Szendrei Janka köszöntése

A középkort tanulmányozó zenetudós számára különleges vonzóerőt   jelent a vokális egyszólamúság, mert sok tekintetben a legtisztább és legközvetlenebb formája az ember zenei önkifejezésének. A ma szempontjából a múltnak ez az éneke, akár a templomból, akár a falusi utcáról érkezik hozzánk, elődeink és önmagunk felfedezésének eszköze. Ez az a zene, melyet Szendrei Janka átírt, tanulmányozott, elemzett mint tudós, és életre keltett mint karvezető. Az ő lényegi és széles körű tudományos eredményeit a magyar és közép-európai korai hangjegyírás terén, részvételét a magyar népdal és a gregorián ének katalogizálásának sok évtizedes munkájában, továbbá a kéziratokról és az egyes szentek zsolozsmaciklusairól írt elemzéseit, fakszimile kiadásait, a Schola Hungaricával felvett hanglemezeit Magyarországon kívül is jól ismerjük és tanulmányozzuk.

Ahogy a kézírás stílusa jellemzi az írót, úgy a zenei kottaírás is tükrözi az kottaíró műhelyét (kolostor, katedrális, földrajzi környezet), neveltetését, zeneiségét, sokszor képzelőerejét is. Szendrei Janka munkáiban mindig bemutatta a történelmi és intézményi körülményeket, melyeken belül az egyes hangjegyírások kifejlődtek, elemezte ezek jelkészletét, a notációs változások sokszor mély következményeit. Az egyik ilyen változás, amely különösen felkeltette érdeklődését: a szövegek közé írt neumák (zenei jelek) felváltása a kottavonalra írt hangjegyekkel. Sok száz kézirat és töredék aprólékos könyvtári tanulmányozása után Szendrei Janka képes volt pontosan leírni a vonalrendszeres kottára való áttérés folyamatát Dél-Németországban, Közép-Európában, a ciszterci kolostorokban, a hirsaui gyakorlat követőinél, s még számos más egyházi közösségben. A különféle ciszterci hangjegyírások megismerésével megvilágította azt a folyamatot, melynek során Franciaországtól keletre is elterjedt e tradíció; így képes volt bizonyítani számos ismeretlen eredetű kézirat ciszterci jellegét. Vizsgálta azt is, miként kezelték a vokális díszítményeket jelző neumákat a hangjegyek írói akkor, amikor áthelyezték őket a vonalrendszer rácsára.

A notációs eredmények vezették arra, hogy kibontakoztassa kutatásait Magyarország legrégibb és legfontosabb egyházmegyéjének, Esztergomnak zenéjéről. Fakszimile kiadást készítve az esztergomi misszáléról, breviáriumról és graduáléról, bemutatta ennek a rítusnak és egy jellemzően magyar hangjegyírásnak jellemzőit. 1997 és 1999 között tanulmányozta a magyar kéziratok gyűjteményét az isztambuli Topkapi-palotában, köztük az esztergomi rítus egyik legérdekesebb tanúját, az „Isztambuli antifonálét". Ezt az igen értékes, 14. századi kéziratot fakszimile kiadásban és hanglemezen tette hozzáférhetővé. Ez a kiadás számos, a magyar szentek tiszteletére írt zsolozsmát tartalmaz, olyanokat is, melyek másutt nem maradtak fenn. De alapvető tanulmányt írt a lengyel hangjegyírásról is; cseh bencés női kolostor (Szent György) hangjegyírásából bizonyította, hogy ez a közösség a 13. század előtt a hirsaui gyakorlatot követte.

Ma Szendrei Janka a közép-európai notáció kutatásának vezető szaktekintélye; kutatásai mintául szolgálnak a tudósoknak Magyarországon kívül is. Kiegészítik ezt a magyar népzenei hagyományt tárgyaló munkái, továbbá a Schola Hungaricával végzett művészi munkája. Az együttest 1969-ben Dobszay Lászlóval alapította és vezényli azóta is. Megtiszteltetésnek érezzük, hogy részt vehettünk a Schola lemezeinek tudományos előkészítésében (Az „Aquitán ének" hanglemez kísérőszövegét Michel írta, a Barbara által felfedezett Guillaume Du Fay Mária-zsolozsmát első ízben a Schola vette fel hanglemezre; s ugyanő adta ki magyarországi Szent Erzsébet két legkorábbi zsolozsmáját.) Barbara jól emlékszik a Schola gyermekkarára, amint Ócsa középkori temploma mellett játszadozva középkori dallamokat dúdolnak, no meg a meleg kenyérre, melyet a kórus munkájának végeztével, hajnali négy órakor a helyi pékségből hoztunk. Az énekesek meséltek arról a jó humorról, mellyel Szendrei Janka a próbákat vezette; és ez friss, jól kidolgozott, örömteli kóruselőadást eredményezett. A Schola Hungarica ötven hanglemezt készített, s ezeket jól ismerik a zenészek  Magyarországon kívül is. Nincs még kórus, mely a gregorián éneket ilyen változatosságban vette volna fel: minden műfajban, az egész liturgikus kalendáriumot lefedve, római, ravennai, milánói, prágai, beneventói, nonantolai, regensburgi, hallei, ausztriai, svéd kéziratokból.

Igen szerencsésnek érezzük magunkat, hogy több mint húsz éve ismerhetjük Szendrei Jankát. Reméljük, e rövid méltatás méltó módon fejezi ki csodálatunkat és barátságunkat iránta, a zenész és tudós iránt, akinek tudománya és kedves vendégszeretete oly mélyen érintett minket.

Michel Huglo és

Barbara Haggh-Huglo

College Park, Maryland,
Egyesült Államok

Konferencia Szendrei Janka tiszteletére

A Zenetudományi Intézet 2008. november 29-30-án két napos tudományos konferenciát rendez Szendrei Janka 70. születésnapja tiszteletére. Az első napon hazai kutatók (a zenetörténészek, a társtudományok művelői) tartanak előadást a Kutatás és praxis tárgykörében, a második napon jeles külföldi kutatók beszélnek a közép-európai gregoriánum témáiról. Mindkét napot rövid hangverseny fejezi be. Az ülések reggel 10 órától kb. délután 5-ig tartanak, színhely a Zenetudományi Intézet (Táncsics M. u. 7.) Bartók-terme. A részletes műsorhoz ugyanott lehet hozzájutni október 31. után.