- Harmincéves szünet után másodízben komponál vonósnégyest Csemiczky Miklós. Különös alkotói inspirációra van szükséged e mûfajhoz, melyet szinte szentként tisztelnek a zeneszerzõk?

- Az elsõt még fõiskolásként, hályogkovács módjára írtam. Késõbb is próbálkoztam kvartettírással, de nem mertem belevágni. A most készülõ darabot feleségem születésnapjára ígértem, ezelõtt tíz évvel.

- A három évtizednyi érettségbeli különbségen túl érzel-e különbséget a hajdani és a mostani mû komponálása között?

- A stílus változott, miként az írásmód koncentráltsága is. A korai darab nagyon szertelen, formailag szétfolyó, némiképp megoldatlan, félórás. Ez sem lesz sokkal rövidebb, de lényegesen ökonomikusabb.

- Milyen szerkezeti rendben sorakozik az öt tétel?

- A hídformára emlékeztet, bár kevesebb megfeleltetéssel - ahogyan már Haydnnál is nemegyszer elõfordul. A második és a negyedik tétel lazább összefüggése adja a fõ pilléreket.

- Hangszeresen próbára teszed az elõadókat? Virtuozitást kívánsz tõlük, vagy inkább igényes kamarazenélést?

- Nemcsak az összjáték, hanem az egyéni hangszeres teljesítmény szempontjából is nehéz a darab. Sajátossága, hogy van egy "primárius brácsa" szólama... A mélyhegedûnek a megszokottnál sokkal komolyabb szerepét nem határoztam el, munka közben vettem észre, hogy így alakult.

- Elhelyeztél a zenében olyan rejtjelet, amely a születésnapos ünnepeltre utal?

- Nem tudok róla, de most, hogy mondod, lehet, hogy beleteszek valamit...

- Visszatérek elsõ kérdésemhez: számodra is kivételes helyzetû mûfaj a vonósnégyes?

- Nemcsak hagyománytiszteletbõl és a mûfaj iránti csodálatból írok kvartettet, nemcsak a különös minõségû hangzáskép miatt, hanem dimenzióinak mélységét, változatosságát kiaknázandó is. A vonósnégyes-irodalom noblesse oblige módjára kötelezi a komponistát. E kihívás vállalása és a feladat teljesítése még ma is a zeneszerzõi létezés kivételes bizonyítéka. A nehézségeket már a fiatalkori próbálkozásnál sejtettem, de azok sokrétûségét késõbb fogtam föl, ez magyarázza késõbb merészségem hiányát. Egyszer túl kell lépnie az embernek saját árnyékát. Természetesen nem lesz hat vonósnégyesem vagy tizenöt, esetleg csak három, de a második immár egy tétel híján készen van.

- S már csak harminc évet kell várnunk a harmadikra... Mindig elgondolkodtat: miért mondjuk, hogy épp a vonósnégyes "kötelezi" a szerzõket?

- A vonósnégyes apparátusa viszonylag redukált: hangszínben, megszólaltatásmódokban egynemû, s ebbõl kell kitermelni a sokféleséget. Rendkívül tiszta szólamokat kell írni, mert a hangzás könnyen zavarossá válhat. Minden fontosnak érzett zenei elem felnagyítva jelenik meg a mûfajban, a mellébeszélésnek igen kicsi a lehetõsége. A zenekarnál is követelmény a világos szólamvezetés, felrakás, de a hangszíndimenziók tágassága helyettesíteni tud bizonyos dolgokat. A zongora faktúrájában pedig sok olyan lehetõség rejlik, amivel önmagában hatást lehet elérni.

- Azt mondod ezzel, hogy vonósnégyesen nem lehet "öblögetni"? Olyan hatásos hangzáselemekkel elkápráztatni a hallgató fülét, amilyenek nem egy hangszer irodalmában elfogadottak?

- A vonósnégyes sem egyféle a zenetörténet különbözõ korszakaiban. A romantika kevésbé vesz tudomást mindarról, amit az imént említettem. Zenekari faktúrába illõ szólamokat szerkesztenek: hatalmas dallammal kiegyensúlyozva kell elfogadtatniuk egy hosszan tartó kísérõ figurát. Én a kvartettek bécsi klasszikus mintáit tekintem irányadónak, Haydnt sokkal inkább, mint Beethovent.

- Zenédet ismerve tudjuk: több köt téged korábbi évszázadokhoz, mint mai, új barázdák szántásához. Mondhatjuk, hogy a vonósnégyessel végigjárandó utadat Haydn világítja be?

- Remélem. De az alapvetõ tonalitás ellenére az utóbbi évtizedben komponált vokális mûveimhez képest érdesebbnek nevezném a kvartettet. Sokkal inkább használok benne disszonanciákat.

- Tehát a Haydn felõl érkezõ fény Bartókon megtörve sugárzik eléd. Avass be, kérlek, legújabb tervedbe, immár hetedik kantátádéba!

- Tán 25 éve antikváriumban leltem császárkori latin szövegek iskolai gyûjteményére. Ebben pedig a II. és IV. század közé tehetõ Pervigilium Veneris (Vénusz-virrasztás) szerelmi himnuszra. A szicíliai Hybla (ma Paternò) város áprilisi háromnapos Vénusz-ünnepe elé írta ismeretlen szerzõ. Beleszerettem a szövegbe, amelynek refrénje: Cras amet, qui numquam amavit quinque amavit, cras amet (Holnap, aki már szerettél, s nem szerettél még, szeress! - Katona Lajos 1893-as fordítása szerint). Többtételes kompozíció lesz énekkarra, szólistá(k)ra, zenekarra. Idõrõl idõre felbukkant ez a tervem, nem halt el abban a dögkutamban, amelyben ötleteket, feljegyzéseket õrzök. S a Szent István Király Oratóriumkórus és Zenekar Záborszky Kálmán vezetésével érdeklõdik is iránta. A vonósnégyes meg talán már novemberben elhangzik a Fészekben, Selmeczi Jánosékkal.