- Nem sokkal rektori kinevezése után készítettem önnel egy interjút, amelyben beszélt a Zeneakadémiát érintõ terveirõl és elképzeléseirõl. Akkori beszélgetésünk radikális és dinamikus változások bekövetkeztét sugallta. Arra számítottam, hogy gyorsan elkezdõdik az épület modernizálása, és hamarosan megtörténik az átköltözés az ideiglenes épületbe.

- Amikor 2004 õszén elkezdõdött rektori ciklusom, én is azt hittem, hogy a változások gyorsabbak lesznek. Idõközben kiderült, hogy a Zeneakadémián többet kell változtatni, mint eredetileg gondoltam, és hogy az egyik változtatás a másik nélkül nem lehetséges. Rengeteg idõt elvett a különbözõ, egymással szorosan összefüggõ változtatási elképzelések összeegyeztetése. Hamar rá kellett döbbennem, hogy ez a munka mindenkitõl emberfeletti energiákat követel. A Zeneakadémián akkora változások zajlanak, amekkorák az elmúlt ötven évben összesen nem történtek. Ennek következtében rengeteg konfliktushelyzet adódott, amelyeket kezelni kellett. Sokféle érdekellentét és különbség támadt. A változtatások között akadt olyan is, amire 2004-ben még egyszerûen nem voltunk felkészülve. Az épület rendbehozatala már akkor napirenden volt, amikor - öt évvel ezelõtt - rektorhelyettes lettem, ám egy sor kérdést még soha senki nem gondolt át. Nem létezett még olyan koncepció, amellyel el lehetett volna menni a döntéshozókhoz.

- Kinevezését követõen ön sokat szerepelt különbözõ tévékben is, az épület valamelyik lepusztult hátsó traktusában mutatta a kameráknak, milyen rémes állapotok vannak itt. Szavaiból két dolog derült ki: hogy ön erõsen lobbizik, és hogy segítség nélkül a ház már a végét járja…

- Folyamatosan lobbiztam, és közben egyre világosabban látszott, hogy a magyar államnak nincs rá pénze, hogy felújítsa az épületet. Már 2004-ben sem volt, azóta pedig még annyira sincs. Amikor munkába álltam, még azt hittem, hogy van, de a kulisszák mögé pillantva azt kellett látnom, hogy nincs meg a felújítás fedezete. Vagyis világossá vált: nem is álmodhatunk róla, hogy kizárólag állami költségvetésbõl fogjuk megoldani az épület rendbetételét. Új utat kellett tehát keresni, az európai uniós támogatások környékén. Mire meg- alkották a Nemzeti Fejlesztési Terv második szakaszát, már egy kis idõeltolódással kellett számolnunk. Tudnunk kellett, hogy legkorábban 2007-re kaphatjuk meg a szükséges pénzt. 2006-tól irányt és módszert váltottunk: szemben a korábbi koncepcióval, amely a Zeneakadémia épületének felújítására koncentrált, ekkortól az egész magyar zenei oktatás és a budapesti hangversenyélet megújítására kezdtünk összpontosítani. Egyebek mellett arra, hogy az oktatás legalább olyan fontos, mint a világraszóló magyar zene, mely utóbbi oktatás nélkül nem létezne. Mindennek a szíve a Zeneakadémia.

- Kiben kellett ezt a nem különösebben bonyolult gondolatot tudatosítani?

- Ez természetesen kézenfekvõ mindenki számára. Viszont ha összekapcsolódik azzal a felismeréssel, hogy Magyarország nemzetközi arculatának legszimpatikusabb vonása a zene, amit Liszt Ferenctõl Ligeti Györgyig sok nagy ember képviselt már, a Zeneakadémia ügye új dimenziót, új perspektívát nyer. Ezt magyaráztam meg fenntartónk, az egyébként megkülönböztetett figyelmet tanúsító Oktatási és Kulturális Minisztérium, majd a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség, Budapest fõváros, a régió döntéshozóinak és mindazoknak, akik ez ügyben szavukat hallathatták. Be kell vallanom: óriási hálával tartozom a magyar közélet számos vezetõ személyiségének. Rektori tevékenységem kilencven százalékát - mondjuk így - ez a diplomáciai küldetés tette ki. Ennek érdekében volt szükség akkora PR-munkára, médiaszereplésre. De ne feledjük: az anyagi forrás hatalmas. Ennyi - beleértve a Liszt Ferenc téri gyönyörû épület felépítésének korát - soha nem állt még a Zeneakadémia rendelkezésére. Persze hogy ennek az én vezetõi tevékenységemben mi volt az ára, arról is lehetne beszélni.

