- Az idei szombathelyi Bartók Fesztivál közönsége majdnem hallotta Jeney Zoltán új zenekari darabját, amely Peskó Zoltán keze alá készül. Végül a szerzõ egy másik - szintén új - mûve helyettesítette a jelenleg is bontakozó alkotást. Hol tartasz vele?

- Tavaly novemberben kaptam felkérést egy új zenekari mû írására, s mivel egyébként is terveztem, hogy a Búcsú Ligeti Györgytõl címû cimbalomdarabom anyagát feldolgozom zenekarra, rövid gondolkodás után igent mondtam. Hamarosan kiderült azonban, hogy ez az anyag önmagában nem elég, ugyanakkor viszont alkalmas rá, hogy korábbi vázlataimat is beépítsem, tehát a májusi leadási határidõ még a zeneakadémiai elfoglaltságok ellenére sem forgott veszélyben. Április elején viszont világossá vált, hogy fizikailag lehetetlen a darab leírása, így aztán kényszerûen félbe is szakítottam. De mivel ezt a darabot kifejezetten Peskónak kezdtem írni, örülnék, ha az ígéretemet be is tudnám tartani.

- Egytételes zenekari darabbá formálod?

- Egybekomponálttá. S mivel a római diplomamunkámból, a Rimembranzéból is felhasználok néhány részletet, ennek az új mûnek a címe is adott. A lényegében félbemaradt római munkámat ugyanis - bár jó ideig terveztem - abban a formájában már úgysem fogom befejezni, a címét viszont jónak érzem ehhez a darabhoz. (Rimembranze: Emlékek/Emlékezések).

- A cím tehát megegyezik az ifjúkori alkotáséval? Nem is no. 2?

- Nem, hiszen sok anyag onnan van, ráadásul a "no. 1." már elhangzása óta sem létezik.

- Mennyire tudsz visszahelyezkedni 40 évvel ezelõtti zenédbe?

- Azokkal a mûveimmel, melyeket megoldottnak éreztem és érzek, soha nem voltak konfliktusaim, legfeljebb -mint minden szerzõ - az újabbakat részesítettem elõnyben, ha elõadásról volt szó. Elõbb-utóbb azonban az ember ebbõl a szempontból is vállalja a teljes munkásságát. (A minap például majd' 40 év után ismét elõadtuk a korai Apollinaire-dalaimat, amelyeket egyébként mindig is szerettem.) Ha 1972-ben az Alef körüli cirkuszok miatt nem teszek le jó idõre arról, hogy zenekarra írjak, akkor a Rimembranze eredeti verziójának befejezése mellett valószínûleg a zenekarra tervezett egyéb darabjaimat is megírtam volna. Most egy apropó kapcsán nyilván azért is foglalkoztatnak újra ezeknek a megíratlan mûveknek a vázlatai, mert mindig is izgattak azok a darabjaim, melyeket nem tudtam (megfelelõen) megvalósítani. Persze nem lehet mindenbe visszahelyezkedni. Amikor világossá vált, hogy a Rimembranzét nem tudom a Bartók Fesztiválra megírni, egy 2004-es, félbemaradt zenekari darabom befejezésére tettem kísérletet, de az idõbeli közelség ellenére képtelen voltam ilyen rövid idõ alatt megbirkózni vele.

- Vállaltan ostoba kérdés: a hetvenes évekbeli munkáid nem továbblépést jelentettek a régi Rimembranzéhoz képest, hanem valamilyen oldalirányú elmozdulást, amellyel párhuzamosan haladtak volna még utak, amelyeket most utólag be tudsz járni?

- 1973-ban azt éreztem, hogy új lapot kell nyitnom, mivel eljutottam addig a határig, amivel az addig elsajátított ismereteimbõl futotta. Megpróbáltam mindent újra megvizsgálni, és amennyire ez egyáltalán lehetséges, mindent az alapoktól újra felépíteni. Ez egy hosszú folyamat volt, aminek egy pontján számomra is lehetségessé vált a múlt visszavétele ("il recupero del passato", ahogy annak idején Petrassi mondta). Utólag persze nincs akkora különbség a korai és késõbbi mûvek között: a "lélegzetvételük" nem igazán különbözik.

- Nem a 12 dal jelentett fordulatot hajdan korábbi önmagaddal szemben?

- A '83-ban befejezett 12 dalban ugyanazokat a módszereket használom, mint a '73-'74-ben írt kompozícióimban. Kétségtelen azonban, hogy ez a módszer ekkor már sokkal hajlékonyabban és érzékletesebben jelenik meg. De ugyanaz a darabom magamnak is másként mutatkozik meg ma, mint amikor írtam. A Monodyban annak idején -nyilván a kompozíciós módszer miatt - elsõsorban a "hogyan készült" érdekelt, ma pedig sokkal inkább az, hogy milyen. S bár a kettõ nem független egymástól, de az utóbbi szemléletnek megfelelõen ma sokkal árnyaltabban játszom ezt a mûvemet.

- A Monody pedig épp napjainkban átalakulás elõtt áll.

- Többször gondoltam meghangszerelésére. Most Rácz Zoltán kért fel rá egy tervezett Stravinsky-koncert kapcsán.

- Megmaradsz a hangszerelésnél, vagy átirattá nõ a beavatkozás?

- Csak hangszerelésre gondolok. Épp az a szigorúság, ami akkori darabjaimra jellemzõ, mutat némi - stílustól független - rokonságot Stravinskyval.

- Mi más bontakozik a mûhelyedben?

- Az 1997-ben elkezdett Petri-cikluson is dolgozom. Élénken foglalkoztat a Daisy címû operám elõadásának elõkészítése, de vannak további teatro lirico terveim is…

Felvégi Andrea felvétele