézával csodálatosakat lehetett beszélgetni erről: a Don Carlos minden hangját és minden verzióját ismerte, olvasnivalót ajánlott, drámairodalmat és szépirodalmat („Erzsébetet csak úgy érted meg, ha elolvasod Lafayette Clèves hercegnőjét"), és elégedetten villant a szeme, amikor magam is rájöttem valamilyen rejtett zene-dramaturgiai utalásra („Hát igen, Eboli gúnyosan idézi Erzsébet Carlost fogadó, tartózkodó dallamát!"). Amikor a Mozart operáiról írott nagyszerű könyvének megjelent a második, bővített kiadása, magam is tanúja voltam tanítás közben, mennyit profitáltak ebből a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem doktorképzős hallgatói, nem csak énekesek és nem csak muzikológusok, hanem különböző hangszerek művelői. Az operisták meg sóvárogva várták elemző operakritikáit, amelyekben úgy írta meg egy-egy alakítás erényeit és gyöngéit, hogy sohasem bántott, csak tanulni lehetett belőle. Bármivel foglalkozott, bármi keltette fel az érdeklődését, mindennek utána ment, kutatott, olvasott, hihetetlen alapossággal. Egyik muzsikus tanítványom kérdezte, hol lehetne olvasni a Fidelio különböző változatairól - hát hol: Fodor Géza tanulmányában, ami emlékeim szerint egy hajdani Holmiban jelent meg, de szerencsére megtaláltuk egy Zoltai Dénes tiszteletére szerkesztett tanulmánykötetben is. (Istenem, Zoltai Dénes - Géza előtt halad az Olümposz felé.) Vagy egészen más: egy Csajkovszkijról szóló előadáshoz keresgéltem valami nagyon találó idézetet az orosz komponista operadramaturgiájáról - hol találtam meg: Fodor Géza egyik operakritikájában; soha jobbat az operaszerző Csajkovszkijról nem olvastam. Néha az volt az érzésünk nekünk, kollégáknak, tisztelőknek, barátoknak, hogy Géza túlságosan szétaprózza hatalmas tudását és tehetségét, túl sok cikket ír, túl sok színházat, operát néz, hallgat, elemez, ahelyett hogy további nagy műveit írná az utókornak. Másfelől milyen jó volt gyakran olvasni bölcs írásait, várni véleménye kifejtésére egy-egy operabemutató után, s milyen rettentően fog ez hiányozni. S bár talán saját dolgaiban szétaprózta magát, a magyar és egyetemes kultúra ügyében mindig pontosan tudta, mi az elsőrangúan fontos. Tudta, hogy a magyaroknak be kell(ene) mutatni Erkel eredeti Bánk bánját, tudta, hogy az eljövendő Haydn-évre kitől kell tanulmányt kérni a Holmiba...

Nehéz elfogadni, hogy ilyen embernek kell távoznia. Óriási űrt hagy maga után az operai életben, a színházi életben, a tudományos életben, lapok és folyóiratok kritikai rovatában, a Holmi zenei szerkesztésében, a magyar kultúra lelkiismeretében -és barátai, tisztelői, szerettei szívében.

PAPP MÁRTA