- Mi volt az ára?

- Jóval kevesebbet tudtam a belsõ dolgokkal foglalkozni, mint amennyit szerettem volna, és mint amennyivel nyugodtabb körülmények között egy rektornak foglalkoznia kellene.

- Beszélgetésünk idején, 2007 szeptemberében a Zeneakadémia rendelkezésére áll egy csinos összeg, tízmilliárd forint. Mi lesz most, hívják a bútorszállítókat? Van-e már hová menni a felújítás idejére? Hogyan oldják meg az oktatás folyamatosságát?

- Július 25-én született egy kormánydöntés, amelyet határozatba foglaltak. Ennek értelmében a Zeneakadémia a Nemzeti Fejlesztési Terv keretén belül körülbelül tízmilliárd forinttal a kormány kiemelt projektje lett. Az összeg nagy része uniós pénz, de az állam is vállal egy bizonyos - nem elhanyagolható - önrészt. A szerzõdéskötésre január végén kerül majd sor. Nagyon kemény feltételeknek kell majd megfelelnünk, el kell készülniük a terveknek, közbeszerzési eljárásokat kell lefuttatni, és a többi. Az EU meglehetõsen kukacos az ilyen ügyekben. Képzeljen el egy labirintust, amelynek a közepén van egy kis széf, benne tízmilliárddal, de hogy hozzájussunk a pénzhez, amelyet amúgy nekünk szánnak, végig kell járnunk az útvesztõ megfelelõ ösvényeit. Az elõkészítés még mintegy nyolc-tíz hónapot vesz majd igénybe, azután következik az elsõ lépés: jövõ nyáron kezdõdik a Wesselényi és Hársfa utca sarkán álló iskolaépület felújítása. A ház használati joga már a Zeneakadémiáé, de még mûködik benne egy iskola, amely a tanév végén költözik ki. Addigra elkészülnek a tervek. 2008 nyarán elkezdõdnek ott a munkák, amelyek mintegy másfél milliárdba kerülnek majd. Terveink szerint ezzel párhuzamosan felújítjuk a "konzit" (a Bartók Béla Zenemûvészeti Szakközépiskolát) is. A Wesselényi utcában körülbelül egy évig tartanak a munkálatok, 2009-ben elkezdõdhet a Liszt Ferenc téri épület felújítása, mi addig kiköltözünk. 2010 végére, 2011 elejére elkészülhet a Zeneakadémia felújítása.

- Mi lesz a koncertekkel?

- A 2009/10-es szezonban egészen biztosan zárva lesz a nagyterem, valószínûleg a 2010/11-es évad elsõ felében sem lesz itt koncert, de a 2011-es naptári év elsõ felében talán már igen. Persze jó lenne, ha sikerülne úgy szakaszolni a munkát, hogy még a felújítás idején is lehessen hangversenyt rendezni, ahogy a felállványozott bécsi Musikvereinben is voltak már hangversenyek.

- A felújítás nyilván alkalom a kisterem rehabilitációjára is. Gondolom, szeretnék a házat olyan állapotba hozni, amilyenben építésekor volt.

