Október végén, 78 éves korában hunyt el Párizsban a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola egykori növendéke, a székesfehérvári születésű Kádár György. Családja három nyelven tudatta a gyászhírt: franciául, magyarul, németül. A Père Lachaise temetőben sok országból összesereglett gyászolók előtt három fia búcsúztatta, a legfiatalabb, a zeneszerző Mátyás magyarul. „Apanyelvül" tanította meg fiainak a magyar szót, amelyet fél évszázad külföldi lét után is végig zamatos dunántúli ë hangokkal beszélt. Ugyanolyan választékosan szólt németül, franciául, olaszul vagy angolul is, ahogy dunántúli magyarságával.

                                                                                                                         „A zene volt az élete" -írja róla a gyászjelentés. Találóbban nem lehetne össefoglalni a nagyra hivatott, sokoldalú, kiváló képességekkel megáldott művész életét. Mert Kádár György, a VOX, a CBS, a SONY producere, zenei rendezője nem egyszerűen mindentudó lemezgyártó szakember volt, hanem vérbeli muzsikus, valódi művész. Érkezését nem hirdették harsogó plakátok, nem volt sztárzenész, mégis felbecsülhetetlen életművet alkotott az általa szerkesztett és rendezett zenei felvételek százaival.

A francia CBS komolyzenei osztályának igazgatójaként a reneszánsz művektől a kortárs zenéig a legnagyobb előadókkal, karmesterekkel, együttesekkel vett fel maradandó értékű lemezeket. A művészekkel végzett közös munka sok esetben sírig tartó barátságokat eredményezett. Íme, néhány név a teljesség igénye nélkül: Maurice André, Pierre Boulez, Fischer Ádám és Iván, Frankl Péter, Jean-Claude Malgoire, Jean-Pierre Rampal, Rolla János, Sebők György, Isaac Stern, Végh Sándor, Yo-Yo Ma.

Kádárnak minden lemez szívügye volt, szinte lehetetlen kiragadni közülük kedvenceit. Tegyünk mégis kivételt két magyar vonatkozású felvétellel. A Liszt Ferenc Kamarazenekar közreműködésével úgy örökítette meg Mozart Haffner-szerenádját, hogy a karmester szerepét Jean-Pierre Rampal, az első hegedűsét Isaac Stern vállalta. Másik büszkesége A kékszakállú herceg vára volt az Állami Hangversenyzenekarral, Fischer Ádám vezényletével. A lemezen Marton Éva Juditja mellett Samuel Ramey énekelte a címszerepet, mégpedig kifogástalan magyar kiejtéssel és prozódiával. Nem csoda: Kádár György, akinek a prozódia különben is mindennél fontosabb volt, tanította meg neki hangról hangra a szerepet.

Apropó tanítás: egész életében hálával gondolt vissza mestereire, Bárdos Lajosra, Kadosa Pálra, Szabolcsi Bencére, Kodályra és Olivier Messiaenra, akinél 1957-ben, Párizsba érkezésekor első díjat nyerve végezte el „A zene filozófiája" című posztgraduális kurzusát. Most már őt is ilyen hálásan emlegetik volt tanítványai, a strasbourg‑i egyetem hangmérnök és zenei rendező szakos hallgatói, akinek oly sokat adott át elméleti- és gyakorlati tudásából. Szerette volna ezt a nagyszerű pedagógiai munkát idehaza is folytatni, de erre nem nyílt lehetősége.

Kádár György zenei -és nem csak zenei -memóriája legendás, munkabírása,  perfekcionizmusa hihetetlen volt. Egyszer az MTV jóvoltából a magyar zeneszerető közönség is láthatta, hogyan készül az ő értő irányításával egy zenekari lemez felvétele. Aki látta, nem felejti el. Aki nem, hallgassa meg bármelyik lemezt, amelyen zenei rendezőként az ő neve szerepel. Azt tapasztalja majd, amit Pierre Boulez írt róla: „Mindig kitűnően dolgoztunk együtt. Roppant koncentráltan figyelt, igen magas követelményeket támasztott. És ezekre szükség is volt, ha magas művészi célokat tűztünk magunk elé. A legkülönbek közé tartozott, akiket valaha is ismertem."

M. M.