-Hiába kutatok az emlékeimben, nem jut eszembe egyetlen olyan koncert sem, amelyen itt hallhattam volna önt. Csak lemezeiről és operaprodukcióinak videófelvételeiről ismerem. Eddig valahogy elkerült minket.

-Eddig csak egyszer fordultam meg Budapesten, de akkor nem dirigálni jöttem: a Bartók Archívumban, fenn, a budai várban jártam, ahol Bartók műveit kutattam. A városuk mindenesetre élénken él az emlékezetemben, nagyon tetszett.

-Egy éve vette át a müncheni operaház vezetését és rögtön két kortárs darabbal kezdett. Az ilyesmi sosem véletlen, ön nyilvánvalóan jelezni akarta, hol lesznek működésének súlypontjai. Tudjuk, mennyit tesz a kortárs és a 20. századi zenéért, Eötvös Péteren kívül Frank Zappa, John Adams és például Messiaen zenéjének népszerűsítéséért.

-Ami magát az operaházat illeti, a Bajor Állami Operaház hagyományosan nagyon progresszív. Meghatározóan fontos vonása a kortárs zene iránti elkötelezettsége. Lassus, Mozart, Richard Wagner és Richard Strauss egyaránt fontos szerzője Münchennek. Nálunk volt a Trisztán, a walkür és a Parsifal ősbemutatója, Strauss pedig egyébként is otthon volt a müncheni operában. Szóval a progresszió és bizonyos szerzők hatása mindig is nagyon erősen jellemezte ezt a házat. Mármost ha a hagyományt akarjuk folytatni, akkor annak ezt a részét is vállalnunk kell. Voltaképpen azzal kezdtem a működésemet, hogy megbízást adtam Wolfgang Riehmnek operaírásra. Később aztán Unsuk Chin Alice csodaországban című operáját is bemutattuk. Így akartam keretet adni az első évadnak, amelynek műsorát úgy strukturáltam, hogy az elején és a végén elhangzó kortárs darabok közé klasszikus repertoárdarabokat illesztettem. Voltaképpen az önökhöz vitt műsornak a kiválasztásánál is a müncheni hagyományok bemutatása játszott fontos szerepet: Richard Strauss házi szerző Münchenben, Beethoven pedig a régebbi nagy tradíció jegyében került Strauss mellé. Egyébként ebbe a progresszív vonulatba tartozik az is, hogy darabot rendeltünk Eötvös Pétertől.

-Ön személy szerint is erősen kötődik az új zenéhez. Amikor az interjú előtt az interneten tájékozódtam, rábukkantam a Magyar Frank Zappa Társaság hivatalos honlapjára, amely közöl egy önnel készült korábbi beszélgetést. Ebben olvastam a Zappa zenéje iránti vonzalmáról, és arról, hogy lemezre vette zenekari műveit. Hogy került kapcsolatba vele?

-Amikor még diákkoromban Pierre Bouleznál voltam Párizsban, megtudtam, hogy Boulez Zappa egyik művét vezényli. Ez engem nagyon meglepett, nem gondoltam volna, hogy Boulezt ez a zene is érdekli. Megkerestem Zappa ügynökét, és megkérdeztem, hogyan juthatnék hozzá Zappa partitúráihoz. Kaptam egy csomó kottát, és személyes kapcsolatba is kerültünk. Én akkor még tanultam, és Zappa sokat segített, hogy úgy mondjam, szponzorált engem. Elvitt ahhoz a szimfonikus zenekarhoz, amely játszotta a műveit -a zenekarral máig kapcsolatban állok -, bemutatott, és elsőként ő biztosított lehetőséget arra, hogy professzionális felvételt készítsek. Rengeteg segítséget kaptam tőle, ami nagyon sokban előmozdította a pályámat. Egyébként ezzel korántsem voltam egyedül: Zappa számos fiatalt támogatott, jazz-, komoly- és rockzenészeket, filmeseket, akiket tehetségesnek talált. Sokaknak ő adta az első szakmai lehetőséget. Máig kapcsolatban állok a családjával, és bár jó ideje nem vezényeltem a zenéjét, mindig hálával fogok rá gondolni.

-Az életrajzaiban többször rábukkantam egy gyanúsan magyarnak tűnő névre: Varga Lászlóéra. Ki ő?

-Csellista, ő volt az egyik legfontosabb professzorom, és zenei apám. Olyan mértékben törődött velem, nevelésemmel, előmenetelemmel, hogy meggyőződésem: nélküle nem alakult volna ilyen jól a pályám. Budapesten született, valamikor a második világháború után menekültként került New Yorkba, ahol a Filharmonikusoknál kapott állást. Sok éven át volt a zenekar szólócsellistája, de közben szólistaként is szép pályát futott be. Később -szerencsémre - elvállalt egy professzori állást, és San Franciscóba költözött. Ott ismerkedtem meg vele.

-Szembeötlő, hogy ez a szakma nemcsak a zenekar és vezetője tekintetében válik mindinkább hatalmi kérdéssé, hanem abban az értelemben is, hogy a legfontosabb karmesteri pozíciók egyre kevesebb kézben koncentrálódnak. Azelőtt egy karmester megszerzett egy jó zenekart, egyébként meg vendégeskedett más zenekaroknál.

-Tény, hogy nagyon megváltozott a világ. A technika fejlődése követhetetlenül gyors. Hónapokban mérhető, hogy egy újítás megjelenik és elavul, mert kiszorítja egy újabb. A CNN-ből azonnal értesülünk, mi történik ebben a pillanatban a világban, amely ezáltal sokkal kisebbnek látszik. Ugyanakkor a kapcsolatok nem lesznek mindenképpen rövidebbek. Én most ünneplem majd harmincadik évemet a Berkeley Symphony Orchestrával, Esa-Pekka Salonen barátom most nagyon sok év után hagyja majd ott a Los Angeles-i zenekart, Seiji Ozawa is majdnem harminc évet töltött Bostonban. Szóval léteznek nagyon sikeres és hosszú kapcsolatok is, amelyek a zenélés egészen más minőségét teszik lehetővé.

-Ön japán ősök amerikai leszármazottja, aki Európában dolgozik. Mit gondol, mi az, ami önben japán és mi az, ami amerikai? Mit jelent az ön életében a japánság?

-Tény, hogy őseim családom mindkét ágán japánok, de ne feledje, hogy Amerikába mindenki jött valahonnan, tehát ez nem egyedi eset. A Naganók 1895-ben érkeztek, ami Amerikában nagyon hosszú időnek számít, szinte őslakosok vagyunk, a család gondolkodásában Japán valami nagyon távoli ködbe vész. A személyes helyzetem egy kicsit elüt a családométól. Én ugyanis egy echte japán lányt vettem feleségül, és általa, illetve családja által sokkal közelebb kerültem őseim hazájához.