- A cél valóban az eredeti állapot megközelítése. Fel kell számolni a stílustalanságokat, megszûnik az elsõ emeleti ruhatár, melynek helyén eredetileg egy kis kávézó mûködött. Ezt a gyönyörû teret fogadásokra és különbözõ, a koncertekhez kapcsolódó események céljára kívánjuk használni. A kistermet eredeti rendeltetésének megfelelõen kis operaházként szeretnénk mûködtetni. Ezek a legfontosabb változások. Az építkezés alkalom az infrastruktúra feljavítására is, egy ilyen rangú koncertterem ezt nem nélkülözheti. Megfelelõ szinten kell kiszolgálni a mûvészeket, zuhanyozós mûvészszobákat kell kialakítani, minden szólistának külön. Rendes öltözõkben kell elhelyeznünk a zenekarokat is. Megfelelõ számú vécét kell építeni, ki kell cserélni a székeket, légkondicionáló berendezésre van szükség. Az a réteg, amely annyira szereti a Zeneakadémiát, hogy hajlandó negyven fokban végigizzadni egy hangversenyt, és hajlandó a szünet végéig sorban állni a nõi vécé elõtt, mára fogyatkozóban van. Azok viszont, akik ismerik a Zeneakadémia helyét és presztízsét, és még támogatni is hajlandók lennének, nem fognak eljárni a koncertekre, amíg nem biztosítjuk nekik azokat a körülményeket, amelyeket joggal elvárnak, és amelyek másutt természetesek. Az elmúlt idõszakban rengeteget utaztam, töméntelen koncertteremben jártam. Bárhová mentem, mindenütt azt láttam, hogy a huszonegyedik században ezeket a feltételeket természetesnek tekintik.

- Az átépítés mennyiben érinti az oktatás tereit? Mi lesz a tantermekkel?

- A Wesselényi utcában lesz az oktatási központ, ott folyik a bachelor szintû képzés. A hallgatók tudnak majd ott gyakorolni, lesznek közösségi terek, nem kell a ruhatári pulton ücsörögve kávézniuk vagy a könyvtárban sutyorogniuk, amíg ki nem küldik õket. A Wesselényi utcai épületbe költöznek az irodák is. A Zeneakadémia megtartja a koncerttermet, a mesterképzés helyszíneit, itt maradnak a tanszékek, és itt folyik majd a magas szintû képzés. Élõ, mûködõ múzeumra gondolok, melyet azonban naponta használunk. Szeretném, ha a látogatók az épületbe lépve megéreznék a múlt, a jelen és a jövõ egységét. A Zeneakadémia igazi titkát.

- Köztünk szólva a tanárok munkakörülményei is elképesztõk.

- A tanszékek a felújítással egyidejûleg gazdasági önállóságot kapnak, ennek megfelelõen a tanszékvezetõk saját irodákba költözhetnek. Ezt csak a Wesselényi utcai épületben lehet megoldani. A Zeneakadémián viszont felújítjuk a tantermeket. A történelmi tantermek, amelyekben természetesen változatlanul zajlanak majd az órák, egyszersmind amolyan kis múzeumok lesznek. Ettõl azt is reméljük, hogy ha egy-egy világnagyság eljön a Bartók- vagy a Dohnányi-terembe, már csak a hely presztízse miatt is elvállal majd egy kurzust.

- A termeket az idõk során leválasztották vagy éppen kibõvítették. Helyreáll az eredeti alaprajz?

- Nem. A lehetõ legtöbb tanteremre van szükség, úgyhogy a racionalitás diktál majd. Amúgy pedig például a harmadik emelet eredetileg felerészben az igazgató, Mihalovich Ödön lakása volt (õ bent lakott az épületben), a másik felében az igazgató cselédségének volt a szállása. Ezt az állapotot - bármennyire tetszene is nekem - nem lehet visszaállítani. A Weiner-terem például vívóterem volt, a tanulóifjúság meg az operaénekesek itt tanulták a vívást.

- Az imént azt mondta, hogy idejének kilencven százaléka a pénz megszerzésével telt. Mivel töltötte a maradék idejét? Abban a régebbi interjúnkban például új tanszakok indításáról beszélt. A népzeneoktatás integrálása például a zenérõl való gondolkodás változását mutatja.

- Annak idején említettem, hogy a klasszikus pesti zeneakadémiai képzés mellett mennyire fontosnak tartom a kortárs és a régi zene oktatását. Rá kellett jönnöm, hogy a Zeneakadémiának egyikre sincs meg sem a személyi apparátusa, sem az infrastruktúrája. Nincsenek megfelelõ régi hangszerek, nincs alkalmas elektroakusztikai stúdió. Ezek hiányában nem hozhatunk létre olyan színvonalú régi, illetve kortárs zenei tanszakot, amilyen például a zongora vagy a vonós tanszak. Közben viszont - ezt a Muzsika olvasói tudják - egyre növekszik a Budapest Music Center, ennek kebelében mûködik majd az Eötvös Intézet, már most is itt van a kortárs zenei információs központ, s a BMC új épületet létesít, egyszóval óriási kortárs zenei centrum jön létre, amely idõben egybeesik a Zeneakadémia megújulásával. A kettõ összetalálkozik. A mi nagy projektünknek része a Gõz László-féle projekt. A BMC a Zeneakadémia révén kapott ötszázmilliót a Mátyás utcai építkezéshez. Elképzelésünk szerint ott lesz a kortárs zenei oktatás, ahol olyan mesterek tanítanak majd, mint Kurtág vagy Eötvös. A BMC olyan szemléletet képvisel, amely a Zeneakadémiát nem jellemzi. Eredményesebb egy ilyen együttmûködés, mint ha mindenáron megpróbálnánk a Zeneakadémia jelenlegi szervezetébe integrálni a kortárs zenei képzést, ez ugyanis óhatatlanul érdekkonfliktusokhoz vezetne. Bár ez még nem tûnik olyan megoldottnak, ugyanez áll a régi zenei képzésre is. A hallgatóink részt vehetnek a Soproni Régi Zenei Napokon, vagy játszhatnak valamely historikus együttesben, és ezt számítjuk be gyakorlatnak. Ez célravezetõbbnek tetszik, mintha vennénk öt gambát és hat csembalót. Ezzel csak azt szeretném mondani, hogy a Zeneakadémia nem feledkezik meg errõl a fontos feladatról, csak a megoldás lesz más, mint amit eredetileg elképzeltem. A népzenei tanszék beindítását nagy érdeklõdés övezi, föl is sorakozott mögé az egész egykori táncházmozgalom.

- A Zeneakadémia tanárai nem érzik kakukktojásnak ezt a tanszéket?

- A koncepció "csont nélkül" átment a szenátus szavazásán, bár nyilvánvalóan - akárcsak a jazztanszék esetében - erõsen különbözik a képzés a klasszikus zeneakadémiaitól. Az eszme megint csak kézenfekvõ: Bartók, Kodály sõt Liszt zenéjét nem lehet elõadni autentikus népzenei ismeretek nélkül. Tehát az új szak a klasszikus képzésnek is inspirációt adhat. Szerintem csak a Zeneakadémia volt most képes egy ilyen képzés beindítására. És fel is kellett vállalnunk a népzene akadémiai szintû oktatását, mert csak itt kaphatnak diplomát a népzenetanárok. Van még egy szempont: ez viszonylag olcsó szak. A képzés nem kerül annyiba, mint a többi szakon.

- Manapság ez a szempont megkerülhetetlennek tûnik. Ugyanakkor ezzel függ össze a magyar felsõoktatás egyik rákfenéje is: az egyetemek ipari mennyiségben ontják a diplomás munkanélkülieket, viszont abban érdekeltek, hogy minél több hallgatójuk legyen, hiszen a bevételeik függnek a fejkvótától.

- Az államilag finanszírozott keretet elõre megszabják, és évrõl évre sorvad. Az idén a tavalyinál tíz százalékkal kevesebb helyet finanszíroznak, jövõre pedig valószínûleg az ideinél is kisebb létszámot fognak támogatni.

- Ha meggondolom, hogy kommunikáció szakon országosan két és félezer gyerek kezdte meg a tanulmányait az idén, ez nem rossz fejlemény…

- Igaza van, a magyar felsõoktatás túlképez, az egyetemek között nagyon erõs piaci verseny alakult ki, egyre-másra indítják el a divatos szakokat: kommunikáció, menedzsment, média, és így tovább. Ez a jövõ szempontjából egészen tragikus. Nekünk, bár sok a zeneileg tehetséges fiatal, nem szabad felduzzasztanunk a hallgatói létszámot. Már csak azért sem, mert a Zeneakadémia mindig is elitintézmény volt, és annak is kell maradnia. És a magyar zeneélet a következõ években egyre kevesebb muzsikust fog tudni felvenni. Igaz, a pálya nyitva áll, hiszen benn vagyunk az Unióban...

- Azért másutt sem jobb a helyze…t

- Nem, semmivel sem jobb. De ha jön egy nagy tehetség, bármilyen kilátástalan a helyzet, bármennyire nem fog tudni elhelyezkedni, nem mondhatjuk, hogy inkább menjen máshová tanulni. A hangszeres szakokra nem kell sok hallgatót felvenni, a tehetségekre kell koncentrálni, és olyasmire kell megtanítani õket, amit az életben hasznosítani tudnak. Márpedig az életben kisebb a valószínûsége annak, hogy az illetõ a Carnegie Hall pódiumán fog koncertezni, mint annak, hogy bekerül egy másod- vagy - jó esetben - elsõrangú zenekarba. A következõ évek egyik legnagyobb feladata a zenekari muzsikusképzés fejlesztése. Ez mindig ezer sebbõl vérzett az akadémián. Ez az intézmény Liszt Ferenc nevét viseli, aki nem zenekari mûvész volt, hanem szólista. Itt eleve adott a szólistaközpontú szemlélet, innen rengeteg nagy mûvész került ki, de azért a számuk korántsem áll arányban azoknak a számával, akik itt végeztek. Meg kell reformálni a zenekari képzést, legalábbis az elmúlt évek tapasztalata ezt mutatja. Erre irányulnak az Alma Mater "fedõnevû" projektek is: meghívunk egy-egy nagy "külsõs" elõadót, illetve teret adunk saját tanárainknak is. Perényi Eszter, Nagy Péter és mások is dolgoznak a zenekarral. Az új elsõsöknél bevezetjük a rendszeres zenekari képzést: egy héten kétszer Vashegyi György vezetésével Haydn-szimfóniákat fognak játszani.

- Emlékeim szerint annak idején Simon Albert már vezetett hasonló foglalkozásokat, késõbb pedig Pál Tamás dolgozott a zenekarral…

- Igen, de rendszeres képzés csak Simon Albert idején folyt, Pál Tamás különbözõ összetételû hallgatói zenekarokkal dolgozott. Vashegyi György viszont - akinek egyébként saját projektje is lesz: a Máté-passiót adja elõ a hallgatókkal - most megkapta az elsõsöket, hogy foglalkozzon velünk. A legfontosabb pedig az, amirõl Rolla Jánossal sokat beszélgettünk: a Liszt Ferenc Kamarazenekar amolyan zenekari akadémiát fog alapítani a Zeneakadémián belül. Úgy tervezzük, hogy - fakultatív jelleggel - zeneakadémistákat verbuválunk a zenekar mellé, akik az így létrejövõ kisebb szimfonikus zenekarban szerezhetnek gyakorlatot. November 14-ére, a Zeneakadémia születésnapjára tervezzük a bemutatkozást. Két fiatal versenygyõztesünk, Banda Ádám és Várdai István lesz a szólista. A zenekarba beül néhány tanárunk is. A történet szépsége az, hogy a zenekar - egyelõre jelképesen - visszatér az akadémiához.

- Az ön eddigi rektori idõszaka alatt sok személyi változás történt az akadémián. Egyik-másik konfliktusos volt.

- Ketté kell választani a tanárok és az alkalmazottak körében végbement változásokat. Marton Éva lett az ének tanszak vezetõje, ami nemzetközi rangra emeli a tanszakot. A zongora tanszék élére Nagy Péter került, aki nagy nemzetközi kitekintéssel és kapcsolatrendszerrel rendelkezik, személyében pedig újfajta szemléletet hoz. Más tanszékek élén is generációváltás történt. A tanszékvezetõnek ma már egyre inkább menedzselnie kell a tanszékét. Fontos, hogy 2005-tõl a Zeneakadémiába integráltuk a kecskeméti Kodály Intézetet. Ki kell emelnem Erdei Péter szerepét, aki az intézeten kívül a középiskolai énektanárképzést is irányította, és aki megújította a zeneakadémiai kóruséletet. A Kodály Intézetnek a mesterképzésben jut szerep. Sajnos az egyetem kénytelen a professzori titulust el nem ért oktatóit hatvanöt éves korukban nyugdíjba küldeni. Erre törvény kötelez bennünket. Ami az adminisztratív dolgozókat illeti, sok erõfeszítés történt a bürokrácia hatékonyabbá tételére. Ezen a téren számos személycsere történt, de még így sem sikerült megnyugtató eredményeket elérnünk. Új fõtitkárunk, Bankó Sándor a Moholy-Nagy Mûvészeti Egyetem fõtitkára és gazdasági vezetõje volt. Személyében olyan kitûnõ bürokrata lépett be hozzánk, akinek kisujjában van a felsõoktatási menedzseri munka.

- Az ön rektori idõszakában kezdõdött el a magyar felsõoktatásban az úgynevezett "bolognai folyamat", amelyet a magyar felsõoktatás résztvevõi egy emberként utálnak. Megváltozik tõle az egyetemek jellege, az oktatómunka, és leértékeli a tanáregyéniséget. A Zeneakadémián értelmezhetõ-e egyáltalán a kétszintû képzés?

- Ez egy uniós gondolat, amely konvertálhatóvá akarja tenni a felsõoktatást. Ha valaki Lübeckben végez három évet, végezhessen még kettõt Londonban vagy másutt. Ez persze a közlekedõedények mûködésének elve alapján mindenképpen valamiféle kiegyenlítõdést hoz. A Zeneakadémián mindazonáltal a bolognai rendszer nem idéz elõ drámai változásokat, hiszen ide csak felvételi vizsgával jöhetnek, és csak tehetséges hallgatók. Ez soha sem lesz tömegintézmény, meg lehet óvni a minõséget. De tény, hogy az átállás mérhetetlen munkával járt, át kellett alakítani a képzés struktúráját, a tanterveket és minden mást. Az átalakulás rengeteg nehézséget okozott. A hozadékot még nem ismerjük. Tudjuk, hogy a bachelor-diploma semmire sem alkalmas. Még tanári jogosítványt sem ad.

- Vagyis aki "kisdiplomát" kap, értéktelen a munkaerõpiacon?

- A dolog ennél bonyolultabb, az illetõ ugyanis adhat koncertet a Carnegie Hallban, ott a kutya sem nézi a diplomát, illetve elmehet bárhová zenekari próbajátékra. Ha megfelel, fölveszik. De nem mehet el sem zeneiskolába, sem középiskolába tanítani, mert oda papír kell. Az igazi az lett volna, ha a bachelor-diploma alsó fokú tanári képesítést adna, a master pedig felsõfokú tanári munkára képesítene. Ezt az erõs pedagógiai lobby megakadályozta. "Pepszi"-nek hívják azokat a pedagógiai és pszichológiai tárgyakat, amelyekkel megterhelték a tanárképzést. Dobszay László tanár úr egyik cikkében a pedagógiai és pszichológiai tárgyak diktatúrájáról beszél. Teljes joggal. Mûvésznövendékeinket a "pepszi" tárgyak elvonják a gyakorlástól, az alsófokú zenetanárt pedig arra kényszerítik, hogy elvégezze ugyanazt az öt évet, amit a mûvészképzõsöknek el kell végezniük. A rendszer elõnye ugyanakkor, hogy a növendéknek a harmadik év után választási lehetõsége van. Akirõl kiderül, hogy mégsem õ lesz az új Jascha Heifetz, szakot válthat. Több szakot is fölvehet. Akár egy rendezõpályaudvaron: a sínek sokfelé vezetnek, és ennek is megvan a maga elõnye. Ráadásul egy bachelor-diplomával bárki külföldön is továbbtanulhat. Végül, de egyáltalában nem utolsósorban: a Zeneakadémiának ez a rendszer üzleti szempontból roppant elõnyös lehet, hiszen Ázsiából és Amerikából sok fizetõs hallgatót várhatunk. Persze csak azokat, akik megütik az Akadémia színvonalát. Ebbõl soha nem szabad engedni, hiszen óriási kincs van birtokunkban: százharminckét éve ápolt és fejlesztett tudásunk.